Az indiai Apollo Tyres első európai zöldmezős beruházásaként, mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel megépülő gumigyárának alapkőletételén Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet ma a Heves megyei Gyöngyöshalászon.
A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) cáfolta csütörtökön egyik magas rangú vezetőjének azon állítását, miszerint a palesztin fegyveres csoportok a szíriai hadsereggel közösen próbálják meg kiűzni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyvereseit a Damaszkusznál lévő Jarmúk menekülttáborból.
Az idei év első három hónapjában megháromszorozódott a Görögországba tengeren illegálisan érkező menekültek száma 2014 azonos időszakához viszonyítva - közölte csütörtökön az ország parti őrsége.
Az indiai Apollo Tyres első európai zöldmezős beruházásaként, mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel megépülő gumigyárának alapkőletételén Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet ma a Heves megyei Gyöngyöshalászon.
A kötelező óvodába járás szeptemberi bevezetésével nemcsak az iskolakerülést, hanem az óvodai mulasztásokat is lehet majd pénzmegvonással szankcionálni - tudta meg a Magyar Nemzet.
2014. április 8-án Lázár János akkori miniszterelnökségi államtitkár norvég EU-ügyi miniszternek írt levelével kezdődött a Norvég Civil Támogatási Alap odaítéléséről döntő konzorcium elleni kormányzati támadássorozat. A norvég támogatású civilek csütörtökön este "ünnepelték" az évfordulót.
Miközben a Nyugat sikerként tálalta az iráni atomprogramról született keretmegállapodást, a lelkesedés finoman fogalmazva nem osztatlan. Az eddig is szkeptikus izraeli miniszterelnök mellett az egyezmény váratlan kritikát kapott Irán vezetőitől. Az iráni elnök szerint nem írnak alá semmit, ha nem vonják vissza a szankciókat, az iráni legfőbb vezető pedig csütörtökön hazugsággal vádolta meg az…
A következő kormányülésen nyújtja be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2016-os költségvetés tervezetét - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő jelezte: nő a kétgyermekes családok adókedvezménye, nagy valószínűséggel csökkenhet a bankadó a hitelezést növelő pénzintézeteknek, és mérséklődhet a reklámadó is.
Nem ad be ajánlatot az Alstom az M3-as metróvonal szerelvényeinek felújítására kiírt tenderen - erősítette meg az Alstom Transport a Népszabadság értesülését.
Nem kértek konzuli segítséget azok a magyar állampolgárok, akik a dél-thaiföldi turistaparadicsom, Phuket közelében kigyulladt és elsüllyedt komphajón utaztak - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke az M1 aktuális csatornának pénteken reggel.
Ha a Fidesz-KDNP jelöltje nyeri meg a tapolcai időközi parlamenti választást, "folytatni fogjuk a sikertörténetet" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Embercsempészt fogtak el a rendőrök Ásotthalomnál, a jászárokszállási férfi tizenöt szíriai határsértőt bujtatott el személyautója utánfutójában – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Történelmi találkozót tartott egymással John Kerry amerikai és Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter csütörtök este Panamavárosban, az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) kezdődő csúcstalálkozója előtt.
Gyorsított eljárásban dönt a Szegedi Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki egy hírportál cikkéhez fűzött hozzászólásában tagadta a holokauszt megtörténtét – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Csaknem tizenötezer doboz, szerb adójegyes cigarettát találtak egy lakóbuszban, a járművet a 32-es főúton, Hatvan környékén állították meg a pénzügyőrök, akiket az ellenőrzés során a sofőr megpróbált megvesztegetni – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának szóvivője pénteken az MTI-t.
Péntektől ötödik alkalommal rendezik meg a budapesti ENSZ-modell diákkonferenciát, amelyen a több mint húsz országból érkező diákok a világszervezet működését mutatják be. Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.
Folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy somogyi szociális központban dolgozó nővel szemben a Kaposvári Járási Ügyészség - közölte a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Vádat emeltek két magyar és egy szerb határrendész, valamint további három ember ellen, akik anyagi ellenszolgáltatásért a zöldhatáron átjuttattak különböző nemzetiségű állampolgárokat, azután az Ausztriába szállításukat is megszervezték – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
Nyolcszázmillió forint tagi kölcsönt nyújt a szegedi önkormányzat a távhőszolgáltatást április közepétől a városban 28 ezer fogyasztónak biztosító IKV Zrt.-nek, a helyzet kezeléséhez állami segítséget kérnek - döntött pénteki ülésén a csongrádi megyeszékhely közgyűlése.
Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a négy férfi ellen, akik két évvel ezelőtt fegyverrel raboltak ki egy házaspárt fővárosi családi házukban - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Pénteken délután temetik Gereben Ágnes irodalomtörténészt, történészt, műfordítót, egyetemi tanárt, külpolitikai elemzőt, a Magyar Televízió korábbi munkatársát.
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: szigorítaná a kormány a természettudományos szakok követelményrendszerét. A Népszabadság arról ír, hogy újabb gyanús százmilliós tételeket talált, és ismét feljelentést tesz az Országos Roma Önkormányzat pénzügyeit vizsgáló "alternatív bizottság". Az index összeállításából kiderül: a RedBull formula-1-es csapatának tulajdonosa is megerősítette, hogy csapata csak…
Négy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott Zlatan Ibrahimovic, a Paris Saint-Germain futballistája, aki március 15-én durván megsértette a játékvezetőt.
Egyre inkább "haláltáborra" emlékeztet a Damaszkusz déli részén fekvő Jarmúk palesztin menekülttábor - számolt be szokatlanul erős szavakkal Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a létesítményről, amelyet néhány napja az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet teljesen ellenőrzése alá vont.