A 300 milliárd forint bevételi többletet előirányzó intézkedések több mint egyharmadát az állam nem magán, hanem az alkalmazottain spórolja meg - mondta a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára szerdán.
Az önkormányzatok, valamint az állami szervezetek tudják elszámolni költségeit, de a kárt szenvedett magánszemélyek is számíthatnak a kormány segítségére. Eddig 96 épület összeomlásáról van tudomásuk, jelenleg 4893-an vannak kitelepítve, közülük 4140-en Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
A következő napokban a Duna és a Tisza középső szakaszán kell védekezni az árvíz ellen, a borsodi gátakról azonban már visszarendelték a rendőröket. A tiltás ellenére egyre többen mennek vissza az elöntött házakba, az átmeneti szállásokon pedig gyakoriak a konfliktusok - számolt be a jelenlegi árvízi helyzetről Dobson Tibor az InfoRádiónak.
Hét ember meghalt, tizenegy megsérült, amikor összeütközött egy rendőröket szállító busz és egy mikrobusz szerda délután a 45-ös főúton Szentes és Kunszentmárton között - közölte a rendőrség.
A kormány arra számít, hogy alkotmányossági akadályokba ütközhet több olyan gazdasági intézkedés, amelyet a miniszterelnök jelentett be kedden a parlamentben. Orbán Viktor a beszédében utalt arra, hogy előre megteremtik majd ezek alkotmányossági alapját.
Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy nőt, akit elgázolt egy motoros szerda délután Szentendrén, a 11-es úton a Pap-szigetnél - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Nem jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Baranya Megyei Bíróság szerdán azt a férfit, aki nem hívott orvost magatehetetlen nagymamájához, majd miután az idős nő meghalt, felvette az elhunyt nyugdíját és életjáradékát.
A rendőrök a borsodi árvízi védekezést követően hazafele tartottak a busszal, amikor frontálisan beléjük rohant egy mikrobusz. Hatan a helyszínen meghaltak, egy embert mentőhelikopter szállított volna kórházba, de a sérült útközben életét vesztette. Túlélőt találtak a mikrobuszban.
Súlyos takarmányhiány alakulhat ki az árvízzel sújtott területeken - tudta meg az InfoRádió a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatójától. Ez nagyobb probléma lesz a hozzávetőleg 55 ezer haszonállat - zömében baromfi - mostani elpusztulásánál is - tette hozzá Wagenhoffer Zsombor.
Megtéríti az önkormányzatok, valamint az állami szervezetek árvízi védekezésre fordított költségeit a kormány. Elégedetlen a honvédség hadrafoghatóságának színvonalával a miniszterelnök. Az MSZP szerint a kormány a kispénzűekkel fizetteti meg a gazdagok kedvezményeit.
Európai parlamenti képviselői irodát nyitott az erdélyi Marosvásárhelyen Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője, tiltakozást váltva ki a helyi magyar és román értelmiségiek körében.
A kampányban elhangzott ígéretek ellenére egyelőre nincs tervbe véve, hogy változtatnak a mentelmi jog rendszerén - értesült lapunk kormánypárti forrásból.
Már csak az államfő akadályozhatja meg a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló alkotmányellenes szándékot. Ezzel az indokkal kérte Wittinghoff Tamás, Budaörs független polgármestere, hogy Sólyom László kérje az Alkotmánybíróság normakontrollját a kedden elfogadott új önkormányzati választási törvényről.
A Köztársasági Őrezred a Belvárosból a Kerepesi úti készenléti laktanyába, és több más székhelyre költözik szét. A terrorelhárítás a laktanyából a város szívébe, a migrációs-határrendészeti központ terézvárosi székhelyéről ma még ismeretlen helyre kerül.
Bár nincsenek illúziói abban a tekintetben, hogy a hónap végén a parlament a kormánypárt jelöltjét választja meg államfőnek, Balogh András mégis elvállalta, hogy az MSZP köztársasági elnök-jelöltje legyen.
A négyes metrót - kényszerűségből - befejezné, gyakorlatilag mindent mást megváltoztatna Tarlós István a "Demszky-örökségből", ha ősszel elnyeri a főpolgármesteri posztot.
50-80 milliárd forintot spórolhat meg a kis- és középvállalkozások számára a nyereség utáni fizetendő társasági adó csökkentése - mondta az InfoRádiónak Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint néhány ezer céget érinthet a változtatás. Hozzátette, az új kormány gazdasági csomagja tartható és kiteljesíthető.
Máig ismeretlen bizottság javaslatára nyilvánította tavaly világjárványnak az új típusú influenza terjedését a WHO - írja a Népszabadság angol jelentésre hivatkozva.
Orbán Viktor 29 pontja válasz volt a múlt szombati helyzetre, mondta Tölgyessy Péter az InfoRádiónak. A politikai elemző szerint a programpontok főleg adócsökkentésből állnak, erre forrást nagyrészt a bankokra kivetett különadó hoz majd. Az összes többi elem költségvetési hatása csekély, viszont hallatlanul népszerű. Tölgyessy Péter szerint a Fidesz politikusainak államcsődről szóló nyilatkozatai…