Kövér László szerint kormányoknak nem szokás és nem illendő alkotmányozni, ezért az Országgyűlés elnöke maximálisan egyetért azzal, hogy az új alaptörvény normaszövegére a képviselőcsoportok tegyenek javaslatokat.
Nem indulhat a helyhatósági választásokon Sztálin Oroszországban: Hanti-Manszijszk szibériai város választási bizottsága elutasította Dmitrij Sztálin képviselőjelöltként való nyilvántartásba vételét.
A sebességmérők befolyásolására alkalmas eszközök tilalmára nyújtott be törvénymódosító javaslatot pénteken az LMP. Az ellenzéki párt a közúti közlekedésről szóló törvény módosításához nyújtott be javaslatot, a közlekedés biztonsága érdekében.
Már csak Hevesben nincs látogatási tilalom, a többi megyében összesen 70 kórházban van részleges vagy teljes zárlat az influenzajárvány miatt. A korábbi 58 intézményen kívül egy hét alatt 12 kórházban tiltották meg a hozzátartozók látogatását főleg a szülészeti-, nőgyógyászati, csecsemő-, gyermek- és intenzív osztályokon.
Az esztergomi Fidesz-csoport nevében kiadott közlemény bűncselekmény elkövetésével vádolja a város hivatalban lévő polgármesterét, a hamis állítások személyiségi jogokat is sértenek - figyelmeztette az önkormányzat a helyi Fidesz-frakciót.
Két kispuskalőszert küldtek borítékban "BM országos rendőrparancsnok" címzéssel a Belügyminisztériumba. A borítékot a minisztérium belvárosi postabontójában találták meg, a címzés nem pontos, de a feliratból sejthető, hogy a főkapitánynak szánták.
Két kispuskalőszert küldtek borítékban "BM országos rendőrparancsnok" címzéssel a Belügyminisztériumba. A borítékot a minisztérium belvárosi postabontójában találták meg, a címzés nem pontos, de a feliratból sejthető, hogy a főkapitánynak szánták.
Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság (FB) a megismételt elsőfokú büntetőper pénteki tárgyalásán.
Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság (FB) a megismételt elsőfokú büntetőper pénteki tárgyalásán.
Az Európai Parlament (EP) jövő szerdán Neelie Kroes médiaügyi uniós biztossal tart vitát a magyar médiatörvényről. Ez lesz az első alkalom, hogy a EP egésze hivatalosan is napirendjére tűzi a törvényt.
Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság a megismételt elsőfokú büntetőper pénteki tárgyalásán.
Első fokon elvesztette a magyarországi kiadatás ellen indított jogi harcát Francis Ciarán Tobin, a két kisgyermek halálát okozó, több mint egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelőse, aki azonban fellebbez a dublini felsőbíróság pénteki, nem jogerős végzése ellen.
A társadalmi béke megteremtését segítheti elő a Balsai István által a héten benyújtott úgynevezett semmisségi törvényjavaslat a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) szerint. Ennek lényege, hogy a 2006. szeptember 17. és október 24. között a fővárosban a tömegoszlatások idején rendőri eljárás alá vont civilek elleni ítéleteket megsemmisítenék, ha az Országgyűlés elfogadja a…
Első fokon elvesztette a magyarországi kiadatás ellen indított jogi harcát Francis Ciarán Tobin, a két kisgyermek halálát okozó, több mint egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelőse, aki azonban fellebbez a dublini felsőbíróság pénteki, nem jogerős végzése ellen.
Budapest 66 évvel ezelőtti fasizmus alóli felszabadulására, az 1945-ben, a budapesti harcokban hősi halált halt katonákra és a polgári áldozatokra emlékeztek ma több helyen is a fővárosban. Az 50 napos ostrom során 25 ezer polgári személy vesztette az életét és 52 ezren sebesültek meg.
Bárki kezdeményezheti majd az abortusztörvény megsemmisítését az Alkotmánybíróságnál, ha érvényesül a Fidesz és a KDNP által benyújtott alkotmánykoncepció - közölte pénteki közleményében Lendvai Ildikó. Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának szocialista tagja szerint az elképzelés alapján az esemény utáni tabletták betiltását is bárki felvetheti majd.
Tizenkét országos egészségügyi intézet főigazgatói posztjára írt ki pályázatot a nemzeti erőforrás miniszter. Az Egészségügyi Közlönyben megjelent pályázati felhívások többsége 60 napra szól, ezután Réthelyi Miklós bírálja el a jelentkezők beadványait.
Példaként szeretne állni a mai fiatalok elé, és teljesítményével szeretne elismerést kivívni, ebbe pedig egyáltalán nem fér bele a csajozás, állítja Vastag Tamás.
A tényeket politikai befolyásolástól mentes, független vizsgálatnak kell kiderítenie - közölte lapunkkal Göncz Kinga a moszkvai követségi épület 2008-as értékesítése körüli botrányra utalva.
