A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. február 8-án 30 napra elrendelte az ismert budapesti ügyvéd házi őrizetét és a mozgásának nyomkövető eszközzel történő ellenőrzését.
Saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot - s ez a bővítés óta immár az EU problémájává is vált.
Olimpia kezdődik Dél-Koreában. Az orosz miniszterelnök már bejelentette, hogy azok a sportolóik is bojkottálják a legjelentősebb téli sporteseményt, akiket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem tiltott el a központilag szervezett doppingolás miatt. Idestova negyedszázad megnyilatkozásait tekintettük át, és arra jutottunk, hogy a hazai sportélet részt
2018-ban nőtt a minimálbér, ennek következtében változott néhány szociális támogatás összege is, más juttatások azonban már 10 éve szemernyit sem változtak. Ráadásul ha megnézzük, mennyi pénzt kapnak a magyar családok, kiderül...
Lisszabont, Párizst, Amszterdamot, Prágát, Bécset, Barcelonát és Londont is megelőzve - 17 745 szavazattal a 8. helyen végzett a European Best Destinations (legjobb európai úti célok) január 18. és február 8. között tartott szavazásán - közölte a szavazás végeredményét a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK).
Nyilvánosak a középiskolai központi felvételi vizsga eredményei, a diákok február 19-ig jelentkezhetnek az egyes intézményekbe - közölte az Oktatási Hivatal pénteken.
Az Országgyűlés elnöke szerint a Kárpát-medencei magyar kapcsolatok – azaz a szorosan értelmezett nemzetpolitika – szempontjából összességében az elmúlt négy esztendő volt a A legjobb és legsikeresebb, amely békeidőkben az utóbbi száz esztendőben a magyarságnak megadatott.
Akár 90 százalékkal csökkenthető a fertőzést okozó organizmusok száma a mozgólépcsők korlátain egy speciális bevonatnak köszönhetően - közölte pénteken a BKV.
A magyar kormány nemzetpolitikájában továbbra is az a meghatározó, hogy nem Budapestről kell megmondani, mi a jó a határon túli magyar közösségeknek, hanem nekik kell megmondani, milyen álláspontot képviseljen a kormány az érdekükben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Országházban.
Tizenkét órás programmal és hajnalig tartó táncházzal várja az érdeklődőket az idei Csángó bál, amelyet február 10-én rendeznek meg a Millenáris parkban - mondta el Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A pénteki Magyar Idők szerint Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti tanácsadó testületében a Soros Alapítvány egykori munkatársai és a néhai SZDSZ holdudvarához tartozók nagyjából kétharmados többséget alkotnak.
– Lisszabont, Párizst, Amszterdamot, Prágát, Bécset, Barcelonát és Londont is megelőzve – 17 745 szavazattal a 8. helyen végzett a European Best Destinations (legjobb európai úti célok) január 18. és február 8. között tartott szavazásán – közölte a szavazás végeredményét a i Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) az MTI-vel pénteken.
Márkás mobiltelefonokkal üzletelő, Dél-Alföldről irányított bűnszervezet vezetőit és tagjait vették őrizetbe a pénzügyi nyomozók, a gyanú szerint több mint négymilliárd forint értékben üzleteltek a mobilokkal, miközben az áfát megpróbálták visszaigényelni, jogtalanul - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken
Az MSZP-Párbeszéd-szövetség törvénymódosítást kezdeményez, hogy a jog erejével kényszerítse ki: a két legesélyesebb miniszterelnök-jelölt a parlamenti választás előtti pénteken üljön le vitatkozni - közölte a Párbeszéd társelnöke pénteken Budapesten, a Budapesti Corvinus Egyetem főépülete előtt tartott sajtótájékoztatón.
Több mint 10 százalékos bővüléssel tavaly átlépte az 1,2 milliót a hévízi vendégéjszakák száma, jelentős részben a belföldi vendégeknek köszönhetően – közölte a város polgármestere.
Tízéves csúcsára emelkedett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma januárban, megközelítette az egymilliót - derül ki a CAPA légiközlekedési tudásközpont legfrissebb adataiból.
A főváros folytatja az egyeztetést a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnökségével és a kormánnyal az akadálymentesítésről, de megállapodás csak akkor születhet, ha leellenőrizték valamennyi gyártóval és valamennyi helyszínen a mozgólépcsőknél tervezett kabinok konkrét alkalmazhatóságát, ami legalább két hetet vesz igé