2011. március 28. hétfő

márc. 28
14:05
Repülővel akart cigit csempészni (Alternatív Energia)
Tízezernél is több doboz magyar adójegy nélküli cigaretta került elő egy moldáv utas csomagjaiból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A férfi ellen csempészet miatt eljárás indult.
márc. 28
14:06
Lengyelország mégsem „csodaország”? (ATV)
Súlyos gondok vannak a lengyel statisztikákkal - hívta fel a figyelmet néhány napja a lengyel jegybank tanácsadója, Miroslaw Gronicki korábbi pénzügyminiszter.
márc. 28
14:08
Felrobbant egy jemeni lőszergyár: 70 halott (ATV)
Előzőleg al-kaidások fosztották ki az épületet.
márc. 28
14:21
Baseballütővel verték meg az első randin (Alternatív Energia)
Felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség négy kazincbarcikai férfi ellen, aki baseballütővel vert meg egy "randevúra" érkező edelényi fiatalt. Az időközben elfogott tettesek riasztófegyvert tartottak 19 éves áldozatuk fejéhez és benzinnel is lelocsolták.
márc. 28
14:23
Stagnál a drog miatti halálesetek száma idehaza (Alternatív Energia)
Nem nőtt idehaza a kábítószer-fogyasztással összefüggő közvetlen, túladagolás miatti halálozások száma az elmúlt évtizedben, körülbelül évente 30-an halnak meg emiatt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Nemzeti Drog Fókuszpont.
márc. 28
14:39
Egyetért-e Orbán Wittner mondataival? (Metropol)
Az MSZP frakcióvezetője Orbán Viktor napirend előtti felszólalására reagálva azt akarta megtudni, hogy a kormányfő egyetért-e azokkal a mondatokkal, amelyeket a fideszes Wittner Mária mondott Horn Gyuláról és Toller Lászlóról.
márc. 28
14:41
Előzetesben a fóti kettős gyilkosság gyanúsítottja (Metropol)
A bíróság úgy ítélte meg, a kényszerintézkedésre a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye miatt van szükség, annak ellenére, hogy a férfi önként jelentkezett a rendőrségen.
márc. 28
15:00
Létrejön a legnagyobb magyarországi álláskereső adatbázis (ATV)
A munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cégek legnagyobb magyarországi álláskeresői adatbázisa jön létre a Tele-Scope Személyzeti Tanácsadó Kft. és a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. (JOB Kft.) egyesülése után, a két cég közös adatbázisában több mint 104.000, főként diplomás munkavállaló érhető el - közölte a fúzió után JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. néven tovább működő cég hétfőn az MTI-vel.
márc. 28
15:02
Japán: radioaktív víz egy szerelőalagútban (ATV)
Félő, hogy a folyadék eljut a környezetbe is.
márc. 28
15:15
Lázár megvédte Wittner kijelentését (Metropol)
A Fidesz frakcióvezetője szerint az alkotmányról szétküldött kérdőívekre válaszolók egyértelmű irányt szabtak, világos értékeket fogalmaztak meg, amelyek szerepeltetése kötelességük, ezért a szükséges módosító indítványokat benyújtják. Lázár János szerint a véleménynyilvánítás szabadságába Wittner Mária véleménye is beletartozik
márc. 28
15:18
Nem bírta elviselni a szakítást a fóti kettősgyilkos (ATV)
Franciakulccsal gyilkolta meg pártját és annak anyját.
márc. 28
15:20
Halálra gázolta a biciklist, elmenekült, elfogták (ATV)
Szamosangyaloson fogták el hétfőn azt a férfit, aki szombaton este autójával halálra gázolt Porcsalmán egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása megalapozott gyanújával folytatja a nyomozást, a férfit várhatóan még hétfőn kihallgatják - közölte a Független Hírügynökséggel Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság…
márc. 28
15:22
Hónapok után hazajött a magyar celeb, de kivonult a médiából (ATV)
Nem nyilatkozik és a telefonszáma sem publikus.
márc. 28
15:33
Nem járnak a villamosok a Nagykörúton (Infostart)
Nem közlekednek a nagykörúti villamosok Budapesten, mert a 6-os villamoson a Király utcánál rosszul lett egy utas hétfő délután.
