2017. december 3. vasárnap

dec. 3
12:48
Most érkezett: Káosz Budapesten, háborognak az utasok (Ripost)
Rossz hírt közölt a Budapesti Közlekedési Központ.
dec. 3
12:54
Politikai hangulatkeltésről beszél Hidvéghi a Célpont-riport kapcsán (HírTV)
A nyugdíj- és szavazatbizniszről készített összeállítást a Hír TV oknyomozó műsora.
dec. 3
12:57
Fidesz: minden rekordot felülmúlt a részvétel a nemzeti konzultáción (hirado.hu)
Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
dec. 3
13:00
Erre figyeljen mindenképpen, ha Erzsébet utalványt kap (ATV)
A nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványok gyártási folyamata a végéhez közeledik. Egy valamire azonban fontos figyelni a borítékok felbontásánál.
dec. 3
13:06
Ezek a magyarok kedvenc autói 2017-ben: itt a toplista (Pénzcentrum)
Egy három földrészen átívelő szavazásból kiderült, hogy melyek a magyarok kedvenc autói 2017-ben. Az eladási statisztikák ugyanakkor csak részben fedik a voksolás eredményeit, pedig van, hogy a kategória győztesek olcsóbbak, mint...
dec. 3
13:12
Baj lehet nyugdíjasoknak szánt Erzsébet-utalványokkal (Infostart)
A borítékokat az átvételt követően óvatosan kell kinyitni a sérülések elkerülése érdekében.
dec. 3
13:15
Nem káprázik a szeme - Mikulások lepik el délután a fővárost (Blikk)
Vasárnap délután egy és négy között Mikulások lepik el et, mutatjuk merre ne menjen, hacsak, kifejezetten nem őket akarja látni.
dec. 3
13:51
Ripost: Puccsra készülnek a Jobbikban Vona ellen (hirado.hu)
Sorra lázadnak fel a Jobbik alapszervezetei, Vonát a párt tönkretevőjének és elárulójának tartják. Titkos pártdokumentumok, jegyzőkönyvek, belső levelek jutottak a Ripost birtokába. Vona leváltására készülnek – írta a Ripost.hu.
dec. 3
13:53
Több mint félmilliárd forinttal támogatja a kormány a szentgotthárdi templom felújítását (hirado.hu)
Több mint félmilliárd forinttal támogatja a kormány a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom belső felújítását – közölte Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár advent első vasárnapján a Rába-parti városban.
dec. 3
14:00
Újabb rendszerváltáshoz érkezett Magyarország (Infostart)
Rendszerváltáshoz ért a szódavízfakasztás - írja a hvg.hu.
dec. 3
14:09
Gyász - Elhunyt az MSZP politikusa (Blikk)
Az MSZP saját halottjának tekinti a 63. évesen elhunyt politikust.
dec. 3
14:12
Visszaküldte a konzultációs ívet? Akkor ezt üzeni önnek a Fidesz (ATV)
Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
dec. 3
14:24
Meghalt az MSZP volt országgyűlési képviselője (ATV)
Életének 63. évében elhunyt Devánszkiné dr. Molnár Katalin volt országgyűlési képviselő, a XVII. kerület egykori polgármestere, a Fővárosi Közgyűlés volt tagja – írja közleményében az MSZP.
dec. 3
14:36
Meghalt egy szocialista politikus (Infostart)
Életének 63. évében elhunyt Devánszkiné Molnár Katalin volt országgyűlési képviselő, a XVII. kerület egykori polgármestere, a Fővárosi Közgyűlés volt tagja - közölte a Magyar Szocialista Párt (MSZP) vasárnap az MTI-vel.
dec. 3
14:45
Több mint félmilliárd forinttal támogatja a kormány a szentgotthárdi templom felújítását (hirado.hu)
Több mint félmilliárd forinttal támogatja a kormány a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom belső felújítását - közölte Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár advent első vasárnapján a Rába-parti városban.
dec. 3
14:47
Döntött országos listája első harminc helyéről az LMP (hirado.hu)
Bemutatta az LMP 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét a párt miniszterelnök-jelöltje vasárnap Kecskeméten.
dec. 3
14:54
Újabb csapás: Rossz hírt kaptunk az amputált lábú Viktorkáról (Ripost)
Újabb műtét vár a 3 éves Lakatos Viktorkára, akinek júliusban agyhártyagyulladás miatt kellett levágni mindkét lábát.
