Elhunyt Szirmai Béla koreográfus, egyetemi tanár, a Színház és Filmművészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezetője - értesítette a család vasárnap az MTI-t.
Tovább nőtt a sor a röszkei autópálya határátkelőhelyen vasárnap délelőtt, a személygépkocsik mellett már a busszal érkezőknek is várakozniuk kell - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Az első vizsgálatok megerősítették, hogy Andrzej Lepper, a lengyel Önvédelem (Samoobrona) párt elnökének halálát nem idegenkezűség okozta, a pártvezető öngyilkos lett - közölte Dariusz Slepokura ügyész, a varsói körzeti ügyészség munkatársa.
Szombaton az ENSZ-főtitkár felszólította a szíriai elnököt, hogy azonnal vessen véget a katonai erő alkalmazásának a tüntetők ellen. Vasárnap hajnalban a kormányhadsereg harckocsijai behatoltak a kelet-szíriai Deir-ez-Zórba.
Hétfőn kezdetben napos idő várható, majd a déli óráktól északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé kell záporra, zivatarra számítani.
A világ vezető nagyhatalmainak pénzügyminiszterei telefonon értekeznek, az Európai Központi Bank pedig rendkívüli ülést tart ma. Ezen döntés születhet olasz államkötvények vásárlásáról. A Der Spiegel szerint a németek nem mentenék meg az olaszokat.
Összesen tizenkét afgán és koszóvói határsértőt fogtak el a határrendészek Röszke és Gyálarét külterületén - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
Legfőbb ideje, hogy a meggyőződéses demokraták megkezdjék a Bibó Istvánnal szembeni adósság törlesztését, szimbolikus gesztusok megtételét és az általa vallott elvek hű követését - jelentette ki Kaltenbach Jenő, az LMP fővárosi frakcióvezetője vasárnap, a Bibó István születésének 100. évfordulóján tartott megemlékezésen.
A NATO vizsgálatot indított Afganisztánban azzal kapcsolatban, hogy valóban tálib felkelők lőtték-e le a szombatra virradó éjjel Vardak tartományban lezuhant helikoptert.
A Tiszalökön meggyilkolt Kóka Jenő házába költözött egy sértetteket segítő program keretében az a piricsei, hatgyermekes romacsalád, akiket szintén a romák elleni támadássorozatban három évvel ezelőtt támadták meg fegyverekkel és Molotov-koktélokkal Szabolcs megyei otthonukban.
„Mielőtt megkérdeznék, nincs bennem harag” – jelentette ki az érdeklődő újságírók előtt Kis Gergő, miután az úszócsapat hazaérkezett a sanghaji vizes világbajnokságról. A média-érdeklődés főként a néhány nappal korábban, a verseny hevében tett dacos kijelentésére irányult – pedig a medencében ennél jóval maradandóbbat alkotott. Saját országos csúcsait megjavítva bronzérmet szerzett 800 méter és…
A líbiai lázadók újabb támadást indítottak a kormányerők csapatai ellen, a felkelők célja, hogy az új front megnyitásával a Moammer Kadhafi líbiai vezető hátországának számító Tripolit elérve megtörjék a több hónapja tartó patthelyzetet.
Nem jöhet számításba a frank árfolyamának euróhoz való rögzítése - mondta Johann Schneider-Ammann, Svájc gazdasági minisztere az ország közszolgálati rádiójának vasárnapi műsorában, ahol a miniszter arról is beszélt: kételkedik abban, hogy a negatív kamatszintek bevezetése eredménnyel járna a frank erősödése elleni küzdelemben.
Téves, pontatlan megállapításokat tartalmaz Thomas O. Melia amerikai külügyi helyettes államtitkár magyar média helyzetével kapcsolatos aggodalmait kifejező jelentése, melyet korábban az amerikai képviselőház külügyi bizottsága előtt ismertetett - írta a helyettes államtitkárnak címzett levelében Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.