márc. 28
15:33
200 ezerért bérelnek lakást az államtitkároknak (Metropol)
Tizenkét államtitkárnak bérelnek szolgálati lakást a minisztériumok. Ezek átlagos bérleti díja 216 ezer, így évente csaknem 21 millió forintba kerül a kormánytagok elhelyezése, írja a Blikk.
márc. 28
15:35
Rosszul lett egy utas a villamoson (Metropol)
Nem közlekednek a nagykörúti villamosok Budapesten, mert a 6-os villamoson a Király utcánál rosszul lett egy utas hétfő délután.
márc. 28
15:36
Addig tüntetnek a Parlament előtt a rendőrök, amíg meg nem egyeznek (ATV)
Április 9-étől demonstrációsorozatot tartanak hivatásuk és szerzett jogaik védelmében a fegyveres és rendvédelmi dolgozók érdekvédelmi szövetségei, szakszervezetei - közölte Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
márc. 28
15:51
Beismerte tettét a fóti gyilkosság gyanúsítottja (Metropol)
Részleges beismerő vallomást tett a múlt szerdai fóti kettős gyilkosság gyanúsítottja - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján; a férfit, aki a gyanú szerint megölte élettársát és annak anyját, egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Pest Megyei Bíróság.
márc. 28
15:54
Irán: Argentína felejtse el a zsidók elleni támadásokat (ATV)
Az Iráni Iszlám Köztársaság a gazdasági kapcsolatok javítását ajánlotta fel Argentínának – cserébe azt kéri, hogy a dél-amerikai ország ejtse a nyomozást a 90-es években elkövetett Buenos Aires-i robbantás ügyében - számolt be az argentin Perfil nevű lap.
márc. 28
16:09
"Színjáték" a parlamentben - így reagáltak Orbán Viktor beszédére a pártok (Infostart)
A választók tavaly, a szavazáskor sem a Fidesz alkotmányozási terveiről, sem a gazdaságpolitikájáról nem tudtak semmit - reagált hétfőn a parlamentben a miniszterelnök napirend előtti felszólalására az LMP frakcióvezetője. Az MSZP arra volt kíváncsi, hogy visszahívják-e Wittner Máriát?
márc. 28
16:12
Kedden jön az igazi tavasz (ATV)
17 fok is lehet.
márc. 28
16:27
Tüntetést szervez az LMP az alkotmánytervezet ellen (Metropol)
Az LMP április 17-re tüntetést szervez a budapesti Vörösmarty térre, mert a párt szerint a Fidesz-kormány és alkotmánytervezete "rég nem látott veszélyt jelent a demokráciára, a szociális és környezeti jogokra".
márc. 28
16:30
Elvesztette állampolgárságát, mert a magyar válogatottban játszana (ATV)
Schmitt Pál már aláírta állampolgársági kérelmét.
márc. 28
16:48
"Kicsit fájnia kell az önkormányzatnak" Pokorni nem úgy gondolja, mint Orbán (ATV)
A tankötelezettségről és az iskolák államosításáról is más a véleménye.
márc. 28
16:50
„Elfogadhatatlan hibák” a fukusimai erőműben + videó (ATV)
A Tepco vasárnap elnézést kért a „tévedésért”, hogy a sugárzást a normális szint 10 millió szorosára becsülte.
márc. 28
17:03
Gyurcsány-blog: Indul a Táncsics nyitott egyetem (Alternatív Energia)
A Táncsics Alapítvány a januárban meghirdetett politikai képzése iránti óriási érdeklődést látva továbbra is igyekszik megszólítani a baloldali fiatalokat. Ezért meghirdeti a Táncsics Nyitott Egyetemet-olvasható a kapcsolat.hu-n.
márc. 28
17:06
Nem jár szavazat a gyerekek után (ATV)
Kikerül az alkotmánytervezetből a gyerekek után járó szavazati jog. A Fidesz javasolja, hogy bekerüljön a tényleges életfogytiglan intézménye, és az Alkotmánybíróság létszáma tizenöt tagra bővüljön - jelentette be Lázár János a frakcióülés után.
márc. 28
17:24
"Karneváli orgiával" készülnek az anarchisták Vilmos esküvőjére (ATV)
Füstbombát és útakadályokat is terveznek.
márc. 28
17:26
Átvilágítják a budapesti múmiákat: nézze meg a videót (ATV)
A budapesti Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Osztályán különleges program indult. Az intézmény kedden hozza nyilvánosságra a részleteket, ám a Facebook közösségi portálra hétfőn már feltettek egy sokat sejtető videófelvételt a múmiákról.
