2018. február 24. szombat

febr. 24
13:39
Elismerték: kézivezérelt a közmédia (HírTV)
Minél többször kell, hogy elhangozzon Soros György neve, a kormányról pedig tilos rosszat mondani.
febr. 24
13:48
Szili Katalin: történelmi esély a Minority SafePack aláírásgyűjtés (Infostart)
Azt mondta, hogy az EU a migránsokkal szívesen foglalkozik, az őshonos kisebbségekkel viszont nem.
febr. 24
13:48
Hóátfúvás miatt lezártak három alsórendű utat Vas megyében (hirado.hu)
A Karakót Jánosházával, a Kemenesszentmártont Merseváttal összekötő utat, valamint a Szombathelyt Bucsuval összekötő 87133-as számú bekötőút egy szakaszát zárták le hóátfúvás miatt - tájékoztatott honlapján szombat délelőtt a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
febr. 24
13:50
Kinek a feladata a közterületi fák gondozása? (hirado.hu)
Sokszor nem egyértelmű, és van, hogy vitát is okoz a kérdés. Főszabály szerint egy kormányrendelet a mérvadó, de a helyi önkormányzatok is hozhatnak jogszabályokat az ügyben.
febr. 24
13:57
Van pár dolog, amit szívesen megtanulnak a migránsok (Ripost)
Azt eddig is tudták, hogy a "Soros-szervezetek" szervezik a migrációt, de már bizonyíték is van arra, hogy a törvények kijátszására tanítják be őket - közölte a Fidesz frakciószóvivője szombaton újságírókkal.
febr. 24
14:06
LMP: A régi Fideszből semmi sem maradt (hirado.hu)
Szél Bernadett aggódik a választás tisztaságáért.
febr. 24
14:06
MSZP-Párbeszéd: fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot" (ATV)
Az MSZP-Párbeszéd szerint fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot", ezért a többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt javaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené.
febr. 24
14:08
MSZP-Párbeszéd: fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot" (hirado.hu)
Az MSZP-Párbeszéd szerint fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot", ezért a többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt javaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené.
febr. 24
14:10
Origo: Akasztással fenyegette meg Zsigó Róbertet a bajai Jobbik helyi vezetője (hirado.hu)
Az Origo szombaton megjelent cikkében azt írta: akasztással fenyegette meg Zsigó Róbertet, a Fidesz bajai országgyűlési képviselőjét Üveges Tibor, a Jobbik bajai elnöke.
febr. 24
14:15
„A gyermekgyógyászat nem egy sikerszakma” (HírTV)
Harmat György gyermekgyógyász szerint ezért nem csoda, ha hiányszakmának számít.
febr. 24
14:24
Rendőrök lepték el a János kórházat: így vitték kórházba M. Richárdot – képek (Blikk)
Kórházba került a Dózsa György úti kabriósként elhíresült M. Richárd.
febr. 24
14:24
Akasztással fenyegették meg Zsigó Róbertet (ATV)
Az Origo szombaton megjelent cikkében azt írta: akasztással fenyegette meg Zsigó Róbertet, a Fidesz bajai országgyűlési képviselőjét Üveges Tibor, a Jobbik bajai elnöke.
febr. 24
14:26
Kórházba került a Dózsa György úti gázoló (ATV)
Rosszul lett és kórházba került a Dózsa György úti gázolóként elhíresült M. Richárd – értesült a 24.hu.
febr. 24
14:48
Orbán: Szeretjük a lovainkat (ATV)
Szeretjük Magyarországot, szeretjük a kultúránkat, ezért szeretjük a lovainkat is - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a felújított Nemzeti Lovarda átadásán.
febr. 24
14:57
A mozgáskorlátozottak szerint szűkmarkú velük a kormány (HírTV)
Silány gyógyászati segédeszközökhöz jutnak hozzá, a támogatásra szánt állami keret az elmúlt 8 évben alig emelkedett.
febr. 24
15:00
A DK nem vesz igénybe kedvezményes plakáthelyeket (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció (DK) nem bérel kedvezményes plakáthelyeket az ESMA Reklám Zrt.-től, mivel nem kíván ajándékot elfogadni a társaság vezetőjétől, „Orbán közeli, jó barátjától, Garancsi Istvántól” – jelentette be Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 24
15:02
Vasárnapig kell megalakulniuk a választókerületi választási bizottságoknak (hirado.hu)
A bizottságokba a választott tagokon túl a jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek is küldhetnek delegáltakat.
