Magyarországot szellemi értelemben újjá kell építeni - jelentette ki Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vasárnap, a Debreceni Egyetem (DE)tanévnyitó szenátusi ülésén.
Az MSZP szeretné, ha az Országgyűlés és a kormánypártok elfogadnák az MSZP-nek a többkulcsos adórendszerről és a tb-járulék csökkentéséről, illetve a devizahitelesek megsegítéséről szóló javaslatait - mondta vasárnapi, a fővárosi Orczy-kertben tartott sajtótájékoztatón Török Zsolt.
Cápatámadásban vesztette életét egy fiatal szörföző vasárnap Ausztrália nyugati partjainál: a tengeri ragadozó gyakorlatilag leharapta a huszonéves fiatal férfi alsó felét.
Magyarországot szellemi értelemben újjá kell építeni - jelentette ki Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vasárnap, a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó szenátusi ülésén.
Szellemi értelemben újjá kell építeni Magyarországot - jelentette ki Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Debreceni Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén.
Második olvasatban a jövő évi költségvetésről, valamint a gazdasági növekedés alakulásával összefüggő idei 100 milliárd forintos költségvetési "lyuk" befoltozásához szükséges intézkedésekről is tárgyal hétfőn kezdődő, kétnapos, kihelyezett ülésén a kormány.
Közös megegyezéssel távozik a BKV vezérigazgatói posztjáról Kocsis István – tájékoztatta vasárnap az MTI-t Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
Azonnali hatállyal távozik a BKV éléről Kocsis István, akit a Magyar Villamos Művek (MVM) korábbi vezérigazgatójaként hűtlen kezeléssel gyanúsítanak - értesült a Magyar Nemzet.
Közös megegyezéssel távozik a BKV vezérigazgatói posztjáról Kocsis István - tájékoztatta vasárnap az MTI-t Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
A BKV vezérigazgatóját - aki a BKV előtt a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. első embere volt - augusztus 16-án hallgatták ki különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával.
Miközben Szabó Erika államtitkár utasítása alapján szeptember 1-je óta kötelező az önkormányzatoknak külön szobát, asztalt és asztalszolgát biztosítaniuk az új alkotmány olvasásához, egy lapunk birtokába került májusi levélből kiderül: az "Alaptörvény asztalának" ötletgazdája nem más volt, mint Kerényi Imre színházigazgató, és már június 1-jére bevezette volna. Kerényi levelét szó szerint…
Az ATV-n tér vissza a képernyőre Vágó István, a köztévétől Mészáros Antónia és Gmoser Zoltán is a csatornához igazolt - a többi között erről beszél Németh Szilárd. Az ATV hírigazgatója elmondja azt is, hogy új műsort kap Juszt László, Havas Henrik kínos témákat dolgoz fel a Tabu-ban, és indul egy új politikai háttérműsor is, amit Gréczy Zsolt vezet majd. Az új őszi műsorstruktúra mától indul: a…
Az új munka törvénykönyvének tervezetére reagáló több száz munkavállaló észrevételeit juttatja el ma a parlamenti pártok frakcióinak a vegyipari szakszervezet. Székely Tamás, az érdekképviselet elnöke szerint a heves vitákat kiváltó tervezetre érkezett vélemények egyöntetűek abban, hogy komoly bércsökkenéstől lehet tartani és a dolgozók még kiszolgáltatottabbá válnak.
Nyolc tagállamnak írt levelet az Európai Bizottság, amelyben az audiovizuális médiaszolgáltatásokról (AVMS) szóló direktíva végrehajtásáról kért tájékoztatást. Az érintettek között van Magyarország is - számolt be róla a bruxinfo.eu. A testület tájékozódásának célja az, hogy az uniós tagállamok médiatörvényei minden szempontból megfelelnek-e az AVMS-szabályoknak.
Kétnapos ülésen tárgyal a kabinet a költségvetésben keletkezett 100 milliárdos „lyuk” betöméséről. Elemzők szerint azonban az adóemelés önmagában nem hatásos megoldás.
A Ferenciek tere és a Széchenyi tér átalakítása következik a Város Szíve programjában - azután, hogy pénteken átadták a felújított Károly körutat és a Március 15. teret a fővárosiaknak. A Fővárosi Közgyűlés továbbá a Széll Kálmán tér felújításáról is döntött a múlt héten; az azonban még kérdés, hogy lesz-e elég pénz a tervezett beruházáshoz. Az építkezés első szakaszát 2013-ra tervezik.
