2011. szeptember 5. hétfő

szept. 5
9:57
Már májusban kész volt az alaptörvény asztalának ötlete (ATV)
Az új alkotmányt népszerűsítő ötlet Kerényi Imrétől származhatott és már hónapok óta ismerték.
szept. 5
9:59
Negatív csúcs született a US Openen (ATV)
Már az első héten 14 játékos adta fel a küzdelmet különféle okokra hivatkozva.
szept. 5
10:01
Kína 200 millió dolláros fegyverüzletet ajánlott Kadhafiéknak a nyáron (ATV)
Kínai vállalatok júliusban 200 millió dolláros fegyverügyletet ajánlottak a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erőknek - jelentették hétfőn amerikai lapok a líbiai felkelőkre hivatkozva.
szept. 5
10:15
Megkezdődhet Jacques Chirac pere Párizsban (ATV)
A volt francia elnököt azzal vádolják, hogy párizsi főpolgármesterként illegális pártfinanszírozást folytatott. Chirac ellen csak négy évvel ezelőtti leköszönését követően indulhatott eljárás, addig ugyanis mentelmi jogot élvezett. A pert több ízben elhalasztották, miután figyelembe vette a bíróság a védelem alkotmányossági aggályait.
szept. 5
10:27
Lelki támasz az újrakezdéshez (Metropol)
Csaknem tizenegy hónapja történt Magyarország újkori történetének legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófája. Több segélyszervezet munkatársai azóta is a térségben tartózkodnak, és az anyagi segítségnyújtáson túl próbálnak lelket önteni a szerencsétlenül járt emberekbe.
szept. 5
10:27
Orbán döbbenetes vallomása: újabb "őszödi beszéd" (Alternatív Energia)
"Hagyják figyelmen kívül, amit mondok" a kampányban. Két amerikai diplomáciai távirat szerint erről beszélt a 2006-os választások előtt diplomatáknak Orbán Viktor - írja az origo.hu.
szept. 5
10:33
Medúzacsípések miatt nem sikerült a magyar világcsúcs (ATV)
Mányoki Attila 100 km-t szeretett volna leúszni, de csak 85,6-ot bírt. A végén már frissíteni sem tudott, annyira bedagadt a szája, a nyelve és a torka.
szept. 5
10:35
Újabb üvegdarab szakadt le a vadonatúj pécsi központról (ATV)
Újabb üveg burkolóelem esett le a napokban a tavaly szeptemberben átadott pécsi Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont külső homlokzatáról.
szept. 5
10:45
Lovasberényben tartja kihelyezett ülését a kormány - a nap hírei (Infostart)
A távirati iroda információi szerint Lovasberényben tartja kétnapos, kihelyezett ülését a kormány. Többkulcsos adórendszert és alacsonyabb tb-járulékot sürget az MSZP. Pályáztatással javasolja elosztani az innovációs járulékként befizetett összegeket a Richter Gedeon Nyrt. és a Magyar Tudományos Akadémia.
szept. 5
10:51
Obama az Irene által leginkább sújtott településre látogatott (ATV)
A Munich Re biztosítótársaság az idei év első felében 98 természeti katasztrófát jegyzett fel az országban, ami mintegy a duplája a 90-es évekbeli átlagnak. Amerikában 2011-ben több tízezer rekordot állított be vagy döntött meg az időjárás, s csaknem ezer történelmi csúcs született.
szept. 5
11:03
Az Alaptörvény asztalának fokozatai (Alternatív Energia)
Miközben Szabó Erika államtitkár utasítása alapján szeptember 1-je óta kötelező az önkormányzatoknak külön szobát, asztalt és asztalszolgát biztosítaniuk az új alkotmány olvasásához, egy lapunk birtokába került májusi levélből kiderül: az "Alaptörvény asztalának" ötletgazdája nem más volt, mint Kerényi Imre színházigazgató, és már június 1-jére bevezette volna. Kerényi levelét szó szerint…
szept. 5
11:09
Eddie Murphy lehet a következő Oscar-gála házigazdája (ATV)
Eddie Murphy lehet a 2012 februárjában megrendezendő Oscar-gála házigazdája - állította vasárnap internetes oldalán a The Los Angeles Times.
