Dél-amerikai pihenése közben tudta meg Galambos Lajos, hogy a vádemelésben börtönt és vagyonelkobzást kért rá az ügyészség. Nyilatkozni nem akart, ügyvédje azonban híradónknak azt mondta: a zenészt meglepték a történtek, de Galambos Lajos nem a vádemelés elől utazott el, hanem egy tervezett úton vesz részt. Korábbi vallomásait pedig továbbra is fenntartja. Részletek a videóban.
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága a mindennapi életben egyre gyakrabban használt robotok uniós szintű jogi szabályozásának kidolgozását kérte az Európai Bizottságtól. A gyártóknak például fel kellene szerelniük a robotokat olyan biztonsági kapcsolóval, amely veszélyhelyzetben azonnal leállítja őket.
Garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és három évre próbára bocsátotta első fokon a Szegedi Járásbíróság csütörtökön azt az operatőrt, aki 2015 szeptemberében Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat rúgott meg.
Gázolás miatt jelentős, egy órát is meghaladó késésekkel közlekednek a vonatok a Budapest-Lajosmizse vonalon csütörtök este - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Belső vizsgálatot rendelt el csütörtökön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és felfüggesztette tisztségéből Florian Coldeát, az intézmény első számú igazgatóhelyettesét, miután egy korrupcióval gyanúsított, szökött üzletember azt állította, hogy szoros barátság fűzte Coldeához.
Feltehetően egy öngyilkos merénylő okozott erős robbanást csütörtök este a szíriai főváros, Damaszkusz egyik fontos negyedében, és megölt legalább négy embert - közölte az állami televízió.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére jelölt Mike Pompeo szerint Oroszország agresszív politikával akar érvényesülni. A kansasi képviselő csütörtöki szenátusi meghallgatásán létfontosságúnak mondta, hogy elejét vegyék az Iszlám Állam terrorszervezet terjeszkedésének.
Alig három centi hó hullott reggelre a fővárosra, az autósok mégis arról panaszkodtak, hogy a főbb utakról sem kotorták el a havat időben. A Fővárosi Közterület Fenntartó egész éjjel 74 autóval sózta a budapesti utakat. További részletek a videóban.
Oroszország és Törökország megállapodást írt alá arról, hogy a két ország milyen módszerekkel hangolhatja össze a jövőben a szíriai terrorista célpontok ellen indított légicsapásokat - jelentette be csütörtökön Moszkvában az orosz védelmi minisztérium.
A férfiaknál Szilágyi Áront, a nőknél Hosszú Katinkát választották a 2016-os év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége által kiírt szavazáson.
Fel vagyok dobva attól, hogy a kormánypárti sajtó nem igaz dolgokat állít rólam, ez lehetne kínos is, de ez azt jelenti, hogy jól végzem a dolgomat a korrupció felderítésében, ez egy pozitív visszajelzés – ezt Hadházy Ákos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
14 évvel a gyilkosság után fogta el a rendőrség egy Győrhöz közeli emberölés gyanúsítottját. Kiderült, hogy egy akkor 23 éves férfi elütötte az út szélén kerékpározó fiatal nőt, akiről azt hitte, hogy meghalt. Mikor észrevette, hogy a lány életben van, akkor megfojtotta áldozatát és a holttestet elrejtette. További részletek a videóban.
A férfiaknál Szilágyi Áront, a nőknél Hosszú Katinkát választották a 2016-os év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által kiírt szavazáson.