Hatályon kívül helyezte a rendőrség nyomozást elutasító határozatát és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanújával nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség Juhász Péter belvárosi ingatlanértékesítések miatt tett feljelentése alapján - ezt az ellenzéki politikus közölte hétfőn az MTI-vel.
A Buda-Cash-ügy három gyanúsítottjának, valamint a Hungária Értékpapír Zrt. gyanúsítottjainak meghosszabbították az előzetes letartóztatását, a Quaestor-ügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatása pedig jogerőre emelkedett - értesült az M1 aktuális csatorna Híradója hétfőn.
Első alkalommal születtek gyűrűsfarkúmaki-ikrek a Miskolci Állatkertben. A kicsinyeket hétvége óta láthatja a közönség - tájékoztatta a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője hétfőn az MTI-t.
A QuaesTour Utazási Irodának két csoportja tartózkodik még külföldön, Peruban és Dubajban - mondta el a Quaestor csoporthoz tartozó utazási iroda turisztikai igazgatója a turizmusonline.hu szakportálnak.
A rivalizálással nincs gond mindaddig, míg nem lépik át a határt - közölte Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója Lewis Hamilton és Nico Rosberg szócsatája után.
A kormány által meghirdetett "modern városok" program célja, hogy a következő években a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat elsősorban a helyiek döntése alapján osszák szét - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Eger Televíziónak adott, hétfőn sugárzott interjúban.
A Buda-Cash-ügy három gyanúsítottjának, valamint a Hungária Értékpapír Zrt. gyanúsítottjainak meghosszabbították az előzetes letartóztatását, a Quaestor-ügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatása pedig jogerőre emelkedett - értesült az M1 aktuális csatorna Híradója hétfőn.
Egy földi kiszolgálóval a csomagtérben szállt fel az Alaska Airlines Seattle-ből Los Angelesbe tartó 448-as járata hétfőn - közölte a légitársaság a honlapján.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tavaly augusztus óta 16 800 négyzetkilométernyi területet veszített Irakban, viszont valamelyest növelte az uralma alá hajtott övezet nagyságát Szíriában - közölte az amerikai védelmi minisztérium hétfőn.
Az Országgyűlés ma a házszabálytól eltérő gyorsasággal fogadhatja el azt a kormánypárti előterjesztést, amely 30 millió forintig kártalanítana minden Quaestor-károsultat. A képviselők emellett határozatot hozhatnak egy Iszlám Állam elleni magyar katonai szerepvállalásáról, továbbá dönthetnek a rendőrök és katonák bérének emeléséről is.
Egy közös gazdasági alap létrehozására tett javaslatot Áder János köztársasági elnök Dél-Koreában annak elősegítésére, hogy a két ország kis- és közepes vállalatai egymás piacára léphessenek – az államfő erről azt követően számolt be újságíróknak, hogy kedden Szöulban fogadta őt Pak Gun Hje köztársasági elnök.
A Blackwater egykori amerikai biztonsági cég egy tagját életfogytiglani, három bűntársát pedig 30 évi szabadságvesztésre ítélte egy szövetségi bíró hétfőn Washingtonban, a 2007-ben történt bagdadi mészárlásban játszott szerepük miatt.
Aggodalmát fejezte ki a kelet-ukrajnai tűzszünet sorozatos megsértése miatt hétfőn éjjel az ukrán, az orosz, a német és a francia külügyminiszter, felszólítva a szemben álló feleket, hogy azonnal állítsák le az újból fellángolt harcokat, és kezdjenek politikai párbeszédet.
Az Országgyűlés ma a házszabálytól eltérő gyorsasággal fogadhatja el azt a kormánypárti előterjesztést, amely 30 millió forintig kártalanítana minden Quaestor-károsultat. A képviselők emellett határozatot hozhatnak egy Iszlám Állam elleni magyar katonai szerepvállalásáról, továbbá dönthetnek a rendőrök és katonák bérének emeléséről is.
A korkedvezmények eltörlése, és az egyéb szigorítások következtében jelentősen csökkent az elmúlt két évben a nyugdíjba vonulók száma - írta a Magyar Nemzet.
Reggel hatkor tárgyalt a győri közgyűlés arról az egymilliárd forintról, amelyet város polgármestere utalt a Quaestornak néhány héttel a cég csődje előtt.
Az Európai Bizottság visszavonhatja az energiahatékonysági irányelv be nem tartása miatt Magyarország ellen a luxembourgi Európai Bíróságnál kezdeményezett pert - írta a Népszabadság.
A Liget Budapest ma Európa legnagyobb múzeumi fejlesztése, természetes, hogy vannak másféle vélemények - reagált Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a projekt miniszteri biztosa a budapesti Katona József Színház múzeumi negyedről rendezett hétfői vitaestjén a fejlesztés irányát módosítani kívánó felvetésekre.
Csütörtökön 8 és 19, pénteken pedig 8 és 18 óra között írathatják be tanköteles korú gyermekeiket a szülők az állami fenntartású általános iskolák első osztályaiba.