2013. július 23. kedd

júl. 23
9:16
Meghalt az Esküdt ellenségek főszereplője (ATV)
Meghalt Dennis Farina amerikai színész, aki rendőrből vált képernyő- és mozivászonhőssé. 69 éves volt.
júl. 23
9:18
Dugóba került: megrohamozták a pápát Rióban (ATV)
Féktelen tömeg rohanta meg a Ferenc pápát szállító terepjáró autót hétfőn Rio de Janeiróban, miután a gépkocsi a sofőr hibájából eltért a tervezett útvonaltól, és forgalmi dugóban rekedt. Az AP tudósítása szerint a helyzet egyes pillanatokban félelmetes volt.
júl. 23
9:30
Se szemafor, se sorompó - a vonat bezzeg jött (Alternatív Energia)
Megsérült egy nő, amikor vonat elé hajtott egy személyautó Lajsmizse-Alsón. A helyszínelés ideje alatt áll a vasúti közlekedés.
júl. 23
9:32
Orbán feltámasztotta Kádárt, a Közös Piacot, no meg az imperialistákat (Alternatív Energia)
"Kádár János kiválónak tartja Magyarország és a Közös Piac együttműködését a gazdaság területén, nehezményezi ugyanakkor, hogy a tőkés országok a Szabad Európa rádión keresztül megpróbáltnak beavatkozni belső ügyeinkbe." Ha elővesszük a Magyar Nemzet hetvenes években kelt számait, csak a nevek miatt kelthet gyanút, hogy nem a tegnapi újságot olvassuk - írja blogjában Fodor Gábor.
júl. 23
9:48
Orbán félreértett egy ítéletet, felhúzta magát és ezermilliárd ugorhat a bankrendszerből (Alternatív Energia)
Némi szövegértelmezési problémája akadt a kormánypártnak a Kúria ítéletével, így a bírói testületet bankpártinak nyilvánította, és megkezdődött a devizahiteles-mentésnek titulált ámokfutás.
júl. 23
9:48
Folytatódik a romagyilkosságok pere (ATV)
Szerdán folytatódik a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszéken. A tárgyaláson várhatóan a vádlottak felszólalnak az utolsó szó jogán.
júl. 23
10:06
Durva válás: Lezúzta az asszonyt, rágyújtotta a házat (Alternatív Energia)
Megverte feleségét egy válófélben lévő dégi férfi hétfőn, majd felgyújtotta a nő házának egyik szobáját. A férfi ellen távoltartási végzés volt érvényben.
júl. 23
10:06
Riadókészültségbe helyeztek két rakétahadosztályt (ATV)
Előre be nem jelentett gyakorlat keretében riadókészültségbe helyeztek Oroszországban két rakétahadosztályt – közölte az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva a RIA Novosztyi hírügynökség internetes oldalán.
júl. 23
10:18
Új vezérigazgatót neveztek ki a Volánbusz Zrt.-nél (Infostart)
Határozatlan időre Dévényi Gergelyt nevezték ki a Volánbusz Zrt. vezérigazgatójának - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
júl. 23
10:24
Kútba zuhant egy kétéves csöppség - úgy tíz méter esett (Alternatív Energia)
Használaton kívüli kútba esett egy kétéves gyerek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mezőladányban, a kisfiú könnyebben megsérült - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
júl. 23
10:42
Felvételi káosz: Négy hónappal a határidő lejárta után módosított a minisztérium (Alternatív Energia)
Négy hónappal a jelentkezési határidő után módosított a mesterszakos felvételi szabályain az Emberi Erőforrások Minisztériuma - az új, átmeneti szabályok szerint 2016-ig azok is jelentkezhetnek MA- és MSc-szakra, akik koruk miatt nyelvvizsga nélkül kapták meg alapszakos diplomájukat. A könnyítésnek az érintettek örülnek, a késlekedés miatt azonban a legtöbben lemaradtak az idei felvételiről, írja…
júl. 23
10:44
Perzselő kánikula jön - máris másodfokú riasztás lép érvénybe (Alternatív Energia)
Szerdától másodfokú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos a várható meleg idő miatt, közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
júl. 23
11:00
Szerdától másodfokú hőségriasztás (Metropol)
A közel 40 fokos melegben mindenki fogyasszon több folyadékot, 11 és 15 óra között pedig lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon.
