Nyílt napon ismerkedhettek roma fiatalok a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és más rendvédelmi szervek munkájával, valamint a felvételi követelményekkel a rendőrség budapesti igazgatási központjában.
A szombati londoni belvárosi zavargások és rendőri összecsapások után anarchista tüntetők immár arra készülnek, hogy Vilmos herceg és Kate Middleton áprilisi esküvőjén is demonstrálni fognak.
Négy óra alatt százkilenc gyorshajtót fotóztak le a rendőrök Fejér megyében. A rekorder az az autós volt, aki az M7-es autópályán 190 kilométer/órás sebességgel száguldott.
A török miniszterelnök szerint Szíria elkezdte a reformok kidolgozását, miután több mint egy hete kormányellenes tüntetések rázzák az országot. Szíriai aktivisták tüntetésekre szólítottak fel – Basar Asszad elnök pedig hamarosan beszédet fog tartani. Asszad az utcákra vezényelte a hadsereget, több tüntető pedig azt állítja, hogy iráni ügynökök is vannak a biztonsági erők között.
"Nem értünk egyet Wittner Máriával!" - mindössze ennyit reagált a pécsi Fidesz Wittner Mária országgyűlési képviselő Toller Lászlóval kapcsolatos kijelentéseire. Az egymondatos közleményben Hoppál Péter helyi Fidesz-elnök nem fejtette ki bővebben, hogy miben nem értenek egyet képviselőtársával, illetve mely mondataival nem tudnak azonosulni.
A magyarok 43 százaléka nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, és ezt csaknem 90 százalékban az anyagi erőforrások hiányával indokolják - derül ki a BellResearch-nek az Aegon Magyarország megbízásából készült kutatásból.
Bizton lehet arra számítani, hogy a királyi esküvők rengeteg fénnyel és pompával járnak, egy később születendő királyról és királynőről már nem is beszélve. Nagy-Britanniában viszont a trónutódlási rendben a második helyen álló Vilmos herceg és régi barátnője, Kate Middleton közelgő nászához másfajta várakozások is kapcsolódnak. A gazdaság visszaesés jelenlegi időszakában az üzleti élet szereplői…
"Nem értünk egyet Wittner Máriával!" - mindössze ennyit reagált a pécsi Fidesz Wittner Mária országgyűlési képviselő Toller Lászlóval kapcsolatos kijelentéseire. Az egymondatos közleményben Hoppál Péter helyi Fidesz-elnök nem fejtette ki bővebben, hogy miben nem értenek egyet képviselőtársával, illetve mely mondataival nem tudnak azonosulni.
Nyolc éve először jelent meg személyesen egy ellene kezdett bírósági tárgyaláson Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök. A kormányfőt adócsalással és korrupciós ügyekkel vádolják üzleti érdekeltségei ügyében.
A Fidesz-KDNP kezdeményezi, hogy a jövőben 11 helyett 15 tagja legyen az Alkotmánybíróságnak. A pártszövetség várhatóan több mint 40 módosító indítványt nyújt be az alaptörvény-javaslathoz.
Várhatóan több mint 40 módosító indítványt nyújt be a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatához a két kormánypárti frakció vezetője. Ezek egyike szerint a jövőben 11 helyett 15 tagja lehet az Alkotmánybíróságnak (Ab).
Április 9-étől demonstrációsorozatot tartanak hivatásuk és szerzett jogaik védelmében a fegyveres és rendvédelmi dolgozók érdekvédelmi szövetségei, szakszervezetei - közölte Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke.
Április 9-től demonstrációsorozatot tartanak hivatásuk és szerzett jogaik védelmében a fegyveres és rendvédelmi dolgozók érdekvédelmi szövetségei, szakszervezetei - közölte Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke.
Lezárult az a korszak, amikor a kormányok semmibe vették az emberek akaratát - mondta napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor. A miniszterelnök az alkotmányozási kérdőív kiértékelése kapcsán hozzátette: a válaszadók 91 százaléka ért egyet abban, hogy a megújuló Magyarországon az alapvető kötelességeink ugyanolyan fontosak, mint az alapvető jogaink.
Moammer Kadhafi líbiai vezető erői hétfő reggel megállították a felkelők nyugat felé nyomulását az ország tengerpartjának nagyjából a közepén található Ben-Dzsavád város nyugati kapujában - jelentette egy tudósító a helyszínről.
