2011. szeptember 7. szerda

szept. 7
18:57
Több mint 500 milliót tulajdonított el (ATV)
November 7-én tartják az első tárgyalási napot a Fővárosi Bíróságon az Il Ferro-ügyben - közölte Bense László Erik, a sértettek ügyvédje szerdán az MTI-vel.
szept. 7
19:27
Droglaborokat számoltak fel (Metropol)
Több tízmillió forint értékű természetes alapanyagú és szintetikus kábítószert foglaltak le a rendőrök az elmúlt egy hét során - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
szept. 7
19:45
Politikai gettót hozna létre a kormány? (Alternatív Energia)
Magyarországon bátorság kell ahhoz, hogy valaki vállalja a származását - legalábbis ezt mutatja az a hazai kisebbségek által indított kampány, amely egyértelműen az identitás felvállalásáért harcol. A cigány értelmiség viszont megosztott: az ellenzők szerint nem szabad ennyire megbízni az államban, de sokak szerint gazdasági és politikai felemelkedést is hozhat, ha kiderül, pontosan hány roma él…
szept. 7
19:51
Érdekes megközelítés: nyaralást is megadóztathat a kormány (ATV)
Ha az uniós tagállamok "bele is mennének" abba, hogy a luxuscikkekre magasabb áfát lehessen felszámítani, a jövő évi büdzsében még nem lehetne számítani rá, mert az irányelv módosítása évekbe is telhet - mondták az MTI által megkérdezett adószakértők.
szept. 7
20:27
A szíriai olajipari beruházások tilalmát is tervezi az EU (ATV)
Az Európai Unióban egyeztetések folynak arról, hogy megtiltanák a szíriai olajipari beruházásokat - mondták szerdán diplomaták Brüsszelben.
szept. 7
20:29
Marihuána ültetvényt találtak Hajdúszoboszlón (ATV)
Két helyszínen, összesen több mint száz tő marihuána palántát talált a rendőrség szerdán Hajdúszoboszlón - tájékoztatta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
szept. 7
20:39
Egyél, egyetlenem! (Metropol)
Luca már kiskorában kínlódott a súlyával, járt is egy vadidegen suli alagsorába, ahol amerikai fogót kellett csinálnia, meg hasonló hülyeségeket.
szept. 7
20:39
Megnyílt a 20. Budavári Borfesztivál (Alternatív Energia)
Fazekas Sándor szerint újjáépítés zajlik a mezőgazdaságban, így a szőlészetekben és borászatokban is.
szept. 7
20:41
Lezárták az M6-os gazdátlan felüljáróját (Metropol)
Lezáratta a Paks-Csámpai bekötőút egy szakaszát a Tolna Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége, mert nincs üzemeltetője, és nem rendelkezik forgalomba helyezési engedéllyel — közölte Réger Balázs kabinetvezető-sajtófőnök szerdán.
szept. 7
20:43
Nincs telitalálat a Skandináv lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az szeptember 7-én megtartott 36. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták.
szept. 7
20:57
Még egy évig nem kell fizetni ötezer parkolóhelyen (Infostart)
Idén júliustól tervezték, de csak 2012 harmadik negyedévétől válhat fizetőssé a parkolás újabb, főként budai főútvonalakon - tudta meg az InfoRádió.
szept. 7
21:15
Újabb gyógyszerek ára csökkenhet - a nap hírei (Infostart)
Már hétfőn dönthet a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről a parlament. További gyógyszerár csökkenéssel számol az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A jaroszlavli jégkorongcsapattal a fedélzetén lezuhant egy orosz repülőgép
szept. 7
21:21
Uniós pénzből szedhetik az aknákat a horvát-magyar határon (ATV)
Októberben folytatódhat európai uniós támogatással az aknamentesítés a horvát-magyar határon, az erről szóló szerződést Tomislav Karamarko horvát belügyminiszter és Simó Balázs, a közös program magyar irányítója szerdán Eszéken írta alá.