dec. 3
15:03
Elsőként léptek színre - ma nyilvánosságra hozta az LMP: velük akarják legyőzni a Fideszt (Blikk)
Bemutatta az LMP 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét a párt miniszterelnök-jelöltje vasárnap Kecskeméten.
dec. 3
15:03
Udvardy György: Higgyük el, hogy az Isten felelősséget vállalt értünk (hirado.hu)
Nem várható el, hogy az ünnepet mindenki ugyanolyan módon élje át; minden nap fontos, ám az adventi időszakban kiemelt figyelmet kap, hogy észrevegyük a körülöttünk lévők szükségleteit is – hívta fel a figyelmet a Hirado.hu-nak advent első vasárnapja alkalmából adott ünnepi interjúban Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye püspöke.
dec. 3
15:06
Guy Verhofstadt is aláírta a Momentum népszavazási kezdeményezését a civiltörvény ellen (444.hu)
Szimbolikusan.
dec. 3
15:12
Nyugaton orosz befolyásról írnak, a Fidesz nem aggódik (HírTV)
A moszkvai befolyásolás ellen több uniós országban is külön munkacsoportot hoztak létre.
dec. 3
15:24
Nyomtatják a nyugdíjasoknak járó utolsó Erzsébet-utalványokat (HírTV)
A pluszjuttatást, ha a posta bírja, még ebben az évben kézbesítik minden nyugdíjasnak.
dec. 3
15:57
Nemzeti konzultáció: Minden rekordot felülmúlt a részvétel (hirado.hu)
Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint pontosan 2 301 463-an vettek részt - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap.
dec. 3
16:24
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 48. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 48. heti nyerőszámait. 383 millió forint volt a tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:6; 16; 24; 41; 42; 45Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény.KATT: Ezek a magyarok...
dec. 3
16:33
Döbbenet: megszűnik a régi magyar hagyomány, december végére évtizedek emléke tűnik semmivé (Blikk)
Már csak december végéig vásárolhatunk visszaváltható szódapatront, amivel több évtizedes hagyomány tűnik el.
dec. 3
16:48
Íme, a hatos lottó nyerőszámai (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
dec. 3
16:51
Élelmiszert, tüzifát, és ruhát kaptak a szükségben élők (hirado.hu)
A december 31-ig tartó adománygyűjtéshez idén is sokféleképpen lehet csatlakozni.
dec. 3
17:03
Gyanús csomag Potsdamban - Zsarolás lehet a háttérben (Alternatív Energia)
Több millió eurót követelnek a német posta DHL nevű csomagküldő vállalkozásától.
dec. 3
17:06
Reneszánszukat élik a fogyasztási hitelek (HírTV)
Az MNB felügyeleti szóvivője azt is elmondta, hogy az ilyen hitelek aránya 45 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.
dec. 3
17:09
Nem volt telitalálat a hatos lottón (hirado.hu)
A főnyeremény 460 millió forint lett volna. Az öttalálatos szelvényekre 361 485 forintot fizetnek.
dec. 3
17:11
Fidesz: Alakul a „Soros-lista” az LMP-nél is (hirado.hu)
A Fidesz szerint a Szél Bernadett által vezetett LMP a "Soros-birodalom" érdekeinek egyik leghangosabb képviselője lett Magyarországon; az ellenzéki párt a nemzeti konzultáció támadásával nyíltan szembe megy a magyar emberek akaratával is.
dec. 3
17:18
Döntött országos listája első harminc helyéről az LMP (Infostart)
Bemutatta az LMP 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét a párt miniszterelnök-jelöltje vasárnap Kecskeméten.
dec. 3
17:18
A terézvárosi önkormányzat engedte meg az oroszoknak, hogy lefoglaljanak egy csomó parkolót a Bajza utca környékén (444.hu)
Ezt a nagykövetség egy fővárosi közgyűlési rendelet értelmében kérvényezheti, és kérvényezte is. A környéken lakók pedig szomorúan nézhetik az egész éjszaka üresen álló parkolókat.
