2018. február 12. hétfő

febr. 12
17:39
A Legfőbb Ügyészség már most bejelentette: évekig is elhúzódhat a nyomozás az Elios-ügyben (444.hu)
"Az ügyészség tevékenységét eddig is alkotmányosan, az objektív igazság kiderítése céljával végezte, és a jövőben is ezt fogja tenni."
febr. 12
17:39
Dömötör: Addig maradnak a bevándorlásellenes plakátok, amíg indokolt (HírTV)
Az államtitkár nem árulta el, hogy a hivatalos kampányidőszakban is kint lesznek-e a kormány plakátjai.
febr. 12
17:42
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a Belügyminisztérium egyik kormánytisztviselőjét (Blikk)
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a Belügyminisztérium (BM) egyik kormánytisztviselőjét, aki közreműködött abban, hogy a tárca vis maior alapjából önkormányzatok jogosulatlanul jussanak forrásokhoz. Az ügyben egy vállalkozó ellen befolyással üzérkedés a megalapozott gyanú - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata é
febr. 12
17:45
Jókedv, lebukás – újabb vita az ATV-ben (ATV)
Indokolt volt-e az MSZP kongresszus végén a jókedv, Áder János lebukott-e a külhoni szavazókról szóló, 25 évvel ezelőtti mondataival? Az Egyenes Beszéd után látható Csatt felvételén ezekről a kérdésekről is vitatkoztak az elemzők. Mutatunk egy kis ízelítőt.
febr. 12
17:51
Rogán bizalmasát is beültették a Budapest Bank vezetőségébe (HírTV)
Puskás András működtetésért felelős vezérigazgató-helyettes lett.
febr. 12
17:54
Könnyebb lehet a vesebetegségek kezelése (Alternatív Energia)
Vizelettermelésre képes emberi veseszövetet hoztak létre élő szervezetben.
febr. 12
18:03
Ötnapos sztrájkba kezdenek csütörtöktől az önkormányzati dolgozók (444.hu)
Követelik, hogy tíz év után emeljék az illetményalapjuk összegét.
febr. 12
18:09
A reptéren sem kerül annyiba a parkolás, mint egyes kórházaknál (ATV)
Akár több ezer forintot is fizethetnek a parkolásért a betegek több vidéki kórházban. Az első fél óra mindenhol ingyenes, ám ezután akár ezer forintot is elkérhet a kórház félóránként a parkolásért.
febr. 12
18:09
Dömötör Csaba: A kerítés Magyarország biztonságának garanciája (Ripost)
A határvédelmi kerítés az illegális bevándorlás elleni küzdelem szimbóluma és biztonságunk garanciája - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a tompai határátkelőnél.
febr. 12
18:09
Brüsszeli igen Mészáros erőművásárlására (HírTV)
Az Európai Bizottság szerint az egyedüli irányítás megszerzése nem sérti az uniós versenyjogi szabályokat.
febr. 12
18:11
Magyar vétó az ukrán oktatási törvény miatt (Ripost)
Jogi garanciák nélkül Magyarország nem adja fel a jelenlegi politikáját az ukrán oktatási törvény ügyében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 12
18:12
Újabb intézkedések Ferihegyen (Infostart)
Mostantól rendőrök ellenőrzik a csomagpakolókat a ferihegyi repülőtéren, hogy megelőzzék a további lopásokat. Ezt a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság felderítő osztályának vezetője mondta az InfoRádiónak, miután beszámolt arról, hogyan sikerült elfogniuk azokat a tolvajokat, akik feltörték Babos Tímea teniszvilágbajnok bőröndjét.
febr. 12
18:13
Pipogya, mamlasz, haszonleső alaknak tartják Karácsonyt Gyurcsányék (Ripost)
Elképesztő jelzőket aggatnak az MSZP miniszterelnök jelöltjére a DK-s orgánumok. Olyan köpönyegforgatónak tartják, aki nemrég még ordítva szidta a szocialistákat. Mindez azért is megdöbbentő, mert a felszínen látszólag egyezkedik a Gyurcsány-párt a szocialistákkal.
febr. 12
18:18
Uzsonna lett az ebédből a dunakeszi suliban (Blikk)
Rájárt a rúd a dunakeszi diákokra, a kukacos ebédet követő vizsgálat alatt órákkal később kaptak enni. A felek egymásra mutogatnak.
febr. 12
18:24
Megváltoznak a sebességhatárok a magyar utakon (Infostart)
Országszerte több tucatnyi főút-, és sztrádaszakaszon változtatta meg a sebességhatárt 2017-ben a Magyar Közút Zrt. Itt a lista, érdemes böngészni.