febr. 24
15:15
Tóth: Minden család zsebéből hetvenezer forintot húzott ki a Fidesz (HírTV)
Átverés volt a rezsicsökkentés, állítják a baloldali ellenzéki pártok.
febr. 24
15:36
Orbán: a pillanat, amikor a magyar újra lovas nemzetté nyilvánította magát (Infostart)
Látványos ünnepséggel szombaton felavatták a 3,2 milliárd forintból felújított Nemzeti Lovardát, az eseményen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.
febr. 24
15:36
Még az Északi-sarkon is melegebb lehet vasárnap, mint itthon (hirado.hu)
Nappal is mínuszok lesznek, éjszakánként pedig mínusz 20 fok is előfordulhat.
febr. 24
15:36
Vasárnapig kell megalakulniuk a választókerületi választási bizottságoknak (ATV)
Vasárnapig kell megalakulniuk az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságoknak mind a 106 egyéni választókerületben, a bizottságokba a választott tagokon túl a jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek is küldhetnek delegáltakat.
febr. 24
15:45
Ezt sem fogja kitenni a kormány az ablakba (HírTV)
Bezárt a sátoraljaújhelyi kórház gyermekosztálya, az orvoshiány miatt a kis betegeket 85 kilométerre kell vinniük a szülőknek.
febr. 24
15:54
50 ezer forintos bírsággal megúszta M. Richárd, nem tartóztatták le (Blikk)
- Nem került előzetes letartóztatásba a Dózsa György úti baleset kapcsán gyanúsított M. Richárd.
febr. 24
15:54
Téli olimpia: Norvégia áll az éremtáblázat élén (ATV)
A phjongcshangi téli olimpia tizenötödik hivatalos versenynapja - 98 szám - után Norvégia áll az éremtáblázat élén.
febr. 24
16:00
50 ezer forintos bírsággal megúszta a Dózsa György úti gázoló (ATV)
Nem került előzetes letartóztatásba a Dózsa György úti baleset kapcsán gyanúsított M. Richárd.
febr. 24
16:12
Fidesz: Az LMP egy újabb kiábrándító baloldali párttá vált (hirado.hu)
A Fidesz Szél Bernadett sajtótájékoztatójára reagált.
febr. 24
16:24
(18+) Videó: Végigvonszolta élettársát egy győri üzlet padlóján a kegyetlen férfi (ATV)
A biztonsági kamera felvételén látszik, ahogy a pénteken előzetes letartóztatásba helyezett férfi bántalmazza az élettársát. A nőnek egy másik hölgy kelt a védelmére. Megrázó felvétel.
febr. 24
16:30
A szocialisták eltörölnék a rezsicsökkentést a Fidesz szerint (hirado.hu)
A szocialisták 2013 óta rendszeresen támadják a rezsicsökkentést, és ha rajtuk múlna, eltörölnék – közölte a Fidesz-frakció szombaton az MTI-vel.
febr. 24
16:39
Az Elios szinte összes bevételét az Európai Unió fizette (HírTV)
Ez derül ki az Átlátszó összesítéséből.
febr. 24
16:48
Rétvári: Méltóan kell megemlékezni az első világháború áldozatairól (hirado.hu)
Ők a legnagyobb áldozatot hozták azzal, hogy az életüket adták a hazájukért.
febr. 24
17:00
Rétvári: Méltóan kell megemlékezni az első világháború áldozatairól (ATV)
Méltóan kell megemlékezni az első világháborúban elesettekről, hiszen ők a legnagyobb áldozatot hozták azzal, hogy az életüket adták a hazájukért - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Vácon.
febr. 24
17:03
Lázár feljelentést tervez a Célpont tényfeltáró riportja miatt (HírTV)
A külügyminiszter is az újságírók, nem pedig a riportban szereplő fideszesek és a költségvetési csalásban érintett roma vezetők felelősségét firtatta.
febr. 24
17:06
Úton van Magyarországra az első fekete gólya (ATV)
Hazaindult Afrikából Zoltán, az egyetlen jeladós magyar fekete gólya, és közeledik a költőhelye felé, gemenci, Baja környékén lévő fészkébe.
febr. 24
17:18
Vasárnapig kell megalakulniuk a választókerületi választási bizottságoknak (Infostart)
A bizottságokba a választott tagokon túl a jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek is küldhetnek delegáltakat.