Speciális, egyes szakterületekre koncentrálódó szervezeti egységek létrehozását javasolja az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban a Fővárosi Bíróság elnökhelyettese. Szemán Felicitász szerint így meg lehetne oldani, hogy a nem peres és a kiemelt ügyekben az átlagosnál nagyobb hatékonysággal szülessenek ítéletek. Emellett szükség van reformokra is - tette hozzá.
A líbiai felkelőknek sikerült megállapodniuk a kadhafistákkal abban, hogy szerdán harc nélkül belépnek Bani Válid városába - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. Egy ideig azt feltételezték, hogy Kadhafi is itt tartózkodik, de könnyen lehet, hogy a líbiai vezető már Nigerben van.
Második olvasatban a jövő évi költségvetésről, valamint a gazdasági növekedés alakulásával összefüggő idei 100 milliárd forintos költségvetési "lyuk" befoltozásához szükséges intézkedésekről is tárgyal hétfőn kezdődő, kétnapos, kihelyezett ülésén a kormány.
A tervezettnél jóval kisebb hiányt mutatott az OEP-kassza július végén, mint várták. A 37 milliárd forintos többletből fedezni lehetne a kórházak lejárt tartozásainak kétharmadát - írja a Népszabadság.
A Magyar Nemzet azt írja, hogy még mindig nincs válasz a kiadatási kérelemre a Jozef Rohác ellen indított büntetőeljárásban, a Népszabadságban pedig az olvasható, hogy a tervezettnél kisebb hiányt mutat az OEP-kassza.
Magyar helyszínelők mérik össze tudásukat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Aggteleken kedden és szerdán, a Vedres Mátyás Országos Bűnügyi Technika Emlékversenyen, amelyen a hazai rendőrség színe-java részt vesz majd.
A továbbra sem enyhülő gazdasági növekedési és euróövezeti stabilitási aggodalmak hatására erősödtek a befektetési menedék eszközök és gyengült a forint. A svájci frank ismét erõre kapott, közben pedig a forint látványosan gyengélkedik az euróval szemben. A kettõ eredõjeként a frank/forint jegyzések hétfőn a 252-es szint közelébe emelkedtek a bankközi piacon.
Az Obama-kormány kétségbeesett diplomáciai kampányba kezdett annak a konfrontációnak a megakadályozására, amelyet a palesztin államiság elismertetésének terve válthat ki, de lehet, hogy már elkésett ezzel - írta vasárnapi számában a The New York Times amerikai hivatalos forrásokra és külföldi diplomatákra hivatkozva.
Az egyik utas, egy 43 éves férfi halt meg abban a buszbalesetben, amely a 21-es főúton történt hétfőn Nógrád megyében, amikor árokba borult a Salgótarjánból Budapestre tartó menetrend szerinti járat - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A szociáldemokraták nyerték meg a németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában vasárnap tartott tartományi parlamenti választásokat. Az eredmény újabb figyelmeztetés a konzervatív-liberális szövetségi kormánynak.
Sikeres volt János Károly spanyol király műtétje: az Achilles-inát operálták meg. Az uralkodó hétfő reggel elhagyta a kórházat, és visszatért a Zarzuela-palotába - jelentette be a spanyol királyi ház szóvivője.
Új rendszert javasol a Richter és a Magyar Tudományos Akadémia a kutatás-fejlesztés támogatására - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bogsch Erik. A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója szerint, ha az innovációs járulékként befizetett összegeket pályáztatással osztanák el, akkor biztosíthatnák a kutatás-fejlesztés megbízható anyagi hátterét.
Az elmúlt három hónapban egy olyan nyugodt péntek este sem volt a Péterfy Sándor utcai Kórház Toxikológiai Osztályán, mint a múlt heti iskolakezdést követő pénteken - mondta Zacher Gábor toxikológus az MTI-nek.
Az egyik utas, egy 43 éves férfi halt meg abban a buszbalesetben, amely a 21-es főúton történt hétfőn Nógrád megyében, amikor árokba borult a Salgótarjánból Budapestre tartó menetrend szerinti járat.
Az utóbbi hét évben folyamatosan csökken Mátészalka lakóinak száma: egy kisebb falu népességének megfelelő létszámmal, 990-el lettek kevesebben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban élők.