A miniszterelnök a Facebookon közölt egy fotót arról, hogy a csoki mikulás mellé virgács is került a csizmába. „A Mikulás a legkisebbre is gondolt” – fűzte a fényképhez Orbán Viktor.
Az egyre bővülő feladatok mellett folyamatos az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) technikai eszközparkjának korszerűsítése, illetve a létszám növelése.
A telefonos adományvonalon és az interneten keresztül is sok felajánlás érkezik. Már a 11 millió forintot is elérte a felajánlások összege a Jónak lenni jó elnevezésű jótékonysági kampányban, amivel idén a közmédia a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot támogatja.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a hús- és húskészítmények behozatali tilalmára hívja fel ismét a figyelmet, miután legutóbbi szúrópróba-szerű vizsgálaton afrikai sertéspestis (ASP) vírust mutatott ki a záhonyi határállomáson elkobzott, Ukrajnából származó sertéshús mintában.
A fiatalok több mint 80 százaléka opciónak tartja a külföldi munkavégzést, de 38 százalékuk biztosan nem itthon tervezi jövőjét. A fiatal generáció ráadásul nem kér a hagyományos munkamódszerekből, szívesen dolgozna otthonról...
A fiatalok több mint 80 százaléka opciónak tartja a külföldi munkavégzést, de 38 százalékuk biztosan nem itthon tervezi jövőjét. A fiatal generáció ráadásul nem kér a hagyományos munkamódszerekből, szívesen dolgozna otthonról...
Megtérülhet, sőt, hasznot is hozhat a paksi atomerőmű bővítése, mivel jelentős mértékben csökken a következő évtizedekben az európai villamos energia termelési kapacitás - mondta Aszódi Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. A Paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár hozzátette, az üzemeltetéséhez lesz elég mérnök.
Simonpusztára is megérkezett a Mikulás, méghozzá lovas szánnal, és különleges meglepetést tartogat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Simonpusztai Lovaspark Mikulás-napján lovaglás, bűnmegelőzési előadás, lovas színházi előadás is várja az érdeklődőket.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében december 9-10-én, Diósdon – a Kárpát-haza Labdarúgó Torna égisze alatt – rendezik meg a VIII. Székelyföldért Teremlabdarúgó Tornát.
Az LMP szerint a katasztrófavédelem nem képes eleget tenni a kéményellenőrzési feladatoknak, számukra ezt bizonyítja a többi közt az, hogy nemrég több százezer kéményt találtak, amelyek létezéséről eddig nem tudtak.
„Nem minősül híresztelésnek, ha a sajtó úgy tudósít közéleti szereplők közügyekről szóló sajtótájékoztatójáról, hogy a tudósítás pontosan megfelel a megfogalmazottaknak, nem tartalmaz saját értékelést, egyértelműen megjelöli a közlések forrását, valamint a jó hírnevet esetleg sértő tényállításokkal érintett személy cáfolatának is helyet biztosít, v
A margitszigeti szabadidős létesítmények és a közterületi tevékenységek zavaró hanghatásainak, zajterhelésének tartamát is korlátozó zajrendelet megalkotásáról is döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Kormánydöntés értelében kéthavi pluszfinanszírozást kapnak idén a betegszállítással foglalkozó szervezetek, ez körülbelül egymilliárd forintnak felel meg.
Soros György brüsszeli emberei csütörtökön újra Magyarországra támadnak – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.