2011. szeptember 15. csütörtök

szept. 15
5:09
"Szörnyű fájdalmak" Kórházba került a magyar műsorvezető (ATV)
"Nem menekülök, szívem szerint inkább vállalnám, hogy előzetesbe kerülök, mint hogy átéljem ezeket a szörnyű fájdalmakat" - mondta a magyar sztár.
szept. 15
5:24
Előrehozott választások 2012-ben? (Alternatív Energia)
Néha az az érzése Ujhelyi Istvánnak, mintha a kormány azért akarna a parlamenten kéttucatnyi, kétharmados sarkalatos törvényt minden egyeztetés nélkül átzavarni, hogy az új alkotmány jegyében 2012 tavaszán új választásokat írhassanak ki. A parlament szocialista alelnöke szerint ezért a szocialisták nem várhatnak még egy-két évet azzal, hogy váltópártként mutassák meg magukat.
szept. 15
5:26
Sikertelen puccs Esztergomban (Alternatív Energia)
Nem sikerült új elnököt választania az esztergomi Fidesznek; úgy tudjuk, többen a helyi párttagok közül Heer Ádám személyében új vezetőt javasoltak a sokak szerint Meggyes Tamás volt polgármester bábjának számító Steindl Balázs helyett.
szept. 15
5:27
Agyonlőtte a fa mögött röfögő vejét - azt hitte vaddisznó (ATV)
Tökéletes volt a lövés: pont telibetalálta a "vadat" - legalábbis azt hitte a 68 éves vadász, egész addig, míg meg nem kerülte a fát, hogy összeszedje a vaddisznót. Helyette a vejét találta ott holtan.
szept. 15
5:28
Hazugságvizsgálat Budaházy perében (Alternatív Energia)
A vád tanújának poligráfos vizsgálatát indítványozta a védelem a terrorcselekménnyel is vádolt Budaházy György és társai ellen folyó perben, mely az ítélkezési szünet után folytatódott.
szept. 15
5:30
Romagyilkosságok: a tanú magyarázkodott (Alternatív Energia)
A korábbiakhoz hasonlóan a tegnap elé tárt nyomozati vallomásait is nagy részben visszavonta a romagyilkosságok perének koronatanúja: F-né Ny. Éva, akit tegnapra ismét beidézett a Pest Megyei Bíróság, továbbra is kitartott amellett, hogy a rendőröknek azért vallott terhelően a vádlottakról, mert félelmében úgy érezte, önmagát kell mentenie, nehogy ő is vádlott legyen.
szept. 15
5:32
A csepeli gyanúsítottat Szerbiában már többször elítélték (Alternatív Energia)
Bácsföldvári (Backo Gradiste) illetőségű az a szeb férfi, akit a magyar rendőrség a csepeli gyilkosságsorozat egyik elkövetőjeként őrizetbe vett.
szept. 15
5:34
Még nem fellebbeztek Jóri határozata ellen (Alternatív Energia)
A határidő ma jár le, de csak jövő hét közepén derül ki, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) kezdeményez-e bírósági felülvizsgálatot az adatvédelmi biztos határozata ellen.
szept. 15
5:36
Navracsicstól kért segítséget Iványi (Alternatív Energia)
Levélben fordult Navracsics Tibor miniszterelnök-helyetteshez a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője.
szept. 15
5:38
Szócska Miklós nyert - vagy csak csőbe húzták (Alternatív Energia)
Politikai csatát nyerhetett az egészségügyi államtitkár, lapunk ugyanis úgy értesült; végleges döntés született arról, hogy az önkormányzati törvénnyel államosítani szánt kórházak nem a kormányhivatalokhoz, hanem a Szócska Miklós tavasszal elfogadott tervében szereplő minisztériumi háttérintézményekhez kerülnek majd.
szept. 15
6:39
Aknagránáttal rohamozták a rendőrőrsöt (ATV)
A jemeni biztonsági erők tizenhárom tagja ugyan megsebesült, de a védfalat nem sikerült áttörni.
szept. 15
6:41
Zavaros ügy: vallomásokat vonogatott vissza a koronatanú (ATV)
A negyedrendű vádlott édesanyjával és volt menyasszonyával szembesítették szerdán a romák elleni támadássorozat koronatanúját. A tanú, csak úgy, mint korábban szerdán is többször került ellentmondásba korábbi vallomásaival.
szept. 15
6:43
Tizenegy halott, négymillió hordó olaj a tengerben, 40 milliárd dollár (ATV)
A tengeri fúróplatformon azért következett be mert az egyik cég időt és pénzt akart spórolni, a másik pedig egyszerűen nem vett tudomást a veszélyről.
