2017. október 9. hétfő

okt. 9
9:07
Erősödött a forint (Alternatív Energia)
Az eurót 312,29 forint után hétfőn reggel nyolc órakor 312,16 forinton jegyezték.
okt. 9
9:12
Nem áll be más jelölt mögé az MSZP (HírTV)
Gúr Nándor arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy állítanak-e saját miniszterelnök-jelöltet, vagy csak listavezetőjük lesz 2018-ban.
okt. 9
9:24
Elhunyt Aradszky László, műsorváltozás az ATV-n (ATV)
83 éves korában elhunyt Aradszky László, a hírt a család az Indexnek erősítette meg. A táncdalénekest otthonában, vasárnap este érte a halál.
okt. 9
9:30
Otthonában szúrta hátba élettársát az orosházi nő (ATV)
Késelésig fajult a családi vita Orosházán. Az eddigi adatok szerint vasárnap délután egy nő közös otthonukban hátba szúrta élettársát, miután összevesztek.
okt. 9
9:36
Durva baki - Hibás emléktáblát avatott fel Németh Szilárd (Alternatív Energia)
Az eredet tábla egy méterrel került arrébb, azon még helyesen szerepeltek az évszámok.
okt. 9
9:51
Könyvből kell kitalálnia a mentőnek, hova vigye a beteget Budapesten (Infostart)
Számos kórház és rendelőintézet újul meg a fővárosban és Pest megyében 2026-ig - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosa. Cserháti Péter jelezte, erre a célra a kormány 700 milliárd forint költ.
okt. 9
9:57
Mészáros Lőrinc megszerzett egy céget, gondolkodás nélkül, nekifutásból vágtak hozzá 44 milliárd forintot (444.hu)
A Kall Ingredientshez az állami és kormányközeli szereplőktől úgy ömlött életveszélyes sebességgel és erővel a 100 százalékos támogatás, hogy a cég előtte nem végzett érdemi üzleti tevékenységet.
okt. 9
9:59
Alföldi: Rendes fasisztoid irányba mennek a dolgok az országban (444.hu)
Nem az a probléma, a rendező szerint, hogy a kormány a Soros-kampánnyal az antiszemita érzelmekre játszik, hanem az, ami ebből következik.
okt. 9
10:00
Új szövetségeket köthet az LMP (HírTV)
Szél Bernadett szerint több sansz van a kormányváltásra, mint négy éve.
okt. 9
10:06
"Évtizedek óta most először elsírtam magam" - Így emlékezett Koós János Aradszkyra (ATV)
Vasárnap este elhunyt Aradszky László, a 83 éves előadóművész halálhírét a családja erősítette meg az Indexnek. Az előadóművészről barátja, Koós János beszélt az ATV-ben.
okt. 9
10:09
Szörnyű balesetben bénult le az X-Faktor énekese (Alternatív Energia)
Az orvosok abban is kételkedtek, hogy az énekes nem lesz ágyhoz kötve élete végéig.
okt. 9
10:11
Orbán liberális egységért kiált (Alternatív Energia)
A kormány energiájából jelenleg mindössze arra futja, hogy a Magyar Televízió műsorpolitikáját formálgassa
okt. 9
10:15
Megszokhatjuk a havi 520 ezer forintos óvónői fizetéseket? (Infostart)
Hatalmas szenzációként robbant a hír, miszerint pályakezdőknek is fizetne 350-520 ezer forintos bért a Borsod megyei Tornanádaska. Várhatóan egyre több ilyen hirdetés lesz - vélekedik Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének vezetője.
okt. 9
10:18
Összefogás: 23 megyei jogú város a kárpátaljai rászorulókért (hirado.hu)
A 2016-os összefogást folytatva, 2017-ben is a kárpátaljai rászorulók támogatására gyűjtött adományokat a Megyei Jogú Városok Szövetsége.
okt. 9
10:24
Gyurcsány áll a diákszövetkezet-botrány mögött? (HírTV)
Fiák István kijelentette: a Czeglédy Csaba cégcsoportjánál történtek hátterében a volt kormányfő állhat.
okt. 9
10:33
Hétfőn dönti el a Fidesz, hogy ki legyen a nő a párt elnökségében (444.hu)
Pelczné Gáll Ildikó máshol lett alelnök.