2011. szeptember 8. csütörtök

szept. 8
5:09
Orvoshoz ment: Tenyérnyi elváltozás a magyar énekesnő testében (ATV)
A napokban közelgő házasságát cáfolta a vagány énekesnő, de súlyos betegségéről is kiderült enyhébb, mint gondolta.
szept. 8
5:21
Kitörési lehetőség nélkül a hajléktalanok (Alternatív Energia)
A hajléktalan-ellátórendszer nem nyújt kitörési lehetőséget az utcán élőknek, és még csak nem is működik elég hatékonyan - ebben egyetértettek a résztvevők azon a vitán, amelyet kedden tartottak a Józsefvárosban, ahol szeptember 25-én helyi, ügydöntő népszavazást tartanak a témában.
szept. 8
5:23
Kocsisé után még több fej hullhat a BKV-nál (Alternatív Energia)
Nem a tegnap kirúgott Tomasitz István, a BKV jogi igazgatója lesz az egyetlen felsővezető, akinek Kocsis István vezérigazgató leváltása után ajtót mutatnak - értesült lapunk. Úgy tudjuk, rövidesen akár az összes önálló igazgatóság vezetője sorra kerülhet.
szept. 8
5:25
Készült Orbán Viktor az ellenfelek kiiktatására (Alternatív Energia)
"Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed" - mondta nagykövetek előtt Orbán Viktor 2007. június 26-án. A WikiLeaks jóvoltából frissen kiszivárgott egykori sürgönyben arról is tájékoztatták Washingtont, hogy a szocialisták meneszteni akarják Gyurcsány Ferencet és csak arra várnak, hogy a miniszterelnök elkövessen valamilyen hibát.
szept. 8
5:27
Nem etette kutyáit, széttépték (ATV)
Két héten át étlen-szomjan tengődött hét kutya, mert gazdájuk nyaralni ment. Aztán bosszút álltak.
szept. 8
5:27
Nem a kórházigazgató a kapocs (Alternatív Energia)
Mégsem a nyíregyházi kórházat korábban, a fővárosi Szent János kórházat pedig jelenleg vezető Gönczi Ágnes a mindkét intézményben gazdasági visszaélések miatt tett feljelentések kulcsfigurája. A János kórház vezetése állítja, a korábbi vizsgálatok sem tártak fel semmilyen szabálytalanságot.
szept. 8
5:29
Körbeveszik a Parlamentet a szakszervezetek (ATV)
A Parlament körüli élőlánccal tiltakozik az őszi ülésszak első napján négy szakszervezeti konföderáció az elmúlt egy évben hozott, a munkavállalókat érintő intézkedések és az új Munka törvénykönyve ellen.
szept. 8
5:29
Újabb helyzetértékelés a miniszterelnöktőll (Alternatív Energia)
Támogatásáról biztosította a kormányt a Fidesz elnöksége, amelyik tegnap délután, a háromnapos frakcióülés előtt Hajdúszoboszlón tanácskozott. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője közölte, a párt vezető testülete egyetértett azzal, hogy a kormány intézkedéseivel csökkenhet az államadósság.
szept. 8
5:39
Veszélyben lehet a pécsi ivóvízkészlet (Alternatív Energia)
A szűkös költségvetés miatt leállhat a Baranya megyei Kővágószőlős melletti uránnal szennyezett zagy tisztítása. Az Országgyűlés ugyanis kétszázmillió forinttal csökkentette az erre elkülönített keretet az idei költségvetési törvényben. A Kossuth Rádió információi szerint már ez a pénz, 604 millió forint is elfogyott és ha nem lesz változás, már ebben a hónapban kénytelenek lesznek befejezni a…
szept. 8
6:21
Áfa-emelésre készül az olasz kormány (ATV)
A német kancellár üdvözölte az alkotmánybíróság euróövezeti mentőcsomagokról hozott határozatát. A bírói testület úgy döntött, hogy a görög, illetve euróövezeti mentőcsomag nem ütközik az alkotmányba. Közben Görögország és Olaszország is a reformok felgyorsítására készül az államadósság csökkentése érdekében.
szept. 8
6:33
Orbán elhúzódó euróválságra számít (Infostart)
Hosszú évekig elhúzódó euróválságra számít a miniszterelnök, aki szerint ezért a korábbi időszakhoz hasonló intenzív törvényalkotási munkára kell berendezkednie a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportjának. Orbán Viktor - szóvivőjének tájékoztatása szerint - ezt szerda este mondta a kormánypárti frakciószövetség évadnyitó tanácskozásának elején Hajdúszoboszlón.
szept. 8
6:35
Új szóvivőkkel erősít a kormány (Infostart)
A kormány rendőrségi-közbiztonsági kommunikátoraként dolgozhat Garamvölgyi László, az ORFK egykori szóvivője - értesült az Origo.hu.
