2011. február 11. péntek

febr. 11
13:47
Fideszes polgármester: állami kézben is megoldható a kórházintegráció (ATV)
Wintermantel Zsolt a főváros és a kerületek viszonyáról, a Derce-ügy hátteréről, és egy érdekes köszönőlevélről.
febr. 11
13:48
Fenntartható a kilakoltatási moratórium (Metropol)
A Fidesz frakcióvezetője szerint ha április 15-ig nem találnak más megoldást, fenn kell tartani a kilakoltatási moratóriumot.
febr. 11
13:50
Leadja S8-as Audiját Lázár János (Metropol)
Két héten belül leadja szolgálati gépkocsiját Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere ezt pénteki siófoki sajtótájékoztatóján közölte.
febr. 11
14:21
Már húsvét előtt új alkotmányunk lehet (ATV)
A kormánypártok azt javasolják, hogy az Országgyűlés ne húsvéthétfőn, hanem április 18-án fogadja el az új alkotmányt - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz és a KDNP háromnapos közös tanácskozásának zárónapján pénteken, Siófokon.
febr. 11
14:24
Utazások kitalált üzleti céllal, gyanús szerződések a MÁV Informatikánál (Alternatív Energia)
Fiktív és vélhetően szükségtelen, több 10 millió forint értékű szerződések mellett gyanús külföldi utazások állnak a MÁV Informatika Zrt. ügye kapcsán a héten történt gyanúsítások hátterében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a társaságnál 2009 ősze óta tartó nyomozás részeként hallgatott ki három újabb gyanúsítottat az ügyben.
febr. 11
14:24
Havazás helyett viharos szél a hétvégén (Metropol)
Lehűlés és változékony idő jön, legfeljebb kisebb hószállingózásra számíthatunk.
febr. 11
14:39
Al-Dzsazíra: Mubarak távozott Egyiptomból (ATV)
Egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a sajtóban az egyiptomi elnök tartózkodási helyét illetően.
febr. 11
14:57
MÁV Informatika: újabb három gyanúsított (ATV)
Fiktív szerződések gyanús utazások miatt nyomoznak.
febr. 11
14:59
A Twitteren jelentette be: visszatér az egykori színészlegenda (ATV)
Ügynöksége eddig is sorra kapta az ajánlatokat.
febr. 11
15:00
Késések a hatvani vasútvonalon biztosítóberendezési hiba miatt (Alternatív Energia)
Késve tudnak csak közlekedni a szerelvények a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon péntek délután.
febr. 11
15:01
Kispuskalőszereket küldtek egy borítékban az ORFK-ra (ATV)
Az országos rendőrparancsnoknak címezték.
febr. 11
15:02
Leadja szolgálati autóját Lázár János (Alternatív Energia)
Leadja szolgálati kocsiját két héten belül Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője ezt pénteken, siófoki sajtótájékoztatóján jelentette be.
febr. 11
15:15
Göncz Kinga: "Az ingatlan-értékbecslés nem a külügyminiszter feladata" (Infostart)
A moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének eladásáról már külügyminiszteri kinevezésem előtt megszületett az érdemi döntés - közölte Göncz Kinga pénteken az MTI-nek adott nyilatkozatában.
febr. 11
15:15
Lázár megválik Audijától (ATV)
Egy héten belül leadja.
febr. 11
15:18
Csökkentették a börtöntelefonok percdíjait (Alternatív Energia)
Az ombudsman javaslatára csökkentették a börtöntelefonok percdíját - derült ki Országgyűlési Biztos Hivatalának pénteki közleményéből. Mint írják, indokolatlanul sokat számláztak a börtönökben felszerelt telefonok használatáért, ezzel megnehezítették az egyetlen gyors kapcsolatot a védővel és a hozzátartozókkal. A mobil hívások percdíjait így országosan, minden BV-intézetben percenként nettó 88…
febr. 11
15:18
A Fidesz-KDNP megvédi az emberek érdekeit (Metropol)
Részletek és más témák (pl. kilakoltatási moratórium) a cikkben.
