Váratlan és fölényes győzelmet aratott Hódmezővásárhelyen a teljes ellenzék támogatásával induló független jelölt, Márki-Zay Péter. Márki-Zay 16 százalékkal verte fideszes ellenfelét, Hegedűs Zoltán alpolgármestert a polgármester-választáson. Hegedűs a rá nézve tragikus eredmények ismertetése után bejelentette: lemond még az alpolgármesteri posztjá
Átlagosan 90 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban a hétvégén - válaszolta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére.
A Publicus Intézet vezetője szerint a Fidesz vasárnap este egy óriási pofont kapott Hódmezővásárhelyen. A Nézőpont csoportot irányító Mráz Ágoston ezzel szemben úgy véli: a maradék néhány napban szimpatikus független jelölteket kellene állítani 106 egyéni választókerületben, tehát a megoldásához egy lépéssel sem került közelebb az ellenzék.
Rózsafa – Nem Bogdán Lászlót választották meg polgármesternek Rózsafán az időközi választáson, aki Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott titkáraként dolgozott 2010 és 2014 között. A függetlenként induló Bogdánra csak 44-en szavaztak, míg Németh Róbertre több mint másfélszer annyian, akit ezzel polgármesternek választottak.
Hajnalig forgatott az ATV stábja Hódmezővásárhelyen, ugyanis éjszaka egy spontán örömünnep alakult ki a városban- mondta el Híradónknak a helyszínről tudósítónk, Balogh Judit.
Az úgynevezett Nyugat ma is megengedően, elnézően, sőt, gyakran némi rokonszenvvel viszonyul a kommunizmushoz - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen.
Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI által, az Európai Unió (EU) támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is ked
Egyeztetést sürget az MSZP és a Párbeszéd a "demokratikus ellenzéki pártok" között a választási együttműködésről, mert úgy látják, a hódmezővásárhelyi választás fontos üzenete: ha sokan mennek el voksolni és van esélyes jelölt, a Fideszt le lehet győzni.
Márki-Zay azt üzente az ATV Startban az ellenzéki pártoknak, hogy az összefogás a legfontosabb. Egyetlen ügyet sem tudna kiemelni az újdonsült polgármester, hogy miért bukhatott el a Fidesz Hódmezővásárhelyen, de úgy véli, nem a „nagyobb” ügyekből lett elegük az ottaniaknak.
Mátraháza – A tél leghidegebb estéjén tévedt el a Mátrában egy fiatal pár. A fiatalok Parádfürdőről akartak a Kékestetőre felmenni a méteres hóban, de a túra során eltévedtek Markaz és Mátraháza között.
Hétfőtől újra megerősített az utcai járőrszolgálat Miskolcon és a város külterületein. A Vöröskereszt megyei szervezete takarót, teát és gyógyszereket visz azoknak, akik nehéz körülmények között élnek, és a hidegben veszélybe kerülhetnek.
A Fidesz alelnöke a Jedlik Ányos Gimnázium fejlesztésével összefüggésben tartott sajtótájékoztatót, amikor kitért arra is, hogy milyen országos tanulság szűrhető le a Fidesz számára a hódmezővásárhelyi választási vereségből.
A Staffino és a Hive Creative közös felmérést készített Valentin-napi játéka kapcsán, amelyből most idén először fény derül arra, hogy mikor, hol és mit csinálunk legszívesebben a Balatonnál!
A Demokratikus Koalíció a választási kampány időszakában lehetőséget kíván nyújtani arra, hogy a sajtó munkatársai az aktuális témában megtartott sajtótájékoztató mellett bármilyen témában kérdezhessék a DK-Szolidaritás szövetség listavezetőjét, Gyurcsány Ferencet. Az eseményt az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetíti.
Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetőjét választották a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnökévé a kontinentális szervezet (UEFA) Pozsonyban zajló kongresszusán.