Véget ért a Magyar Szocialista Párt kongresszusa. Elfogadták a szocialisták és a Párbeszéd megállapodását a 2018-as országgyűlési választásra. Elsőként az Európai Szocialisták Pártjának elnök szólalt fel. Hiller István, Molnár Gyula és Karácsony Gergely beszélt a Tegyünk Igazságot című programról, és arról, milyen jövőt képzelnek el az országnak.
Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője kapta meg a 15. helyet az MSZP-Párbeszéd országos listáján. A listán sem Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke, sem a párt logója nem fog szerepelni.
Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője kapta meg a 15. helyet az MSZP-Párbeszéd országos listáján. A listán sem Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke, sem a párt logója nem fog szerepelni.
Ma délután a Budapesti Kongresszusi Központban tartja kampánynyitó kongresszusát a szocialista párt. A rendezvényen felszólal Kunhalmi Ágnes a párt budapesti elnöke, Molnár Gyula az MSZP elnöke, valamint Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt. Facebook-oldalunkon és portálunkon is élőben közvetítettük a rendezvényt.
A magyarok több mint fele fontos eszköznek tartja az udvarlás során az okostelefont, 62 százalékuk szerint pedig a párkapcsolat építésében is jelentős szerepe van a mobilunknak – derül ki a Huawei és az Ipsos 12 európai országban – köztük Magyarországon – végzett kutatásából. A felmérés szerint a magyarok negyede használja flörtölésre az okostelefo
Az egyház az állammal közösen dolgozik a magyar nemzet és társadalom felemelkedéséért és fejlődéséért - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Nyíregyházi Egyházmegye felújított görögkatolikus papnevelő intézetének és egyházi hivatali épületeinek ünnepélyes felszentelésén szombaton Nyíregyházán.
A második legdrágább vagyontárgyunk általában a gépkocsi, ezért rendkívül óvatosan kell eljárni, amikor több százezres vagy milliós összeget költünk el ilyesmire.
Általános béremelést és igazságos adócsökkentést ígért kormányra kerülésük esetén Szél Bernadett, az LMP-társelnöke, miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az egyház az állammal közösen dolgozik a magyar nemzet és társadalom felemelkedéséért és fejlődéséért - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Nyíregyházi Egyházmegye felújított görögkatolikus papnevelő intézetének és egyházi hivatali épületeinek ünnepélyes felszentelésén szombaton, Nyíregyházán.
Általános béremelést és igazságos adócsökkentést ígért kormányra kerülésük esetén Szél Bernadett, az LMP-társelnöke, miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Nagyszerű program volt, mondta egy éve a miniszter arról a hódmezővásárhelyi közvilágítás korszerűsítésről, aminél az OLAF egy sor szabálytalanságot talált.