2011. szeptember 8. csütörtök

szept. 8
9:51
Bod Péter Ákos: Nem biztos, hogy bejön a kormány által várt összeg (Infostart)
Borítékolható volt, hogy a fogyasztás adóját emeli a kormány - mondta Bod Péter Ákos közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyetemi tanár szerint a cigaretta esetében például nem garantált, hogy bejön a várt összeg, mert a fogyasztó választhat olcsóbb terméket, illetve áttérhet az illegális forrásból beszerzett árura.
szept. 8
9:51
Gyengécske "vádirat" Gyurcsány ellen (Alternatív Energia)
A Sukoró-ügyben készülő "vádirat" több elemét is tartalmazhatja az javaslat, amely alapján az Országgyűlés hétfőn szavaz Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról. A legfőbb ügyész indokai a hivatali visszaélés gyanúját alapoznák meg. Eszerint Gyurcsány "hatáskörét túllépte", mert a King's City beruházás támogatása részéről "utasítás jellegét mutatta".
szept. 8
9:53
Garamvölgyi vállalná a rendészeti kommunikációt (Infostart)
Szívesen vállalna munkát a rendészeti kommunikációs szakterületen Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori szóvivője. A szakember erről azután beszélt, hogy sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy felkérik ilyen kormányzati kommunikációs feladatra.
szept. 8
9:57
Citroen a Frankfurti Autókiállításon (ATV)
A 64. Frankfurti Nemzetközi Autószalonon a CITROËN a DS modellcsalád három tagja mellett legfrissebb technológiai újításaival és egy egyedülálló tanulmányautóval, a CITROËN Tubikkal mutatkozik be. A márka továbbra is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a tőle megszokott merész ötletekkel és innovatív technológiai megoldásokkal szolgálja az utazók igényeit.
szept. 8
9:59
Citroen újdonság: íme a Tubik fotója (ATV)
A Multicity internetes portál elindításával valóságos utazási szakértővé vált CITROËN másfajta mobilitási megoldásokkal is kísérletezik: a „Créative Technologie” szellemében, szakmai tudása legjavára támaszkodva létrehozta a Tubikot. Az élenjáró technológiákat felvonultató felső kategóriás minibusz megalkotását az a határozott elgondolás vezérelte, hogy segítségével újra kedvet kapjunk az…
szept. 8
10:01
Pakisztán kiadja Amerikának bin Laden megbízottját (ATV)
A hadsereg szóvivője leszögezte: mindig az volt a leghatározottabb szándékuk, hogy felszámolják az al-Kaida pakisztáni szárnyát.
szept. 8
10:03
Tovább erősödött a forint (ATV)
Tovább erősödött a forint a svájci frankkal szemben csütörtökön reggel a bankközi devizapiacon, az euróhoz viszonyítva azonban alig változott.
szept. 8
10:05
Pokorni nem tenné kötelezővé az egésznapos iskolát (ATV)
Pokorni Zoltán négyéves kortól írná elő a kötelező óvodába járást, ezt megelőzően a hátrányos helyzetű családok gyermekeit anyagi támogatással ösztönözné az óvodáztatásra. Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke nem tenné kötelezővé az egésznapos iskolát, arra - mint az MTI-nek elmondta - pénzügyileg motiválni kell és szakmailag fel kell készíteni az intézményeket,…
szept. 8
10:09
Burkolatfelújítás miatt terelések az M1-esen (Infostart)
Burkolatfelújítás kezdődik az M1-es autópálya Biatorbágy és Tatabánya közötti szakaszán szombaton. A november elejéig tartó munkálatok ideje alatt a terelések és sávszűkítések ellenére az autósok irányonként két-két forgalmi sávot használhatnak.
szept. 8
10:09
Elfogták a győri bankrablással gyanúsított férfit (Alternatív Energia)
Alig egy órával a támadás után elfogták azt a férfit, akit a reggeli győri bankrablás elkövetésével gyanúsítanak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
szept. 8
10:27
Ügyészség: Gyurcsány az értékesítés módjának meghatározásával lépte túl hatáskörét (Infostart)
Gyurcsány Ferenc a Sukoró-ügyben az ügyészség szerint azzal lépte túl hatáskörét, hogy meghatározta - cserében - a telek értékesítésének módját - derül ki a mentelmi bizottságnak a parlament honlapjára felkerült, a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését javasoló határozati javaslatából, amely idézi a legfőbb ügyészi indítványt.
