Úgy hírlik, a neheze most jön. Európa erős államai csak azért is keresztül akarják erőltetni az akaratukat. Az általuk beengedett migránsokat azokhoz akarják küldeni, akik ebből nem kérnek.
Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.
Mészáros Péter, az MDF egykori országgyűlési képviselője, Budafok díszpolgára az Indexnek mondta el, hogy a rendszerváltást közvetlenül megelőző években kapcsolatban állt a korabeli állambiztonsággal. Azt mondja, hibázott, amikor ezzel nem állt elő utólag, de erkölcstelenséget nem követett el.
- Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be i sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.
Az adományozás különösen az adventi időszakban kap nagy hangsúlyt, és Debrecenben példaértékű az adventi összefogás – mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Az adományozás különösen az adventi időszakban kap nagy hangsúlyt, és Debrecenben példaértékű az adventi összefogás - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselője szombaton a város főterén.
Az ellentüntetés válasz kívánt lenni a felvetésre, hogy most tényleg ki kell-e állni a Jobbik mellett a demokrácia védelmében. A kérdés azért súlyos, mert egyrészt az látszik, hogy az ellenőrzésre hivatott, a pártállam által gyarmatosított szervezetek megbénítják a demokráciát, másrészt viszont a Jobbik által követett gyakorlat valószínűleg jól bel
Három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Kettő közülük az ingatlanvásárláshoz kötődik, a harmadik pedig adminisztratív enyhítést hoz - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten, az Erkel Színházban, a Nagycsaládosok az Erkelben című rendezvényen.
A hatvanas és hetvenes évek ezüstvasárnapi beszerzési láza még a Skálában, a Verseny Áruházban, vagy a Centrumban érte a pénzét költeni vágyó közönséget, míg napjainkra az adventi vásárokon már nem csak a polcokon sorakozó portéka, de a megszerezhető élmény is eladó sorba került baráti forralt borozással, korcsolyázással, kürtős kaláccsal.
Segíteni már nem tud az áldozatokon az a férfi, aki Dámócon árulta a méregként gyilkoló házi pálinkát, így minden, amit kívánhat, az csupán annyi: bárcsak maga húzta volna meg azt a flaskát.
Az Európa jövője iránti felelősséget hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a kormánypárt országos választmányának szombati budapesti ülésén.
Segíteni már nem tud az áldozatokon az a férfi, aki Dámócon árulta a méregként gyilkoló házi pálinkát, így minden, amit kívánhat, az csupán annyi: bárcsak maga húzta volna meg azt a flaskát.
Van értelme a szolidaritásnak, az együttműködésnek és az emberiességnek - hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a Karácsony Gergellyel, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjével együtt tartott szombati pécsi sajtótájékoztatón.
- Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be i sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.
Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.
A lap szerint Budapest torpedózta meg azt a nyilatkozatot is, amiben az EU tagállamai együtt ítélték volna el Trump döntését Jeruzsálemmel kapcsolatban.
A kormányváltást, a korszakváltást és az irányváltást tartotta Magyarország jövőbeli sikere zálogának az LMP miniszterelnök-jelöltje a párt szombati karácsonyi nagygyűlésén elmondott beszédében, és azt hangoztatta: mindezt jelenleg csak az LMP és szövetségese, az Új Kezdet testesíti meg.
Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük - hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén.
A Segítünk elevezésű jótékonysági akció után Kunhalmi Ágnes közölte: évről évre azt tapasztalják, hogy egyre hosszabbak a sorok az ételosztásokon, mivel a szegénység is egyre nagyobb Magyarországon.
Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük - hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén.
A kormányváltást, a korszakváltást és az irányváltást tartotta Magyarország jövőbeli sikere zálogának az LMP miniszterelnök-jelöltje a párt szombati karácsonyi nagygyűlésén elmondott beszédében, és azt hangoztatta: mindezt jelenleg csak az LMP és szövetségese, az Új Kezdet testesíti meg.
Karácsonyfa, sütés-főzés, ajándékozás: sokaknak erről szólnak az ünnepek. A magyarok nagy része ez alkalomból teleaggatja a lakás nagy részét is díszekkel, és a legtöbben legalább másfél méter magas fenyőfát vásárolnak. A...
Lehet hó és fagy vagy hőség az afrikai sivatagban, Vadász Zsolt és csapata, a Geonauták nem retten meg a kihívásoktól. Bármilyen eszement ötletnek tűnik, kevesebb mint egy hónap múlva január 12-én harmadszor indulnak el a 120 ezer forintos Trabanttal a –Bamako-ralin.