2018. február 14. szerda

febr. 14
16:41
Megint megfogtak két tolvajt Ferihegyen (Alternatív Energia)
Gyűrű, karóra és parfüm került elő.
febr. 14
16:48
Breaking: a Főpolgármesteri Hivatal egy fél mondata alapján tulajdonképpen eldőlt, lesz-e taxis tarifaemelés (Blikk)
Kénytelen volt megszólalni a főváros is a i taxis követelések kapcsán, miután szerdán folytatódtak az egyeztetések a taxis szervezetekkel a taxisok esetleges költségcsökkentése, és a taxikon elhelyezhető reklámok ügyében, és persze szóba került a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lévő taxidroszt is. És természetesen az áremelés.
febr. 14
16:50
Befellegzett a bérlethamisítóknak, ha beválik a BKK újítása (Blikk)
Befellegzett az jegy- és bérlethamisításoknak, ha beválik a technika, amit a BKK tesztel.
febr. 14
16:54
Erről lesz szó a Fidesz-frakció ülésén (Infostart)
A Stop Soros törvénycsomag, valamint az elmúlt nyolc év kormányzati munkájának értékelése is szerepel a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának visegrádi kihelyezett ülésének napirendjén - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.
febr. 14
16:57
A taxisok ezzel a módszerrel kikerülhetnék az áremelést (ATV)
Az Európai Taxis Egyesület szerint a taxikon a reklám elhelyezése kiválthatja a tarifaemelést, mivel azzal plusz bevételhez juthatnak a fuvarozók.
febr. 14
17:03
Újabb mobilszolgáltató lépte meg: rengeteg minden elérhetetlen lesz (Pénzcentrum)
A Telenor február 17-én éjjel 22:00-től február 18-án 12:00-ig tervezett rendszerfejlesztést végez, ebből következően pedig rengeteg funkció nem lesz elérhető sem személyesen, sem online, sem a telefonos ügyfélszolgálaton. Február...
febr. 14
17:06
Lehullt a lepel: titkos bordélyházat működtettek egy Nógrád megyei faluban (Blikk)
Bordélyházat működtettek egy Nógrád megyei faluban.
febr. 14
17:06
A Stop Soros törvénycsomagról tárgyalnak a frakciók (hirado.hu)
Az elmúlt nyolc év kormányzati munkájának értékelése szintén szerepel a napirenden.
febr. 14
17:08
Reklámelhelyezéssel kiváltható lehet a taxitarifa emelése (hirado.hu)
Plusz bevételhez juthatnának a fuvarozók.
febr. 14
17:09
Elhunyt Kallós Zoltán (HírTV)
A Kallós Zoltán Alapítvány illetékesének közlése szerint a neves néprajzkutatót rövid szenvedés után válaszúti otthonában érte a halál.
febr. 14
17:12
Uniós pénzek - Jogállami normák betartásához kötnék a támogatást (Alternatív Energia)
febr. 14
17:14
Lövöldözés az amerikai hírszerzés központjánál (videó) (Alternatív Energia)
Három embert kórházba szállítottak.
febr. 14
17:25
Egy centi híján agyonütötte a kétéves kisfiút a gigantikus pálmafa (Ripost)
Sokkot kapott az az édesanya, akinek kisfiát hajszál híján halálra zúzta egy pálmafa. A rémes jelenetről videofelvétel készült.
febr. 14
17:27
Már itt sem lehet látogatni a betegeket a tomboló járvány miatt (Ripost)
Ismét egy intézmény, ahol látogatási tilalmat rendeltek el az egyre csak terjedő influenzajárvány miatt!
febr. 14
17:27
MSZP: Az ötvenes éveket idézi a kormányhivatal (HírTV)
A hivatal az előtt közölte, hogy a Fidesz nem szegte meg a plakáttörvényt, hogy kézhez kapták volna a szocialisták közérdekű bejelentését.
febr. 14
17:29
Magabiztosan várja a választásokat a Fidesz (Ripost)
A Stop Soros törvénycsomag, valamint az elmúlt nyolc év kormányzati munkájának értékelése is szerepel a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának visegrádi kihelyezett ülésének napirendjén.
febr. 14
17:39
Leállás jön a magyar mobilszolgáltatónál: rengeteg minden elérhetetlen lesz (Pénzcentrum)
A Telenor február 17-én éjjel 22:00-től február 18-án 12:00-ig tervezett rendszerfejlesztést végez, ebből következően pedig rengeteg funkció nem lesz elérhető sem személyesen, sem online, sem a telefonos ügyfélszolgálaton. Február...
febr. 14
17:42
Jogerősen is elítélték az állatorvost, aki rákos embereket kezelt Budapesten (Blikk)
Jogerősen elítélték kuruzslásért azt az állatorvost, aki rákos embereket kezelt.