Demonstrációs információs központot állított fel a vegyipari szakszervezet (VDSZ), hogy szervezéssel, koordinációval segítse az április 9-i tüntetésre készülő vidékieket és budapestieket. A VDSZ tájékoztatása szerint egyre több "civil" jelzi, hogy csatlakozna a fővárosi megmozduláshoz, de nem ismeri a lehetőségeket.
Tízezernél is több doboz magyar adójegy nélküli cigaretta került elő egy moldáv utas csomagjaiból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A férfi ellen csempészet miatt eljárás indult.
Súlyos gondok vannak a lengyel statisztikákkal - hívta fel a figyelmet néhány napja a lengyel jegybank tanácsadója, Miroslaw Gronicki korábbi pénzügyminiszter.
Felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség négy kazincbarcikai férfi ellen, aki baseballütővel vert meg egy "randevúra" érkező edelényi fiatalt. Az időközben elfogott tettesek riasztófegyvert tartottak 19 éves áldozatuk fejéhez és benzinnel is lelocsolták.
Nem nőtt idehaza a kábítószer-fogyasztással összefüggő közvetlen, túladagolás miatti halálozások száma az elmúlt évtizedben, körülbelül évente 30-an halnak meg emiatt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Nemzeti Drog Fókuszpont.
Az MSZP frakcióvezetője Orbán Viktor napirend előtti felszólalására reagálva azt akarta megtudni, hogy a kormányfő egyetért-e azokkal a mondatokkal, amelyeket a fideszes Wittner Mária mondott Horn Gyuláról és Toller Lászlóról.
A bíróság úgy ítélte meg, a kényszerintézkedésre a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye miatt van szükség, annak ellenére, hogy a férfi önként jelentkezett a rendőrségen.
A munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cégek legnagyobb magyarországi álláskeresői adatbázisa jön létre a Tele-Scope Személyzeti Tanácsadó Kft. és a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. (JOB Kft.) egyesülése után, a két cég közös adatbázisában több mint 104.000, főként diplomás munkavállaló érhető el - közölte a fúzió után JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. néven tovább működő cég hétfőn az MTI-vel.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az alkotmányról szétküldött kérdőívekre válaszolók egyértelmű irányt szabtak, világos értékeket fogalmaztak meg, amelyek szerepeltetése kötelességük, ezért a szükséges módosító indítványokat benyújtják. Lázár János szerint a véleménynyilvánítás szabadságába Wittner Mária véleménye is beletartozik
Szamosangyaloson fogták el hétfőn azt a férfit, aki szombaton este autójával halálra gázolt Porcsalmán egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása megalapozott gyanújával folytatja a nyomozást, a férfit várhatóan még hétfőn kihallgatják - közölte a Független Hírügynökséggel Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság…
Tizenkét államtitkárnak bérelnek szolgálati lakást a minisztériumok. Ezek átlagos bérleti díja 216 ezer, így évente csaknem 21 millió forintba kerül a kormánytagok elhelyezése, írja a Blikk.
Április 9-étől demonstrációsorozatot tartanak hivatásuk és szerzett jogaik védelmében a fegyveres és rendvédelmi dolgozók érdekvédelmi szövetségei, szakszervezetei - közölte Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Részleges beismerő vallomást tett a múlt szerdai fóti kettős gyilkosság gyanúsítottja - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján; a férfit, aki a gyanú szerint megölte élettársát és annak anyját, egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Pest Megyei Bíróság.
Az Iráni Iszlám Köztársaság a gazdasági kapcsolatok javítását ajánlotta fel Argentínának – cserébe azt kéri, hogy a dél-amerikai ország ejtse a nyomozást a 90-es években elkövetett Buenos Aires-i robbantás ügyében - számolt be az argentin Perfil nevű lap.
A választók tavaly, a szavazáskor sem a Fidesz alkotmányozási terveiről, sem a gazdaságpolitikájáról nem tudtak semmit - reagált hétfőn a parlamentben a miniszterelnök napirend előtti felszólalására az LMP frakcióvezetője. Az MSZP arra volt kíváncsi, hogy visszahívják-e Wittner Máriát?
Az LMP április 17-re tüntetést szervez a budapesti Vörösmarty térre, mert a párt szerint a Fidesz-kormány és alkotmánytervezete "rég nem látott veszélyt jelent a demokráciára, a szociális és környezeti jogokra".
A Táncsics Alapítvány a januárban meghirdetett politikai képzése iránti óriási érdeklődést látva továbbra is igyekszik megszólítani a baloldali fiatalokat. Ezért meghirdeti a Táncsics Nyitott Egyetemet-olvasható a kapcsolat.hu-n.