szept. 5
11:21
Kigyulladt egy ház a fővárosban - ketten füstmérgezést szenvedtek (Alternatív Energia)
Kigyulladt egy ház a főváros II. kerületében hétfő reggel, két lakót füstmérgezés miatt kórházba szállítottak - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel.
szept. 5
11:23
Válságtanácskozás a BKV-nál (Alternatív Energia)
Kocsis István távozása után a vezérigazgatói értekezletet immár a közlekedési cég igazgatósági elnökéből megbízott vezérigazgatóvá előlépett Várszegi Gyula tartja.
szept. 5
11:27
WL: Kósa „őszintén érdeklődött Orbán szerepének átvétele iránt” (ATV)
Bizalmas besorolású távirat ment Washingtonba 2006. október 12-én Budapestről. A WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentum szerint April H. Foley nagykövet találkozott az Amerikai Magyar Koalíció elnökével, Maximilian Telekivel: az egyeztetésen a Fidesz elnök híveinek Orbán Viktorral szembeni kritikájáról volt szó. A távirat szerint Stumpf István úgy vélte, Orbánnak Brüsszelben lett volna a…
szept. 5
11:29
Géppisztollyal gyilkolták a focizó rendőröket (ATV)
A török hatóságok háromszor csaptak össze hétvégén kurd lázadókkal Törökország főleg kurdok lakta délkeleti részében. Két katona, két rendőr és két milicista meghalt - közölték vasárnap este helyi tisztségviselők.
szept. 5
11:39
Délutántól heves zivatarok várhatók (Metropol)
Hétfőn az ország nagy részén még kitart a kánikula, de a nap folyamán érkező hidegfront miatt már heves zivatarokra, felhőszakadásra és jégesőre is fel kell készülni - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
szept. 5
11:41
Újra előzetesbe került a PTE volt főigazgatója (Metropol)
Újra előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatóját, mert korábbi szabadulása után milliós értékben rendelt műszaki cikkeket az intézmény bankkártyájával.
szept. 5
11:45
Basescu mandátuma lejártával nem vállal többé politikai szerepet (ATV)
Miután a nyári egyetem résztvevői kórusban kiabálták, hogy szükségük lenne rá, megtoldotta beszédét egy "majd meglátjukkal".
szept. 5
11:57
Közel száz egyetemi tanárt nevezett ki az államfő (Infostart)
Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn 96 egyetemi tanári kinevezést nyújtott át a nemzeti erőforrás miniszter javaslata alapján.
szept. 5
12:03
Tömegverekedés kíséri Mubarak perét - kitiltották a kamerákat (ATV)
Hétfőn folytatódik Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és fiai tárgyalása – ezúttal már a tévékamerák nélkül. A 83 esztendős elnököt azzal vádolják, hogy tüntetők meggyilkolására adott parancsot a tavaszi forradalom elején. Mubarak tagadja a vádakat, a bíróság előtt pedig rohamrendőröknek kell megfékezni a a volt elnök mellett és az ellene tüntetők csoportjait.
szept. 5
12:05
Lord Lawson: felelőtlen döntés volt az eurót létrehozni (ATV)
Margaret Thatcher korábbi pénzügyminisztere szerint alapvetően politikai és nem gazdasági jellegű program volt az euróövezet megalkotása.
szept. 5
12:21
Matthaus is bocsánatot kért a rasszista szurkolók miatt (ATV)
Bolgár drukkerek az angol válogatott színesbőrű játékosait szidalmazták az Eb-selejtezőn.