szept. 15
6:57
Ujgur terroristákkal huzakodik Kína: négy embert halálra ítéltek (ATV)
A kivégzendő férfiak listájára írnak több – ideológiai alapú – késeléses támadást.
szept. 15
6:59
Föderalista ösztönzéssel mentené meg az eurót Barroso (ATV)
Az Európai Bizottság elnöke szerint „föderalista ösztönzésre” van szükség az euró megmentéséhez. Jose Manuel Barroso az Európai Parlamentben tartott beszédében a döntéshozatal centralizálását sürgette. Londoni elemzők szerint, a megfelelő intézkedések nélkül újabb, évekig tartó recesszióba süllyedhet az euróövezet. Közben az egyik legnagyobb nemzetközi hitelminősítő lefokozott két francia…
szept. 15
7:01
Smucigok a magyarok: csak felét adták oda a felajánlható adónak (ATV)
Az szja 1+1 százalékáról pusztán 1,9 millió adózó döntött 15,44 milliárd forintot osztva szét, holott 3,4 millió személy ajánlhatott volna fel 27,2 milliárdot.
szept. 15
7:12
Szja - Sokan nem rendelkeztek az 1 + 1 százalékról (Alternatív Energia)
Az érvényes szja 1+1 százalékos nyilatkozatokban 15,44 milliárd forintról rendelkeztek az adózók, holott 27,2 milliárdot is "szétoszthattak" volna jó célokra; a civil szervezetek közül az idén is az alapítványok, az egyházak közül pedig a Magyar Katolikus Egyház kapta a legnagyobb összegű felajánlást.
szept. 15
7:33
BL-meglepetés: a Trabzonspor legyőzte a sztárcsapatot (ATV)
Döntetlennel ért véget szerda este az angol Manchester City és az olasz Napoli összecsapása a labdarúgó Bajnokok Ligája A csoportjának első fordulós mérkőzésén.
szept. 15
7:35
Kína nem hagyja elvérezni az eurózónát – ha piacokat kap cserébe (ATV)
Azt egyelőre senki nem tudja, hogy 3200 milliárdos devizatartalékából mennyit hajlandó Kína az euróövezet megsegítésére áldozni, ám azt már jelezte a kommunista-kapitalista hatalom, hogy csak akkor fizet, ha beengedik a piacra.
szept. 15
7:51
Líbia: Kadhafi bosszúra készül, indul az olaj (ATV)
Mustafa Abdul-Dzsalil, a líbiai Nemzeti Átmeneti Tanács vezetője fegyvereket kért, hogy el tudják foglalni az országnak azt a részét is, mely még lojális Kadhafihoz. Abdul-Dzsalil arról beszélt a BBC-nek, hogy Kadhafi Líbia déli részén tartózkodik és bosszúakciókat tervez. A líbiai olajtársaság vezetője szerint hat hónapon belül elérik a napi egymillió hordós kitermelési szintet.
szept. 15
8:06
Szűkítik a végtörlesztésre jogosultak körét - lapszemle (Infostart)
Akik 180 forintos frank, illetve 250 forintos euró árfolyam feletti kurzuson vették fel devizahitelüket, azok nem élhetnek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével - tudta meg a Magyar Nemzet. Az Index értesülése szerint a kormány továbbra sem véglegesítette Hoffmann Rózsa köznevelési koncepcióját.
szept. 15
8:06
Tisztább lesz a tatai Öreg-tó (Alternatív Energia)
Megkezdődött a tatabányai szennyvíztisztító fejlesztése, mivel az onnan kikerülő tisztított szennyvíz az Által-éren keresztül a tatai Öreg-tóba ömlik, ezért különlegesen alacsony kibocsátási határértékeket kell biztosítania a tisztítóműnek.
szept. 15
8:09
Baleset miatt lezárták az M1-es autópályát (ATV)
Lezárták az M1-es autópálya Győr irányába vezető oldalát Tatabányánál, az 53-as kilométernél, mert egy fát szállító kamion rakománya az úttestre borult; a balesettel összefüggésben a fővárosba vezető oldalon is lezárták a fél útpályát - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
szept. 15
8:24
Czomba: Nem a közmunkaprogram javítja a foglalkoztatási statisztikát (Infostart)
A Start-program keretében a következő években már több százezer embernek szeretne tartós közmunkát biztosítani a kormány - hangsúlyozta Czomba Sándor. A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy nem a szezonális, és nem is a közmunkák teremtettek közel 44 ezer új munkahelyet Magyarországon. Ennek döntő része…
szept. 15
8:27
Leverték Lázárt a Fideszben (ATV)
A frakcióvezető hiába nyújtotta be, majd dolgozta át többször is – az átláthatóság jegyében – a képviselők javadalmazásának új rendszeréről szóló javaslatát, terveiből sem a pártvezetés, sem a frakció nem kért.