júl. 23
11:00
"Nagyon harapnak, mióta Gordon úr itt csinálta a fesztivált" - videó (Alternatív Energia)
Bajnai útját próbálta bejárni a noltv stábja - ők simán bejutottak oda, ahonnan a miniszterelnök visszapattant.
júl. 23
11:00
Nem a magyar bankok a legmegbízhatóbbak? (ATV)
Hazánkban meglepő módon nem a magyar, hanem a német bankokat tartják a középkorúak a legmegbízhatóbbnak. Az már közel sem ennyire furcsállható, hogy a bizalom mértéke összefügg azzal, kinek mekkora hitele van, és azt mennyire képes törleszteni.
júl. 23
11:02
Figyelem: most jön csak az igazán meleg - riasztás (ATV)
Szerdától másodfokú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos a várható meleg idő miatt - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden az MTI-vel.
júl. 23
11:18
Kerényi büntetlenül buzizhat (Alternatív Energia)
"A miniszterelnöknek a kisebbségeket sértő kijelentésekkel kapcsolatos véleménye nem képezi az Infotv. szerinti közérdekű adatszolgáltatás tárgyát" - ennyit válaszolt az illetékes hivatal az atlatszo.hu azon kérdésére, hogy akkor mi lesz kerényi Imre buzizásának következménye.
júl. 23
11:36
"Hitler talán nem ölt meg elég cigányt": felháborodás Franciaországban (ATV)
Emberiesség elleni bűntett dicsőítésének gyanújával a francia belügyminisztérium feljelentést tett kedden Gilles Bourdouleix, a nyugat-franciaországi Cholet polgármestere, centrista nemzetgyűlési képviselő ellen, amiért azt mondta a romákról, hogy "Hitler talán nem ölt meg eleget közülük".
júl. 23
11:54
Halálra gázolt egy idős férfit a gödöllői HÉV (ATV)
Halálra gázolt egy idős férfit az Örs vezér tere és Gödöllő között közlekedő H8-as HÉV kedd délelőtt a XVI. kerületben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.
júl. 23
12:12
Halálra gázolt egy férfit a gödöllői HÉV (Metropol)
A helyszíni szemle befejezéséig a H8-as HÉV Cinkota és Nagyicce között csak egy vágányon közlekedett.
júl. 23
12:12
Elverheti a jég a fél országot, mielőtt berobban a kánikula (Alternatív Energia)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga figyelmeztető előrejelzést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg területére. Délután az északkeleti megyékben alakulhat ki heves zivatar.
júl. 23
12:12
Hivatalos: bejelentették, ki lett a Barcelona új edzője (ATV)
Gerardo "Tata" Martino lett a bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának az új vezetőedzője.
júl. 23
12:30
Több százan Katona Tamás temetésén (Metropol)
Az egykori politikus hosszú betegség után június 28-án, 81 éves korában hunyt el.
júl. 23
13:00
Örök nyugalomra helyezték Katona Tamás történészt Budapesten (Infostart)
Örök nyugalomra helyezték Katona Tamás történészt, egykori politikust kedden a budapesti Farkasréti temetőben. Boross Péter volt miniszterelnök búcsúbeszédében kiemelte: Katona Tamás hűséggel és alázattal látta el munkáját, felelősségteljes posztokat töltött be nehéz körülmények között.
júl. 23
13:02
Támogatja a Fidesz a családi adókedvezmény kibővítésének tervét (Infostart)
A Fidesz támogatja a családi adókedvezmény kiszélesítésének tervét - közölte Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a kabinet szerdai ülésén tárgyal a demográfiai programról, amelynek részeként bővülhet az adókedvezményt igénybe vevők köre.
júl. 23
13:06
MSZP: megbukott a Fidesz családpolitikája (Alternatív Energia)
Kormos Kata sajtótájékoztatóján így reagált arra, hogy Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője korábban azt közölte: pártja támogatja a családi adókedvezmény kiszélesítésének tervét, amelyről szerdai ülésén tárgyal a kabinet mint a demográfiai program egyik lehetséges eleméről.