márc. 28
18:15
Száz módosító javaslat az alaptörvény tervezetéhez (Infostart)
Mintegy száz módosító indítvány érkezett hétfőn a megadott határidőig a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatához. A kormánypárti frakcióvezetők azt javasolják, hogy 15 tagú legyen az Alkotmánybíróság (Ab), amely költségvetési kérdésekben akkor dönthetne ismét teljes körűen, ha az államadósság a GDP 50 százaléka alá csökken. A gyermekek után járó szavazati jog lehetőségét és a vármegye elnevezést…
márc. 28
18:18
Olajfestmény Orbán Viktorról: kiállították (ATV)
Egy Orbán Viktort ábrázoló olajfestmény is megtekinthető a nyíracsádi Molnár Galéria kiállításán. Az alkotás az "EU élén" címet viseli, a képen a miniszterelnök egy nemzeti és egy uniós zászló előtt áll.
márc. 28
18:51
Három autó karambolozott Nyékládházánál (Metropol)
Három autó karambolozott Nyékládházánál hétfő délután a vasúti felüljáró közelében, a balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje van.
márc. 28
18:54
Az atombaleset miatt cenzúrázták a rajzfilmet (ATV)
A Simpson-családot sugárzó német televízió a Japán atomkrízis miatt nem adja le az amerikai rajzfilmsorozat atombalesetekkel foglalkozó részeit - közölte hétfőn a televízió szóvivője. Azt is hozzátette, hogy eddig nem találtak problémás epizódokat. Hasonló lépéseket tettek svájci és osztrák televíziók is. A sorozat egyik producere erre reagálva közölte: "teljesen megérti", hogy most nem akarják…
márc. 28
18:56
"Gusztustalan rohadékok" Deutsch kiborult (ATV)
"Szemét alakok", "irtózatos g***k", "gusztustalan rohadékok" - ezek a kifejezések is szerepelnek Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő Twitter oldalán. A politikus a felsorolás végén hozzáteszi: "És van Gyurcsány".
márc. 28
19:09
250 ezerre bírságoltak egy alpolgármestert (Metropol)
Kettőszázötvenezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte a Fidesz parlamenti frakciójának etikai bizottsága a képviselőcsoport egyik tagját, Rónaszékiné Keresztes Mónikát, Erzsébetváros fideszes alpolgármesterét költségtérítési ügye miatt.
márc. 28
19:27
Hátrányba kerülhetnek, akik orvosi képzésre jelentkeznek (Infostart)
Szigorodnak a felvételi szabályok. 2013-tól az orvosira kettő, a bölcsészettudományi, a jogi és a társadalomtudományi képzésre egy emelt szintű érettségit írt elő egy nemrég megjelent kormányrendelet. Az egyik pedagógus szakszervezet elnöke egyetért azzal, hogy felkészültebb diákok kerüljenek a felsőoktatásba, ugyanakkor nem tudja, hogy a kormány mi alapján határozta meg a 2013-at. Szerinte az…
márc. 28
19:30
A Facebookon éltek vissza a polgármester nevével (ATV)
Nem Hassay Zsófia terézvárosi polgármester írta a Facebook közösségi portálon azokat a bejegyzéseket, amelyek a Tűzraktérrel kapcsolatban kerültek az internetre. Az önkormányzat jogi lépéseket tesz az ügyben.
márc. 28
19:48
Szíria: megkerültek az eltűnt újságírók (ATV)
Előkerült a Reuters brit hírügynökség két libanoni újságírója, akik a hétvégén tűntek el Szíriában, miközben a kormányellenes tüntetésekről tudósítottak - közölte hétfőn munkaadójuk. A két férfit a szíriai hatóságok vették őrizetbe, mert nem volt engedélyük a munkára. A hírügynökség damaszkuszi tudósítóját pénteken utasították ki az országból, mert a hatóságok nem voltak elégedettek munkájával.
márc. 28
20:03
El lehet-e tüntetni negyven évet a magyar történelemből? (Infostart)
Több alkotmányjogász is bírálta a Fidesz új alkotmány-tervezetét annak benyújtása óta.
márc. 28
20:03
A nő legszebb húsz éve (Metropol)
Megkérdezték tőlem egy interjúban, hogy mennyit változott a magyar nők élete, másképp kell-e őket ma megszólítani.