szept. 8
10:27
Hétfőn dönt az országgyűlés Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről (Metropol)
Gyurcsány Ferenc a Sukoró-ügyben az ügyészség szerint azzal lépte túl hatáskörét, hogy meghatározta - cserében - a telek értékesítésének módját. Ez derül ki a mentelmi bizottságnak a parlament honlapjára felkerült, a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését javasoló határozati javaslatából, amely idézi a legfőbb ügyészi indítványt.
szept. 8
10:29
Megszűnik az önálló katonai ügyészség (Infostart)
Az egységes ügyészi szervezetbe integrálódik a katonai ügyészség, hogy az ott felhalmozott tapasztalatok is segítsék a korrupció elleni küzdelmet - jelentette be Polt Péter legfőbb ügyész.
szept. 8
10:33
Sukoró-ügy: az ügyészség szerint Gyurcsány túllépte hatáskörét (ATV)
Gyurcsány Ferenc a Sukoró-ügyben az ügyészség szerint azzal lépte túl hatáskörét, hogy meghatározta a telek értékesítésének módját - derül ki a mentelmi bizottságnak a parlament honlapjára felkerült, a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését javasoló határozati javaslatából, amely idézi a legfőbb ügyészi indítványt. Gyurcsány a cserével történő ingatlanszerzést támogatta.
szept. 8
10:45
Megszűnik az önálló katonai ügyészség (Metropol)
Az egységes ügyészi szervezetbe integrálódik a katonai ügyészség, hogy az ott felhalmozott tapasztalatok is segítsék a korrupció elleni küzdelmet, jelentette be Polt Péter legfőbb ügyész Budapesten csütörtökön.
szept. 8
10:51
A síneket használják községi útként a románok (ATV)
Drăgoiasa kis település, csak a sínek kötik össze a szomszédos helységekkel, a közút hosszú és használhatatlan.
szept. 8
11:03
Soron kívül fogadják az okmányirodában külföldi rendszámú autók tulajdonosait (Infostart)
A Központi Okmányirodában soron kívül fogadják rendszámtáblacsere ügyintézésére a külföldi rendszámmal közlekedő autósokat - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH).
szept. 8
11:03
Rablási kísérlet egy győri bankban (Metropol)
Egy fegyveres megkísérelt kirabolni egy OTP-bankfiókot csütörtök reggel Győrben - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
szept. 8
11:03
Garamvölgyi szívesen vállalná a rendészeti kommunikációt (Alternatív Energia)
Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egykori szóvivője szívesen vállalna munkát a rendészeti kommunikációs szakterületen.
szept. 8
11:05
Elfogták a győri bankrablás gyanúsítottját (Metropol)
Alig egy órával a támadás után elfogták azt a férfit, akit a reggeli győri bankrablás elkövetésével gyanúsítanak.
szept. 8
11:09
"Ördögi szakáll" - az MSZP elnökét ostorozta az USA-nagykövetség (ATV)
2009 decemberében a Magyar Szocialista Párt belső folyamatairól írt táviratot az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács Közép-Kelet Európáért felelős igazgatójának, Jeffrey Hoveniernek a budapesti amerikai nagykövetség. A levél tárgya az MSZP elnökévé választott Mesterházy Attila volt, aki – immár „ördögi szakáll” nélkül, de továbbra is „gyenge teljesítménnyel” a háta mögött – népszerűtlen pártja élén…
szept. 8
11:11
Nem lesz külön katonai ügyészség (ATV)
Az egységes ügyészi szervezetbe integrálódik a katonai ügyészség, hogy az ott felhalmozott tapasztalatok is segítsék a korrupció elleni küzdelmet - jelentette be Polt Péter legfőbb ügyész Budapesten csütörtökön.
szept. 8
11:21
Csuklyás rablók támadtak egy idős házaspárra (Metropol)
Csuklyás rablók törtek egy idős házaspárra Bökönyben. A 78 éves férfi és 80 éves felesége súlyos sérüléseket szenvedett.
