Összesen 45 rendkívüli és egyéb esemény történt a bíróságokon, mindemellett csökkent a bírósági épületek előtti fenyegető jellegű demonstrációk száma, és kevesebbszer rongálták meg szándékosan az épületeket - derül ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) múlt évi beszámolójából, amelyet a héten nyújtott be a testület a parlamentnek.
A jelenlegi 14 egyház mellett ősszel további 8-10 egyház regisztrációs kérelme kerülhet az Országgyűlés elé. Erről az egyházügyekért felelős államtitkár beszélt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országos nyári táborának somogyvári rendezvényén.
Az Egyesült Államok befektetőinek többsége nyugalomra intett az amerikai leminősítés miatt, a francia, a japán és a koreai gazdasági miniszter szerint befektetési stratégiájuk változatlan marad. A brit banki ügyek minisztere viszont Kína mellett áll, amely szerint tartalékvalutát kell létrehozni a világ monetáris rendszerének átalakításához.
Tűz ütött ki szombaton a Győr közeli Koroncó térségében, 15 hektáron ég a tarló és néhány otthagyott szalmabála - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.
A szabadságuk leteltével Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt hosszabb várakozásra kényszerülnek a Szerbiából Magyarországra tartó autósok a horgosi és röszkei határátkelőhelynél - tájékoztatott a rendőrség szombaton.
Az elmúlt héten összesen 5180 köbméter bontási törmeléket és 9492 köbméter szennyező anyagot szállítottak be a kijelölt lerakóhelyre, a szállítást az esős időjárás miatt több alkalommal leállították - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a vörösiszap-katasztrófát követő helyreállítás és újjáépítés helyzetéről beszámolva szombaton az MTI-vel.
Átmenetileg lehűlés következik, de a jövő hét végére ismét visszatér a nyár - mondta el az MTI érdeklődésére Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese szombaton.
Kórházba szállítás után meghalt az a motoros, aki szombat délelőtt szenvedett balesetet Debrecenben; a 20 éves áldozat a debreceni Báthory SE világ- és Európa-bajnok kick-box versenyzője volt.
Nemcsak a terror, az atomtámadás áldozatai és túlélői előtt kell tisztelettel adózni, hanem azok előtt is, akik a népek szabadságáért álltak ki - mondta szombaton a hirosimai atomtámadás 66. évfordulójára szervezett hajókiránduláson Budapesten Köteles György, a Magyar Békeszövetség elnöke.
Három embercsempészt és negyven határsértőt fogtak el a rendőrök szombaton Szegeden - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Több mint kétórás munkával megfékezték a lángokat szombaton a Győr közeli Koroncó határában, ahol 15 hektáron égett a tarló és néhány otthagyott körbála - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az Egyesült Államok adósosztályzatának leminősítése után is "rendkívül valószínűtlen", hogy eladási hullám indulna az amerikai kincstárjegyek piacán.
A kutya nagyságú dinoszauruszok csontszerkezete, amelyek a Déli-sark környékén éltek, s az év jelentős részét sötétségben töltötték, nem különbözött a világ más tájain élt fajtársaikétól - derítette ki egy amerikai kutató, aki vizsgálatai eredményeit a PLoS One tudományos folyóiratban publikálták.
Döntse el az MSZP, hogy mikor és kinek az érdekeit kívánja szolgálni, a civil törvény koncepciójának egyeztetése már túl van a 16. konzultáción és a civil szervezetek többsége is változást óhajt - reagált szombaton a KDNP Lendvai Ildikónak, az MSZP országgyűlési képviselőjének előző napi sajtótájékoztatójára.
Japánban ismét egy atomenergia-mentes társadalom megteremtését ígérte a miniszterelnök. Bírálta a Standard & Poor's leminősítő döntését a washingtoni pénzügyminisztérium. Kizártnak tartja a feltétel nélküli önkormányzati konszolidációt a Fidesz frakcióvezetője
Izgult. Hogyne izgult volna! Két gyorsasági szakasz volt hátra az Arad-raliból, ő vezetett a versenyben, és az volt a tét, hogy ha nyer, átveszi a vezetést az összetett pontversenyben.
A 2008-2009-es recesszióhoz hasonló méretű világgazdasági válságot indíthat el Amerika leminősítése, ezt mondják szakemberek. A híradónk által megkérdezett elemző szerint: ha a befektetők a hétfői piacnyitáskor kockázatosnak ítélik Amerikát, és elfordulnak tőle, akkor válságba kerülhetnek a világ nagy piacai, növekedhet a munkanélküliség és csökkenhetnek a bérek is. A menedékdevizák pedig, így a…
Az amerikai adósság kérdésének kezelése a közelmúltban inkább a pesszimista forgatókönyvet látszik igazolni. A Standard and Poor’s leminősítése előtt sok-sok figyelmeztetés hangzott el, hiába. A kínai és egy német hitelminősítő pedig már rég túl van az amerikai adósságminősítés lerontásán.
