Nyilvánosságra hozza az idei első félévre vonatkozó lomtalanítási időpontokat a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt., annak érdekében, hogy a lakosság előre tudjon tervezni.
A nem politikusokból, hanem szakértőkből álló Nemzeti Emlékezet Bizottságának június végéig fel kell állnia. A bizottság feladata lesz, hogy megnevezze a kommunista diktatúra vezetőit, és azt, hogy kit, milyen felelősség terhel. A Fidesz-KDNP támogatja az országgyűlési törvényjavaslatot is.
Brutális módon, hidegvérrel gyilkolt a rendőrség szerint az a mozsgói orvvadász, aki egy természetkedvelőt megölt, egy vadászt pedig súlyosan megsebesített múlt pénteken Magyarlukafa közelében.
A Jones Lang LaSalle 150 vezető nemzetközi kiskereskedő jelenlétét elemezte 55 európai piacon, ez alapján készítette el a tíz legvonzóbb európai kereskedelmi célpont mutatóját.
A miniszterelnök szerint a közép-európai országok tudják, milyen a demokrácia, mert ismerik a diktatúrát. Orbán Viktor ezt azután mondta, hogy hétfőn Budapesten tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel.
A Fidesz-KDNP-frakciószövetség osztja azokat az álláspontokat, amelyeket az új országgyűlési törvényjavaslat előterjesztői megfogalmaztak, a többi között azt, hogy vissza kell állítani az Országgyűlés tekintélyét - mondta a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok ülését követő sajtótájékoztatóján.
A Cambridge-i Egyetem új, Szent Patrik saját időskori levelezésén alapuló tanulmánya szerint – a legendával ellentétben – az ír szent nem rabszolgaként került a szigetországba, hanem épp ellenkezőleg: a családja tulajdonában lévő rabszolgák eladása révén fizette ki Írországba vezető útját.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség osztja azokat az álláspontokat, amelyeket az új országgyűlési törvényjavaslat előterjesztői megfogalmaztak, így a többi közt azt, hogy vissza kell állítani az Országgyűlés tekintélyét – mondta a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok hétfői ülését követő sajtótájékoztatóján.
A napirend előtti hozzászólásokkal megkezdődött a Ház hétfői ülése. Az atv.hu tudósítója nem bírta nem észrevenni, hogy egyetlen képviselő sem emlékezett meg Magyarország náci megszállásának hatvannyolcadik évfordulójáról. Az interpellációk során egyszer ismét az ellenzéki nemek kellettek a határozatképességhez, de volt még lejjebb: ezen a héten Zsiga Marcell és Sáringer-Kenyeres Tamás vetemedett…
Megöltek egy amerikai tanárt vasárnap a jemeni Taizz városában - közölték biztonsági források. Két támadó motorbiciklin közelítette meg az amerikai férfi gépkocsiját, majd egyikük tüzet nyitott rá.
A miniszterelnök szerint a közép-európai országok tudják, milyen a demokrácia, mert ismerik a diktatúrát. Orbán Viktor ezt azután mondta, hogy hétfőn Budapesten tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy erősíteni kell a két ország gazdasági és oktatási kapcsolatait.
Az önkormányzatok eladósodása, a kormányfő kommunikációja, valamint a magyar föld védelme került a többi között szóba az országgyűlés napirend előtti felszólalásaiban.
Elfogtak egy 33 éves férfit, akit a lajosmizsei takarékszövetkezet kirablásával gyanúsítanak. A takarékszövetkezetet március 7-én délután, záráskor rabolta ki egy férfi, fegyverhez hasonlító tárggyal a pénztárban lévő készpénzt követelte.
Kizárólag törvényes eszközök igénybevételét jelenti az az alkotmányos blokád, amelyet Gyurcsány Ferenc hirdetett meg az Alkotmánybíróság ellen, közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva, de részleteket nem árult el.
Várhatóan a következő 4-5 évben nem használják majd a Liszt Ferenc-reptér 1-es terminálját a légitársaságok, az épület feltehetően jó ideig "lakatlan" marad, a jelenlegi tervek szerint egyelőre csak a Budapest Airport irodái maradnak az épületben.
Várhatóan nem alakíthat frakciót a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, miután az országgyűlés működésének újraszabályozását célzó törvénytervezetet még a Gyurcsányék kiválásától számított fél év lejárta előtt elfogadhatja a parlament.
Az LMP véleménye szerint a Fidesz "azért váltott át a mocskolódásra az elmúlt hetekben az ügynöktörvény kapcsán", mert a szőnyeg alá söpri az állambiztonsági múlt kérdését és az aktanyilvánosság ügyét - mondta hétfőn a Parlamentben újságíróknak Schiffer András (LMP).