Telefonos konferenciabeszélgetésen egyeztettek vasárnap hajnalban a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-as csoport pénzügyminiszter-helyettesei az elmúlt héten tapasztalt pénzpiaci nyugtalanságok miatt; vasárnap még a G7-es pénzügyminiszterek is tárgyalhatnak.
A középkori magyar királyság legrégebbi temploma is lehet az a templommaradvány, amelyet régészek Gyulafehérváron a római katolikus székesegyház közvetlen szomszédságában tártak fel - írta hétvégén a Szabadság című napilap.
Szíriai katonák legalább 57 embert öltek meg vasárnapi támadásukban a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen lázadók közül - közölte a helyi aktivisták egyik szervezete.
Az MSZP szerint a magyar politikai és szellemi elit értetlenül áll Bibó István szellemi öröksége előtt, a magyar társadalom számára pedig megfejthetetlen, mert őt nem lehetett beskatulyázni.
Két rendőr karcolásos sérülést szenvedett, amikor megkülönböztető jelzést használó autójuk személykocsival ütközött vasárnap Győr belvárosában az Árpád és a Teleki utca sarkán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Hruscsov számára nem volt más választás, mint az 1956-os magyar forradalom leverése, az azonban mégis vereséget jelentett számára - állította az egykori szovjet kommunista pártvezető fia egy vasárnapi német lapinterjúban.
Egy ember meghalt, hárman súlyosan, hárman könnyebben megsérültek a Pest megyei Abonynál vasárnap délután, amikor három személygépkocsi összeütközött - közölte a rendőrség.
Több ezer hajót szólítottak fel a kikötésre, lezárták a strandokat és 300 ezer embert kitelepítettek Kína északi részén, a hétfő reggelre várt Muifa tájfun miatt.
A nemperes eljárások jelentős csökkenése miatt számottevően mérséklődött a bírósági ügyteher - derül ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) parlamenthez a napokban benyújtott 2010. évi beszámolójából, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.
Tíz-tizenöt kilométer hosszan torlódik a forgalom az M7-es autópálya Budapest felé vezető sávjában Balatonvilágos és Lepsény között - közölte vasárnap este a rendőrség.
Meghatottan beszélt keresztanyjáról Dionne Bromfield, Amy Winehouse 15 éves keresztlánya, aki a közelmúltban elhunyt énekesnő emlékére énekelt néhány dalt egy angliai zenei fesztiválon a hét végén.
Felfüggesztette Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román Demokrata Liberális Párttal (PD-L) kötött helyi koalíciós megállapodását, miután a bukaresti kormány fő erejét képező párt helyi szervezete az RMDSZ szerint többször figyelmen kívül hagyta véleményét, és a város központjában vitatott rendezvényeket szervezett.
Hatalmas eső zúdult le vasárnap kora este Győr térségében. A vihar fákat döntött ki, a pincékbe betört a víz, a mélyebben fekvő utcákat elöntötte - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Hatalmas eső zúdult le vasárnap kora este Győr térségében. A vihar fákat döntött ki, a pincékbe betört a víz, a mélyebben fekvő utcákat elöntötte - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Brazília a 2009-es koppenhágai klímacsúcson elkötelezte magát amellett, hogy 2020-ig nyolcvan százalékkal csökkenti az Amazonasi esőerdő irtását. Az elmúlt tizenegy hónapban azonban az azt megelőző év ugyanezen időszakához képest a kiirtott erdőterület 34 százalékkal nőtt.
A független Pápa Lászlót, az eddigi alpolgármester nyerte az időközi polgármester-választást a Somogy megyei Bélaváron; a poszt elnyeréséért öt független jelölt indult.
Vasárnap még a munkásoké és a gépeké volt a főszerep a Sziget fesztiválon, de hétfőn, a mínusz egyedik nappal kezdetét veszi az egy hetes koncertsorozat. A hétszeres Grammy-díjas Prince-nek, extrém kérései voltak a szervezőkhöz. A szervezők abban bíznak, hogy rekordszámú látogatója lesz a fesztiválnak.