szept. 8
11:21
Ügyészség: Gyurcsány az értékesítés módjának meghatározásával lépte túl hatáskörét (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc a Sukoró-ügyben az ügyészség szerint azzal lépte túl hatáskörét, hogy meghatározta - cserében - a telek értékesítésének módját - derül ki a mentelmi bizottságnak a parlament honlapjára felkerült, a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését javasoló határozati javaslatából, amely idézi a legfőbb ügyészi indítványt.
szept. 8
11:27
"Robbantást terveztek Berlinben" - 2 férfit letartóztattak (ATV)
A német hatóságok letartóztattak két férfit a fővárosban – a rendőrség szerint terrortámadásra készültek.
szept. 8
11:45
Jön Giró-Szász és Garamvölgyi: változik a kormányzati kommunikáció (ATV)
Czomba Sándort, a nemzetgazdasági tárca foglalkoztatásért felelős államtitkárát jelölte ki a miniszterelnök a munkaügyi terület szóvivőjének.
szept. 8
11:47
Fél év alatt közel 200 ezer végrehajtás (ATV)
Nem változott jelentősen a foganatosított kilakoltatások száma 2011-ben, idén eddig 120 alatt maradt a mutató, amely nagyságrendileg megegyezik az előző években tapasztaltakkal.
szept. 8
11:57
Terrortámadásra készültek Berlinben (Metropol)
Feltételezések szerint készülő terrortámadást hiúsított meg a berlini rendőrség. A hatóságok csütörtöki bejelentése szerint két feltételezett terroristát őrizetbe vettek, mindkettőjük esetében arab származású személyekről van szó.
szept. 8
11:57
Csuklyás rablók törtek egy idős házaspárra Bökönyben (Alternatív Energia)
Csuklyás rablók törtek egy idős házaspárra Bökönyben; a 78 éves férfi és 80 éves felesége súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
szept. 8
12:03
Sukoró: Bajnai Gordon megszólal az ATV-n (ATV)
A korábbi miniszterelnök péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nyilatkozik telefonon.
szept. 8
12:21
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
szept. 8
12:33
Birtokvédelmi balhé a Mammutban (Metropol)
A Mammut biztonsági őrei nem engednek be senkit a kordonokkal körbezárt Promenád kávézóba, a vizet és az áramot lekapcsolták. A kávézó két munkatársa a mostoha körülmények ellenére már két hete nem hajlandó kijönni a helyiségből, mert így akarja "megóvni" a berendezést, az értékeket.
szept. 8
12:35
Gyurcsány szerint Polt vádjai bornírtak (Metropol)
Gyurcsány Ferenc szerint semmi sem támasztja alá az ügyészség álláspontját, hogy a sukorói kaszinóberuházás ügyében az értékesítés módjának meghatározásával túllépte hatáskörét. A volt miniszterelnök állítja: nem határozott a telekcseréről.
szept. 8
12:51
Brutális év jön - hetilapszemle (Infostart)
Nem tudnak szabadulni az autósok a frankkölcsön csapdájából - írja a Heti Válasz. Brutális év jön - jósolja a Figyelő.
szept. 8
12:51
Fidesz-KDNP frakcióülés Hajdúszoboszlón - választójogi törvény (Alternatív Energia)
Az új választójogi törvény tervezetéről tárgyalt csütörtök délelőtt a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója hajdúszoboszlói ülésén - értesült az MTI tudósítója a helyszínen.
szept. 8
12:57
SRÚ: csak idő kérdése, mikor lázadnak fel a szlovákiai romák (ATV)
A Roma Unió Pártjának elnöke szerint a megoldásra fordítható források kevésbé hatékony kihasználása a fő gond.
szept. 8
12:59
A második fordulóval rajtol az olasz bajnokság (ATV)
A hétfőn lezárult játékossztrájk miatt a második fordulóval veszi kezdetét az olasz labdarúgó-bajnokság 2011/2012-es szezonja, mely rögtön egy komoly rangadóval, a címvédő AC Milan Lazio elleni meccsével indul útjára pénteken.
szept. 8
13:09
Már hétfőtől Giró-Szász András láthatja el a kormányszóvivői feladatokat (Infostart)
Már hétfőtől átveheti a kormányszóvivői posztot Giró-Szász András politikai elemző az MTI értesülése szerint.
