Szűcs Somlyó Máriának, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatójának közleménye szerint Tarlós István főpolgármester azt kérte a BVK Holding tagvállalataitól, segítsenek a fővárosiaknak abban, hogy könnyebben elviseljék a hőséget. A Fővárosi Vízművek a hőségriasztás ideje alatt a Deák téren 10 órától este 18 óráig jégben tárolt, hűtött zacskós vizet oszt.
Vámosszabadi hozzájárul, hogy a külterületén található volt munkásszálló épületében - elsősorban családok elhelyezésére alkalmas - befogadóállomás létesüljön és működjön ideiglenesen - közölte a település és a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Pénzdíjas pályázatot írt ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) a magányos elkövetők levadászására szóló ötletekre - tudta meg a Népszava. A köztársasági elnök, és a kormányfő védelmét is ellátó TEK 400 ezer forint összdíjazású tendert hirdetett védelmi tanulmányok készítésére. "A magányos elkövető - a XXI. századi terrorelhárítás új kihívása" címmel meghirdetett pályázatra elsősorban természetes…
A keddi adatok szerint 94 ember halt meg az előző napi, 6,6-es erősségű északnyugat-kínai földrengésben. Egy embert még keresnek, több mint ezren sérültek meg – jelentette a kínai média.
A továbbtanulással járó várható kiadásokról és bevételekről ad képet a Diákhitel Központ honlapján elérhető új kalkulátor, amely adott intézményre, képzésre és településre vonatkozó adatokkal segíti a leendő hallgatókat, a szülőket és a pedagógusokat.
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a devizahitelek szabályozásának "barkácsolásával", és kérje fel a Magyar Nemzeti Bankot, hogy kezdeményezzen háromoldalú tárgyalásokat a Svájci Nemzeti Bankkal, illetve az Európai Központi Bankkal (EKB) a probléma megoldása érdekében - közölte a párt kedden az MTI-vel.
„A nyugdíjkorhatár csillagos égbe emelésével persze lehet javítani ezen az arányon, de kérdés, ki akar – és főleg ki tud – majd hetvenévesen is dolgozni.”
Edward Snowden, az Egyesült Államok titkos adatgyűjtésének kiszivárogtatója abban bízik, hogy a héten megkaphatja az orosz hatóságoktól az ideiglenes menekültstátushoz szükséges papírokat, és egy hónap után elhagyhatja a seremetyjevói nemzetközi repülőtér tranzitváróját - közölte Snowden orosz ügyvédje a Reuters hírügynökség jelentése szerint.
Nem indul eljárás az Európai Bíróságon a magyarországi távközlési adó miatt. Az állampapír kibocsátásokkal indokolja a nemzetgazdasági tárca az államadósság év eleji növekedését. Az Európai Központi Bank példáját követi ezentúl a kamatdöntés előkészítésében a jegybank Monetáris Tanácsa.
Az unió vereségéről, Magyarország győzelméről és a magyar válságkezelés brüsszeli elismeréséről ír legújabb, a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről szóló levelében Orbán Viktor. A levél hemzseg a csúsztatásoktól, többszáz milliós költsége pedig jóval az ötmilliárdos határ fölé emeli az eddig a nemzeti konzultáció-sorozatra elköltött adóforintok összegét.
Barcson az alacsony vízállás miatt második világháborús robbanószerek, lőszerek kerültek elő a Drávából. A horvát-magyar határátkelő hídjának pilléreinek környékét tűzszerészek ellenőrizték. A veszélyes leletek megtalálása után a parancsnok úgy döntött, hogy a korábban itt álló, a brit légierő által lebombázott híd környékén a teljes medret átvizsgálják.
Utolsó szó jogán beszélhet ma a romák elleni gyilkosságsorozat négy vádlottja - a bűncselekmények tagadásán túl ugyanakkor aligha beszélnek érdemben, kérdés, egyáltalán élnek-e jogukkal. A negyedrendű vádlotton kívül egyikük sem tett részletes vallomást, és ha társai tartják magukat eddigi taktikájukhoz, akkor vélhetően nem is szólalnak meg. Az elsőfokú ítéletet a vádlottak előzetesének lejárta…
Szerdán tárgyal a kormány a demográfiai törvénycsomagról és a családi adókedvezmény kiterjesztéséről. A Fidesz szerint a jövőben mindenki 100 százalékban érvényesítheti majd a családi adókedvezményt. Az MSZP szerint szükség is van a segítségre, mert majdnem 4 és fél millió ember, köztük 1 millió gyerek él a létminimum alatt. A Párbeszéd Magyarország képviselőit az háborította fel, hogy a…
Nem a bürokratikus eljárások nehézkessége miatt halogatja a Debreceni Törvényszék a nemzetbiztonsági bizottság kérését, hogy a testület tagjai betekinthessenek az úgynevezett "kémügy" irataiba, hanem azért, mert - mint lapunk megtudta - a titkosított büntetőeljárás tárgyalásainak jegyzőkönyvei még el sem készültek, így nem lenne mit megmutatni a bizottságnak.
