2012. szeptember 13. csütörtök

szept. 13
18:21
Liftaknába zuhant egy tanárnő Baján (Alternatív Energia)
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy tanárnőt Baján, aki az átépítés alatt álló iskolai lift aknájába zuhant - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
szept. 13
18:23
MSZP: komoly megszorításokra készül a kormány a rendvédelmi dolgozókat illetően (Alternatív Energia)
Az MSZP információi szerint komoly megszorításokra készül a kormány a rendvédelmi dolgozókat illetően.
szept. 13
18:39
TGM: Varga családellenesnek próbálta feltüntetni az ellenzéket (ATV)
A családon belüli erőszakról szóló vitában a felszólaló Fideszes képviselő – Varga István – megpróbálta olyan színben feltüntetni a véleményével szembeálló ellenzéki politikusokat, mintha azok családellenesek lennének - mondta Tamás Gáspár Miklós az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 13
18:41
"Egy szó sem igaz belőle" Hagyó szerint nem volt nokiás doboz (ATV)
Tagadta azt a vádat Hagyó Miklós, hogy nokiás dobozban 15 millió forintot vett át. "Egy szó sem igaz belőle" - mondta az egykori szocialista politikus az ellene és 14 társa ellen folyó büntetőper csütörtökön délután megtartott, folytatólagos tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
szept. 13
18:45
A főváros megkaphatja a kerületek Duna-parti ingatlanjait (Metropol)
A BM szerint: ez a közlekedés, az idegenforgalmi lehetőségek kiaknázása, valamint az árvíz elleni védekezés szempontjából is fontos.
szept. 13
18:47
Különleges vasútmodellek a Keletinél (Metropol)
Több mint száz vasútmodell és több terepasztal látható a Vasútmodell 2012 kiállításon.
szept. 13
18:57
40 milliárd dollárnyi jelzáloglevelet vásárol a Fed (ATV)
Újabb, havi 40 milliárd dolláros mennyiségi enyhítést jelentett be az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága kétnapos kamatdöntő ülését követően, csütörtökön.
szept. 13
19:15
KDNP: a "családon belüli erőszak" kifejezés a család intézménye ellen hat (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az erőszak semmilyen formáját nem tartja elfogadhatónak, így a családon belüli erőszakot sem.
szept. 13
19:15
A Peugeot a Párizsi Autószalonon (ATV)
A Peugeot tovább emeli az RCZ sportkupéjának vonzerejét, álmok és érzelmek forrásának vonzerejét és exkluzivitását. Az érzéki és karcsú, sportos és elegáns autó új stílusa még jobban érvényre juttatja finom erejét és eleven teljesítményét, megerősítve kivételes helyzetét a Peugeot kínálatában. A kifejezés gazdagsága jelentősen nőtt a külső és belső szín- és anyagkombinációk bővülésével, így…
szept. 13
19:17
Martonyi: lényegtelen, hogy a kiadatásról a kormány vagy a kormányfő döntött (Alternatív Energia)
Az MSZP szeretné megtudni, kinek és milyen magánhaszna származott az azeri katonatiszt átadásának ügyéből.
szept. 13
19:21
Hagyó tagadja a nokiás dobozos vádat (Metropol)
Tagadta azt a vádat Hagyó Miklós, hogy nokiás dobozban 15 millió forintot vett át.
szept. 13
19:33
Martonyi elítélte az amerikai konzulátus elleni támadást (ATV)
Levélben is kifejezte részvétét Martonyi János külügyminiszter amerikai kollégájának, Hillary Clintonnak az Egyesült Államok bengázi konzulátusát ért kedd esti támadás miatt. A tárcavezető kiemelte, hogy a tripoli magyar nagykövetség kész minden lehetséges módon segíteni az amerikai missziót.
szept. 13
19:35
Újabb Peugeot szuperautó (ATV)
Quasar, Proxima, Oxia, 907 ... a Peugeot szuperautói mindig is vonzották a fiatalok és a szakemberek figyelmét egyaránt. 2012-ben a 21. század álomkocsiját készítette el a márka: ez az Onyx.
szept. 13
19:39
Hagyó tagadta a nokiás dobozt (Infostart)
Tagadta azt a vádat Hagyó Miklós, hogy nokiás dobozban 15 millió forintot vett át. "Egy szó sem igaz belőle" - mondta az egykori szocialista politikus az ellene és 14 társa ellen folyó büntetőper csütörtökön délután megtartott, folytatólagos tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
szept. 13
19:39
Megkezdődött a Négy Mancs elleni per (Metropol)
A Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. szerint: az állatvédők „jogellenes tollszedési kampánya” évi 20 milliós kárt okozott a cégnek.
