A Samsung dél-koreai központjába látogatott pénteken Orbán Viktor kormányfő, aki - több miniszterével együtt - tárgyalt az elektronikai nagyvállalat vezetőivel.
Csütörtök este terjedt el a hír az argentin sajtóban, hogy Lionel Messi mérlegeli a lehetőségét annak, hogy a Chelsea-nél folytassa pályafutását, akár már a következő idénytől – írja a Sport Géza.
Az Illés együttes fennállásának ötvenéves jubileumi fellépésével debütál koncerthelyszínként december 19-én a hónap közepén felavatott győri aréna; a városháza sajtófőnökének közlése szerint számos nagy produkció érkezik a multifunkcionális csarnokba a következő hónapokban.
Orbán Viktornak el kell távolítania azokat a vezetőit, akik az elmúlt időszak korrupciós ügyeibe, így a NAV-botrányba belekeveredtek - jelentette ki pénteken az MSZP elnökhelyettese a párt helyi önkormányzati képviselőjével tartott sajtótájékoztatón, Kecskeméten.
Felajánlotta lemondását Victor Ponta román miniszterelnök a bukaresti kormány éléről pénteken, azzal a feltétellel, ha Klaus Iohannis megválasztott elnök a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.
Orosz hadhajók gyakorlatoznak a La Manche szorosban – jelentette a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség pénteken az Északi Flotta sajtóosztályára hivatkozva, más források ugyanakkor cáfolták a gyakorlatozásról szóló híradást, és megszokottnak nevezték a manővert.
1989. november 28. kedd: Magyarország meggyőződése szerint a Varsói Szerződés valamennyi országa érdekelt abban, hogy a bécsi leszerelési tárgyalásokon átfogó megegyezés jöjjön létre. Holnap megkezdődik Magyarország és az Európai Közösségek vegyesbizottságának ülése Brüsszelben.
A NATO jelentette kollektív védelem csak akkor lehet eredményes, ha a szolidaritáson alapul - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a NATO 2014: a Szövetség a walesi csúcstalálkozó után elnevezésű konferencián, pénteken az Országházban.
Kereskedelmi tévék kerülhetnek ki a kábeltévék alapcsomagjaiból, miután egy fideszes javaslat elsőbbséget biztosítana a közszolgálati adóknak a kábelszolgáltatók csomagjainak összeállításakor – írja az Index.
A BKV szerint 27,3 százalékkal csökkent a 2-es metró vonalán futó szerelvények energiaigénye a szovjet-orosz Ev metrók hoz képest, ezt a teljesítményt a Siemens hatékonysági díjjal jutalmazta.
Péntektől a Google tulajdonában lévő közösségi navigációs programban, a Waze-en is elérhetőek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) forgalmi információi.
Az idén december 1. és december 22. között választhatják 2015-re az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást az újonnan bejelentkező vállalkozások - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Az MSZP elnöke szerint a liberális demokráciáknak sikerült biztonságos demokráciát, egyszerre szabadságot és jólétet teremteniük. Tóbiás József erről az illiberális demokráciákról rendezett nemzetközi konferencián beszélt pénteken Budapesten.
Ausztráliából szállítottak haza pénteken a rendőrök azt a zalaegerszegi, mintegy 100 millió forintos csalással vádolt férfit, aki 12 évig bujkált a hatóságok elől.
Az állam által átvett kiadók tankönyveinek ára átlagosan 15 százalékkal csökkent az előző évhez képest - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Ikotity István, LMP-s képviselő írásbeli kérdésére válaszul.
Ausztráliából szállítottak haza pénteken a rendőrök azt a zalaegerszegi, mintegy 100 millió forintos csalással vádolt férfit, aki 12 évig bujkált a hatóságok elől.
Minden harmadik volt elítélt munkába állt a Baracskán és Balassagyarmaton szakképesítést szerzők közül; az 50 fogvatartott egy komplex képzési és foglalkoztatási programban vett részt, amelyben kertfenntartónak és parkgondozónak tanultak - jelentették be a projekt lebonyolítói pénteki sajtótájékoztatójukon.
Új üzemanyag-kazettával növelnék a Paksi Atomerőmű kapacitás-kihasználását, a paksi reaktorok számára kifejlesztett, 12 hónap helyett 15 hónapig használható fűtőelem magyar innováció - hangzott el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. sajtótájékoztatóján pénteken, Pakson.
A Fidesz szerint Gőgös Zoltán szocialista politikus ne beszéljen korrupcióról, hiszen nincs olyan módszer, amelyet az ő pártjában ne alkalmaztak volna "a közpénzek lenyúlására".
Új üzemanyag-kazettával növelnék a Paksi Atomerőmű kapacitás-kihasználását, a paksi reaktorok számára kifejlesztett, 12 hónap helyett 15 hónapig használható fűtőelem magyar innováció - hangzott el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. sajtótájékoztatóján pénteken, Pakson.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pénteken a százhalombattai kettős gyilkosság gyanúsítottját, Sz. Krisztiánt - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
Feltételezett iszlám szélsőségeseken ütöttek rajta több osztrák városban, a péntek hajnali razzia egyik fő gyanúsítottja egy bosnyák férfi, akit a helyi sajtó gyűlöletprédikátornak nevez.
A Mérnöki Kamarák Európai Tanácsa (ECEC) által alapított díjat adták át a napokban Brüsszelben Barsiné Pataky Etelkának, a Magyar Mérnöki Kamara elnökének mérnöki, közéleti és az Európai Parlamentben végzett munkájának elismeréseként - számolt be a BruxInfo.
Lenkovics Barnabás alkotmánybírót javasolja az Alkotmánybíróság (Ab) következő elnökének Kövér László, az Országgyűlés elnöke - tájékoztatta Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken az MTI-t.
A Real Madrid azt kérte Michel Platinitől, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökétől, hogy tartsa meg magának a személyes véleményét az Aranylabda-szavazással kapcsolatban.