szept. 5
12:23
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
szept. 5
12:39
Gyurcsány nem megy el a mentelmi bizottság ülésére (ATV)
A volt kormányfőt a sukorói üggyel kapcsolatban vádolják, de nem kíván részt venni a bizottsági ülésen.
szept. 5
12:51
Újra előzetesbe került a PTE volt főigazgatója (Alternatív Energia)
Újra előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatóját, mert korábbi szabadulása után milliós értékben rendelt műszaki cikkeket az intézmény bankkártyájával.
szept. 5
12:57
Más is kiásta magát Csepelen: újabb túlélő bukkant fel (ATV)
A férfi állítólag már vallomást is tett a rendőrségen.
szept. 5
12:59
Kikiáltotta függetlenségét egy olasz város (ATV)
Filettinónak össze kellett volna olvadnia a szomszédos várossal, ehelyett alapította meg a polgármester a Filettino Fejedelemséget és még saját pénzt is bevezetett.
szept. 5
13:09
Sukoró-ügy: Gyurcsány nem megy el a mentelmi bizottság ülésére (Infostart)
Nem megy el Gyurcsány Ferenc a parlament mentelmi bizottságának keddi ülésére, ahol a testület a mentelmi ügyét tárgyalja.
szept. 5
13:11
Most tankoljon! Szerdán hét forinttal drágul a benzin (Infostart)
Emeli bruttó 7, illetve 5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI.
szept. 5
13:15
7 forinttal emelik a benzin árát (ATV)
A gázolajé 5 forinttal lesz drágább szerdától, de a kutaknál 20-25 forintos különbségek is lehetnek.
szept. 5
13:17
Újra előzetesbe került a PTE volt gazdasági főigazgatója (ATV)
Újra előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatóját, mert korábbi szabadulása után milliós értékben rendelt műszaki cikkeket az intézmény bankkártyájával.
szept. 5
13:19
Origo: alapnyugdíj bevezetését tervezi a kormány (ATV)
A lap nemzetgazdasági minisztériumi forrásokból úgy értesült, hogy a Fidesz csökkentett munkanyugdíjat és egy emellett járó egységes alapnyugdíjat tervez bevezetni.
szept. 5
13:27
Kilencvenhat egyetemi tanárt nevezett ki az államfő (Alternatív Energia)
Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn 96 egyetemi tanári kinevezést nyújtott át a nemzeti erőforrás miniszter javaslata alapján.
szept. 5
13:33
Késelésbe torkollott a focimeccs, egy fiatal meghalt (ATV)
Egy 21 éves drukker halálos szúrást kapott, többen megsérültek.
szept. 5
13:45
Hoffmann: Jövőre is ugyanannyi pénzből lehet majd gazdálkodni, mint idén (Infostart)
Nem romlanak a közoktatási pozíciói a jövő évi költségvetésben - mondta Hoffmann Rózsa újságíróknak, miután a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőségével találkozott hétfőn a fővárosban.
szept. 5
13:45
Gyurcsány nem megy el a mentelmi bizottság ülésére (Metropol)
Nem megy el Gyurcsány Ferenc a parlament mentelmi bizottságának keddi ülésére, ahol a testület a mentelmi ügyét tárgyalja.
szept. 5
13:45
Sukoró-ügy - Gyurcsány nem megy el a mentelmi bizottság ülésére (Alternatív Energia)
Nem megy el Gyurcsány Ferenc a parlament mentelmi bizottságának keddi ülésére, ahol a testület a mentelmi ügyét tárgyalja
szept. 5
13:51
Vihar, óriási szél - jön a lehűlés (ATV)
Általában sok lesz a napsütés, de a Dunántúlon egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet és ott délután zápor, zivatar várható, heves zivatar, felhőszakadás is lehetséges.
