2018. április 23. hétfő

ápr. 23
12:15
Orbán: „A kétharmad áll, mint a cövek” (ATV)
A Fidesz immár harmadszor nyert országgyűlési választást kétharmaddal. A tört szám figyelemre méltó karriert futott be a legutóbbi nyolc évben, íme.
ápr. 23
12:21
Simicskó: Lelki együttműködésre is szükség van a V4-országok között (hirado.hu)
A katonai, politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokon túl a lelki együttműködést is erősíteni kell – mondta a honvédelmi miniszter.
ápr. 23
12:21
Orbán befizette a büntetését (HírTV)
A 345 ezer forintos bírságot azért kapta, mert korábban óvodában kampányolt.
ápr. 23
12:33
Fagyi - Így találjuk meg az igazit! (Alternatív Energia)
Jó jel, ha minden alkalommal más színű.
ápr. 23
12:33
Simicskó István szerint lelki együttműködésre is szükség van a V4-országok között (444.hu)
A honvédelmi miniszter szerint „spirituális értelemben is” példát kell mutatnunk Európa nyugati felének.
ápr. 23
12:33
Plusz 660 milliárd mehet el a meg nem rendezett olimpiára (HírTV)
Az eddig elköltött 100 milliárd forint mellett – írja a Zoom.hu.
ápr. 23
12:35
Simicskó "spirituális értelemben" is példát mutatna Európa nyugati felének (Alternatív Energia)
A honvédelmi miniszter szerint "lelki együttműködésre" van szükség a V4-ek között.
ápr. 23
12:37
Trükkös szocialista lakásvásárlás Újbudán (Alternatív Energia)
ápr. 23
12:39
Itt a válasz: Orbán Viktor így fizette ki a büntetését (Blikk)
A választási kampány alatt megbüntette a Nemzeti Választási Bizottság Orbán Viktor miniszterelnököt.
ápr. 23
12:39
Az MSZP és a Párbeszéd fenntartja együttműködését (hirado.hu)
Két frakcióban, de egy szövetségben működnek tovább.
ápr. 23
12:41
Új parkolási fizetőövezetek lehetnek Újbudán, az állatkertnél csökkenhetnek a díjak (hirado.hu)
Új parkolási fizetőövezeteket alakíthatnak ki Újbudán, valamint csökkenhetnek az Állatkerti körúton a várakozási díjak – derült ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott javaslatból.
ápr. 23
12:45
Újabb 40 gyermeket támogat a Csányi Alapítvány (Infostart)
Nagyjából egytizedével bővülhet a Csányi Alapítvány Életút programjában támogatott gyermekek száma, újabb 40 gyermeket támogat az Alapítvány, ezzel átlépik a 400 fős határt.
ápr. 23
12:45
Orbán sárga csekken fizette be a 345 ezer forintos bírságot (ATV)
Ezzel megtakarítása bő harmada ugrott.
ápr. 23
12:45
Adótartozása lehet Semjén Zsoltnak (HírTV)
A képviselői tiszteletdíj 1/12 részénél értékesebb ajándékokat és az ingyenes juttatásokat fel kell tüntetni a vagyonnyilatkozatban, nála azonban ez elmaradt.
ápr. 23
12:57
Szörnyű állapotok uralkodnak ebben a budapesti kórházban (Blikk)
Döbbenetes felvételeket osztottak meg a Facebookon. A képek az egyik i kórházban készültek az ottani állapotokról.
ápr. 23
12:57
Ezek lehetnek az új parkolási fizetőövezetek Budapesten (ATV)
Új parkolási fizetőövezeteket alakíthatnak ki Újbudán, valamint csökkenhetnek az Állatkerti körúton a várakozási díjak - derült ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott javaslatból.
ápr. 23
12:57
Helyreigazította magát a kormánypári Magyar Idők és a PestiSrácok.hu (HírTV)
Többek között valótlanul híresztelték azt, hogy a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezetek pártmunkát végeztek volna a DK-nak.