okt. 9
10:36
Mennyit ülhet a gyerek számítógép előtt? (hirado.hu)
A határok kijelölése és a következetesség a legfontosabb, ha a gyerekek számítógépes játékokat játszanak.
okt. 9
10:39
Visszacsábítanák az őcsényiek a kiebrudalt polgármesterüket (444.hu)
Mindenki Fülöp Jánost akarja, miközben megindultak a találkozások, ki lehetne az utódja. Az alpolgármester hallgat, de van, aki már a szekszárdi trafikmutyis, Fajszi Lajos nevét is bedobta. Az Abcúg.hu riportja a tolnai faluból.
okt. 9
10:45
Brutális adósságot halmoztak fel a társasházi lakók (Infostart)
Senki sem tudja pontosan, hogy mekkora a közösköltség-tartozás, de milliárdokra rúg.
okt. 9
10:51
Összefogtak a nagybeteg Bogiért (Ripost)
Megrázó körülmények között él a 18 éves lány, jótékonysági árverést tartanak a család javára.
okt. 9
10:54
Indul a metrófelújítás, felfordul a város (HírTV)
Elkezdték a pótlóbuszok közlekedését segítő forgalomtechnikai eszközök telepítését, időleges lezárások jönnek.
okt. 9
11:12
Azonnali kérdések órája a parlamentben – ÉLŐ (HírTV)
Hétfőn van a múlt héten kezdődő ülés utolsó napja. Több mint húsz kérdésre, majd további azonnali kérdésekre kell válaszolnia a kormánynak az Országgyűlésben.
okt. 9
11:15
Édes luxus Matolcsynál - Elszálltak a fizetések az MNB-ben (Alternatív Energia)
A juttatások is megduplázódtak.
okt. 9
11:24
Sátánhoz hasonlították Sorost a parlamentben (HírTV)
Aradszki András azt mondta, „ember- és istenellenes bűn” a kötelező betelepítés, ennek megakadályozására a nemzeti konzultáció a legjobb fegyver.
okt. 9
11:30
Fürjtől az angusig: kezdődik az őszi Országos Étterem Hét (hirado.hu)
Kedvezményes áron kóstolhatók háromfogásos menüsorok, a magyar éttermek különleges fogásai.
okt. 9
11:48
Bukta az első hétvégéjét a Szárnyas fejvadász 2049 (Alternatív Energia)
Mindössze 8,3 milliárd forintnyi jegyeladást produkált az észak-amerikai mozikban.
okt. 9
11:50
Amnesty: a vádirat ízléstelen lejáratás és hazugságok keveréke (Alternatív Energia)
okt. 9
11:51
Elhangzott a parlamentben: a Soros-terv a Sátán legvégső támadása (444.hu)
Aradszki András energiaügyi államtitkár felállt a parlamentben, és közölte, a rózsafüzér a legerősebb fegyver a Gonosz ellen, és ezt Soros György is meg fogja tapasztalni.
okt. 9
11:54
Botrány - Ez volt a bűne a nyakon vágott tanárnak... (Ripost)
Szeptember első hetében a tanórán szabadult el a pokol, a diáklányt elítélték.
okt. 9
12:00
Havas, Hajdú, Sváby, Bochkor és Sas is a toplistán! (ATV)
A hét legnézettebb műsorainak listáján közéleti vitaműsorral, riportműsorral, kabaréval és szórakoztató produkcióval is jelen van a csatorna.
okt. 9
12:06
Czibere: párbeszédre van szükség a fogyatékosságügyi politikában (hirado.hu)
A kormány arra törekszik, hogy intenzív diskurzust folytasson az érintetteket képviselő civil szervezetekkel.
okt. 9
12:21
Döntöttek! Richard Thaler kapja a közgazdasági Nobel-emlékdíjat (Alternatív Energia)
A professzor főként a viselkedési pénzügyek területén elért eredményeiről ismert.
okt. 9
12:24
Ki lesz a magyar könnyűzene új origója? - már lehet jelentkezni A Dal 2018 mezőnyébe (hirado.hu)
A közmédia idén is keresi Magyarország dalát, azt a művet, amely megmozgatja az egész országot. A versenyre november 15. éjfélig lehet jelentkezni.