febr. 12
18:27
Pjongcsang - Viharral küzdenek az alpesi síelők (Alternatív Energia)
Hozmann Szonja és Maróty Mariann olimpiai bemutatkozása még várat magára.
febr. 12
18:36
Tetten érte és követni kezdte a betörőt egy férfi Polgáron (Blikk)
Egy szemfüles szomszédnak hála, sikerült elfogni egy enyveskezű betörőt a rendőröknek Polgáron.
febr. 12
18:45
Leüvöltötte párttársai fejét a fideszes képviselő (HírTV)
Az volt a „bűnük”, hogy támogatták a Tiborcz István cégügyeivel kapcsolatos OLAF-jelentés kikérését.
febr. 12
18:48
Egy felmérés szerint a Jobbik baloldali szavazatokat is megszerezhetne (Infostart)
A baloldali pártok esetében is, valamint a Jobbik és a baloldali pártok szimpatizánsainál is megmérték az átszavazási hajlandóságot.
febr. 12
18:54
Újra nagyot dobnak a nyertesek: ezt vitték haza tavaly olvasóink (Blikk)
Dobjon ismét nagyot a Blikk-kel! Népszerű Nagy dobás! című nyereményjátékunk újra indult, és március 11-ig lehetősége van rá, hogy megka­parintsa értékes nyereményeinket.
febr. 12
18:54
Újabb körzetekben kellett belvízvédelmi készültséget elrendelni (hirado.hu)
A jelenlegi helyzet még nem okoz nagyobb problémát.
febr. 12
18:57
Jobbik találkozna a tüntető diákokkal (444.hu)
Míg a kormány nem, ők meghallgatnák mit változtatnának az oktatási rendszeren.
febr. 12
19:00
OLAF -Elios - Leüvöltötték a zalaegerszegi fideszesek fejét (Alternatív Energia)
febr. 12
19:02
Becsület napja - Kavarás a kitöréssel (Alternatív Energia)
A DK tiltakozásában összecsúszott két rendezvény.
febr. 12
19:09
DK: Áder térjen vissza 25 évvel ezelőtti önmagához (HírTV)
Arra emlékeztetik az államfőt, hogy akkor nem támogatta a Fidesz a határon túliak szavazati joggal járó állampolgárságát.
febr. 12
19:27
„Menjenek a francba”: az MSZP nem vesz plakáthelyeket (ATV)
Ezt Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese jelentette be az ATV A nap híre című műsorban.
febr. 12
19:30
Álarcosok elrabolták Miheil Saakasvilit (Infostart)
Kijevben álarcosok elhurcolták Miheil Szaakasvilit, az ukrán állampolgárságától megfosztott volt odesszai kormányzót, egykori grúziai elnököt. Az ukrán határőrség közölte, Szaakasvili jogellenesen tartózkodott ukrán területen, ezért szállították el.
febr. 12
19:30
A kormánypártok kitartanak a Stop Soros törvénycsomag mellett (hirado.hu)
Nagy-Britanniában sem díjazzák Soros György beavatkozásait.
febr. 12
19:33
OLAF-Elios - Leüvöltötték a zalaegerszegi fideszesek fejét (Alternatív Energia)
febr. 12
19:33
A Fidesz hódmezővásárhelyi receptje: vita nem lesz, nyugdíjasoknak tízezer lesz (444.hu)
Lázár János kimondta: "mindenki tartsa vissza magát, és ne sértse meg a hódmezővásárhelyi nyugdíjasokat azzal, hogy azt állítja, a 10 ezer forintos utalvánnyal szavazatot lehet tőlük venni."
febr. 12
19:48
Olcsóbb kifizetni a büntetést, mint a parkolást a budapesti kórházaknál (Blikk)
Horrorösszeget is fizethet az ember, ha az aprópénz dobálása helyett inkább a gyors kórházba jutást választja, bár megesik, olcsóbban megússzuk, ha parkolási bírságot fizetünk, mint parkolási díjat. Több kórház területén az egekbe szálltak az árak.
febr. 12
19:48
Gulyás Gergely: A kormány a jövőben is támogatni fogja Pécset (hirado.hu)
A kormány a jövőben is támogatni fogja Pécset - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a baranyai megyeszékhelyen tartott hétfői sajtóbeszélgetésen.
febr. 12
19:50
Lázár János megvédte az Eliost (Blikk)
Az Elios Innovatív Zrt. ügyében született OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része – állította Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint az OLAF-jelentés időzítése kizárólag a kampánynak szól.