Továbbra sem tud kitörni a romák médiaképe a szegénység, a kultúra és a bűnözés háromszögéből, ebben pedig jelentős szerepe van annak, hogy a sajtóból szinte teljesen eltűntek a cigány újságírók. Roma műsorvezető egyáltalán nem maradt a többségi adásokban, a cigányokat pedig csak akkor kérdezik meg, ha "balhéról" vagy nyomortelepekről van szó. A média tehát csak rontja a romák helyzetét, pedig…
Egy felmérés szerint a megkérdezett a magyar munkavállalók kétharmada még fizetésemelés esetén sem dolgozna a nyugdíjkorhatár után. A Randstad humánerőforrás-szolgáltató cég nemzetközi kutatásában részt vevő magyarok mindössze 18 százaléka válaszolta, hogy a nyugdíjazása után is munkába állna, míg ugyanerre a kérdésre az angoloknál 55, a lengyeleknél pedig 62 százalék válaszolt igennel az európai…
Csökkentheti a nukleáris biztonsági övezetet a nukleáris létesítmények és a radioaktívhulladék-tároló biztonsági övezetéről szóló kormányrendelet, ha az erről szóló előterjesztést elfogadja a kormány.
Csökkenhet a nukleáris biztonsági övezet jelenlegi területe, ha a kormány elfogadja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium erről szóló rendelet-tervezetét. A kormany.hu internetes portálon olvasható előterjesztés szerint az üzemeltetési tapasztalatok azt mutatják, hogy a sugárterhelési korlátot már az ellenőrzött terület határán belül sem lépik túl.
Válaszul Martin Györgynek, a hazai vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnökének tiltakozására a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség gyors válaszában elnézést kért, s megígérte, napokon belül küldi az új okleveleket a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjainak.
Az ATV által megkérdezett szülők örülnének a módosításnak, Mendrey László a PDSZ elnöke viszont arra figyelmeztet, hogy még egy idegen nyelv pluszterhet róna a diákokra. Közben az oktatási államtitkárság cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy a kormány a nyelvi előkésztő osztályok megszüntetésére készül.
Három közlekedési balesetben három ember vesztette életét, 23 baleset súlyos, 27 pedig könnyű sérüléssel járt szombaton, a rendőrség összesen 125 közúti közlekedési balesetnél intézkedett - közölte az ORFK vasárnap.
A 66 évvel ezelőtt ledobott hirosimai atombomba áldozatára emlékezett a Békeszövetség. Köteles György elnök szerint a hasonló tragédiák megelőzésére az összefogás, a szolidaritás és az együttérzés szolgálhat. Krausz Tamás történész úgy látja: Hirosima az örök mementója annak, hogy atombombával nem lehet eredményesen kezelni országok közötti konfliktusokat.
Japán, a fukusimai atombaleset miatt, függetlenedne a nukleáris energiától. Erről beszélt Kan Naoto miniszterelnök Hirosimában az atomtámadás 66. évfordulóján. Az Egyesült Államok légiereje 1945. augusztus 6-án dobott le a világtörténelemben először atombombát, miután Japán a többszöri felszólítás ellenére sem kapitulált.
Száz éve, 1911. augusztus 7-én született Bibó István, a múlt század kiemelkedő magyar politikai gondolkodója. Sírfeliratának ő maga ezt javasolta: Élt három évet, 1945-től 1948-ig; talán leghíresebb gondolata szerint "demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni"
Az amerikai kormány Julija Timosenko ellenzéki politikus, volt kormányfő azonnali szabadon engedésére szólította fel az ukrán hatóságokat. Timosenkót augusztus 31-ig tartják előzetesen fogva. Szombaton ülősztrájkolni kezdtek a politikus mellett.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala azt közölte: az eddigi 141 helyett jelenleg 122 tömörülés működik. Az 1989-es párttörvény szerint abban az esetben, ha a bejegyzett párt két egymást követő általános országgyűlési választáson nem állít jelöltet, akkor a bíróság az ügyész indítványára megállapítja a párt működésének megszűnését.
A magyar munkavállalók kétharmada még akkor sem dolgozna a nyugdíjkorhatár után, ha emelnék a fizetését - derül ki a Randstad humánerőforrás-szolgáltató cég Workmonitor című felmérésének adataiból.
Warren Buffett bírálta szombaton a Standard & Poor's hitelminősítőt, amiért egy fokozottal rontott az Egyesült Államok hosszú távú államadós-besorolásán; a befektetési guru szerint a döntésnek "semmi értelme sincsen", és korlátozott hatása lesz a piacokra.