febr. 24
17:24
A DK-nak nem kellenek Garancsi plakáthelyei (Infostart)
A Demokratikus Koalíció nem bérel kedvezményes plakáthelyeket az ESMA Reklám Zrt.-től, mivel nem kíván ajándékot elfogadni a társaság vezetőjétől, "Orbán közeli, jó barátjától, Garancsi Istvántól" - jelentette be Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 24
17:24
Napokon belül újra lesz ellátás a sátoraljaújhelyi kórház gyermekosztályán (hirado.hu)
A kórház szerint a gyermekellátás szünetelése csak átmeneti.
febr. 24
17:36
Több milliárd forintnyi kárt okoznak a hamis abroncsok (Infostart)
Több mint 755 milliárd forintnyi (2,43 milliárd euró) gazdasági kárt okozott a hamis gumiabroncsok és akkumulátorok eladásából származó közvetlen bevételkiesés a legális piaci szereplőknek évente az Európai Unióban, ami a két szektor eladásának nagyjából 7,5, illetve 1,8 százalékát jelentette a 2010-2015 közötti időszakban. A magyar hamisítási ráta
febr. 24
17:42
Pár napon belül újra lesz ellátás a bezárt gyermekosztályon, ígéri a sátoraljaújhelyi kórház (Blikk)
Előreláthatólag néhány napon belül újra lesz ellátás a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház csecsemő- és gyermekosztályán - közölte az intézmény honlapján.
febr. 24
18:00
Családbarát intézkedések a gyermekvállalásért (Blikk)
Gyermeket vállal? Házasodik? Építkezésbe kezd? Számos kedvezmény, állami támogatás segíti az otthon és családalapítókat, ezért érdemes tájékozódni a 2018-ra tervezett családpolitikai intézkedésekről! A 2011-ben bevezetett családi adókedvezmény szerint havonta egy gyermek esetén 10 ezer, 2 gyermek esetén eredetileg szintén 10 ezer – 2018-ban már 17,
febr. 24
18:09
Három és fél év börtönt kapott a korrupt spanyol királyság ellen lázító mallorcai rapper (444.hu)
Valtonyc ingyen osztotta meg a neten a döglött korrupt politikusokról szóló számait.
febr. 24
18:24
Megváltós nővér kapta idén a Hit pajzsa díjat (Infostart)
A 90 éves Hargitai Anna Magna megjárta az internálótábort, majd dolgozott a Könnyűipari Minisztériumban, miközben titokban hittanórákat tartott.
febr. 24
18:24
Hoppá: Kiderült, hogy magyar az Oscar-díjas hollywoodi színésznő (ATV)
Meglepő kijelentést tett az Oscar-díjas hollywoodi színésznő, Jennifer Lawrence.
febr. 24
18:33
Szél Bernadett a Fideszről: Ezek kommunisták (444.hu)
Az LMP első embere szerint a kormánypártiak „már nem tudnak különbséget tenni az állami vagyon és saját vagyonuk között”.
febr. 24
19:03
Így kell megsemmisíteni a Vona-, Szél- vagy Gyurcsány-párti érveket – ÁLLÍTÓLAG (444.hu)
Nagy segítség fideszes aktivistáknak a fényt kapott kis sillabusz. Megtudhatják belőle, hogy SOROS.
febr. 24
19:12
Változik a műszaki vizsga menete (hirado.hu)
Három kategóriába kell sorolni a feltárt műszaki hibákat.
febr. 24
19:12
Így fürödtek ma a Balatonban a legelszántabbak - fotók (Ripost)
Balatonalmádiban rendezték meg a tavaszköszöntő eseményt.
febr. 24
19:27
„A lovaságazat egy állami pénzmosoda” (HírTV)
Miközben Orbán Viktor ünnepélyes keretek között felavatta a Nemzeti Lovardát, a lovasszövetség egykori szakembere korrupciót emleget.
febr. 24
19:30
Íme az ötöslottó nyerőszámai! (ATV)
2018. január 27-én is kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait.
febr. 24
19:33
Itt vannak az Ötöslottó 8. heti nyerőszámai (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 8. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten volt telitalálat, így a jövő héten 100 millió forintért izgulhatnak a játékosok. Az Ötöslottó...
febr. 24
19:42
Csak Magyarország nem vesz részt a Macron által kezdeményezett összeurópai konzultációban (ATV)
Egyedül Magyarország nem vesz majd részt abban az összeurópai konzultációban, amit a francia elnök kezdeményezett. Szijjártó Péter szerint azért, mert a magyar kormány már kikérte az állampolgárok véleményét, így, szerinte Macronnak nem kell eljátszania, hogy feltalálta a meleg vizet. További részletek a videóban.

Keresés