2012. szeptember 14. péntek

szept. 14
6:41
Kiderült, ki az iszlámellenes film rendezője – rendőri védelmet kapott (ATV)
A Los Angeles-i rendőrség közölte, hogy rendőri védelem alá helyezték a Mohamed prófétát gyalázó amatőr film feltételezett producerét. Az 55 éves férfi többször megjárta már a börtönt, az FBI szerint az utóbbi években 17 nevet és álnevet használt.
szept. 14
6:43
Szudán, Jemen, Egyiptom: újabb nyugati nagykövetségeket ostromolt a tömeg (ATV)
A német, valamint brit nagykövetséget is támadás érte Szudán fővárosában, Kartúmban. A Mohamedet kifigurázó film miatt tüntető tömeg gyújtogatni kezdett a nyugati külképviseletek mellett, valamint leszaggatták a német és brit zászlókat, azokat iszlamista lobogókkal cserélték fel. Kairóban közben könnygáz bevetésével mintegy 500 tüntetőt szorítottak vissza az amerikai nagykövetség közeléből,…
szept. 14
6:45
Iránt bírálja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (ATV)
Iránt bíráló határozatot fogadott el a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa csütörtökön.
szept. 14
6:47
Giglio szigete kártérítést követel a Costa Concordia tragédiája miatt (ATV)
A Costa Crociere hajótársaság vagyonának bírósági lefoglalását kérte Giglio szigetének önkormányzata a január 13-án sziklának ütközött Costa Concordia óceánjáró okozta károkért.
szept. 14
6:49
Több ezer fős leépítés jöhet a közszférában (ATV)
A jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálásra lehet számítani a közszférában - írta pénteki számában pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Magyar Hírlap.
szept. 14
6:57
Egyiptomból kapta a pénzt a Mohamed-ellenes film rendezője (ATV)
Az ABC News szerint a muszlimok tiltakozását kiváltó film készítője, Nakoula Basseley egy elítélt drogdíler, a filmhez pedig felesége családjától kapta a pénzt, Egyiptomból. A filmet – Sam Bacile álnéven – ő írta, rendezte. A férfi a hatóságoknak azt is elmondta: börtönben szerezte a forgatókönyvet. Vélhetően egyébként a szeptember 11-i merényletek évfordulója miatt ölték meg az Egyesült Államok…
szept. 14
6:59
Egymást ütik az amerikai elnökjelöltek a Mohamed-gate miatt (ATV)
Az amerikai elnökjelöltek, - Romney külföldi útjától és a nemrég zárult politikai nagygyűlésektől eltekintve – semmi másról nem beszélnek hónapok óta, mint a gazdaságról és a munkahelyteremtésről. A külpolitika és a nemzetbiztonság inkább csak az éles kritika eszközeként merült fel, és nem történt ez másképp most sem, a líbiai incidens kapcsán. Az Egyesült Államokból Bombera Krisztina tudósított.
szept. 14
7:01
Kapuvári húskombinát: a kormány szerint „felmerül a pénzügyi visszaélés gyanúja” (ATV)
"Felmerül a gyanúja a pénzügyi visszaéléseknek" a kapuvári húskombinátnál, amelyet a kormány a helyzet tisztázása és az ott lévő mintegy 400 munkahely megőrzése érdekében nyilvánított kiemelt jelentőségű vállalattá - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az M1 Az este című műsorában.
szept. 14
7:03
Lefékezték a használatarányos útdíjtendert - lapszemle (Infostart)
Lefékezték a használatarányos útdíjtendert - írja a Népszabadság. Két multi bővíti magyarországi kapacitásait - derül ki a Szijjártó Péterrel készült interjúból a Magyar Nemzetben.
szept. 14
7:03
Róna nem tud arról, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje lehet (ATV)
Róna Péter közgazdász nem tud arról, hogy felmerült a neve az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként, és nem olvasta Botka László szegedi polgármester ezzel kapcsolatos interjúját sem, amely a Magyar Hírlap csütörtöki számában jelent meg.
szept. 14
7:15
Timosenko többször mért a börtönben magas radioaktív sugárzást (ATV)
Julija Timosenko azzal vádolta csütörtökön Viktor Janukovics államfőt, hogy ő a felelős a harkivi rabkórház kórtermében mért magas radioaktív sugárzásért. A bebörtönzött volt kormányfő a pártja honlapjára feltett közleményében azt állította az elnökről, politikai ellenfeléről, hogy "most csak neki áll módjában, hogy speciális intézkedésekkel életemre és egészségemre törjön".
