Titoktartási része is van azoknak a támogatási szerződéseknek, melyek alapján összesen hatszázmillió forintos támogatást adott a kormány három szakszervezeti szövetségnek, és három munkaadói szervezetnek – írja a hvg.hu.
Teljesen átalakult a polgári védelem rendszere Magyarországon, befejeződik az egy éve megkezdett toborzás, 18 megyében már megalakultak a megyei szervezetek, Budapesten most kezdték a toborzást - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója a pénteki székesfehérvári állománygyűlést követően.
A demokratikusan megválasztott, nyugatbarát líbiai kormány megdöntésére törekvő erők állhatnak az amerikai konzulátus elleni támadás mögött – vélekedett Tarjányi Péter az ATV Start című műsorában.
Újabb ígérgetés ugyan elhagzott a szociális járadékban részesülő özvegyek özvegyi nyugdíjával kapcsolatban, de a konkrét jogszabályt, vagy legalább annak tervezetét még mindig nem látta senki. Most a Magyar Nemzet "értesült" arról, hogy a "híresztelésekkel" ellentétben nem csökken 50 százalékkal az özvegyek ellátása. Ez egyébként már megtörtént szeptember 1-től.
A világörökségi területen lévő, szeszes italt kimérő vendéglátóüzletek mellett az ilyen helyeken működő, alkoholt árusító boltok éjjeli nyitva tartását is rendőrségi engedélyhez kötné a parlament önkormányzati bizottságának fideszes elnöke, a II. kerület polgármestere.
Vlagyimir Putyin beismerte, hogy veszélyeztetett állatokkal való találkozásai és az ókori görög amforák „felfedezése” megrendezett attrakciók voltak – közölte Mása Gesszen orosz ellenzéki újságíró.
Több száz Olvasónk ír rendszeresen szellemes, kritikus bejegyzéseket az atv.hu Facebook oldalán posztolt fotóinkra, cikkeinkre. Az elmúlt napokban a "Star TEK-művelet", valamint a jobbikos "gulyásparti" volt a favorit. A hozzászólásokból tallózunk, a teljesség igénye nélkül.
A magyarok többsége ismeri és az ország szempontjából fontosnak tartja az azeri kiadatási ügyet, a kialakult helyzetért pedig Azerbajdzsán kormányát teszi felelőssé - ismertette közvélemény-kutatásának eredményét a Századvég.
Az üdülőövezeti besorolást is mérlegelni, korrigálni kell a Római-parton a főpolgármester szerint, aki az óbudai képviselő-testület állásfoglalásával kapcsolatban beszélt erről.
Nem akarta igazolni magát egy jegy nélkül utazó nő pénteken a fővárosban, és rátámadt a közterület-felügyelőkre - mondta Budapest Főváros Közterület-felügyeletének általános igazgató-helyettese az MTI-nek.
Hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést az LMP abban a közbeszerzési ügyben, amelyben egy Közgép által vezetett konzorcium nyerte el Csongrád város Tisza-gátjának felújítási munkálatait.
Hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést az LMP abban a közbeszerzési ügyben, amelyben egy Közgép által vezetett konzorcium nyerte el Csongrád város Tisza-gátjának felújítási munkálatait.
A rendőrség országos elfogatóparancsot bocsájtott ki Felföldi Zsolt ellen, aki augusztus 31-én olyan súlyosan megvert egy idős férfit, egy szegedi sörözőben, hogy az a kórházba szállítást követően meghalt - értesült a HavariaPress.
A Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának dékánja még nem döntött arról, hogy indít-e fegyelmi vizsgálatot azzal a fiatalemberrel szemben, aki szerdán fürdőköpenyben ment be egy előadásra, játék pisztolyát pedig az asztalra tette.
A külügyi és az igazságügyi tárca is mindvégig ellenezte Ramil Safarov átadását Azerbajdzsánnak - közölte az MSZP-s Kovács László pénteken azután, hogy a Külügyminisztériumban betekintett az azeri baltás gyilkos átadásával kapcsolatos iratokba.
A befektetői bizalom hiánya, a gyenge banki hitelezés és a külső környezetek miatt a következő két évben tovább csökkenhet a beruházási ráta Magyarországon – vélekedett Madár István közgazdász az ATV Start-ban.
A városvezetéssel és egyes fővárosi tulajdonú cégek vezetőivel való nézetkülönbségek miatt távozott a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) igazgatóságának elnöke és két tagja - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester pénteken az MTI-nek.