febr. 11
15:20
Orbán: küzdelmes év jön (Alternatív Energia)
Bár a Fidesz-KDNP frakcióülésen szóba került, hivatalosan továbbra sem árulnak el semmit a Matolcsy György által elkészített reformcsomagról - ez derült ki a háromnapos siófoki ülést lezáró, Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő és Lázár János Fidesz-frakcióvezető által tartott tájékoztatón.
febr. 11
15:33
Fidesz-KDNP-frakcióülés: személyi változások bejelentése (Infostart)
Az alkotmányozás mellett számos más ügy is téma volt a Fidesz-KDNP háromnapos zárt frakcióülésén Siófokon: így a kát-rendszer, amelynek felülvizsgálatát újrakezdi a kormány; a parlamenti bizottságok vezetésében bekövetkező személyi változások; az oktatás és az egészségügy kérdései; a Balsai-féle semmisségi javaslat; valamint a gazdasági csomag. A Fidesz frakcióvezetője a tanácskozást lezáró…
febr. 11
15:33
A DNS-vizsgálat nem viccel: a sztárséf az apa (ATV)
Az egykori műsorvezető ígéri: felelős apukaként viselkedik majd.
febr. 11
15:36
A társkeresők pénzére utaznak a csalók az interneten (Alternatív Energia)
Egyre több magányos, szerelemre vágyó embert csapnak be az interneten a csalók. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) szerint a többség a szégyen miatt akkor sem mer rendőrségi feljelentést tenni, ha a kalandorok alaposan megcsapolták a pénztárcájukat. Az OFE a közelgő Valentin-nap előtt az árulkodó jelekre figyelmezteti a társkeresőket.
febr. 11
15:51
Amerikaiak és zsidók nélküli Közel-Keletet vizionál az iráni vezető (ATV)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerint az egyiptomi felkelés egy új, amerikai és izraeli befolyás nélküli iszlámista Közel-Kelet felemelkedését mutatja.
febr. 11
15:54
Hiller: Ebben a formában elfogadhatatlan a Hoffmann-féle közoktatási koncepció (Alternatív Energia)
Átgondolatlan, megalapozatlan és ebben a formában elfogadhatatlan Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár új közoktatási koncepciója - mondta Hiller István pénteken. Az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője szerint legalább 140 milliárd forint plusz költségvetési forrást igényelne a terv megvalósítása, bár erről egy szó sincs a koncepcióban.
febr. 11
16:09
Médiatörvény: Kroes hamarosan nyilatkozatot tesz (Infostart)
Az Európai Bizottság által felvetett három aggály mindegyikével foglalkozik az a módosítási tervezet, amelyet a magyar kormány juttatott el Brüsszelbe a médiatörvénnyel kapcsolatban - jelentette be Jonathan Todd, a testület szóvivője pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva.
febr. 11
16:09
Az alkotmányozás folyamatáról egyeztetett a frakciókkal az államfő (ATV)
Schmitt Pál pénteken parlamenti irodájában fogadta az országgyűlési képviselőcsoportok vezetőit, akik az alkotmányozás folyamatáról kialakított véleményüket ismertették az államfővel. A Fidesz és a KDNP közösen készíti el az új alkotmánytervezet normaszövegét, és ez kerül majd a parlament elé. A KDNP szerint a héten zajló siófoki frakcióülésen garanciát kaptak arra, hogy a számukra fontosnak…
febr. 11
16:12
A Jobbik részt vesz az alkotmányozás folyamatában (Alternatív Energia)
Részt vesz a Jobbik az alkotmányozás folyamatában, annak ellenére, hogy alapvető kifogásai vannak a készülő alkotmánnyal kapcsolatban. Balczó Zoltán, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint az alkotmányozási folyamat kaotikus és nem értenek egyet a várhatóan elfogadandó alkotmány elveivel.
febr. 11
16:12
Újabb szakaszához érkezett a közmédia átalakítása (Metropol)
Február 14-től az MR1-Kossuth Rádió, az MR2-Petőfi Rádió és az MR3-Bartók Rádió Hírek, Hírösszefoglalók és a Krónika című műsorainak felügyeletét az MTI Nonprofit Zrt. hírcentruma veszi át.
