Bűnrészesség miatt feljelenti a Demokratikus Koalíció (DK) Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert az Orbán Viktor kormányfő vejével összefüggésbe hozott Elios-ügyben - közölte az ellenzéki párt helyettes szóvivője vasárnapi i sajtótájékoztatóján.
Még a kérdésben véleményt formáló jobbikosok fele is elutasítja Vona Gábor Allahhal és iszlámmal kapcsolatos kijelentéseit - derült ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Teljes szélességében lezárták a 24-es főutat Mátraházán, ahol kiégett egy menetrend szerint közlekedő autóbusz - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Közös anya-lánya koncertre készül Rost Andrea operaénekes és Harazdy Eszter, aki szintén ezt a pályát választotta, ám elektronikus zenei hangzással kísérletezik. A művésznő gyermekkori álmáról is mesélt az InfoRádiónak.
Kihúzták a Hatoslottó 6. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 7. héten 530 millióért izgulhatnak a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:5; 8; 9; 24; 41;...
Az Európai Unió és a hazai piacok szereplői, valamint a fogyasztók csak nyernek azzal, ha új alapokra helyezik a méhészeti ágazat működését, finanszírozását, és nagyobb figyelmet kap a mézfogyasztás népszerűsítése.
Nem mindennapi baleset történt vasárnap délután a Vas megyei Vépen. Egy rendőrautó éppen a belváros irányába tartott az M86-os út felől, amikor egy Peugeot kisteherautó belerohant és az árokba lökte.
A következő napokban visszatér a csapadékos, télies idő. Többször várható hó, havas eső, de ónos eső, eső is. A leghidegebb órákban jellemzően mínuszok lesznek, a hét második felében viszont melegedés várható - derül ki az Országos...
A mohácsi busójárás Európa egyik leghíresebb és legnagyobb hagyományőrző rendezvénye - mondta a városban rendezett hatnapos népszokás vasárnapi fő programján az Országgyűlés elnöke.
A Bors szerint súlyos vádak szerepelnek a Juhász Péter (46) és volt élettársa között zajló gyermekelhelyezési per bírósági irataiban, amelyeket a lap hozott nyilvánosságra.
Kihúzták a Hatoslottó 6. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 7. héten 530 millióért izgulhatnak a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:5; 8; 9; 24; 41;...
Négy embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával vasárnap este Budapest XII. kerületében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Két hónappal a választás előtt még nincs hivatalos jelöltje az MSZP-nek Gyöngyösön. Az eddig erős baloldal meggyengült, miután az addigi jelölt visszalépett. Az már szinte biztos, hogy Fodor Gábor nem indul gyöngyösön, ugyanis a párt helyi elnöke nem is tud arról, hogy tárgyaltak volna. A jobbik szerint, így már szinte biztos, hogy Vona Gábor lesz
Érdeklik a régi, de értékes tárgyak? A budapesti bolhapiacok tárt kapukkal várják azokat, akik a plázák csillogása helyett a saját ízlésükre vagy inkább csak az ösztöneikre hagyatkozva szeretnek vásárolni, ráadásul fillérekért.
Míg a nyugati országokban a választók követték a politikusokat a közösségi oldalakra, nálunk kicsit lassabban eszméltek a honatyák, és inkább ők siettek szavazóik után a digitális platformokra. Mára mégis úgy tűnik, ráéreztek a hazai döntéshozók is a Facebook ízére, és szimpatizánsok egyre nagyobb táborát tudják maguk mögött.