A visegrádi országok lakosai közül a következő egy éven belül várható változásokat a lengyelek ítélik meg a leginkább optimistán, a magyarok közül az optimisták aránya 13 százalék, a szlovákok és a csehek pesszimistábbak - áll a CEORG (Central European Opinion Research Group - Közép-Európai Véleménykutató Intézetek Csoportja) kutatási együttműködés keretében készült legfrissebb Tárki-kutatásban,…
A magán-nyugdíjpénztári tagságukat fenntartók is jogosultak lesznek arra, hogy megállapodást kössenek a nyugdíj-biztosítási szervezettel, ha nincs elegendő szolgálati idejük - közölte a nemzetgazdasági miniszter.
A városvezetéssel és egyes fővárosi tulajdonú cégek vezetőivel való nézetkülönbségek miatt távozott a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) igazgatóságának elnöke és két tagja - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester.
Az 59-es és 61-es villamosok helyett pótlóbuszok közlekednek Budapesten a Széll Kálmán tér és az északi végállomások között egy előző napi baleset miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere pénteken az MTI-vel.
Keményebb állásfoglalást várnak a Kremltől az oroszországi örmények Ramil Safarov átadása és szabadon engedése ügyében - hangzott el az orosz-örmény baráti közösség szervezésében pénteken zajlott moszkvai tüntetésen.
Svájcnak Magyarországgal és Örményországgal egyaránt barátiak a kapcsolatai, és kész arra, hogy segítséget nyújtson a kialakult feszültség enyhítésében, ha ezt kérik - közölte a svájci külügyminisztérium az MTI érdeklődésére pénteken.
Négy-ötszáz ember tüntetett péntek délután a kapuvári húsgyár előtt, követelve a napok óta minimálisra csökkentett termeléssel működő üzem sorsának rendezését.
Korábbi álláspontját megváltoztatva mégis támogatja a Fidesz azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozza, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállás legyen a büntető törvénykönyvben (Btk.) - közölte a kormánypárt frakcióvezetője.
Miután pár napja még kvázi szülőgépnek minősítette a nőket, a Fidesz most felülírja korábbi álláspontját, és mégis támogatja azt az országos népi kezdeményezést, ami azt célozza, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállás legyen a büntető törvénykönyvben (Btk.), közölte a kormánypárt frakcióvezetője.
Négy-ötszáz ember tüntetett péntek délután a kapuvári húsgyár előtt, követelve a napok óta minimálisra csökkentett termeléssel működő üzem sorsának rendezését.
Korábbi álláspontját megváltoztatva mégis támogatja a Fidesz azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozza, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállás legyen a büntető törvénykönyvben (Btk.) - közölte a kormánypárt frakcióvezetője.
Kétféle - egy úgynevezett cél- és egy felderítő robotrepülőgépet - fejleszt jelenleg a Honvédelmi Minisztérium (HM) egyik cége, a HM EI Zrt. - olvasható Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteki válaszában az Országgyűlés honlapján.
Az amerikai tengerészgyalogság egy gyorsreagálású szakaszt küldött a jemeni fővárosba, hogy megerősítsék az amerikai nagykövetség védelmét - közölte pénteken a Pentagon.
Az őszi parlamenti választások után szertefoszlik majd az Európai Unió minden aggodalma Ukrajnával kapcsolatban - állította Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken a Jaltai Európai Stratégia nevű nemzetközi fórumon. Az államfő hangsúlyozta, hogy Ukrajna a maga részéről kész megkötni a társulási megállapodást az EU-val, és ez szerinte a választások után meg is valósul.
Meredek csökkenéssel idei eddigi mélypontján fejezte be a kereskedési hetet a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása pénteken a londoni piacon, tükrözve azt a befektetői derűlátást, amely az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve újabb gazdaságélénkítő likviditásinjekciójának előző esti bejelentése nyomán uralkodott el a piacokon.
Tíz rendőrkapitány vezetői megbízását vonták vissza szombati hatállyal - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI megkeresésére.
Tíz rendőrkapitány vezetői megbízását vonták vissza szombati hatállyal - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI megkeresésére.
Egy lengyel rendszámú kamion ütött el egy gyalogost a 21-es főút Salgótarján és Somoskőújfalu közötti szakaszán péntek délután - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szerint a hivatalos érdekegyeztető fórumokon nem volt szó létszámcsökkentésről vagy további bérbefagyasztásról.