Kétmilliós illetéktartozása van Selmeczi Gabriella fideszes képviselőnek egy 2005-ös törökbálinti ingatlanvásárlás nyomán. A nyugdíjvédelmi megbízottként is tevékenykedő képviselő - akinek vagyonnyilatkozata szerint több ingatlana van, illetve termőföldek és erdő is van a tulajdonában - a hivatalt okolja a történtekért.
Vita bontakozott ki a kormánykoalíción belül az alkotmányozásról a kormánypártok siófoki frakcióülésén, Lázár János szerint azonban csak "élénk konzultáció" zajlott, és a frakcióvezető úgy véli: minden vitás kérdésben megegyeznek a KDNP-vel.
Kevesen gondolták volna, hogy egy kevésbé ismert alelnök, aki azért került Egyiptom élére, mert Anwar Szadat elnököt meggyilkolták 1981-ben, 30 éven át hatalmon marad. A 82 éves Hoszni Mubarak távozását azonban január 25-e óta tömegek követelték.
A tavaly ősszel életbe léptetett menetrend első eseményeként az Európai Bizottság a múlt hónapban kiadta első "Éves növekedési jelentését". Ez kijelöli az EU-beli makrogazdasági és költségvetési egyeztetés és pálya kívánatos irányát. Egy javaslat szerint a nemzeti alkotmányokba kötelezően be kell iktatni az "adósságriadó" mechanizmusát, azonban Írország és Magyarország jelezte, hogy nem tetszik az…
Bejelentette pénteken a svájci szövetségi kormány, hogy utasították az ország bankjait: fagyasszák be azokat a számlákat, amelyek a péntek este lemondott egyiptomi elnökhöz, Hoszni Mubarakhoz tartoznak.
Temetőben voltam, valamiért kellett nekünk egy hatalmas traktorgumi, de valaki felismert. Ez a baj, hogy mindig felismernek - panaszkodik a közismert tolvaj, Repülős Gizi.
Szűkítené az érettségi tárgyakat az új közoktatási törvény: a felére csökkentené az érettségin választható tárgyak számát a szaktárca – ehhez még az új közoktatási törvényt sem kellene megvárnia, elég lenne hozzá egy rendeletmódosítás.
A világ vezetői egymás után üdvözölték Hoszni Mubarak egyiptomi elnök péntek esti lemondásának hírét, kiemelve, hogy a nép erejének történelmi győzelme megnyitja az utat a demokrácia felé. A lemondott államfő azonban nem így látja: pénteken kemény kritikát fogalmazott meg a nyugat "demokrácia-taktikájával" szemben.
Eddig ötvennyolcezer H1N1 elleni oltóanyagot igényeltek Magyarországon, jóllehet az ingyenesen beadható vakcinából csaknem négyszázezer adag még rendelkezésre áll. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának vezetője közölte, ha nem fogy el az oltóanyag akkor azt meg kell semmisíteniük. Pedig a tavalyi oltás idénre már nem ad védettséget - figyelmeztetett a szakember.
Megtalálták tegnap a Nagykőrösön zseninek tartott Bekő Laci holttestét. A 17 éves fiú, a városi tehetséggondozó ösztöndíjasa és számos tanulmányi verseny győztese január 19-án tűnt el a lakásukról.
Három éven keresztül tartott fogva egy idős férfit Ózdon egy uzsorás házaspár. A rendőrség szerint a pár állandó fenyegetéssel öngyilkosságba is kergetett valakit. A bíróság ma előzetes letartóztatásba helyezte őket.
Angela Merkel után David Cameron brit miniszterelnök ismerte el, hogy az európai multikulturalizmus kísérlete gyakorlatilag kudarcot vallott. Talán nem véletlen, hogy David Cameron beszédére Münchenben került sor, ahol egy nemzetközi biztonsági konferencián nyíltan beszélt arról a múlt héten, hogy véget kell vetni a passzív tolerancia korszakának, és azt egy erőteljes liberalizmusnak kell…
Közel négyszeres létszámbővítés, kiterjesztett hatáskör és különleges védelem az ott dolgozóknak. Ezeket az elképzeléseket is tartalmazza az a terv, amelyet a Belügyminisztérium készített a maffiaellenes központként is ismert Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ fejlesztéséről.
Bár úgy tűnt, az adóhatóság nem nagyon tud mit kezdeni Győzikével és a tartozásával, a showman megelégelte, hogy folyton megtalálják emiatt. Mindent kifizetett!
Mubarak nem ért célba: 1981-ben mondott első televíziós beszédében megígérte, hogy nem fog olyasmibe, amit nem tud véghezvinni, nem rejti el az igazságot az emberek elől, és nem fogja eltűrni a rendetlenséget. A pálya végétől néhány hónap választotta el, most azonban lehet, hogy száműzetésbe kell vonulnia, és az is kérdés, hogy mi lesz a milliárdos vagyonának és a világ számos országában…