szept. 14
7:17
281 forinton az euró árfolyama (ATV)
Megtorpant a forint erősödése pénteken délelőtt, az eurót 11 órakor 281,41 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, a reggel fél hét utáni 280,68 forinttal, illetve a csütörtök esti 281,95 forinttal szemben.
szept. 14
7:33
„Lövöldözés, betörés, és öngyilkosság” Izzadtak a magyar rendőrök (ATV)
Lövöldözés, betörés, és öngyilkosság – mindezek helyszínei között pedig csupán néhány méter volt a távolság. A magyar rendőrség helyszínelőinek rendezett versenyen voltak ezek a feladatok. A szervezők a valóságból merítettek ötletet a helyszínek kialakításához.
szept. 14
7:51
Magyar formatervező remekműve Párizsban (ATV)
A 208 R2 után a 208 Type R5-tel nyit új fejezetet a Peugeot Sport a 208 sportváltozatainak történetében. Avérbeli „verseny-vadmacska” a 207 Super 2000 helyébe lép, amely mind technikája, mind verseny- és eladási eredményeit tekintve etalonná vált az S2000 kategóriában.
szept. 14
8:09
Nyíllal a hátában találtak rá egy azeri férfi holttestére (ATV)
Nyíllal a hátában találtak rá rendőrök egy azeri férfi holttestére pénteken Moszkva külső kerületében.
szept. 14
8:33
Mesterházy: A kormány érdeke is, hogy nyilvánosak legyenek az IMF-dokumentumok (Infostart)
Az MSZP elnöke szerint a kormány érdeke is az, hogy nyilvánosságra kerüljenek az Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott tárgyalások során keletkezett dokumentumok. Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy az IMF jelzi, hogy milyen változásokat tart fontosnak a megállapodás érdekében.
szept. 14
8:33
Felfüggesztették a gyógyszeres abortuszt (Metropol)
A beavatkozást legálisan végző intézmény a politikai vita miatt döntött így.
szept. 14
8:51
Nem csak felújítás kellene (Metropol)
A 10-es út leterhelt és veszélyes, komoly fejlesztésekre volna szükség.
szept. 14
9:03
A Fulham ellen bizonyíthat Gera (ATV)
Korábbi klubja, a Fulham ellen bizonyíthat Gera Zoltán, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion magyar légiósa.
szept. 14
9:05
Indoklás nélkül felmentették a dunaújvárosi rendőrkapitányt (ATV)
Indoklás nélkül, szeptember 15-étől visszavonták a dunaújvárosi rendőrkapitány vezetői kinevezését - erősítette meg a Dunaújvárosi Hírlap információját a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.
szept. 14
9:09
Visszavonták a dunaújvárosi rendőrkapitány vezetői kinevezését (Infostart)
Indoklás nélkül, szeptember 15-étől visszavonták a dunaújvárosi rendőrkapitány vezetői kinevezését - erősítette meg a Dunaújvárosi Hírlap információját a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.
szept. 14
9:09
Menesztették a dunaújvárosi rendőrkapitányt (Metropol)
A Dunaújvárosi Hírlap információja szerint indoklás nélkül, szeptember 15-étől visszavonták a dunaújvárosi rendőrkapitány vezetői kinevezését.
szept. 14
9:21
Lendvai Ildikó is meglátogatta az éhségsztrájkoló Gyurcsányékat (ATV)
Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke és a szocialisták fiataljait tömörítő Societas néhány tagja is ellátogatott csütörtök este az éhségsztrájkoló DK-s politikusokhoz- értesült az atv.hu.
szept. 14
9:23
Blikk: hatból öt játékpisztolyost futni hagyott a TEK (ATV)
A szerdán előállított A. Ádám egyelőre kerüli az egyetemet, bár azaz előadó, ahol kitette fegyverét a padra, zarándokhellyé vált az egyetemisták körében.
szept. 14
10:15
200 millióval emelik a Miniszterelnökségen dolgozók fizetését (ATV)
Egy kormánypárti kapcsolódó módosító indítvány 200 millió forinttal növelné a Miniszterelnökség bértömegét 2013-ban, amit a kormány is támogat.