febr. 14
17:45
Rárepült a gyerekekre a Fidesz (Alternatív Energia)
Most épp Simicskó István elé ültették ki az őrmezei Napsugár Óvoda ovisait.
febr. 14
17:47
Két malomban őrlik a taxis tarifát (Alternatív Energia)
Megállapodtak - Csakhogy másképp emlékszik a szakszervezet és a főpolgármesteri hivatal.
febr. 14
18:00
Szétbontotta a bérelt kocsit egy makói férfi, hogy eladja alkatrésznek (Blikk)
Alkatrészenként akarta eladni egy makói férfi a bérbe vett autót. A dísztárcsán már túl is adott, és ez lett később a veszte.
febr. 14
18:00
A gyermekesek kilakoltatása ellen módosítanának törvényt ellenzéki pártok (hirado.hu)
A kormánypártok hétfőig döntenek az előterjesztés támogatásáról.
febr. 14
18:06
Így terjed az influenzajárvány, sokan betegen is dolgoznak (Infostart)
Tovább emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma, de a hónap végére már csökkenhet a járvány intenzitása.
febr. 14
18:09
Gulyás Mártonéknak újabb körzetekre jött össze a pénz (HírTV)
Két további helyen tudja mérni az ellenzéki esélyeket a Közös Ország Mozgalom.
febr. 14
18:15
Bejelentkezés Visegrádról: érkeznek a politikusok a Fidesz frakcióülésére (ATV)
Kihelyezett frakcióülés kezdődik kora este Visegrádon. Szokás szerint Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelésével indul a tanácskozás. A kétnapos frakcióülésen az is eldől: szavazzon-e a parlament a jövő héten a Stop-Soros törvénycsomagról. Ott van Visegrádon kollégánk, Várkonyi Gyula.
febr. 14
18:18
Nem engednek az áremelésből a taxisok (Infostart)
A taxisok ismételten a tarfiaemelésre tettek javaslatot a fővárossal folytatott szerdai egyezetésen, amelyen rögzítették, hogy a későbbiekben a taxisok költségcsökkentését célzó javaslatot dolgoznak ki - közölte Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes.
febr. 14
18:18
Vitatkozzanak a boldogságért (Alternatív Energia)
"Az igaz szeretet munkát igényel."
febr. 14
18:20
Teljes pályás letámadás a civilek ellen (Alternatív Energia)
Az Amnesty felszólítja az EU vezetőit, ezúttal tegyenek azonnali és határozott lépéseket.
febr. 14
18:21
Az államtitkár ügyei után szaglászik az OLAF, a személyi titkára pedig ott ül a Közbeszerzési Hatóság vezetésében (444.hu)
De Homolya Róbert szerint ez nem összeférhetetlen. Igaz, az EU Csalás Elleni Hivatala korábban pont összeférhetetlenség miatt indított vizsgálatot ellene, amit most több mint 3 milliárdnyi közpénz bánhat.
febr. 14
18:22
Fogságba ejtette a fotocellás ajtó (Alternatív Energia)
Öt rúd szalámit akart ellopni az egyik miskolci áruházból a 19 éves fiú.
febr. 14
18:27
Zsaruk elől rohant a tolvaj a fotocellás ajtónak - Videó (Ripost)
Ilyen vicces menekülést még biztos nem láttál! Csúnyán megtréfálta a fotocellás ajtó azt a 19 éves srácot, aki a ruhája alá dugva próbált meg 5 rúd szalámit ellopni egy áruházból.
febr. 14
18:36
Családok éve: a nagycsaládosok is fókuszban (hirado.hu)
2018 a családok éve lesz, de még a tavalyi tevékenységéért kapott díjat a Nagycsaládosok Egyesülete az ENSZ mellett működő nemzetközi családszervezetről. Természetesen a magyar kormány is kiemelt figyelmet fordít a nagycsaládosokra, itthon és külhonban egyaránt, és a családpolitika eszközeivel nyújt segítő kezet feléjük.
febr. 14
18:38
Terembérlettel is támogatta a Független Diákparlament munkáját a Friedrich Ebert alapítvány (hirado.hu)
Eszközbérletre és cateringre is nyert támogatást korábban a Független Diákparlament a német szociáldemokratákhoz, az SPD-hez köthető alapítványtól. A kommunikációs koordinátor a hirado.hu-nak arról is beszélt, a legutóbbi, januári demonstrációjukat szakszervezetek és magánszemélyek támogatták.
febr. 14
18:40
A magyarok zöme szerint jelentős probléma az illegális migráció (hirado.hu)
A Migrációkutató Intézet közzé tette legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményét.
febr. 14
18:42
Elkezdődött a kormánypártok kihelyezett frakcióülése (hirado.hu)
Kétnapos kihelyezett frakcióülést tartanak a kormánypártok Visegrádon
febr. 14
18:44
Szent István mellszobrával nyert verseny a veszprémi cukrászlány (hirado.hu)
Államalapító Szent István királyt ábrázolja az a cukrászati különlegesség, amellyel aranyérmet és egy különdíjat is szerzett egy veszprémi cukrász.