júl. 23
13:24
„Szívbaj?” „Háború?” Miért szabadul Csányi az OTP-papíroktól? (ATV)
A hivatalos verzió szerint agrárbefektetésre kell a pénz, amit Csányi Sándor az OTP részvényekért kapott. De akkor miért beszélnek bankárok és közgazdászok háborúról és új gazdasági elitről?
júl. 23
13:26
TGM: ezért fog nyerni a Fidesz 2014-ben (ATV)
A jelenlegi politikai rendszerrel kapcsolatos szkepszis és reménytelenség mára olyan nagyfokúvá vált, hogy felmerül a kérdés: miként lehetne új erőt önteni ebbe az elfáradt, hanyatló képviseleti demokráciába – fogalmazott az ATV Startban Tamás Gáspár Miklós, akinek meglátása szerint nincs remény a 2010 előtti állapotok restaurációjára.
júl. 23
13:28
Százereknek nincs ivóvizük Kínában (ATV)
Miközben Kína nagyobb részét eső áztatja és árvizek pusztítják, a középső országrészben a szárazság következtében 380 ezer embert sújt ivóvízhiány - jelentette a Hunan tartományi aszály-elhárító központ kedden.
júl. 23
13:36
Megjelent a patikai tulajdoni hányadra vonatkozó pályázat szabályainak tervezete (Infostart)
Megjelent a kormány honlapján a patikai tulajdoni hányadra vonatkozó pályázat szabályainak tervezete.
júl. 23
13:38
Mávinform: egyelőre nem kell fennakadásokra számítani a vonatközlekedésben (Infostart)
Hőség esetén egyes vasúti szakaszokon sebességkorlátozásokra lehet szükség, egyelőre azonban nem kell számítani ilyen intézkedés bevezetésére - mondta Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese.
júl. 23
13:42
DK: a kormány újra egyezséget köt a B-középpel (Alternatív Energia)
Magyarországon négymillióan élnek a szegénységi küszöb alatt, háromszázezren éheznek, miközben "az állam 130 milliárd forintot költ" stadionépítésére - közölte a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa.
júl. 23
13:42
Csata? Szlovákia? Ki mit tud Nándorfehérvárról? (ATV)
A nándorfehérvári diadal 557. évfordulója alkalmából az utca emberét kérdeztük, szerinte mit ünnepeltünk tegnap.
júl. 23
14:00
Kormány vs. OTP - Nem ez a harc lesz a végső (Alternatív Energia)
Miközben a hírek Csányi és Orbán viszonyának megromlásáról szólnak, nem sokat lehet tudni a devizahitelesek legújabb megmentéséről, és a bankvezér részvényeladási akcióiról sem. Szerdán minden kiderül.
júl. 23
14:02
Hőség - Egyelőre nem kell fennakadásokra számítani a vonatközlekedésben (Alternatív Energia)
Hőség esetén egyes vasúti szakaszokon sebességkorlátozásokra lehet szükség, egyelőre azonban nem kell számítani ilyen intézkedés bevezetésére - mondta Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese kedden az MTI-nek.
júl. 23
14:18
Matolcsyék tovább csökkentették az alapkamatot (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 4 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.
júl. 23
14:36
Halálra ítélt al-Kaida vezetők szöktek meg a börtönből (ATV)
Magas rangú al-Kaida vezetők is megszöktek, mikor fegyveresek támadtak hétfőre virradóra két Bagdad közeli börtönre - jelentették iraki biztonsági források. A rajtaütésekért a nemzetközi terrorszervezet Irakban működő szárnya vállalta a felelősséget.
júl. 23
14:54
MSZP: kormányra kerülve nem tűrjük majd a gyermekek éhezését! (Alternatív Energia)
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a legfrissebb statisztikai adatok alapján a gyermekek több mint fele létminimum alatt kénytelen élni, ezért a párt azt ígéri, kormányra kerülve nem tűrik majd a gyermekek éhezését.