A T-Systems Magyarország építheti ki a budapesti bérbringrarendszert, a BuBit, az ő 899 millió forintos ajánlatuk nyerte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kiírt tendert - tudta meg az index.hu. A döntés tíz napig még nem jogerős, a rivális Eurobus-Invest ugyanis megtámadta az eredményt. Ám ha végül nem történik változás, a T-Systems alvállalkozója, a magyar Schwinn Csepel fogja…
Felhagyott a makacs ellenállással a Győr-Moson-Sopron megyei Vámosszabadi: hozzájárultak ahhoz, hogy a falu határában lévő volt laktanyában menekült családok elhelyezésére alkalmas befogadóállomás létesüljön augusztusban. Ugyanakkor a Belügyminisztériummal kötött megállapodás szerint csupán ideiglenes működésről van szó, 2014 márciusában újra áttekintik a migrációs helyzetet, és ennek függvényében…
Az idei nyár legmelegebb időszaka elé nézünk. Másodfokú hőségriasztást rendelt el szerdától péntek éjfélig az országos tiszti főorvos, mert a napi középhőmérséklet ma és holnap meghaladhatja a 25 Celsius-fokot. A hétvégén és a jövő hét elején még ennél is forróbb lesz a légkör, 36-37 fokos csúcshőmérséklettel számolnak. Jelentős késések várhatók a vonatközlekedésben, mint a MÁV figyelmeztet: a…
A jövő évi választásokig minden építkezéssel végezni akarnak a fővárosi és kerületi önkormányzatok, ezért szándékosan nem tesznek semmit a mindennapos közlekedési dugók ellen - tudta meg lapunk egy, a budapesti vezetésnek is dolgozó szakértőtől. A BKK lapunkkal azt közölte, a nyári felújításokat a "lehetőségekhez mérten" hangolták össze.
Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a magyar Mol olajipari társaságtól 10 millió euró (2,96 milliárd forint) kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari társaság felett. Első fokon tíz évre ítélték.
Ketten sérültek meg súlyosan az M1-es autópálya nagyszentjánosi lehajtójánál szerda hajnalban történt buszbalesetben - tájékoztatta a győri kórház orvos-igazgatója az MTI-t.
Silvio Berlusconi, a Szabadság Népe (PdL) olasz jobbközép párt elnöke kedden saját Facebook-oldalán bejelentette, hogy szeptembertől újraindítja a Forza Italia (Hajrá Olaszország) nevű pártját, mellyel 1994-ben belépett a politikába.
A Győri ETO FC a 2-0-s hazai vereségét követően vendégként is kikapott - mégpedig 2-1-re - a Makkabi Tel-Aviv együttesétől a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, ezzel befejezte szereplését a sorozatban.
Július elseje után az ittas járművezetés megváltozott törvényi tényállása miatt szinte valamennyi ügy alkalmas lehet a bíróság elé állításra - írta szerdai számában a Népszabadság Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyészre hivatkozva.
Roszen Plevneliev bolgár elnök azzal a felhívással fordult a szófiai parlamentet körbevevő tüntetőkhöz szerda hajnalban, hogy őrizzék meg a demonstrációk békés és civilizált jellegét. A tüntetők száma hajnalra erősen megcsappant, a parlamentben rekedt tisztségviselők pedig távozni tudtak.
Varga Béla hadbíróról minden szakmabeli tudja, hogy szálka a Fidesz szemében, mert szakmai meggyőződése miatt legutóbb is szembe mert menni a kormány politikai leszámoló hadjáratával, jelentette ki Bárándy Gergely.
Oldalára borult egy svájci rendszámú autóbusz az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a balesetben 14 ember sérült meg, közölte Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A nemzetgazdasági miniszter egyik korábbi állításával egy azóta megalkotott törvény megy szembe. A másikkal maga a nagybetűs Élet, egy, a Raiffeisentől érkezett levél formájában.
Július elsején megváltozott az ittas járművezetésre vonatkozó törvényi tényállás - hívja fel a figyelmet a Népszabadság. A Magyar Nemzet azt írja, nem költöznek át a dohányboltok a fesztiválokra.
Immár nem a sofőr alkoholos befolyásoltságát kell bizonyítani, hanem csupán azt, hogy a szervezetében volt-e annyi alkohol, amely az ellenőrzéskor mért alkoholkoncentrációt képes volt előidézni - aztán irány a bíróság.
A kormánnyal kötött megállapodásunk alapján ezentúl mi vizsgáljuk az antiszemita cselekményeket, fenntartunk egy zöld vonalat, ahová bejelentéseket lehet tenni, és évente három átfogó kutatást végzünk majd – ezt Bodnár Dániel mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Megerősített műszaki szolgálatot rendelt el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a legmelegebb napokra, több buszvezetőt állítanak készenlétbe, és a felsővezeték-hálózatot is szabályozzák.
Augusztus 6-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres, Molotov-koktélos támadások ügyében a Budapest Környéki Törvényszék szerdán.
Az új bűnmegelőzési stratégia felveti a közösségi rendészet megteremtését. Kezdeményezik a szórakozóhelyek szigorúbb ellenőrzését a kábítószer-fogyasztás és a 18 év alattiak alkoholfogyasztásának visszaszorítása érdekében. A tervezet azt is felveti: meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a fiatalkorúak felnőtt kísérő nélkül ne mehessenek be szórakozóhelyekre.
A római zsidó közösség és az olasz partizánok szövetsége is tiltakozott az ellen, hogy az olasz szélsőjobboldali pártok megünnepeljék a római házi őrizetben életfogytiglani büntetését töltő Erich Priebke egykori SS-tiszt közelgő századik születésnapját.
Megerősített műszaki szolgálatot rendelt el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a legmelegebb napokra, több buszvezetőt állítanak készenlétbe, és a felsővezeték-hálózatot is szabályozzák.