szept. 14
10:51
Pécsi egyetemi vesztegetés - Maratoni tárgyalás várható (Alternatív Energia)
Csak az idei évre 16 tárgyalási napot tűzött ki a pécsi egyetemen történt vesztegetés ügyének vizsgálatára a Győri Törvényszék - közölte Máté Kinga szóvivő-bíró.
szept. 14
10:51
Merkel arra buzdítja a focistákat, vállalják, ha homoszexuálisok (ATV)
Szexuális orientációjuk felvállalására biztatta a németországi meleg labdarúgókat Angela Merkel kancellár és Uli Hoeness, a Bayern München elnöke.
szept. 14
10:53
Kitette az Internetre a diplomata: „megölnek-e ma?” Megölték (ATV)
Komoly kritikát kapott az amerikai Külügyminisztérium, amiért "káosz és gyenge védelem" jellemezte a líbiai konzulátust. Az Egyesült Államok bengázi külképviseletében a nagykövet és három másik személy életét vesztette kedden.
szept. 14
10:57
Maruzsa Zoltán az új felsőoktatási helyettes államtitkár (Infostart)
Maruzsa Zoltán, az ELTE oktatója az új felsőoktatási helyettes államtitkár szeptember 15-től - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteken Budapesten.
szept. 14
11:09
Botrány a köbön: özvegyi nyugdíjak a Fidesz-lufiban (Alternatív Energia)
Egyre nagyobb a zűrzavar a volt szociális járadékosok özvegyi nyugdíjának ügyében. A minisztérium összevissza hazudozik, a kormánypárti média sumákol, az özvegyek meg keserű bizonytalanságban vannak. Az ügy egyre botrányosabb fordulatokat vesz - olvasható a Korózs Lajos által jegyzett közleményben.
szept. 14
11:09
Felmérik a hivatalok, kiket lehet mozgósítani katasztrófa esetén (ATV)
Beindul a "toborzás" katasztrófahelyzetekre, a hivatalok azt kívánják felmérni, ki mozgósítható polgári védelmi szolgálatra - írta pénteki számában a Népszava, amely szerint a főváros XI. kerületében már elkezdték postázni a mellékletekkel együtt háromoldalas levelet.
szept. 14
11:11
Teáskannával és gitárral is verték James Bondot feleségei (ATV)
A négyszer nősült 84 esztendős Roger Moore a Morgan's Life Stories című műsorban a magánéletéről mesélve emlékezett meg korábbi házasságairól.
szept. 14
11:33
Mindenkit behívhatnak védelmi szolgálatra (Infostart)
Beindul a "toborzás" katasztrófahelyzetekre, a hivatalok azt kívánják felmérni, ki mozgósítható polgári védelmi szolgálatra - írta pénteki számában a Népszava, amely szerint a főváros XI. kerületében már elkezdték postázni a mellékletekkel együtt háromoldalas levelet.
szept. 14
11:45
Nagykoalíciót szeretne a holland választások győztese (ATV)
A szerdai hollandiai parlamenti választásokat megnyerő jobboldali liberálisok (VVD) vezetője - a várakozásoknak megfelelően - bejelentette, hogy nagykoalíció megalakítására törekszik a szoros versenyben második helyen végzett Munkapárttal (PvdA).
szept. 14
12:03
MSZP: Nyakig korrupt a Fidesz (Alternatív Energia)
Folyamatosan zajlanak a pofátlan Fidesz-mutyik országszerte. Az Audi gyár Győr melletti egységénél ugyanúgy fideszes haverok jutottak értékes területhez, mint a Kaba környéki földek esetében. A "korrupció-ellenes" kormány így dagonyázik nyakig a korrupcióban - olvashat az ellenzéki párt közleményében.
szept. 14
12:03
Kétmillió forintos nyomravezetői díj a dorogi polgármester kirablóiért (ATV)
Kétmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség a dorogi polgármester kirablóiért. Tittmann Jánost saját otthonába támadták meg fegyveresek, akik pénzt és bankkártyákat vittek el.
szept. 14
12:09
Ez lesz a KÖH helyett (Infostart)
A rövidesen megszűnő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) helyét a jogutódként létrehozandó Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ veszi át, amelybe október 31-én a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága is beolvad.
