Hóátfúvás miatt továbbra sem járható három mellékút Vas megyében, ahol további mintegy ötven útszakaszon csaknem száz munkagép dolgozik - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.
Tizenegy óráig összesen 10326 ember adta le a szavazatát a mai, vásárhelyi polgármester-választáson, ami azt jelenti, hogy a választópolgárok több mint 28 százaléka, már letette a voksát valamelyik jelölt mellett.
Naponta 500 forintért akár 30 milliós balesetbiztosítást kaphatunk – igaz, ez a kis összeg a külföldre utazók 65 százalékának még mindig túl nagy összeg.
A miniszter már urnanyitáskor, a kamerákat kerülve leadta szavazatát a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson, és még eredményvárót sem tart a helyi Fidesz.
Nyolc napjuk maradt a pártoknak, hogy jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési választásra. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint a választási bizottságok vasárnap reggelig 22 jelölőszervezet összesen 180 egyéni jelöltjét vették nyilvántartásba. Négy ével ezelőtt, a jelöltállítás félidejében 170 nyilvántartásba vett jelölt volt. Az
71 éve, ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát. a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát. A magyar politikus letartóztatásával a szovjetek megmutatták, mennyire semmibe veszik Magyarország szuverenitását - mondta Markó György történész az M1 aktuális csatornán vasárnap, a kommunizmus áldozatainak emléknapján.
Átadták az 1947-ben elhurcolt kisgazda politikus, Kovács Béla pécs-patacsi szülőházából kialakított emlékházat vasárnap. Az tartott eseményen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt mondta: országos jelentőségű emlékhely született.
Több száz fős lelkes tömeg, családtagok, barátok, szurkolók és a sajtó munkatársai fogadták vasárnap kora délután a Gyakorló Jégcsarnokban a phjongcshangi téli olimpiáról hazatért magyar sportolókat.
Lázár János állítólag nyugodtan várja az estét, jók voltak a belső fideszes mérések – mondta ma délben az atv.hu-nak a hódmezővásárhelyi fideszes kampányt jól ismerő forrás. Orbán Viktor elvárja a fideszes győzelmet Lázár Jánostól, olyannyira, hogy azért "házon belül" állítólag vállveregetés sem jár.
Kihúzták a Hatoslottó 8. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 9. héten 695 millióért izgulhatnak a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3; 9; 24; 29;...
Tavaly év végén 14,1 év volt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel, vagyis az emelkedő újautó-értékesítés is csak lassítani volt képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát - derült ki egy felmérésből.
Újabb és újabb rekordok dőlnek meg idehaza az idegenforgalomban, akár a vendégéjszakák számát, akár az ágazat GDP-re vagy a munkaerőpiacra gyakorolt hatását nézzük.
Március elsején kezdődik a kettős gyilkossággal vádolt, 15 éves fiú bírósági tárgyalása. A fiú 2017 áprilisában Tatabányán, néhány óra leforgása alatt brutálisan meggyilkolt két hajléktalant, ráadásul a két férfi még egy ideig életben volt a súlyos bántalmazások után.