2014. november 11. kedd

nov. 11
7:25
Kínai - japán enyhülés (Alternatív Energia)
Teljes egyetértés mutatkozott az APEC-csúcson Hszi Csin-ping és Putyin elnök között.
nov. 11
7:26
Ebola: meggyógyult a New York-i kórházban kezelt amerikai orvos (ATV)
Gyógyultan távozhat a New York-i Bellevue Kórházból az az amerikai orvos, aki Nyugat-Afrikában fertőződött meg az ebolavírussal. Craig Spencert kedden engedik haza - közölte a város polgármestere helyi idő szerint hétfőn.
nov. 11
7:27
Erről szavaz ma az Országgyűlés (Infostart)
Az Országgyűlés mai ülésén fogadhatja el a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást, valamint azt a kormánypárti előterjesztést, amely megszüntetné a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények elévülését.
nov. 11
7:27
Miklerék a vb-n? (Alternatív Energia)
Páratlan lehetőséget kaphat a magyar férfi kézilabda-válogatott.
nov. 11
7:28
Cáfol a brit szendvicsgyár: nem csak magyarokat keresnek (ATV)
Cáfolta hétfőn az egyik legnagyobb nagy-britanniai élelmiszeripari vállalat, hogy épülő angliai szendvicsgyártó üzemébe kizárólag magyar munkaerőt toborozna.
nov. 11
7:29
Magára hagyhatják a Tv2-t (Alternatív Energia)
Már nem vár sokat a kormány az RTL Klub konkurensétől.
nov. 11
7:30
Kivonul Oroszországból a CNN (ATV)
A CNN International amerikai hírtelevízió kivonul Oroszországból - jelentette az orosz sajtó hétfőn.
nov. 11
7:31
Átverte a kormány a szociális dolgozókat (Alternatív Energia)
Egyelőre nem jelentettek be sztrájkot, holnapra meghirdették "A Szociális Engedetlenség Napját".
nov. 11
7:32
Ezentúl nem évülnek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűnök (ATV)
Elfogadta az Országgyűlés kedden a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását, hogy ezentúl ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények.
nov. 11
7:33
Eltussolnák a tűcserés szivárogtatást? (Alternatív Energia)
Nem tudni, eljár-e az ügyészség a lapunk által feltárt újabb fejlemények nyomán.
nov. 11
7:34
Legionárius betegség: járvány Portugáliában, öten meghaltak (ATV)
Kétszázharminc fölé emelkedett Portugáliában a legionárius betegséggel fertőzöttek száma, eddig öten haltak meg, 38 embert intenzív osztályon ápolnak.
nov. 11
7:35
Ki bukta el Ózdot? (Alternatív Energia)
Gúr Nándor: nem az MSZP-t büntették a Jobbikra szavazó baloldaliak.
nov. 11
7:36
Kompbaleset: megúszhatja a halálbüntetést, 36 évet kapott a kapitány (ATV)
Harminchat évi szabadságvesztésre ítélték kedden annak a dél-koreai kompnak a kapitányát, amelynek áprilisi szerencsétlenségében több mint 300-an meghaltak, döntően iskolás gyerekek.
nov. 11
7:37
Csökkent a Fidesz népszerűsége (Alternatív Energia)
nov. 11
7:38
Bejelentés: újabb korrupciós ügyek jöhetnek elő (ATV)
Úgy veszem észre, hogy valami átszakadt vasárnap, mondta Horváth András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 11
7:39
Ez a büntetése a kapitánynak a kompbaleset miatt Dél-Koreában (Infostart)
Harminchat évi szabadságvesztésre ítélték kedden annak a dél-koreai kompnak a kapitányát, amelynek áprilisi szerencsétlenségében több mint 300-an meghaltak, döntően iskolás gyerekek.
nov. 11
7:39
Birkákat gázolt a vonat, késésre kell készülni (Alternatív Energia)
A Debrecen-Tiszalök vonalon 30-40 perces késések várhatók reggel.
nov. 11
7:39
Elhalasztották a lelőtt maláj gép roncsainak elszállítását (ATV)
A holland szakértők kérésére meghatározatlan időre elhalasztották kedden a kelet-ukrajnai donyecki szakadár területen júliusban lezuhant malajziai repülőgép roncsainak elszállítását Hollandiába - közölték a donyecki hatóságok.
nov. 11
7:39
Pert nyert választójogáért a fogyatékos (Alternatív Energia)
...
nov. 11
7:40
India: 8 nő belehalt az állami támogatású sterilizációs műtétbe (ATV)
Az orvosok hanyagsága miatt nyolc nő belehalt a hatóságok által támogatott sterilizációs műtétbe az India középső részén fekvő Cshattíszgahr államban, a helyi média szerint húsz másik nőnek válságos az állapota.
nov. 11
7:41
Árokba hajtott egy mikrobusz a ködös autópályán (Alternatív Energia)
Öten sérültek meg az M7-esen.
nov. 11
7:41
Szóvivőcserék a Fideszben (Alternatív Energia)
nov. 11
7:42
Forintosítás: pont azok nem járnak jól, akiknek kellene? (ATV)
„Ha valaki 2010 tavaszán, 185 forinton átváltotta volna a devizahitelét, jobban járt volna, mint most”- mondta az enpenzem.hu felelős szerkesztője.
nov. 11
7:43
Kamion-karambol a 4-es főúton (Alternatív Energia)
A járművek vezetői megsérültek.