júl. 23
14:54
Vb: Olasz Anna ötödik lett 10 km-en (ATV)
Olasz Anna az ötödik, Risztov Éva, a tavalyi londoni olimpia aranyérmese pedig a kilencedik lett Barcelonában, a nyíltvízi úszók keddi 10 kilométeres versenyében.
júl. 23
14:56
Együtt-PM: a gyermekvállalás a legfőbb szegénységi kockázattá vált (Alternatív Energia)
Az Együtt-PM szövetség szerint a többgyermekes családokban 2010 óta nem csökkent, hanem nőtt a szegénység mértéke, a gyermekvállalás Magyarországon a legfőbb szegénységi kockázattá vált - közölte a választási szövetség kedden a Fidesz szóvivőjének szavaira reagálva.
júl. 23
15:30
Lázár autójának karambolja: kártérítést fizet egy portál (Metropol)
A www.delmagyar.hu hírportálon megjelent cikkhez kapcsolódó kommentek megsértették a politikus emberi méltóságát.
júl. 23
15:48
Kilenc antiszemita incidens történt májusban Magyarországon (ATV)
Elkészítette első antiszemitizmus-monitoring jelentését a Tett és Védelem Alapítvány által felállított Brüsszel Intézet. Az alapítványnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a jövőben havi rendszerességgel számolnak be az antiszemita cselekményekről, és ingyenes telefonvonalat is működtetnek az incidensek bejelentésére.
júl. 23
16:06
Már az aszályra készülnek a Tisza-tónál (Alternatív Energia)
Ezzel a vízmennyiséggel a tározótó nyári vízszintje 10 centimétert emelkedik, és a vízállás a Kisköre-felső vízmércén mért 725-ről 735 centiméterre változik.
júl. 23
16:06
Királyi bébi: Jakab és György nevekre tippelnek a legtöbben (ATV)
Jakab és György - a legnagyobb valószínűséggel e két név valamelyikét, esetleg mindkettőt kaphatja Vilmos herceg és hitvese, Katalin hercegnő elsőszülött fiúgyermeke, legalábbis ha a londoni fogadóirodák tippjei helyesnek bizonyulnak.
júl. 23
16:08
Lakatos: példaként szolgálhat, ahogy Vilmosék nevelni fogják a trónörököst (ATV)
A brit királyi családban zajló események olyan élményt adnak az embereknek, amely fontos közösségteremtő erővel bír, és az összetartozás érzését erősíti az adott nemzetközösségben – vélekedett Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ szakértője, aki szerint ezzel magyarázható, hogy amint korábban a királyi pár esküvőjét, úgy most a brit trónörökös megszületését is óriási érdeklődés…
júl. 23
16:18
Herendi porcelánt küldött Áder János a hercegi párnak (Infostart)
Áder János köztársasági elnök levélben gratulált Vilmos cambridge-i hercegnek és hitvesének, Katalin hercegnőnek első gyermekük megszületéséhez.
júl. 23
16:24
Kilenc antiszemita incidens volt májusban Magyarországon (Metropol)
A Brüsszel Intézet ezentúl rendszeres jelentéseket tesz közzé a hasonló eseményekről, és készít egy országos felmérést is.
júl. 23
16:24
Gera: csak idő kérdése, mikor írom alá az új szerződést (ATV)
Hétfőn este lépett pályára Sopronban a West Bromwich Albion, amelynek csapatával együtt Gera Zoltán is a városba érkezett. A hetvenhétszeres magyar válogatott labdarúgóval a 9400hir.hu készített interjút.
júl. 23
16:42
MSZP: több mint duplájára nőtt a családok teljes rezsiköltsége (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint családok teljes megélhetési kiadásai a rezsicsökkentés ellenére is több mint duplájára nőttek a kormány rossz gazdaságpolitikája miatt.
júl. 23
16:54
Munkásszállóból lesz menekülttábor Vámosszabadiban (Infostart)
Vámosszabadi hozzájárul, hogy a külterületén található volt munkásszálló épületében - elsősorban családok elhelyezésére alkalmas - befogadóállomás létesüljön és működjön ideiglenesen - közölte a település és a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.

Keresés