szept. 15
8:29
Kicsit erősödött a forint csütörtökön (ATV)
Az euróval 285 forinton, a frankkal pedig 236 forinton kereskedtek délután 14 órakor.
szept. 15
8:45
Erdőbe veti magát az embertelen kinézetű világbajnok bokszoló (ATV)
A helyi önkormányzatot elárasztották a vadászoktól, hegymászóktól érkező üzenetek, melyek mind-mind arról szólnak, látták a jetit.
szept. 15
9:00
Megjelent a Magyar Közlönyben a határozat Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés hétfő este függesztette fel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogát. A képviselők 306 igen szavazattal, 52 nem ellenében hagyták jóvá a mentelmi bizottság indítványát.
szept. 15
9:03
Korlátozza a végtörlesztést a kormány (ATV)
A lehetőséggel csak az élhet, aki a rögzített árfolyam alatt vette fel eredetileg devizahitelét. A kormánydöntés oka vélhetően az, hogy csak így nem sérülnek a tőketartozások, amelyek különleges tulajdonjogi védelmet élveznek.
szept. 15
9:21
Kabuli merénylet: Amerika csalódott a pakisztáni kormányban (ATV)
Továbbra is Pakisztánban rejtőzik Ajman az-Zavahri, az al-Kaida terroristahálózat új vezetője, közölte szerdán az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. A Pentagon bírálta Pakisztánt a kabuli diplomatanegyed elleni támadás miatt.
szept. 15
9:36
Országos átlagban csökkent a parlagfű pollenszórása (Alternatív Energia)
Noha az elmúlt héten országos átlagban csökkent a parlagfű pollenszórása, a hat fokozatú riasztási skálán több helyütt még negyedik szintű, azaz sötétbordó riasztás van érvényben - közölte a tisztiorvos facebook oldala.
szept. 15
9:39
Magyar ipar: sorvadó informatika, visszakapaszkodó autógyártás (ATV)
Júliusban nem folytatódott az ipar visszaesése, de az elektronikai export és a gyógyszeripar termelése komoly zuhanást mutat.
szept. 15
9:41
Bravúrral BL-főtáblára kerülhet Debrecen női kézicsapata (ATV)
Bravúrral főtáblára, azaz a legjobb 16 közé juthat a DVSC-Fórum a női kézilabda Bajnokok Ligájában, ehhez két győzelmet kell aratnia a selejtező hétvégi fordulójában.
szept. 15
9:54
Matolcsy György számít a kritikákra (Metropol)
Megérti, de nem osztja Matolcsy György a devizahitelek rögzített árfolyamú végtörlesztésére vonatkozó kormányzati tervekkel szembeni kritikákat, és számít rá, hogy a terv alapján készülő jogszabályokat bíróságon támadják majd meg, a végtörlesztés lehetőségével pedig várakozásai szerint nem élnek majd tömegesen.
szept. 15
9:56
Képviselők, állami vezetők ne kérhessék a végtörlesztést (Metropol)
Az MSZP igazságtalannak tartja a devizahitelek egyösszegű végtörlesztésére vonatkozó kormánypárti javaslatot, ugyanakkor arra az esetre, ha a kormánytöbbség elfogadja azt, a szocialisták kezdeményezik, hogy országgyűlési képviselők és állami vezetők ne élhessenek ezzel a lehetőséggel - ismertette Mestertházy Attila a szocialisták szerdai elnökségi ülése után.
szept. 15
10:15
Elfogadta a kormány az új felsőoktatási törvény koncepcióját (ATV)
Már zajlik a törvény szövegezése, a végleges változatot a hónap végéig szeretnék benyújtani az Országgyűlésnek.
szept. 15
10:17
Abbász döntött: nem tárgyal, szeptember 23-án az ENSZ-hez fordul (ATV)
Danny Ayalon izraeli külügyminiszter-helyettes szerint a palesztinok tagállami státuszért erőltetett egyoldalú törekvése az Oslói folyamat végét jelentheti. Oslóban a palesztinok és Izrael arról állapodtak meg, hogy nem tesznek egyoldalú lépéseket a vitatott területek jogi státuszának megváltoztatására. Mahmúd Abbász palesztin elnök ennek ellenére úgy néz ki, hogy már döntött: szeptember 23-án…
szept. 15
11:09
Vatikáni parancs ellenére sem rúgták ki a pécsi gazdasági igazgatót (ATV)
Wolf Gyula mindvégig egészségi állapota gyengülésével indokolta, hogy otthagyta a pécsi egyházmegyét. Ám kiderült, a szentszéktől érkezett ukáz, hogy távolítsák el.