szept. 14
12:11
Ismét drágábbak lehetnek a pékáruk (Infostart)
Szeptember elsejétől mintegy 20 százalékkal többet kell fizetni a pékárukért. Az országos üzletláncok október elsejével emelik meg a péksütemények árát, a kisboltok pedig már drágában adják a kenyeret - mondta a Magyar Pékszövetség elnöke.
szept. 14
12:21
A bíróság szerint is helyesen alkalmazza a "Klub-szabályt" a hatóság (Alternatív Energia)
A Fővárosi Ítélőtábla is megerősítette, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa helyesen alkalmazza az úgynevezett Klub-szabályt a rádiós frekvenciapályázatok alaki vizsgálata során - közölte a hatóság szóvivői irodája.
szept. 14
12:21
Hazahozták Magyar Róbertet (ATV)
Hazahozták Spanyolországból a másfél évig bujkáló, Magyarországon tényleges életfogytiglanra ítélt Magyar Róbertet, és péntek reggel fél hétkor már megkezdte fegyházbüntetésének letöltését - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t.
szept. 14
12:27
Hazahozták Magyar Róbertet (Metropol)
A fekete sereg egykori vezetője egy magyarországi börtönben ma reggel megkezdte tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésének letöltését.
szept. 14
13:03
PDSZ: vizsgálni kell az alkalmasságot a pedagógusképzés felvételi vizsgáin (Infostart)
Mindenképpen vizsgálni kell a tanári szakokra jelentkezők szakmai rátermettségét, alkalmasságát a pedagógusképzés felvételi vizsgáin - hívta fel a figyelmet Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
szept. 14
13:05
Századvég: a magyarok többsége az azeri kormányt hibáztatja (Infostart)
A magyarok többsége ismeri és az ország szempontjából fontosnak tartja az azeri kiadatási ügyet, a kialakult helyzetért pedig Azerbajdzsán kormányát teszi felelőssé - ismertette közvélemény-kutatásának eredményét a Századvég pénteken az MTI-vel.
szept. 14
13:15
PDSZ: vizsgálni kell a pedagógusjelöltek alkalmasságát (Alternatív Energia)
Mindenképpen vizsgálni kell a tanári szakokra jelentkezők szakmai rátermettségét, alkalmasságát a pedagógusképzés felvételi vizsgáin - hívta fel a figyelmet Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
szept. 14
13:21
A kormány nem tárgyalt a közszféra létszámcsökkentésének kérdéséről (Metropol)
A Magyar Hírlap értesülései szerint megszüntetnék a jelenleg be nem töltött státusokat, és több ezer fős leépítés is várható.
szept. 14
13:33
Damoklész kardja a közfoglalkoztatottak feje felett (ATV)
Bár egyes statisztikák javulást mutatnak, a gyakorlatban sok a panasz, hiányoznak a megfelelő munkakörülmények, túl szigorúak a szankciók és alacsony a bér: közfoglalkoztatás elméletben és a valóságban. Eredeti céljával ellentétben a program nem vezet vissza a munkaerőpiacra, és átmeneti megoldásként is kevésnek bizonyulhat, hiszen megélni és előre lépni nehéz belőle.
szept. 14
13:35
Minden harmadik magyar Orbánékat hibáztatja a baltásgate miatt (ATV)
A magyarok többsége ismeri és az ország szempontjából fontosnak tartja az azeri kiadatási ügyet, a kialakult helyzetért pedig Azerbajdzsán kormányát teszi felelőssé - ismertette közvélemény-kutatásának eredményét a Századvég pénteken az MTI-vel.
szept. 14
13:37
Baltásgate: "a külügy és igazságügy ellenezte a kiadatást" (ATV)
A külügyi és az igazságügyi tárca is mindvégig ellenezte Ramil Safarov átadását Azerbajdzsánnak - közölte a szocialista Kovács László azután, hogy a Külügyminisztériumban betekintett az azeri baltás gyilkos átadásával kapcsolatos iratokba.
szept. 14
13:39
Milliókat loptak el egy Győr környéki takarékfiókból (Metropol)
Több millió forintot loptak el az éjjel Győrújbaráton egy takarékszövetkezeti fiókból.
szept. 14
13:51
Hazahozták a "fekete sereg" vezetőjét Spanyolországból - videóval (Alternatív Energia)
Hazahozták a másfél évig bujkáló, Magyarországon tényleges életfogytiglanra ítélt Magyar Róbertet, és péntek reggel fél hétkor már megkezdte fegyházbüntetésének letöltését - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Keresés