febr. 14
18:45
Ungár Niedermüllernek: Az RMDSZ helyett a kormányt kell kritizálni (ATV)
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség azért kufárkodik, hogy az erdélyi magyarok a kormányra szavazzanak. Az LMP elnökségi tagja szerint jobb lenne, ha Niedermüller Péter a kormányváltással lenne elfoglalva.
febr. 14
18:46
Szerelemfával üzennek a szerelmesek Tégláson (hirado.hu)
Bálint és Valentin napja van, a szerelmesek napja.
febr. 14
18:51
Tüntetnek, miközben Orbán évet értékel (Alternatív Energia)
febr. 14
18:53
Pjongcsang - Versenyzés helyett csocsóznak a magyarok (Alternatív Energia)
Továbbra is szélsőséges időjárás uralkodik a játékok helyszínein, elhalasztották a női műlesiklást.
febr. 14
18:57
„Isten Veled” – Így reagált Orbán Viktor Kallós Zoltán halálhírére (ATV)
Életének 92. évében, szerdán délután elhunyt Kallós Zoltán, a magyar néprajzkutatás kiemelkedő alakja, a nemzet művésze, akinek munkásságát egyebek mellett Kossuth-nagydíjjal, Corvin-lánccal és Europa Nostra-díjjal is elismerték. Orbán Viktor a Facebookon búcsúzik a művésztől.
febr. 14
19:09
Ilyen nincs: Valentin napi ajándékot vett Németh Szilárdnak az MSZP-s politikus (ATV)
Bangóné Borbély Ildikó az ATV műsorában mutatta meg azt a piros szappant, amit Valentin nap alkalmából vett Németh Szilárdnak. Szerinte annyi mocsok jött már ki a Fidesz-alelnök száján, hogy valakinek ki kellene mosni. A nap híre című műsorban egyébként éppen arról volt szó, hogy Németh Szilárd hétfőn beszólt az E.ON energiaszolgáltatónak: ne avatk
febr. 14
19:12
Két napot ülésezik a parlament jövő héten (Infostart)
Várhatóan két napot ülésezik a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés, jövő héten hétfőn és kedden ül össze a Ház a választások előtt. A parlamenti honlapon közzétett napirendi javaslat alapján a képviselők lefolytatják a Stop Soros törvénycsomag általános vitáját.
febr. 14
19:12
Római kori relikviákat próbált becsempészni az országba egy bolgár férfi (Blikk)
Nem mindennapi fogásuk volt a pénzügyőröknek. Egy autós bronz műkincseket csempészett volna át az országon.
febr. 14
19:12
Így búcsúzik a miniszterelnök Kallós Zoltántól (hirado.hu)
„Beteltek rajta az Írás szavai: senkinek sincsen nagyobb szeretete annál, hogy életét adja a barátaiért. Isten Veled, Zoli Bátyánk” – közölte Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos közösségi oldalán magyar és angol nyelven.
febr. 14
19:14
Fejtörővel és fejetlenséggel szálltak be a gyerekek nyereményjátékunkba – Nézze meg a legjobb képeket (Blikk)
Szuperhősnek öltözött, állatjelmezt öltött vagy valamilyen extrém maskarába bújt farsangkor?
febr. 14
19:21
Az egzisztenciális bizonytalanság egyre inkább sújtja a fiatalokat (HírTV)
A jobb megélhetés reményében a fiatalabb generáció több mint fele külföldön képzeli el a jövőjét.
febr. 14
19:24
Elios - Szombathelyen is beszállhat a milliárdos projektbe (Alternatív Energia)
Amikor tavaly márciusban úgy döntött a város, a helyi igényeknek megfelelően szükség van a közvilágítás cseréjére, még szó sem volt a cégről.
febr. 14
19:27
Egyre több gyalogost gázolnak el, pedig elkerülhetőek lennének a tragédiák (ATV)
Januárban öten haltak meg csak Pest megyében, mert a zebrán elgázolták őket. Az autósok sokszor tudomást sem vesznek a járókelőkről, de a gyalogosok sem mindig tudják, hogy bizony nekik is figyelniük kell még a zebrán is. További részletek a videóban.
febr. 14
19:30
Szijjártó: "sem zsarolássál, sem sértegetéssel nem lehet bennünket eltántorítani" (Infostart)
Változatlan a magyar külügyminisztérium álláspontja: kiállunk a kárpátaljai magyarok mellett, és nem hagyjuk, hogy a már meglévő, szerzett jogaikat elvegyék - reagált Szijjártó Péter miniszter közleményében ukrán politikusok szerdai megnyilatkozásaira.

Keresés