szept. 8
6:39
Miért nem kedveli Gyurcsányt? Mesterházy nem válaszolt (ATV)
A politikusoknak tudniuk kell, hogy mikor lépjenek le - ezt mondta Orbán Viktorra utalva nagykövetek előtt még 2006 decemberében Kósa Lajos. A többi között ez derül ki a Wikileaks legfrissebb nyilvánosságra kerül dokumentumaiból. A táviratok szerint az MSZP-ben is találtak ellentétet: Mesterházy Attila nem kedveli Gyurcsány Ferencet, és nem akarta, hogy visszatérjen a hatalomba. A WikiLeaks által…
szept. 8
6:41
Hollandia kitenné az euróövezetből a renitens tagállamokat (ATV)
Meg kell teremteni a jogi lehetőséget arra, hogy a pénzügyi stabilitási előírásokat folyamatosan megsértő tagállamokat végső szankcióként ki lehessen tenni az euróövezetből - írta a csütörtöki Financial Timesban megjelent közös cikkében a holland miniszterelnök és pénzügyminisztere.
szept. 8
6:57
Szombaton lejár az ultimátum Líbiában - kiújultak a harcok (ATV)
A felkelők ultimátuma, amelyet Kadhafi csapatainak adtak szombaton jár le, de Bani Valid és Szirt környékén már pénteken heves tűzharc bontakozott ki. A NATO szintén akcióba lendült, és két helyen is csapást mért Kadhafihoz-hű erőkre. Pénteken egyébként a legmagasabb szintű körözést adta ki a bukott líbiai vezető ellen az Interpol.
szept. 8
7:09
Kisebb földrengés Hatvan közelében (Infostart)
Kisebb földrengést érzékeltek éjszaka Hatvantól 10 kilométerre északra - közölte az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet Szeizmológiai Obszervatóriuma.
szept. 8
7:15
Másodfokon börtönt kapott, vonat elé vetette magát (ATV)
Nem akart börtönbe vonulni, ezért inkább öngyilkos lett egy 23 éves mikepércsi fiatalember. A magát szenvedélyes graffitisként jellemző férfi, Debrecenben több tucat ház falát firkálta össze az elmúlt években. Korábban ezért már 7 hónap fogházra ítélték, de büntetését akkor felfüggesztette a bíróság. A 3 éves próbaidő alatt azonban ismét festékszórót ragadott, amiért már letöltendő…
szept. 8
7:27
Habsburg Ottóra emlékeznek (Infostart)
Csütörtök délután a Millenárison a júliusban elhunyt Habsburg Ottóra emlékeznek. A rendezvényen előadást tart két korábbi külügyminiszter, Jeszenszky Géza és Balázs Péter, valamint Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója is.
szept. 8
7:29
Gráf József fb-tag volt a szennyezett vetőmagot szállító cégnél - lapszemle (Infostart)
Gráf József volt MSZP-s földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter felügyelőbizottsági tag volt annál a jelenleg felszámolási eljárás alatt álló cégnél, amely Romániából importálta, majd terítette az országban a GMO-szennyezett kukorica-vetőmagot - írja a Magyar Nemzet.
szept. 8
7:33
Perry és Romney uralta a republikánus jelöltek tévés vitáját (ATV)
A texasi kormányzó több esetben arra kényszerült, hogy megvédje intézkedéseit a munkahelyteremtéstől kezdve, az oktatás támogatásának csökkentésén át a halálbüntetések ügyéig.
szept. 8
7:45
Pokorni négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodába járást (Infostart)
Pokorni Zoltán négyéves kortól írná elő a kötelező óvodába járást, ezt megelőzően a hátrányos helyzetű családok gyermekeit anyagi támogatással ösztönözné az óvodáztatásra. Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke nem tenné kötelezővé az egésznapos iskolát, arra - mint az MTI-nek elmondta - pénzügyileg motiválni kell és szakmailag fel kell készíteni az intézményeket,…
szept. 8
8:09
Baleset az M0-áson: kilométeres dugó (ATV)
Nagytarcsa és Kistarcsa között történt a baleset.
szept. 8
8:27
35 százalékos áfakulcs bevezetésén gondolkodik a kormány (ATV)
A luxuscikkeket adóztatnák magasabb kulccsal, de ehhez uniós szabálymódosításra van szükség, mert 25 százaléknál jelenleg nem lehet magasabb az áfakulcs.
szept. 8
8:29
Drágulni fog a cukor ára (ATV)
Az áremelkedést a cukor világpiaci árának növekedésével indokolta a magyar cukorpiacon főszereplő osztrák cég.