nov. 11
7:43
Szavazunk a vasárnapról? (Alternatív Energia)
Budapesten átlagon felüli a hétvégi vásárlás.
nov. 11
7:45
Kivonul a CNN Oroszországból (Alternatív Energia)
A hírtelevízió december 31-ig lesz fogható az országban.
nov. 11
7:45
Sietős döntés a forintosításról (Alternatív Energia)
Egy nap alatt megváltozott az előterjesztők álláspontja arról, hogy kötelező lesz-e az átváltás.
nov. 11
7:47
A paksi bővítés korrupciós kockázatai (Alternatív Energia)
Százmilliárdok tűnhetnek el a Fidesz holdudvarában a paksi atomerőmű bővítésének az álcája alatt.
nov. 11
7:49
Magyarország az áfacsalók Mekkája (Alternatív Energia)
Magyarországon 2,971 milliárd eurót, nagyjából 920 milliárd forintot nem lehetett behajtani 2012-ben.
nov. 11
7:51
Nobel-díjas közgazdász Orbán álma ellen (Alternatív Energia)
Egy nagyon határozott nem - így válaszolta meg saját kérdését Joseph Stiglitz.
nov. 11
7:53
Válaszol: Vásárhelyi Mária médiaszociológus (Alternatív Energia)
nov. 11
7:55
Ki a barát és ki az ellenség? (Alternatív Energia)
A kelet-ukrajnai válság óta csökkent a nyugati politikusok iránti rokonszenv Oroszországban.
nov. 11
7:57
Átment a teszten a repülőgépek lézeres rakétaelhárítója - lapszemle (Infostart)
Átment a teszten a lézeres rakétaelhárító - olvasható az Indexen. Korlátozás nélkül vállalhatnának munkát a jövőben a nevelőszülők a gyermekvédelmi törvény módosításának tervezete szerint - írja a Magyar Nemzet.
nov. 11
7:57
Katalán voksolás: elszakadna a többség (Alternatív Energia)
nov. 11
7:59
Telepítik a hófogó rácsokat a közutak mentén (Infostart)
Felkészült a téli időjárásra a Magyar Közút Zrt. A gépszemlék rendben lezajlottak, a tárolókban lévő útszóró sók feltöltése pedig megkezdődött - mondta az InfoRádiónak a Magyar Közút Zrt szóvivője. Megkezdődött a sótárolók készletfeltöltése is - tette hozzá Pécsi Norbert.
nov. 11
7:59
Ismét pokollá vált Donyeck (Alternatív Energia)
Nemcsak a donyecki repülőtér környékén, az övezet más részeiben is újra ropognak a fegyverek.
nov. 11
8:01
Csoda a menedékhelyen (Alternatív Energia)
Felejthetetlen élmény Törőcsik Mari a Nemzeti Színház Gorkij produkciójában.
nov. 11
8:03
Barabás Péter 80 éves (Alternatív Energia)
Barabás Péter megkapta a Népszava Életműdíját.
nov. 11
8:05
Fischer Iván a berlini ünnepségen (Alternatív Energia)
Fischer Iván zárta a berlini fal ledöntésének ünnepségét.
nov. 11
8:07
Közelkép - Ajándékba kapott élet (Alternatív Energia)
" Mintha divattá lett volna fiatal holokauszt- túlélő lányok naplószerű beszámolója a lágeréletről."
nov. 11
8:09
Aranyban úszva (Alternatív Energia)
Gyurta Dániel decemberben tovább gyarapítaná éremkollekcióját.
nov. 11
8:11
Megalázták Donadonit (Alternatív Energia)
Ibrahimovic visszatérését ünnepelték.
nov. 11
8:13
Rosberg már tudja, Lewis legyőzhető (Alternatív Energia)
A német pilóta hibátlan teljesítményt nyújtott, így bőven versenyben maradt az összetettbeli győzelemért.
nov. 11
8:15
Burány: a kormány becsapott több százezer bajba jutott családot (ATV)
Akiknek nincs pénzük, azokra zúdítják most a forintárfolyamot, az előtörlesztők meg megválthatták az adósságukat 180 forinton, mondta Burány Sándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 11
8:15
Remegő Térdek Órája (3.) (Alternatív Energia)
A következő meghívásos pályázat címe: Keleti nyitány, Nyugati csukány!
nov. 11
8:17
Új állami egészségügyi központ nyeli le a kórházak adósságait (ATV)
A kórházak adósságkonszolidációjának első lépéseként a kórházak tartozásait valószínűleg a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetből (GYEMSZI) létrejövő, az intézményekben a fenntartói és tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet, munkanevén Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) veszi át - írta a Világgazdaság kedden.
nov. 11
8:17
Csalódottak (Alternatív Energia)
Sokan, sok minden miatt csalódtunk már az utóbbi években.
nov. 11
8:19
Elképesztő romlás (Alternatív Energia)
Lenne a jobboldalon egy-két média, amellyel kapcsolatban az Orbán-kormánynak lehetne mit tennie.
nov. 11
8:21
Egyedül (Alternatív Energia)
Nincs mese, a nagy költők sorai örök érvényűek. A napi politika eseményei nem véletlenül juttatják ezt gyakran eszünkbe.
nov. 11
8:23
Titokzatos állati tények (Alternatív Energia)
Találtuk: http://szjger.hu/

Keresés