ápr. 23
12:59
Itt a lista: hamarosan ezeken a helyeken is fizetni kell a parkolásért Budapesten (Blikk)
Bár az állatkertnél csökkenhetnek a parkolási díjak, többi részén újabb fizetős parkolók születnek – derült ki a Fővárosi Közgyűlés ülésén.
ápr. 23
13:00
Orbán sárga csekken fizette be 345 ezres bírságát (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor postai ("sárga") csekken, feladóként saját nevét megadva rótta le a rá kiszabott büntetést - írja Facebook-oldalán a K-Monitor.
ápr. 23
13:03
Változik a fizető parkolás Budapesten (Infostart)
Új parkolási fizetőövezetek lehetnek Újbudán, az állatkertnél csökkenhetnek a díjak.
ápr. 23
13:06
Kullancs - Pánikolni nem, de figyelni kell (Alternatív Energia)
A kis vérszívók "kommandókat" is alkotnak.
ápr. 23
13:08
Újabb parkolási fizetőövezeteket jöhetnek Budapesten (Alternatív Energia)
Újbudán és Zuglóban is több helyen kell majd fizetni.
ápr. 23
13:09
Elhunyt Magyari Béla (Infostart)
68 éves korában elhunyt Magyari Béla, aki Farkas Bertalan tartalékaként megkapta a kiképzést, hogy az űrbe utazhasson - közölte a családhoz közeli forrásokra hivatkozva az Index.
ápr. 23
13:09
Elhunyt Csete Ildikó (ATV)
Életének 78. évében vasárnap elhunyt Csete Ildikó Magyar Örökség díjas textilművész, temetéséről később intézkednek - közölte a család hétfőn az MTI-vel.
ápr. 23
13:09
Érdekes körülmények között vette a lakását az MSZP lemondott elnöke, Molnár Gyula (444.hu)
Hogy ne tűnjön fel, hogy egy olyan vállalkozótól veszi, aki üzletel az általa vezetett önkormányzattal.
ápr. 23
13:09
Kiadták a riasztást: a fél ország elázik délután (Pénzcentrum)
Beborul az ég délután, az ország nyugati felén heves zivatarra kell készülni, de szélvihar és jégeső is lehet. Viharra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat: 11 megyére adtak ki figyelmeztetést a heves zivatarok miatt....
ápr. 23
13:09
„Hogyan tűrhetik ezt a magyarok?” (HírTV)
Az amerikai külügyminisztérium volt helyettes államtitkára szerint Magyarország lett a NATO gyenge láncszeme.
ápr. 23
13:10
DK: Patyi András elvesztette NVB-elnök jellegét (Alternatív Energia)
"A választási csalások fedezése a leggyalázatosabb bűn, amit el lehet követni a magyar nép ellen."
ápr. 23
13:15
Gyász: meghalt a legendás magyar űrhajós (Blikk)
A kiképzett űrhajós 68 éves korában, hosszas betegség után halt meg.
ápr. 23
13:15
Több ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma (hirado.hu)
Annyival, amennyire szükség van.
ápr. 23
13:17
Gulyás: Biztosítani kell a határon túli magyaroknak a beleszólást a nemzet sorskérdéseibe (hirado.hu)
A Fidesz alelnöke maximális sikerként értékelte a határon túli magyar szavazópolgárok mozgósítását.
ápr. 23
13:27
Nekiront a szúnyogoknak a Katasztrófavédelem (Infostart)
Biológiai úton gyérítik a szúnyoglárvákat országszerte. Az idei első akcióról Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője beszélt.
ápr. 23
13:33
Elhunyt Csete Ildikó (Blikk)
Életének 78. évében vasárnap elhunyt Csete Ildikó Magyar Örökség díjas textilművész, temetéséről később intézkednek - közölte a család hétfőn az MTI-vel.
ápr. 23
13:33
Elhunyt Magyari Béla (ATV)
68 éves korában hunyt el a kiképzett űrhajós.