márc. 28
20:03
Deutsch Tamás: "Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány". (Alternatív Energia)
"Szemét alakok", "irtózatos gecik", "gusztustalan rohadékok" - ezek a kifejezések is szerepelnek Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő Twitter oldalán. A politikus a felsorolás végén hozzáteszi: "És van Gyurcsány".
márc. 28
20:06
Paks kibírna egy fukusimai katasztrófát + videó (ATV)
Pakson felkészültek arra a stressz-tesztre, amit pénteken rendeltek el az uniós tagállamok vezetői az EU-s csúcson. Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mit vizsgálnak az atomerőműveken, de mivel a magyar reaktornál folyamatosan zajlanak a legmagasabb szintű biztonsági fejlesztések, ezért nem lehet gond a teszt során - mondta a létesítmény vezérigazgatója.
márc. 28
20:21
Lázár János megvédte Wittner Máriát (Alternatív Energia)
Orbán Viktor napirend előtti beszédével folytatódott az alkotmányozás a parlamentben. A kormányfő az egymilliárd forintért kiküldött alkotmányozásról szóló 12 pontból álló kérdőívet értékelte, s ennek eredménye alapján javasol módosító indítványokat. Ezután lezárják az alkotmány általános vitáját és döntenek az alkotmánytervezetek részletes vitára bocsátásáról.
márc. 28
20:24
Meghalt az internet egyik atyja (ATV)
Meghalt Paul Baran amerikai mérnök, aki a hatvanas években végzett kutatásaival segített lerakni az internet alapjait - közölte hétfőn a New York Times című amerikai lap. Baran 84 éves volt.
márc. 28
20:39
Gyurcsány: Lassan kezdhet fájni a Fidesz vezetőinek feje (Infostart)
Továbbra is egyetért Gyurcsány Ferenc volt kormányfő azzal, hogy az MSZP nem vesz részt az alkotmányozási folyamatban. A szocialista országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a köztársaság leváltásának előkészülete zajlik, amit a párt még jelenlétével sem legitimálhat. Úgy vélte: Orbán Viktor miniszterelnök célja a többi között az, hogy az Alkotmánybíróság jogköreinek…
márc. 28
21:00
Magyar ralisok Citroen DS3-mal (ATV)
Több éves szünet után 2011-ben visszatér a Citroën Hungária az Országos Rallye Bajnokságba. Nem is akármilyen ütőkártyákat vet be a cég: a vadonatúj, 2011-es fejlesztésű DS3 R3T egy olyan csapat tulajdonában van, amelyet a magyar ralit sok éve meghatározó, sikeres és népszerű sportember, Bútor Róbert vezet. A csapat munkáját pedig a márka nemzetközi sikereit megalapozó Citroën Racing segíti.
márc. 28
21:02
Háziőrizetben Mubarak és családja (ATV)
Nem hagyhatják el az országot.
márc. 28
21:15
Orbán: Ez az egész nemzet alkotmánya lesz - a nap hírei (Infostart)
A miniszterelnök szerint az egész nemzet alkotmánya lesz az új alaptörvény. Orbán Viktor a parlamentben, napirend előtti felszólalásában emlékeztetett arra: lezárult az új alkotmány előkészítését segítő nemzeti konzultáció.
márc. 28
21:18
Ingyenes pertárskereső honlap indult (ATV)
Pertárskereső oldal indult az interneten, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik eddig anyagi vagy más megfontolásból nem mertek pereskedni. Az oldal állítása szerint, amíg korábban sokan úgy érezhették, nem éri meg hosszú és költséges ügyvédi eljárást indítani, most könnyedén találhatnak pertársakat maguk mellé, akikkel összefogva eredményesebben, a költségeket megosztva járhatnak el.
márc. 28
22:09
Orbán: Fáj a szívem a családi szavazati jogért (Infostart)
"Fáj a szívem azért, hogy az emberek végül is kidobták a családi szavazati jog lehetőségét" - mondta a miniszterelnök a Magyar Televízió Az Este című műsorában az új alkotmánnyal kapcsolatos nemzeti konzultáció eredményére utalva. A gazdaságot érintően szólt arról, hogy az idei év első felében ugyan magasabb hiányszámokkal kell számolni, ám ezt a második félév korrigálni fogja.

Keresés