A Jobbik minden, az országgyűlési választással kapcsolatos jogorvoslati lehetőséget kihasznál, emellett pedig országos népszavazást kezdeményez az arányos tájékoztatásért - közölte Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
- Továbbra is tünetmentes az a magyar kutató, aki múlt pénteken egy állatkísérlet során Ebola vírussal szennyezett tűvel szúrta meg magát, de a karantént még nem oldják fel, mert a lappangási idő 21 nap - hangzott el az M1 aktuális csatorna déli Híradójában szombaton.
Pécsett már évek óta hagyomány, hogy a városlakók együtt ünneplik a Föld napját. Ilyenkor a Tettyén színes forgatag vár mindenkit a környezettudatosság szellemében.
Ha kirándulást, kinti programot tervez, akkor használja ki a napsütéses, meleg hétvégét, mert a hét elején erős szél mellett záporok és zivatarok érik el hazánkat!
Az MSZP és a Párbeszéd külön frakciót alakít, és frakciószövetségként dolgozik az Országgyűlésben - jelentették be a két párt vezetői szombaton Budapesten, a szocialista párt választmányának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Az MSZP június 17-én tartja tisztújító kongresszusát.
Továbbra is tünetmentes az a magyar kutató, aki múlt pénteken egy állatkísérlet során Ebola vírussal szennyezett tűvel szúrta meg magát, de a karantént még nem oldják fel, mert a lappangási idő 21 nap - hangzott el az M1 aktuális csatorna déli Híradójában szombaton.
Századok, illatok a Gödöllői Királyi Kastélyban. Vajon milyen parfümöket használhatott Erzsébet királyné? Mennyire voltak illatosak a korabeli kozmetikumok? Milyen alapanyagokból keverték ki a patikusok a pakolásokat és arcfestékeket?
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája szombaton elrendelte annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki az alapos gyanú szerint hétfőn - a köznyugalmat súlyosan megzavarva - székesfehérvári otthona ablakából egy légpuskával öt, esetenként célzott lövést adott le a szemközti áruház parkolója környékén közlekedő, illetve a buszmegállób
Az MSZP és a Párbeszéd külön frakciót alakít, és frakciószövetségként dolgozik az Országgyűlésben - jelentették be a két párt vezetői szombaton Budapesten, a szocialista párt választmányának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Új szövetségeseket keresnek és közös fellépést ajánlanak az ellenzéki pártoknak bizonyos ügyekben. Az MSZP június 17-én t
A Magyarország leggazdagabb embere által létrehozott alapítvány 12-14 évig tartó hosszú távú programja keretében eddig 20 hátrányos helyzetű fiatal szerzett diplomát vagy szakmát.
Drágulhat a taxizás júliustól. Napirendre vette a Fővárosi Közgyűlés az áremelés ügyét. A taxivállalatok kezdeményezésére a 450 forintos alapdíj hétszáz forintra emelkedne, a kilométer díj húsz, a várakozási díj pedig öt forinttal drágulna. Vitézy Dávid, a BKK volt vezérigazgatója szerint a főváros csak a taxis lobbi hangjára figyel, és nem védi me
Több tízezren vonultak ismét, ezúttal a Parlamenttől a Szabad sajtó útjára. A szervezők százezer emberről beszéltek, de tudósítóink szerint nem voltak annyian, mint múlt héten. A főszónok Márki-Zay Péter volt, aki többek között arról beszélt, nem biztos, hogy négy évet kell várni a jelenlegi hatalom bukására. Kiosztotta az ellenzéket is, szerinte a
Elképesztő kérdést szegezett egy műsorvezető egy holland rádiócsatornán egy vendégpolitikusnak - a kirobbant botrányban a hollandiai magyar nagykövet is tiltakozott, nem is ok nélkül.
A múlt hetihez hasonlóan most szombaton is kormányellenes, békés tüntetést szerveztek. A demonstrálók a Parlament elől vonultak a Szabad sajtó útjára. Több tízezren voltak a résztvevők, a szónokok főként a civilek megvédésről beszéltek. A "sztárfellépő" Márki-Zay Péter volt, aki azt mondta, nem biztos, hogy négy évet kell várni a hatalom bukására.
Egységes ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a kormány leváltása érdekében a demokráciáért tartott fővárosi tüntetés szónokai szombaton.
2.0 Mi vagyunk a többség – Újabb tüntetés a demokráciáért néven hirdettek szombat este hatra újabb tüntetést az egy héttel ezelőtti fővárosi kormányellenes demonstráció szervezői.
A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) közölte, hogy szakértőinek szombaton sikerült eljutniuk a szíriai Dúmába és mintákat vettek az április 7-i vélelmezett vegyifegyver-támadás helyszínén.
92 éves II. Erzsébet királynő, Londonban ágyúlövésekkel köszöntötték a brit uralkodót. A királynő, aki már több mint 66 éve ül a trónon, ajándékot kapott a Nemzetközösségtől is. Úgy döntöttek a királynő fia, Károly kerül majd az országcsoport élére, amint a herceg trónra lép. Magának II. Erzsébetnek is ez volt a kívánsága.