febr. 11
16:14
Lázár János leadja szolgálati autóját (Alternatív Energia)
Semmiféle szolgálati autóra nem tart igényt többet Lázár János, akit a közelmúltban több kritika ért a használatában lévő drága luxusautó miatt. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője ezt pénteken Siófokon, a háromnapos frakcióülést követő sajtótájékoztatón jelentette be. Lázár János azt mondta, hogy két héten belül leadja a szolgálati autóját.
febr. 11
16:27
Újabb Uniós noszogatás Mubaraknak (ATV)
Az Európai Unió külpolitikai főképviselője, Catherine Ashton továbbra sem adta fel egyiptomi terveit. A politikus, az egyiptomi külügyminisztérium távolságtartó válasza ellenére el szeretne látogatni a válság sújtotta országba.
febr. 11
16:29
Videó: oktattak a hollandok, Sneijder a hét gólját lőtte (ATV)
3-1-re verték a felkészülési meccsen Ausztriát.
febr. 11
16:30
Feltűnően alacsony áron árverezett volna egy bank (Metropol)
Siófok önkormányzata megmentett a kilakoltatástól egy helyi családot, de ez egyedi intézkedés volt, mivel nincs pénze a hasonló segítséghez - mondta Kozma Ani sajtóreferens pénteken.
febr. 11
16:30
Halálra verte élettársát - nem jogerősen 15 évet kapott a bökönyi férfi (Alternatív Energia)
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kétrendbeli testi sértés miatt 15 év fegyházbüntetésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a 40 éves bökönyi férfit, aki még 2009 novemberében halálra verte élettársát, korábban megverte apját és Down-szindrómás unokaöccsét, akinek maradandó sérülést is okozott.
febr. 11
16:32
Már több mint tíz fővárosi kórházban van látogatási tilalom (Metropol)
Már mintegy hetven egészségügyi intézményben vezettek be teljes vagy részleges látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt az országban, Budapesten több mint tíz kórházban van érvényben korlátozás.
febr. 11
16:45
Farkas Flórián feljelentést tett (Infostart)
Büntetőfeljelentést tett az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) hivatalának átadás-átvétele kapcsán feltárt hiányosságok miatt Farkas Flórián, a szervezet elnöke.
febr. 11
16:45
Helyi és országos érdekek közt őrlődik a Semmelweis-terv (ATV)
Ez szivárog a Fidesz-frakcióüléséről kórházügyben.
febr. 11
16:48
Csaló internetes párkeresők (Metropol)
Egyre több személyt érintenek az internetes párkeresésekhez kapcsolódó csalások. - hívja fel a figyelmet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület. A kívánatos célpont elmúlt 40 éves, nemrég vált el, özvegy vagy testi hibával rendelkezik.
febr. 11
17:03
Reményadó jótékonyság, izomsorvadásos gyermekeknek (Infostart)
Az izomsorvadásos gyermekeket és családjaikat támogató Gyógyító Jó Szándék Alapítvány szervez jótékonysági koncertet szombat estére az Óbudai Társaskörben. Oberrecht Gabriella, az alapítvány titkára az InfoRádiónak elmondta: habár a betegség gyógyíthatatlan, civil szervezetük munkatársai próbálják éltetni a reményt az érintettekben, hogy megtalálhatják a gyógymódot, hiszen a kutatások intenzíven…
febr. 11
17:03
Beborulhat a szlovák kormánypárti szavazási fegyelem (ATV)
Bugár szerint beláthatatlan következményei lesznek, ha visszadobják az állampolgársági törvény módosítását.
febr. 11
17:06
Farkas Flórián feljelentést tett hanyag kezelés miatt (Metropol)
Büntetőfeljelentést tett az Országos Cigány Önkormányzat hivatalának átadás-átvétele kapcsán feltárt hiányosságok miatt Farkas Flórián, a szervezet elnöke.
febr. 11
17:06
Utazgattak, loptak, 20 hónapot kaptak (Alternatív Energia)
Összesen 20 hónap börtönre ítélte a bíróság Békéscsabán azt a három nőt, akiket több százezer forintos bolti lopás miatt fogtak el a rendőrök. A nők salgótarjániak és az országban utazgatva lopásokból tartották fenn magukat.