febr. 12
19:50
Plakátügy: Törvényesen járt el a Fidesz – közölte az Odex és a JCDecaux (hirado.hu)
A Fidesz és a kültéri reklámhordozókra specializálódott Odex Outdoor Expert Kft. a törvényi előírásokat betartva jártak el a szerződés megkötésekor – írta közleményében a cég. Hozzáteszi: szigorú törvényi előírások alapján a költségvetési forrásokból gazdálkodó szervezet csak listaáron vehet igénybe közterületi reklámszolgáltatást. A 24.hu-n megjel
febr. 12
19:52
A Városliget szebb és több funkciót ellátó közpark lesz (hirado.hu)
A Városliget a Liget Budapest projekt eredményeképpen sokkal szebb és több funkciót ellátó közpark lesz.
febr. 12
20:00
Minőségugrás a magyar gasztronómiában (Infostart)
A Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke szerint a mostani volt az eddigi legszínvonalasabb magyar Bocuse d'Or-döntő. Hamvas Zoltán arról is beszélt, hogy sokat tesznek azért, hogy a gasztronómiai innováció a hétköznapi vendéglátás számára is elérhető legyen.
febr. 12
20:06
311,85 forinton az euró (Alternatív Energia)
A svájci frankkal szemben 0,14 százalékkal erősödött a magyar deviza.
febr. 12
20:06
Kovács Zoltán: Az uniós szabályokat minden tagállamnak be kell tartania (hirado.hu)
Magyarország mindig is amellett volt, hogy az Európai Unió szabályait minden tagállamnak egyformán be kell tartania, s nem lehet helye kettős mércének.
febr. 12
20:15
Mégis miniszterelnök-jelölt lett Lattmann Tamás: országjárásba kezd (ATV)
A nemzetközi jogászt az Egészséges Magyarországért jelöli, ami tulajdonképpen egy három kispártból álló szövetség.
febr. 12
20:15
Ott, ahol Vona Allahról beszélt, Orbán díszdoktori címet kapott (444.hu)
Erről Önnek is tudnia kell: a Jobbik elnöke után alig néhány héttel járt az isztambuli egyetemen a miniszterelnök.
febr. 12
20:21
A New York Times és a Guardian is címlapon számolt be az Elios-ügyről (ATV)
A Közgépen hajtaná be Lázár János azt az esetleges pénzbüntetést, amit az Elios-ügymiatt Magyarországnak kellene visszafizetni. Közben a 24.hu újabb cikket közölt, ebben hét céget és több magánszemélyt is megnevezett az OLAF. A Jobbik szerint a kormánypárt saját családját gazdagítja, míg az MSZP-Párbeszéd parlamenti vizsgálóbizottságot hívna össze.
febr. 12
20:27
Hamarosan újabb Orbán–Putyin találkozóra kerül sor (HírTV)
De csak a választás után.
febr. 12
20:39
Fideszes gázkáosz (Alternatív Energia)
Szijjártó csak a szállítási útvonalak lekötésére célzott, Orbán Viktor már a csőbe is beleképzelte a gázt.
febr. 12
20:42
Brutálisan összeverték egymást diáklányok egy keszthelyi iskolában, az igazgató mindent tagad (Blikk)
Brutális verekedés tört ki egy keszthelyi szakközépiskolában: több diáklány is egymásnak esett az osztályteremben, azonban az igazgató mindent tagad.
febr. 12
20:42
Lázár: Hódmezővásárhelynek stabilitásra van szüksége (hirado.hu)
Hódmezővásárhelynek stabilitásra, józan gondolkodásra, együttműködésre van szüksége.
febr. 12
20:45
A Földművelésügyi minisztérium szerint teljesen rendben van, hogy sorra nyerte a megbízásokat a Hortobágyi Nemzeti Parktól a helyettes államtitkár férje (444.hu)
Nem is vizsgálták az összeférhetetlenséget.
febr. 12
20:51
Izgulhat a Jobbik, az MSZP és a DK is (ATV)
Csaknem 8 millió választási értesítőt visznek ki mától a postások. Aki egy hét múlva sem kap ilyen levelet, annak a helyi jegyzőnél kell azt kérnie. Közben egy friss felmérésből kiderül, hogy a Fidesz-szavazók nagyon hűek, nem igazán hajlandóak átszavazni. Az ellenzéki pártok között viszont viszonylag nagy az átjárhatóság. A választók egyharmada vi
febr. 12
20:51
A magyar állami cég is cáfolja Orbán Viktort (HírTV)
A miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy 2022-től megszűnhet Magyarország orosz gázfüggősége.
febr. 12
21:00
Külön fejezetet kapott Juhász pártjának programjában a nők elleni erőszak kérdése (hirado.hu)
A női egyenjogúság került előtérbe az Együtt választási programjában.
febr. 12
21:09
Hiller: A magyar baloldal talpra állt (ATV)
„A magyar baloldal talpra állt, és ezt a hétvégén tudta is sugározni magáról” - közölte az ATV Egyenes Beszédben Hiller István.

Keresés