szept. 8
8:39
NATO-katonák a Semmelweis Egyetemen (Infostart)
Együttműködési megállapodást ír alá délután a Semmelweis Egyetem és a NATO.
szept. 8
8:39
Korlátozzák a forgalmat az M1-es felújítása miatt a hétvégétől (Alternatív Energia)
Burkolatfelújítás kezdődik az M1-es autópálya Biatorbágy és Tatabánya közötti szakaszán szombaton; a november elejéig tartó munkálatok ideje alatt a terelések és sávszűkítések ellenére az autósok irányonként két-két forgalmi sávot használhatnak.
szept. 8
8:39
WikiLeaks-akták.hu (Metropol)
A WikiLeaks által közölt diplomá­ciai dokumentumok nagyja az iraki és az afgán háborúhoz kapcsolódik, de a múlt héten több olyan is felbukkant, amely hazánkkal foglalkozik. Ezekből szemezgettünk.
szept. 8
8:45
Kisebb földrengés volt Hatvan közelében (ATV)
A lakosság is megérezte a földmozgást, de egyelőre nem érkezett egyetlen bejelentés sem.
szept. 8
8:47
Hatalmasat bukott a sztár (ATV)
Súlyos mániás depresszióval küszködő férfit alakít legújabb filmjében, akinek egyre romló állapota lassan a családját is felemészti.
szept. 8
8:57
Befejeződött a Tisza-tavi viharjelző rendszer tesztüzeme (Alternatív Energia)
A Tisza-tavon kiépített viharjelző rendszer augusztus végén befejezte az idei tesztüzemét, ezért kérik a víztározón közlekedőket, hogy a jövőben fokozott körültekintéssel induljanak el - közölte a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-vel.
szept. 8
9:03
Magasabb szintre emelték a biztonsági készültséget az amerikai támaszpontokon (ATV)
Janet Napolitano belbiztonsági miniszter néhány napja közölte, hogy nincsen semmilyen arra utaló értesülés, hogy az al-Kaida támadni készül 9/11 évfordulóján.
szept. 8
9:15
Az első fagyokig ellenőrzik a parlagfűirtást (Infostart)
Több mint 1 900 hektár parlagfűvel szennyezett területen rendeltek el eddig közérdekű védekezést, úgynevezett kényszerkaszálást a megyei növény és talajvédelmi igazgatóságok szerte az országban, és mintegy 17 millió forint növényvédelmi bírságot szabtak ki - közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MSZH). A következő napokban várhatóan további mintegy kétezer hektárnyi területen végzik el a…
szept. 8
9:15
Pokorni: négyéves kortól legyen kötelező az óvodába járás! (Alternatív Energia)
Pokorni Zoltán négyéves kortól írná elő a kötelező óvodába járást, ezt megelőzően a hátrányos helyzetű családok gyermekeit anyagi támogatással ösztönözné az óvodáztatásra. Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke nem tenné kötelezővé az egésznapos iskolát, arra - mint az MTI-nek elmondta - pénzügyileg motiválni kell és szakmailag fel kell készíteni az intézményeket,…
szept. 8
9:21
Étteremben tépte szét Misa a nőt, a rendőrök erre agyonlőtték (ATV)
Halálos sebeket ejtett egy barnamedve a Nagybecskerek közelében fekvő Stajicevo település közelében az őt etető nőn. A belgrádi B92 rádió értesülése szerint a támadás hírére sietve kivonuló rendőrök agyonlőtték az állatot.
szept. 8
9:23
Orbán: "a legkedvezőbb starthelyzetből várhatjuk majd a válság utáni időszakot" (ATV)
Hosszú évekig elhúzódó euróválságra számít a miniszterelnök, aki szerint ezért a korábbi időszakhoz hasonló intenzív törvényalkotási munkára kell berendezkednie a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportjának. Orbán Viktor - szóvivőjének tájékoztatása szerint - ezt szerda este mondta a kormánypárti frakciószövetség évadnyitó tanácskozásának elején Hajdúszoboszlón.
szept. 8
9:25
Kitüntették Németh Sándort (ATV)
A MENSCH Alapítvány szerint a Hit Gyülekezete vezető lelkésze "munkájával egy jobb világot teremtett".
szept. 8
9:33
Garamvölgyi – újratöltve (Metropol)
Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori szóvivője szívesen vállalna munkát a rendészeti kommunikációs szakterületen. Erről a volt szóvivő beszélt annak kapcsán, hogy sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy felkérik ilyen kormányzati kommunikációs feladatra.

Keresés