szept. 13
19:51
Frontálisan ütközött két autó Somogyban - négy sérült (Alternatív Energia)
Frontálisan ütközött egy kanyarban két személygépkocsi Tab és Bábonymegyer között csütörtök este - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
szept. 13
19:57
Terv készül a szélsőséges időjárás miatt (Metropol)
Az éghajlati változások és ezek negatív következményei régiónk időjárásában is egyre komolyabb változásokat idéznek elő.
szept. 13
20:09
Budapesti választmányt hoz létre az LMP (Alternatív Energia)
Két héten belül megalakul az LMP fővárosi választmánya, a testületbe Dorosz Dávidot, az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjét delegálja a budapesti regionális kongresszus, amely csütörtökön ült össze.
szept. 13
20:09
Katonai vetület, urándúsítás: Iránt bírálja a NAÜ (ATV)
Iránt bíráló határozatot fogadott el a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa csütörtökön.
szept. 13
20:15
A kormány újra tárgyalna egy nemzeti légitársaságról (Infostart)
Nem kizárt, hogy a kínai Hainan légitársaság visszatér Budapestre, a magyar kormány pedig támogatja a Peking-Budapest járat újraindítását. A kabinet új tárgyalások kezdeményezésére is nyitott egy budapesti székhelyű új nemzeti légitársaság létrehozására - áll Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írásbeli válaszában.
szept. 13
20:15
Budapesti választmányt hoz létre az LMP (Metropol)
A testületbe Dorosz Dávidot, az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjét delegálja a budapesti regionális kongresszus.
szept. 13
20:27
Ford modellinvázió (ATV)
A Ford erőteljes lendülettel újítja meg termékskáláját az európai piacokon - az autógyártó a következő öt évben tizenöt globális járművet mutat be - amelynek célja az erőteljes növekedés a személyautók, a SUV-k és a haszonjárművek új kínálata révén: a vállalat az új Kugával erősíti meg SUV-családját, amit idővel az új Ford EcoSport és Ford Edge modellek követnek, emellett a következő két év során…
szept. 13
20:29
Gauck aláírta: átment az ESM-ről szóló szerződés (ATV)
Joachim Gauck német szövetségi elnök aláírta az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerről (ESM) szóló kormányközi szerződés és a fiskális paktum ratifikációjáról rendelkező törvényeket - közölte csütörtökön az államfői hivatal.
szept. 13
21:03
Villamos ütközött személyautóval Zuglóban (Alternatív Energia)
Villamos ütközött személyautóval Budapest XIV. kerületében a Nagy Lajos király útján csütörtök este. Az Örs vezér tere és a Bosnyák tér között pótlóbuszok közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI-vel.
szept. 13
21:03
Mesterházy, Bajnai vagy akár Róna? (ATV)
Róna Péter közgazdász nem tud arról, hogy felmerült a neve az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként, és nem olvasta Botka László szegedi polgármester ezzel kapcsolatos interjúját sem, amely a Magyar Hírlap csütörtöki számában jelent meg.
szept. 13
21:09
Bush és a gyomorgörcs (Metropol)
„Könyörgöm, akasszuk föl – körülbelül ez az életérzés lengte körbe az elmúlt vasárnapot Irakban.”
szept. 13
21:21
Esztergom: eladnák az élményfürdőt (Alternatív Energia)
Az esztergomi képviselő-testület csütörtöki ülésén megegyezés született az ingatlanhasznosítási koncepcióról, több ingatlant eladásra szánnak, köztük az Aquasziget élményfürdőt.
szept. 13
21:23
Kigyulladt egy raktárépület Debrecenben (Alternatív Energia)
Még mindig dől a füst abból a négyszintes debreceni raktárépületből, amely délután öt óra körül gyulladt ki Debrecenben, a volt baromfifeldolgozó (Barnevál) telephelyén - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója csütörtök este.
szept. 13
21:27
Mikor folytatódnak az IMF-tárgyalások? - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Még nem tudni, mikor folytatódnak a magyar hiteltárgyalások a valutaalappal és az unióval. A jegybank elnöke szerint még nem jött el a monetáris enyhítés ideje. Hitel igénybevételéről, a közvilágításról és a fizető parkolási övezet kiterjesztéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés.
