A téma jelentősége, és a szerző – Törzsök Erika – véleménye iránti érdeklődésem okán igyekeztem figyelemmel olvasni a Kemény-iskoláról szóló visszaemlékezést a Szép Szó szombati összeállításában.
Mexikó nem fizet a Donald Trump által ígért falért, amelyet elképzelése szerint az Egyesült Államok a déli határra építene - szögezte le szerdán Enrique Pena Nieto mexikói elnök a megválasztott amerikai államfő sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.
Összesen 27 milliárd forintot, a tavalyinál 1,5 milliárd forinttal többet költ idén ingatlanvásárlásra a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. - írja a Világgazdaság csütörtöki számában.
Miközben a biztonságos működéshez nagyjából 1800 kéményseprőre lenne szükség, jelenleg összesen mintegy félezer szakképzett füstfaragó van állományban az országban. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is arra hívta fel a figyelmet, hogy hiányszakmává vált a kéményseprő, miközben tavaly több mint 400 szakembert eresztettek szélnek.
A kormánypárt alelnöke az ATV-ben nevezett meg három, „eltakarításra ítélt civilszervezetet. Az ATV A nap híre című műsorában két civil szervezet képviselője fejtette ki álláspontját az őket ért kormányzati támadás kapcsán.
Németh Szilárd keddi sajtótájékoztatóján szólt idén először a „Soros-birodalom álciviljeiről”, majd az ATV-ben meg is nevezte ezeket a szervezeteket: Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), Magyar Helsinki Bizottság, Transparency International is. A Fidesz alelnöke számos külföldi portál érdeklődését felkeltette kijelentésével.
Szerdán állt bíróság elé az a 15 éves lány, akit egy 7 éves társa, az észak angliai York városban élő Katie Rough meggyilkolásával vádolnak. Az eset sokkolta a briteket, még a parlamentben is részvétüket fejezték ki a politikusok a család iránt.
Csütörtökre északnyugat felől egyre többfelé kezdett havazni, napközben még főleg keleten, északkeleten számíthatunk helyenként havazásra - jelentette az Időkép. A következő napokban azonban ismét visszatér a fagyos idő.
Elfogadta helyi idő szerint szerdán a washingtoni szenátus azt a javaslatot, amellyel formálisan megkezdődik a Barack Obama elnök nevéhez fűződő egészségbiztosítási reform visszavonása.
Várhatóan májusban-júniusban megkezdődhet a 3-as metróvonal infrastrukturális felújítása - mondta el Tarlós István főpolgármester csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.
Csütörtök délelőtt tette le a határvadász-képzés legelső ütemében résztvevő 532 ember az esküt. Ők legkorábban májusban állhatnak szolgálatba. Az eseményen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, amelyet az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetít.
Megnyitották szerdán este a németországi Hamburg monumentális új koncertpalotáját, az Elbphilharmonie-t (Elbai Filharmóniát), amely az eredeti tervekhez képest hétéves késéssel készült el és hétszer több pénzbe került.
Mintegy 17 kilogramm marihuánát találtak két macedón férfi gépkocsijában elrejtve Röszkén, a gyanúsítottak ellen kábítószer-birtoklás bűntette miatt indult eljárás - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-t.
Molnár Gyula egyetért Botka László jelölésével, én is jó jelöltnek tartom, mert jó néhány éve vezeti Magyarország harmadik legnagyobb városát, Szegedet, kicsiben ez lemodellezi az országot, tehát neki már megvan a rutinja, alkalmas a szerepre – ezt Kovács László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Áder János köztársasági elnök pénteken a Sándor-palotában fogadja a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. kéményseprő mestereinek újévi jókívánságait - tájékoztatott közleményben a köztársasági elnök hivatala.
Előrehozott választásokat kell kiírni Törökországban, ha a parlament nem szavazza meg az államfő jogköreit kiszélesítő alkotmánymódosítást - jelentette ki csütörtökön a kormánypárt egyik képviselője, az alkotmányügyi bizottság elnöke, akit az Anadolu hírügynökség idézett.
A kormány újabb és újabb lépések sorát tette, hogy lebontsa a demokráciát, az ellenzék ezután sokszor fasizmusról és rémuralomról beszélt, pedig az igazság az, hogy ez egy önkényuralom, de benne vannak a demokrácia elemei – ezt Radnóti Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Először hitetlenkedve fogadtam Németh Szilárd kijelentését, elképesztő az a hozzáállás, hogy a létünket kérdőjelezik meg csak azért, mert a véleményünket képviseljük egy-egy politikai kérdésben is – ezt Kapronczay Stefánia mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az olasz Nostradamusnak tartott Matteo Tafuri közel 500 évvel ezelőtt egy jövendölést fogalmazott meg a világvégének eljöveteléről. Az általa megfogalmazott jelek a rendkívüli havazás következtében beteljesülni látszanak.
Nagy Marianna január 11-én ment el kenderesi otthonából egy egyelőre ismeretlen helyre, azóta nem adott életjelet magáról. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.
Súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetést, valamint további 7,5 év szabadságvesztést kért egy török ügyészség csütörtökön a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) társelnöknőjére, Figen Yüksekdagra az ellene indított nyomozás lezártával - jelentette az Ihlas török hírügynökség.