A miniszterelnök szerint a közép-európai országok tudják, milyen a demokrácia, mert ismerik a diktatúrát. Orbán Viktor ezt azután mondta, hogy hétfőn Budapesten tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy erősíteni kell a két ország gazdasági és oktatási kapcsolatait.
Egészségügyi csalások nyomaira bukkantak Görögországban a hatóságok. A szaktárca hétfőn tudatta, hogy több tízezren éltek vissza a fogyatékkal élők számára járó állami támogatással: 240 ezer igénylőből csak 50 ezer lett volna jogosult a segélyre.
Az idei kihívások után 2013-ra már mérsékelt növekedést valószínűsít az Ernst & Young tanácsadó vállalat MTI-hez eljuttatott Tavaszi Eurózóna Előrejelzése (EEF).
Elhibázottnak tartja az új köznevelési törvény több pontját Herczog Mária szociológus, aki az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy Bár a közvélemény nem tartja annak, a csecsemők inkubátorban való elhelyezése gyermekbántalmazás.
Késik a vörösiszap sújtotta gazdák támogatása, miután Brüsszel már háromszor - legutóbb március elején - kért kiegészítő információkat arról, hogy a vörösiszap katasztrófa által sújtotta agrárvállalkozások milyen támogatást kapnak a magyar kormánytól - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Újabb bűncselekményekre derült fény a csepeli Eperföldön elásott és 2011 augusztusában kiásott, meggyilkolt nyáregyházi család ügyének nyomozása során; a rendőrség szerint további emberölések felderítése is várható.
Újabb bűncselekményekre derült fény a csepeli Eperföldön elásott és 2011 augusztusában kiásott, meggyilkolt nyáregyházi család ügyének nyomozása során; a rendőrség szerint további emberölések felderítése is várható - erről Deme Tamás, a Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztályának vezetője beszélt hétfőn sajtótájékoztatón.
A Hit Gyülekezete 2010 decembere óta számos alkalommal kifejtette aggályait és kritikáját az új egyházügyi törvény kapcsán, ezért igaztalannak tartja a „cinkos hallgatás” vádját. Az egyház vezetői ugyanakkor leszögezik: az egyházak által végzett közfeladatok nem tartoznak a vallásszabadság közvetlen körébe, ezért ezeket az államhatalom demokratikus normák és érdekek alapján szabályozhatja.
A Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak - különösen a bírói függetlenség követelményének - mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is problematikusak.
A Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak - különösen a bírói függetlenség követelményének - mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is problematikusak.
Az UniCredit Bank hétfőn megkapta a BKV-tól az 5 milliárd forintos követelését. Sipos József, a bank szóvivője az MTI-nek elmondta, a BKV teljesítette kötelezettségét, így nem kell attól tartani, hogy a közlekedési cég emiatt leáll.
A Fidesz szóvivője szerint nincs ma Magyarországon olyan politikai vezető, akinek félnie kellene egy "egyszázalékos töredékpárttól és annak bukott vezetőjétől".
Legalább a következő tíz évre megőrzi dominanciáját Dél-Európában a Gazprom - írta hétfői számában az orosz Nyezaviszimaja Gazeta a Nabucco gázvezeték volumenének csökkentése hírére.
A természeti katasztrófákkal foglalkozott a legtöbbet a média a hírműsorokban februárban, de nagy teret kaptak a Magyarország ellen folyó európai uniós eljárások, valamint a Malév helyzete is - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentéséből, amelynek témája a politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban.
Az árfolyamrögzítéssel az érintettek 90 százaléka élhet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint; az árfolyamgátként ismertté vált törvényjavaslat zárószavazása hétfőn lesz.
Minden eddiginél többen vettek részt az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért nevű mozgalom március 15-ei tüntetésén – az egyik szervező a résztvevők számát 60-80 ezerre becsüli. A Milla legközelebbi tömegtüntetését október 23-ára hirdette meg.
A 2002 és 2008 közötti baloldali kormányok, a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét egyaránt megállapítja a lakossági devizaeladósodás okait feltáró jelentés, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.
A Velencei Bizottság szerint a magyar egyházügyi törvény összességében a vallásszabadság liberális és nagyvonalú keretét alkotja meg, de néhány pontja problematikus, és nem tesz eleget a nemzetközi elvárásoknak.
Parlamenti bizottság jön létre, hogy kivizsgálja a Volánbusz 2003-as reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit, így több ingatlanértékesítési ügyet is - döntött hétfőn a parlament 316 igen szavazattal, 12 nem ellenében, egy tartózkodás mellett.