Bár 2004-től folyamatosan csökken a halálos munkahelyi balesetek száma, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség statisztikái még mindig aggasztóak. Amíg ugyanis a végzetes balesetek számának alakulásában csökkenő tendencia mutatkozik, addig több munkabalesetet regisztráltak tavaly (19 948), mint 2009-ben (18 454).
Megvan a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) jóváhagyása is az Alstom-szerződés július végén aláírt módosítására. A szervezet a Magyar Hírlap információ szerint a múlt hét közepén hagyta jóvá a 2-es és a 4-es metrószerelvényekről szóló 2006-os megállapodás új verzióját.
Világszerte szakemberek, politikusok, és civil szervezetek bírálják a hitelminősítő intézeteket. Spekulációval és elfogultsággal vádolják őket. Az Európai Központi Bank elnöke néhány hete például azt mondta, mielőbb meg kellene törni a Moody’s, a Standard and Poor’s és a Fitch hatalmát.
Még a leggyengébb vagy a legrosszabbul vezetett szakszervezet is jobb, mint védtelenül, egyedül, kiszolgáltatottan állni, esernyő nélkül, kitéve a piaci viharoknak, a munkáltatók önkényének - állította a hét legfontosabb eseményeit taglalva Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke ezúttal a munkavállalói érdekvédelemről, a kormány szándékairól fejtette ki véleményét, mert úgy véli, hogy a következő…
Neves magyar emberek után neveztek el több aszteroidát, amelyeket magyar kutatók azonosítottak korábban. Széchenyi után most Kossuth is kisbolygót kapott, de van már Hofi és André Kertész kisbolygó is. A kisbolygó-megfigyelési programot 1997-ben indította a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó ütközetét idézte fel Szőregen a XII. Nemzetközi Huszár és Hagyományőrző Találkozó keretében mintegy kétszáz lovas, gyalogos és tüzér.
Száz éve, 1911. augusztus 7-én született Bibó István, a múlt század talán legnagyobb hatású magyar politikai gondolkodója. Az évfordlón a '45 utáni közigazgatási és választási rendszer egyik kidolgozójára, a Nagy Imre kormány 1958-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt államminiszterére is emlékezünk.
A Magyar Rádió különleges stúdióinak áttelepítése vagy újraépítése okozza a legnagyobb gondot a közmédiumok összeköltöztetésében. Az biztos, hogy a Kunigunda utcában, a Magyar Televízió telephelyén lesz a "közszolgálati médiaközpont", a Duna tévések áttelepítése már idén ősszel megtörténik. A rádiós nehézség miatt azonban lehet, hogy 2013-ig húzódik az összebútorozás.
Javában zajlik a fesztiválok szezonja. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, a legtöbb esetben, amikor a fesztiválozók az orvosi személyzethez fordulnak, a túlzott alkoholfogyasztás jelenti a problémát, de olyan is előfordult már, hogy valakinél a fesztivál alatt indult meg a szülés.
Újabb csúcsot döntött kedd hajnalban a magyar fizetőeszköz a svájci frank árfolyamához képest, amikor elérte a 260,86 forintos szintet. Hétfő este az amerikai tözsdék óriási eséssel zártak, az ázsiaiak zuhanással nyitottak. Hírek percről percre.
Szaúd-Arábia mellett az Arab Liga, valamint az Öböl menti Együttműködési Tanács is elítélte a damaszkuszi rezsim véres fellépését - Basár el-Asszad komolyan elszigetelődött.
Barack Obama amerikai elnök megkérte Timothy Geithner pénzügyminisztert, hogy maradjon a posztján, aki ebbe bele is egyezett - közölte vasárnap a Fehér Ház.
Vasárnap este sem aludtak nyugodtan a londoniak: megismétlődött a szombat esti zavargás - a metropolisz Enfield és Brixton negyedébe kellett kivezényelni a rohamrendőröket, később a Dalston és Walthamstow kerületekből is érkeztek jelentések zavargásokról. Tucatnyi boltot kifosztottak, helyenként pedig közelharc alakult ki a rendőrség és a köveket dobáló tömeg között. A Scotland Yard megerősítette:…