szept. 8
13:09
Hétpróbás falunap Somoskőújfaluban (Alternatív Energia)
Az identitástudat megerősítését is célozza az a falunap, amelyet szombaton rendeznek a Nógrád megyei Somoskőújfaluban. A rendezvény érdekessége, hogy annak az utcának a csapata, amely megnyeri a hétpróbaversenyt, eldöntheti, milyen fejlesztésre költsék a faluban jövőre az ezzel járó egymillió forintot.
szept. 8
13:15
GMO-botrány: Gráf József is érintett a cégben (ATV)
A volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter felügyelőbizottsági tag volt a jelenleg felszámolás alatt álló cégnél.
szept. 8
13:27
Birtokvédelmi eljárás folyik a Mammutban (Alternatív Energia)
Birtokvédelmi eljárást kezdett a II. kerület a Mammut bevásárlóközpont egyik kávézójának ügyében csütörtökön.
szept. 8
13:51
Támogatta a Fidesz-frakció az egyfordulós, vegyes választási rendszert (ATV)
Az új választójogi törvény tervezetéről tárgyalt csütörtök délelőtt a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója hajdúszoboszlói ülésén - értesült az MTI tudósítója a helyszínen.
szept. 8
13:53
Erősödik a HVG: Tóta W. érkezik (ATV)
A Kreatív Online értesülései szerint a Hvg.hu-nál folytatja munkáját Tóta W. Árpád, aki augusztus közepén mondott fel az Indexnél.
szept. 8
13:55
US Open: ismét hétfőre csúszhat a döntő (ATV)
Egyre fogy a teniszezők türelme, miután már két napja esik New Yorkban, és veszélybe került az amerikai nyílt bajnokság hétvégi befejezése is.
szept. 8
14:03
Orbán: ha esélyed van megölni a riválisodat - megteszed (Alternatív Energia)
"Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed" - mondta nagykövetek előtt Orbán Viktor 2007. június 26-án. A WikiLeaks jóvoltából frissen kiszivárgott egykori sürgönyben arról is tájékoztatták Washingtont, hogy a szocialisták meneszteni akarják Gyurcsány Ferencet és csak arra várnak, hogy a miniszterelnök elkövessen valamilyen hibát.
szept. 8
14:09
Súlyos a helyzet, körbeveszik a Parlamentet (ATV)
Nem lehet megengedni, hogy a frakciófegyelem mögé bújva ne vállaljanak felelősséget a politikusok.
szept. 8
14:21
Parlagfűirtás - Az első fagyokig ellenőriznek és büntetnek a hatóságok (Alternatív Energia)
Több mint 1 900 hektár parlagfűvel szennyezett területen rendeltek el eddig közérdekű védekezést, úgynevezett kényszerkaszálást a megyei növény és talajvédelmi igazgatóságok szerte az országban, és mintegy 17 millió forint növényvédelmi bírságot szabtak ki - közölte az MTI megkeresésére a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MSZH). A következő napokban várhatóan további mintegy kétezer hektárnyi…
szept. 8
14:27
"Zsidózott" Most másfél millió forintot viríthat a híresség (ATV)
Mint mondta, amikor ittas, olyan gyakoriak ezek az események, hogy a sofőrje ki van képezve arra, hogy hívja az ügyvédjét, ha a vita túlzottan elharapódzik.
szept. 8
14:39
Idén még nem drágul az iskolai menza (Infostart)
Idén biztosan nem drágulnak az iskolai menzák - mondta az InfoRádiónak a több fővárosi iskola étkeztetését ellátó Junior Vendéglátó Zrt. cégvezetője. Hozzátette: változatos és egészséges ételeket az élelmiszerárak idei emelkedése ellenére is tudnak adni, ám nem olyan bőséggel, mint korábban. Az ÁNTSZ augusztusban fogalmazta meg a jobb minőségű közétkeztetést szolgáló ajánlásait.
szept. 8
14:39
Már hétfőtől Giró-Szász András láthatja el a kormányszóvivői feladatokat (Alternatív Energia)
Már hétfőtől átveheti a kormányszóvivői posztot Giró-Szász András politológus az MTI értesülése szerint.

Keresés