febr. 11
17:21
Mubarak: "ennyi volt, vége" - Egyiptom percről-percre (ATV)
Sátrat bonthatnak a Tahrir téri tüntetők: Omár Szulejmán a hallgatóság üdvrivalgása közben bejelentette, hogy Hoszni Mubarak elnök távozik a posztjáról. Pénteken, a tüntetések 17. napján szintén kiélezett helyzet uralkodott az országban: szögesdrótkerítés mögött álló tankok őrzik az egyiptomi kormányzati épületeket, El-Arishban pedig tűzpárbajról számoltak be.
febr. 11
17:23
Simán megkenhetők a gazdaság nagykutyái (ATV)
És akik nem, azok sem kopogtatnak a rendőrségen egy vesztegetési ajánlat után.
febr. 11
17:24
Szerelmespárok féláron látogathatják a budapesti állatkertet (Metropol)
Szerelmespárok ketten egy jeggyel, tehát féláron látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet a hét végén és Bálint napján.
febr. 11
17:39
Élő adásban boncolják a hazai hírességeket (ATV)
Emberi drámák mélyére akar ásni a két műsorvezető.
febr. 11
17:42
Veszélyes a Balaton jege (Metropol)
Életveszélyes az olvadó jég a Balatonon, annak ellenére, hogy van, ahol még pénteken is 16-17 centiméteres jégvastagságot mértek - közölte a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyettes vezetője.
febr. 11
18:00
Romák vigyáznak éjszaka Sárkeresztúrra (Alternatív Energia)
Éjszakánként 22 helybéli vigyáz Sárkeresztúrra. Az intézkedésre azért van szükség, mert nagy a munkanélküliség a faluban, sokan a megélhetési problémáikon éjszakai betörésekkel próbálnak segíteni - mondta a Független Hírügynökségnek Csutiné Turi Ibolya polgármester.
febr. 11
18:18
Török: A fideszes politikusok dőzsölnek, a lakosság elszegényedik (Alternatív Energia)
A kormányváltás után a miniszterek és az eddig soha nem látott számú új államtitkár eszközbeszerzésére 1,5 milliárd forintot költöttek el. A kormánytagok egyre nagyobb luxusban élnek, miközben a másik oldalon azt látni, hogy egyre több a munkanélküli, de akinek van állása, a kormány új adópolitikája miatt azt is havonta 5-6 ezer forinttal kevesebbet visz haza - közölte pénteken Török Zsolt, az…
febr. 11
18:20
Jobbik: A magzatvédelem kerüljön be az alkotmányba (Alternatív Energia)
Jobbikos javaslat volt a magzati élet védelmének alkotmányba kerülése, ezt az alkotmány-előkészítő eseti bizottságban nyújtották be korábban - mondta pénteken Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője.
febr. 11
18:33
Teljes műszaki felülvizsgálat az M6/M60 Szekszárd és Pécs közötti szakaszán (Infostart)
A szaktárca érintett államtitkárságai haladéktalanul megkezdik az M6/M60 autópálya Szekszárd - Bóly - Pécs közötti szakaszának teljes műszaki felülvizsgálatát, kiemelt figyelemmel az alagutak műszaki állapotára és a jelenlegi hibák okaira - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
febr. 11
18:36
Fokozott rendőri ellenőrzés Budaörs és Vác környékén (Metropol)
Fokozott közbiztonsági és közlekedésrendészeti ellenőrzést tart a rendőrség szombaton és vasárnap Budaörs és a Vác térségében.
febr. 11
18:36
Kábítószer-kereskedő bandát ítéltek el - nem jogerősen 40 évet kaptak hatan (Alternatív Energia)
Nem jogerősen összesen csaknem 40 évnyi fegyház- és börtönbüntetést szabott ki egy hattagú kábítószer-kereskedő bandára pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság. A drogkereskedők éveken át Hollandiából csempészték be a marihuánát, amit Debrecenben és Budapesten adtak el. Fényűzően éltek, a drogért kapott pénzből nagy értékű autókat, motorokat vettek és gyakran fizettek be luxusutazásokra is. Ám egy…

Keresés