szept. 13
21:39
Három autó ütközött Ajka-Padragkúton, hatan megsérültek (Alternatív Energia)
Hatan megsérültek, amikor három autó összeütközött Ajka-Padragkúton csütörtök este - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
szept. 13
22:03
Hitel igénybevételéről döntöttek (Metropol)
Az emelt szintű közvilágítás visszaállításáról és újabb utcák parkolási övezetbe vonásáról is döntöttek a képviselők a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén.
szept. 13
22:05
Szarvas Ferencet jelölik a BVK élére (Metropol)
A személyi döntést a Fővárosi Közgyűlés október 3-án hozza meg, akkor határoznak két igazgatósági tagról is.
szept. 13
22:33
Borbély: a választási rendszer egyfajta "orosz rulett" (ATV)
Jelenleg nem téma, hogy indul-e majd 2014-ben a magyarországi választásokon az RMDSZ, mondta Borbély László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az RMDSZ politikai alelnöke szerint vannak szóbeszédek arról, hogy lenne támogatottsága egy erdélyi pártnak.
szept. 13
22:35
Horváth: a városvezetés bepánikolt (ATV)
A városvezetés bepánikolt - mondta Horváth Csaba az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki szerint több olyan forrás is kiesett, ami Budapest működéséhez szükséges lenne.
szept. 13
22:37
Kónya: október 23-án elindul az ellenzéki összefogás (ATV)
Október 23.-án elindul az ellenzéki összefogás, jelentette be Kónya Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A mozgalom társelnöke elmondta: erre a napra közös ellenzéki tüntetést szervez a Magyar Szolidaritás Mozgalom.
szept. 13
22:39
"Ezek a kijelentések egy kocsmában sem állnák meg a helyüket" (ATV)
„Igazi taplóságnak” tartotta a családon belüli erőszakról szóló vitán elhangzottakat Szabó Tímea az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az LMP-s politikus szerint ezek a kijelentések „egy kocsmában” sem állták volna meg a helyüket.

2012. szeptember 14. péntek

szept. 14
4:51
Gyomorforgató: milliók halálával viccelődött - áll a bál (ATV)
Fogyjon úgy, mint a zsidók a koncentrációs táborban – ilyen ízléstelen módon hirdettek egy testsúlycsökkentő tablettát Észországban. Az észt „humor” kiverte a biztosítékot.
szept. 14
5:09
Visszavágott az IMF (Alternatív Energia)
A kormány adhatja közre azt a dokumentumot, amelyet az IMF a tárgyalások után hagyott itt: ez tartalmazza a nemzetközi szervezetek ajánlásait a magyar gazdaság számára - mondta Irina Ivascsenkó, a Valutaalap magyarországi képviseletének vezetője Mesterházy Attilának. Emlékezetes, hétfőn az MSZP elnök-frakcióvezetője kérte a "halállistát" Orbán Viktortól, aki arra hivatkozva utasította azt el, hogy…
szept. 14
5:27
MSZP: nemzetpolitika a határon túliakkal (Alternatív Energia)
Új nemzetpolitikai programot készítenek a szocialisták és a munkába a határon túli szervezetek képviselőit is bevonják. Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője annak apropóján beszélt erről, hogy a Balatonon megkezdődött a párt és az Európai Kisebbségekért és Demokráciáért Alapítvány által szervezett háromnapos Európai Ifjúsági Akadémia. A rendezvényre magyarországi és a szomszédos…
szept. 14
5:27
„Álljon fel, rendőrség!” Álcázott bordélyházra csaptak le Zalában (ATV)
Egy bordélyházként működő éjszakai szórakozóhelyen ütöttek rajta a Zala megyei Rédics közelében a rendőrök. Az eredetileg night clubként ismert helyen fél éve egészítették ki a kínálatot az ott dolgozó nők szexuális szolgáltatásaival. Egy Vas megyei pár üzemeltette a helyet, ahova apróhirdetés útján szervezték a – hivatalosan – táncosnőként foglalkoztatott munkatársakat. A táncosok bejelentett…
szept. 14
5:29
Nem akarnak "feudális jellegű" foglalkoztatást (Alternatív Energia)
Törvényjavaslatban kezdeményezi az LMP-s Schiffer András és Szél Bernadett annak rögzítését, hogy közmunkások és rabok ne dolgozhassanak állami és önkormányzati vezetők, képviselők földjein vagy üzemeiben. Schiffer András a "feudális jellegű jogviszonyok megszüntetéséről" szóló előterjesztés benyújtását azzal indokolta, hogy az utóbbi hónapokban elharapóztak az ilyen jellegű "visszaélésszerű…
szept. 14
5:31
Sorra nyeri Várhegyi cége a tendereket (Alternatív Energia)
Több megbízást is nyilvános meghirdetés nélküli közbeszerzésen nyert el 2011-ben és az idén a Fidesz egykori pártigazgatója, Várhegyi Attila médiaügynöksége - írta a Napi Gazdaság. A korábban hűtlen kezelésért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt volt fideszes államtitkár irányította Prestige Média Kft. sorra nyeri a meghívásos tendereket, ráadásul versenytársa gyakran az Áder János volt…
szept. 14
5:33
Helyreigazítás (Alternatív Energia)
A Népszava 2012. szeptember 7. számának (139. évfolyam 210. szám) 2. oldalán "Barátok közt az MTV-n" címmel megjelent cikkben közölt valótlan állításainkkal összefüggésben.