okt. 9
12:24
A KDNP szerint Soros maga a sátán (HírTV)
Aradszki András azt mondta, „ember- és istenellenes bűn” a kötelező betelepítés, ennek megakadályozására a nemzeti konzultáció a legjobb fegyver.
okt. 9
12:42
Novák: a fiatalok megállíthatnák a népességfogyást (hirado.hu)
A mai magyar fiatalok annyi gyermeket terveznek, ami elég lehet ahhoz, hogy a Magyarországon megálljon a népességfogyás.
okt. 9
12:45
Hivatalos: döntött a kormány nyugdíjemelésről - ez várható (Blikk)
– Hiába jelez alacsonyabb, 2,5 százalékos inflációt a Magyar Nemzeti Bank, a kormány kitart a költségvetés tavaszi elfogadásakor jelzett három százalékos pénzromlás mellett, ami a jövő januári nyugdíjemelés mértékét is meghatározza.
okt. 9
12:54
Csonttörést szenvedett a magyar válogatott lemondott csapatkapitánya (Alternatív Energia)
4-6 hét kihagyás vár a játékosra.
okt. 9
12:56
Busz ütközött két teherautóval az M5-ösön (Alternatív Energia)
A balesetben többen megsérültek.
okt. 9
13:03
Súlyos baleset az M5-ösön - beszorultak az emberek a buszba, meghalt a sofőr (Blikk)
Két kamion és egy busz rohant egymásba az M5-ös autpályán Kecskemétnél.
okt. 9
13:27
Tarlós István megszólalt: ezt gondolja a kormányról (Infostart)
Sikeres a kormány és a főváros együttműködése Tarlós István szerint.
okt. 9
13:27
Pele Panna lett a Budakeszi Vadaspark új lakója - Fotók! (Alternatív Energia)
okt. 9
13:27
Kövér László: A Fidesznek még szüksége van 4-8 évre, hogy teljesen rendbe tegye az országot (444.hu)
Amikor egy antikommunista a kommunizmust dícséri: még mindig sok az ellenség a rendszeren belül!
okt. 9
13:27
Hazai hóhelyzet (Síelők)
-
okt. 9
13:27
Ezeket a járatokat állítja le októberben a BKK: jöhet a káosz? (Pénzcentrum)
Több változás is lesz októberben a budapesti tömegközlekedésben. Változik a fogaskerekű, és a H7-es HÉV közelekedése is. Mutatunk egy villamost is, amit egy civil szervezet építene a metrófelújításra. A H7-es HÉV helyett 2017....
okt. 9
13:29
Megszállja a rendőrség a magyar közutakat (Infostart)
Teherautókat és autóbuszokat ellenőriz a rendőrség az október 9én kezdődő héten.
okt. 9
13:29
A KDNP-s politikus szerint Soros maga a sátán (Alternatív Energia)
A képviselő megnyugtat: van megoldás, ez pedig a rózsafüzér.
okt. 9
13:29
Az ellenzéki szavazók szűk többsége hisz a baloldali összefogásban (444.hu)
Még a Jobbik szavazói szerint is inkább van esély az összefogásra.
okt. 9
13:29
Eplény: már kapható a kedvezményes szezonbérlet (Síelők)
A téli szezon közeledtének egyik legbiztosabb jele, hogy már elővételben lehet vásárolni a következő szezonra érvényes bérleteket. Így van ez az eplényi Intersport Síarénában is. Október 9-től 20%-os kedvezménnyel kaphatók a bérletek, novemberben már csak 15%-kal olcsóbban.
okt. 9
13:29
Szigorítják az iskolai buszos túrák szabályait: ezek a részletek (Pénzcentrum)
A jövő évtől több ponton szigorodnak az iskolai buszos kirándulásokra vonatkozó szabályok - jelentette be Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának...
okt. 9
13:30
Indul az Étterem Hét (ATV)
Hétfőn indul az Étterem Hét. Több mint száz budapesti, és vidéki étteremben lehet majd olcsóbban kóstolni háromfogásos menüket. Az éttermek tulajdonosai szerint ez jó alkalom arra, hogy bemutassák a konyhájukat a nagyközönségnek. További részletek a videóban.

Keresés