dec. 3
17:42
Külföldi sajtó: ez "idegesíti Brüsszelt" a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításában (ATV)
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív német lap a Belgrád-Budapest vasútvonal korszerűsítésével, valamint Kína és a kelet- és közép-európai térség 16 országának budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
dec. 3
17:42
Borul a cafeteria: mutatjuk, mit kérj a főnöködtől jövőre (Pénzcentrum)
Ezek voltak a 48. hét legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb hírei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre. Borul a cafeteria: mutatjuk, mit kérj a főnöködtől jövőreA munkaerőhiány egyre nagyobb...
dec. 3
18:21
Hatalmas újítás segít a vesebetegeken a Debreceni Klinikán (Blikk)
Félmillió forint értékű sporteszközzel tartják mozgásban a vesebetegeket dialízis közben a Debreceni Klinikán.
dec. 3
18:21
Budapest közvilágításában is a világ élvonalában voltunk (hirado.hu)
Az első gázlámpák 1856 karácsonyán gyulladtak fel a Belváros utcáin és középületeiben.
dec. 3
18:39
Megvan, mikor áll végre elő az MSZP a jelöltjeivel (Blikk)
Az Magyar Szocialista Párt (MSZP) legkorábban csak január elején, mind­össze alig három hónappal a választások előtt állhat elő a képviselő-jelöltjeivel és az országos listájával, elhalasztják ugyanis a december 9-re meghirdetett jelöltállító kongresszusukat.
dec. 3
18:48
A holland miniszterelnök nem érti, mit keres még a Fidesz a Néppártban (444.hu)
Mark Rutte szerint rég nincs helye a magyar kormánypártnak a konzervatív pártcsaládban.
dec. 3
19:06
Mikulás ruhába öltözött futók lepték el Budapestet (ATV)
Különleges látványban volt része annak, aki ma Budapest belvárosában sétált: mikulás ruhába öltözött futók lepték el az utcákat a Vásárcsarnok környékén. Az idei futószezon utolsó versenyére több mint háromezren neveztek. A mikulások nem csak a mozgás öröme miatt futottak, hanem jótékonykodtak is. További részletek a videóban.
dec. 3
19:15
Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát (hirado.hu)
Lezárták az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát Balástya közelében, ahol két személyautó ütközött össze vasárnap kora este - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
dec. 3
19:24
Megszűnik a visszaváltható szódapatron, drágul a buborékos víz (ATV)
Jövőre már nem lesz visszaváltható szódapatron, jelentősen megdrágul a házi készítésű buborékos víz.
dec. 3
19:42
A gírosz marad, a foszfátokat viszont felülvizsgálják (HírTV)
A nyugati és a magyar sajtó is a kebab betiltásáról cikkezett a héten, azonban nem kell attól tartani, hogy a népszerű gyorsétel eltűnik az utcákról.
dec. 3
19:48
Egy ellenzéki és a töredékszavazatok (Alternatív Energia)
A Fideszben csalódott Mellár Tamás esete a hiányzó ellenzéki összefogással.
dec. 3
19:48
Minden vietnaminak magyarul kéne tanulnia, hogy értse, milyen ijesztő Soros György a Hírcsárdában (444.hu)
Mészáros Lőrinc kameráink előtt gazdagodott, Balog Zoltán pedig kínaiakra cserélte a tibetieket. A megdöbbenés hete a 444-en.
dec. 3
19:54
Tojástartó dobozon reklámozták a fideszes jelöltet (HírTV)
A VII. kerületi alpolgármester, Bajkai István nevével ellátott dobozokban vehették át a tojást a rászorulók egy VI. kerületi ételosztáson.
dec. 3
20:09
Erre adta a fejét a műszemmel élő magyar fiú (Ripost)
A 24 éves Fóris Norbert koraszülöttként vakon jött a világra, de ez egyáltalán nem gátolja abban, hogy teljes és tartalmas életet éljen.
dec. 3
20:21
Bíró parádéival sem sikerült nyerni Görbiczéknek (Alternatív Energia)
Első két csoportmérkőzését elveszítette a női kézilabda-válogatott a németországi világbajnokságon.
dec. 3
20:23
Új polgármestert választottak Németfaluban (Alternatív Energia)
A község korábbi vezetője nyugdíjba vonulása miatt lemondott tisztségéről.
dec. 3
20:27
Mekkora sunyi: az Unióból kivezette a briteket, de amit a saját nyugdíjáról mondott, az vérlázító (Blikk)
A Brexitért kampányoló politikus elfogadná az Európai Uniótól kapott nyugdíjat.

Keresés