ápr. 23
13:39
Kamionnal, "ráfutásos módon" ütközött egy autó (Alternatív Energia)
ápr. 23
13:41
Meghalt Magyari Béla űrhajós (Alternatív Energia)
Családhoz közeli források adtak hírt arról, hogy az űrutazásra is kiképzett pilóta 68 évesen hunyt el.
ápr. 23
13:57
Sokkoló! Gyerekek előtt lincselték meg a férfit - Videó (Ripost)
Mindenki végignézte, amit műveltek a férfival. Videóra vették, és megosztották a felvételt mindenkivel...
ápr. 23
14:03
Videóval sokkol a Katasztrófavédelem (Infostart)
Jó időben is veszélyes lehet a szén-monoxid! Figyelmeztetés a Katasztrófavédelemtől.
ápr. 23
14:03
Ismét törölte több budapesti járatát az Air France (ATV)
Ismét törölte több budapesti járatát az Air France a dolgozóinak sztrájkja miatt.
ápr. 23
14:09
Botrány: ezer milliárdos elvonással fenyeget az unió, Magyarországtól is elvehetik a pénzt (Blikk)
Több tízmilliárd euró, azaz több ezer milliárd forintnyi fejlesztési forrást csoportosítana át az Európai Unió a közép- és kelet-európai tagországoktól a pénzügyi válság által súlyosan meggyötört déli tagállamokba. Varsóban és en azonban nem sok jóra lehet számítani.
ápr. 23
14:09
Ismét törölte több budapesti járatát az Air France (hirado.hu)
Ismét törölte több budapesti járatát az Air France a dolgozóinak sztrájkja miatt.
ápr. 23
14:09
Tasnádi állítja: háromszor fizetett neki Gyárfás Fenyő meggyilkolásáért (HírTV)
Az egykor az alvilágban mozgó vállalkozó azt mondja, az üzletember 1997-ben kérte meg őt, hogy likvidálja a médiacézárt.
ápr. 23
14:12
Semjén Zsolt milliós NAV-tartozása (Alternatív Energia)
A Transparency International Magyarország a NAV-nál és az ORFK-nál is tett bejelentést.
ápr. 23
14:21
Orbán a Hír TV kérdésre üzent a tüntető fiataloknak (HírTV)
Stábunk a XI. Szakma sztár fesztiválon szólította meg a miniszterelnököt.
ápr. 23
14:27
Sertéspestises vaddisznótetemre bukkantak Hevesben (HírTV)
Emberre nem veszélyes, de komoly gazdasági károkat okozhat.
ápr. 23
14:39
Tiszaburán teljesen természetes volt, hogy megmutatták a szavazóknak a fülkében, hová kell húzni az ikszet (444.hu)
A jobbikosok szerint csalás történt, mindenki más viszont csak széttárja a kezét, mondván, hogy ennyi az írástudatlan a településen, és nekik segíteni kell leszavazni.
ápr. 23
14:45
Lázár János lakást adna minden magyarnak – De marad kancelláriaminiszter is? (Blikk)
Egyelőre még nem derült ki, marad-e Lázár János kancelláriaminiszter: bár ő maga korábban azt mondta, hogy nem, de konkrétumokról csak ma beszél Orbán Viktor miniszterelnökkel. Addig is gőzerővel folytatja azonban politikai tevékenységét, a választások óta is folyamatosan válaszol a hozzá fordulók kérdéseire.
ápr. 23
14:45
A külföldi sajtó a bevándorlással kapcsolatos álláspontja miatt cikkezik Magyarországról (hirado.hu)
Hazánkra figyel az európai média.
ápr. 23
14:47
Friss információk az ebolavírussal fertőzött magyar orvos állapotáról – részletek (Blikk)
Jó egészségi állapotban van és továbbra is tünetmentes az a magyar kutató, aki ebolavírussal szennyezett tűvel szúrta meg magát. A tudóst továbbra is elkülönítve kezelik - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az MTI-nek hétfőn.
ápr. 23
14:57
Elhunyt Magyari Béla űrhajós (HírTV)
Az űrhajós Farkas Bertalan tartalékaként kapott kiképzést, a Szojuz-36 küldetésének idején az irányító központban dolgozott.

Keresés