szept. 5
13:53
Videóra vették, ahogy öt katona erőszakolta a tinédzser fiút (ATV)
Uruguay elrendelte öt olyan békefenntartójának Haitiről történő visszavonását, akikről azt feltételezik, hogy egy tinédzser fiú elleni szexuális erőszakban vettek részt. A Haitin állomásozó uruguayi tengerészeti egység vezetőjét szintén felmentették egy, az eseménnyel kapcsolatos megjegyzése miatt.
szept. 5
14:03
Ma véget ér a nyár? (Infostart)
Hétfőn az ország nagy részén még kitart a kánikula, de a nap folyamán érkező hidegfront miatt már heves zivatarokra, felhőszakadásra és jégesőre is fel kell készülni. Nagyon úgy tűnik, hogy véget ért a nyár.
szept. 5
14:03
Megvalósíthatósági tanulmány a Budapestet elkerülő vasútvonalra (Alternatív Energia)
A "V0" Budapestet délről elkerülő vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége.
szept. 5
14:09
Az utolsó pillanatban csökkent a magyar válogatott kerete (ATV)
Az utolsó pillanatban húszról tizenkilenc fősre csökkent a hétfőn Chisinauba elutazott és kedden 19:45-től Moldova csapatával Európa-bajnoki selejtező mérkőzést játszó magyar labdarúgó-válogatott kerete.
szept. 5
14:21
Buszbaleset Nógrád megyében - Altatásban tartják a fővárosba szállított sérültet (Alternatív Energia)
A 21-es főúton történt hétfői Nógrád megyei buszbaleset életveszélyes koponyasérülést szenvedett áldozatát a fővárosi Honvédórház-Állami Egészségügyi Központba szállították; folyamatos altatásban tartják - közölte a kórház központi intenzív osztályának vezetője az MTI-vel.
szept. 5
14:27
Magyar nyelvű plakátokkal hirdeti magát Szlovákiában egy olasz cirkusz (ATV)
"A szlovák nyelvű plakátok elkészítésére már nem volt idő" - magyarázkodott a Szlovákiában turnézó, magyar nyelvű plakátokkal hirdető olasz cirkusz.
szept. 5
14:29
Szijjártó: jöhet az IMF, ha nem csökkentjük az államadósságot (ATV)
Magyarországnak tovább kell csökkentenie az államadósságot, illetve tartani kell a kitűzött hiánycélt, különben nagyon nehéz helyzetbe kerülünk – jelentette ki Szijjártó Péter az ATV Start című műsorában.
szept. 5
14:39
Iszapömlés - Kármentő alap: eddig 534 millió forint kifizetéséről döntöttek (Alternatív Energia)
A Magyar Kármentő Alapba a befizetett több mint kétmilliárd forint pénzadományból eddig 534 millió forint kifizetéséről döntöttek, ezt a pénzt a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában érintett Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely önkormányzatai kapják - közölte az alapot irányító bizottság elnöke hétfőn az MTI-vel.
szept. 5
14:45
Botrány: váratlanul lemondott a kereszténydemokrata politikus (ATV)
A bejelentés váratlan volt, a tekintélyes politikus ugyanis mindeddig nem szólalt meg a botránnyal kapcsolatban, s nem válaszolt a lemondását követelő ellenzéki kijelentésekre sem.
szept. 5
14:47
Terjed az éhínség Szomáliában – 750 ezer ember veszhet oda (ATV)
Szomáliában egymás után már a hatodik régiót nyilvánította éhínség sújtotta területté az ENSZ, és arra figyelmeztet, hogy a helyzet a következő hónapokban csak romlani fog. A súlyos éhínség a Szomáliával szomszédos országokban is komoly problémát jelent.
szept. 5
14:49
Ellopták a csodatévő Mária-szobrot (ATV)
Ellopták a csodatévőnek tartott forrás feletti Mária-szobrot a csatkai búcsúban; a rendezvény egyik résztvevője azonnal felajánlotta a kegytárgy pótlását - közölte a Csatkai Mária Kegyhelyért Alapítvány elnöke hétfőn az MTI-vel.

Keresés