szept. 14
5:35
Vidám Park vagy cirkusz (Alternatív Energia)
Évek óta zajlik a vita a Fővárosi Állatkert, a Vidám Park és a Nagycirkusz sorsáról, mert hármójuk közül csak az állatkert működik nyereségesen, ám anélkül, hogy a játékoknak és a cirkusznak más helyet keresnének, nem lehetséges az állatkert alapterületének bővítése. L. Simon László a vidámpark helyén építené újjá a cirkuszt, Tarlós István pedig azt mondta, a ciklus végéig elköltöznek a játékok.…
szept. 14
5:37
Golfozni tanultak a cukorbeteg gyerekek (Alternatív Energia)
A cukorbetegség napjainkban lassan népbetegséggé válik, amely nemcsak a felnőtteket, hanem a legfiatalabbakat is sújthatja. A gyermekeknek sokkal nehezebb elfogadni a betegséggel járó szigorú követelményeket, a szigorú diétát és napi 4-5 alkalommal az inzulin beadását.
szept. 14
5:39
Magukra hagyott menhelyek (Alternatív Energia)
Teljesen magukra maradtak a magyarországi állatvédő egyesületek, telepek. Hiába várnak támogatást az államtól, nem kapnak. Az állampolgárok által felajánlott 1 százalék a legfontosabb bevételi forrás, azonban ennek összege évek óta folyamatosan csökken. Az egyes szervezeteknek már csak fele annyi pénz folyik be ebből, mint korábban. Jelentősek a személyes felajánlások, céges adományok, külföldi…
szept. 14
5:41
BKV-per: Hagyó nem kapott Nokia-dobozt (Alternatív Energia)
Cáfolta a Nokiás dobozban átadott tízmilliókról szóló legendát Hagyó Miklós; a "maffiavádak" miatt bíróság előtt álló volt MSZP-s főpolgármester-helyettes a vádirat állításait cáfolva folytatta kedden kezdett vallomástételét a BKV-perben a Kecskeméti Törvényszéken. A politikus a Nokiás-dobozzal kapcsolatban cáfolta Balogh Zsolt volt BKV-vezér megzsarolását, és a többi, szükségtelennek vélt…
szept. 14
5:43
Mentenék Orbán eladott becsületét (Alternatív Energia)
Hiába ismerte el Orbán Viktor, hogy ő döntött az azeri baltás gyilkos kiadatásáról, nem hajlandó felelősséget vállalni a diplomáciai és erkölcsi botrányért. A Külügyminisztérium nem árulta el lapunknak, hogy értesítették-e a kormányt a kiadatás lehetséges következményeiről, miközben az igazságügyi tárca dokumentumai szerint az azerbajdzsáni magyar nagykövet és Gál András Levente korábbi…
szept. 14
5:45
Jönnek a háborús idők (Alternatív Energia)
Hamarosan újabb kéretlen levél érkezik a magyar emberek postaládájába, ám ezúttal nem a kormányfő a feladó, hanem a helyi önkormányzat. Beindul ugyanis a "toborzás" katasztrófahelyzetekre, és a hivatalok azt kívánják felmérni, ki mozgósítható polgári védelmi szolgálatra. Ezt újabb adatkérelmekkel teszik, és aki nem küldi vissza az adataival, bírságra, elzárásra is számíthat.
szept. 14
6:39
Egy óra alatt hidat vertek a Tisza felett a magyar és cseh katonák (ATV)
Kevesebb, mint egy óra alatt építettek föl egy nagy teherbírású szalaghidat cseh és magyar katonák Szentesnél a Tiszán. A katonák munkáját segítette, hogy az elmúlt hónapok rendkívül aszályos időjárása miatt a normál vízálláshoz képest kisebb távolságot kellett áthidalniuk.

Keresés