szept. 15
11:24
Tankönyvi öngólt rúghat magának a kormány - hetilapszemle (Infostart)
A Figyelő és a Heti Válasz is az országvédelmi akciótervről ír.
szept. 15
11:24
Többméteres lánggal ég egy gázvezeték Miskolcon (Metropol)
Többméteres lánggal ég egy gázvezeték Miskolcon a Városház téren. A szomszédos épületek védelmét a tűzoltók biztosítják.
szept. 15
11:24
MSZP: a Fidesz uralma alá akarja vonni az Alkotmánybíróságot (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz az uralma alá akarja vonni a jogvédelem legfőbb szervét, az Alkotmánybíróságot. Az ellenzéki párt csütörtöki, MTI-hez is eljuttatott közleményében elfogadhatatlannak nevezte az Alkotmánybíróságról szóló törvény koncepcióját.
szept. 15
11:42
Feljelentették Kertész Ákost (Metropol)
A Jobbik csütörtökön feljelentette Kertész Ákos írót az ügyészségen közösség elleni izgatás, rágalmazás és becsületsértés bűncselekmények miatt.
szept. 15
11:42
Kertész-ügy: a Jobbik feljelentette Kertész Ákost (Alternatív Energia)
A Jobbik csütörtökön feljelentette Kertész Ákos írót az ügyészségen közösség elleni izgatás, rágalmazás és becsületsértés bűncselekmények miatt - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt szóvivője.
szept. 15
11:45
Gyurcsány: nem kell balliberális összeesküvés, hogy Orbánról írjanak Európában (ATV)
Gyurcsány Ferenc legfrissebb Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy nagykövetek kezdeményezésére egy nagyobb csoportjukkal reggelizett.
szept. 15
11:47
Palesztin vezető: Zsidómentesítés a megoldás (ATV)
A Palesztin Felszabadítási Szervezet amerikai követe szerint a 44 év „megszállást” követően mindenki érdeke lehet az, hogy zsidómentesítsék Palesztinát. Amerikai diplomaták elítélték az antiszemita tartalmú megjegyzéseket. Közben olyan közvélemény kutatási eredmények kerültek nyilvánosságra, hogy a kelet-jeruzsálemi palesztinok - ha választhatnának - inkább izraeli állampolgárok lennének.
szept. 15
11:49
WikiLeaks: az amerikaiak szerint Pécsett van a paksi atomerőmű (ATV)
2009. január 27-én titkos táviratot küldött April H. Foley amerikai nagykövet Washingtonba. Az amerikai diplomata a magyar atomerőmű és kutatóreaktor biztonsági rendszeréről értekezett, valamint kifejtette, hogy hatékonyan működik a magyar-amerikai együttműködés, többek között a kiégett fűtőelemek biztonságos elszállításában.
szept. 15
12:00
Fidesz: a fordított áfafizetés a gazdaság fehérítését szolgálja (Alternatív Energia)
Jótékony hatású és a gazdaság fehérítését szolgálja az országvédelmi akcióterv fordított áfát érintő szabályozása - jelentette ki Simon Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselője.
szept. 15
12:03
Többméteres lángok Miskolcon: ég egy gázvezeték (ATV)
Egy munkás életveszélyes, egy pedig súlyos sérülést szenvedett, amikor belobbant egy gázvezeték csütörtök délelőtt Miskolcon, a Városház téren - mondta el a helyszínen Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere az MTI-nek.
szept. 15
12:18
Égett egy gázvezeték Miskolcon (Metropol)
Visszatérhetett otthonába, illetve munkahelyére az a hatszázhuszonnyolc ember, akit Miskolcon a Városház téri épületekből kellett kimenekíteni, miután belobbant egy gázvezeték; időközben a gáz szivárgása is megszűnt - mondta Szabó Péter, a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőhelyettese.
szept. 15
12:21
Kétmilliárd dolláros veszteséget okozott bankjának egy bróker (ATV)
Felhatalmazás nélküli kereskedési ügyletekkel mintegy kétmilliárd dollárnyi veszteséget okozott munkáltatójának a svájci bankóriás UBS egyik befektetési banki kereskedője - közölte csütörtökön a pénzintézet. A rendőrség őrizetbe vette a férfit.

Keresés