2010. június 10. csütörtök

jún. 10
8:36
Diplomával könnyebb munkát találni (Alternatív Energia)
Nem igaz, hogy diplomás munkanélkülieket képeznek Magyarországon, átlagosan három és fél hónap alatt találnak munkát a frissen végzettek - derül ki egy felmérésből, amit a Népszabadság ismertetett.
jún. 10
8:54
Kitiltotta feleségét saját temetéséről a sztár (ATV)
Közös gyermekük sem volt jelen.
jún. 10
9:12
Több mint nyolcszázezer forintnyi bírság négy gyorshajtásért (Alternatív Energia)
Négy gyorshajtásért összesen több mint nyolcszázezer forintnyi közigazgatási bírságot szabott ki a rendőrség májusban, a járművekkel csaknem mindegyik esetben 100 kilométer/órával lépték túl az adott szakaszon megengedett legnagyobb sebességet - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.
jún. 10
9:12
Öngyilkos merénylő robbantott az esküvőn: 40 halott (ATV)
A tálibokat vádolják a támadással.
jún. 10
10:06
Rendőrautó és személygépkocsi karambolja (Metropol)
Szabályosan közlekedő rendőrautónak ütközött egy személygépkocsi csütörtök reggel Nagykanizsán. A balesetben két rendőr és a másik autó vezetője megsérült.
jún. 10
10:06
Nincsenek elszállt intézkedések: Concorde-elemző az Orbán-csomagról (ATV)
Nem a bankadó dermeszti meg a piacokat, hanem a kis- és középvállalkozások tőkehiánya, ezzel viszont még nem foglalkozik a kormány gazdasági programja. Az egykulcsos személyi jövedelemadónak vannak apostolai – Samu János nem tartozik közéjük. A Concorde makroelemzőjét az Orbán-kormány első akciótervéről kérdeztük.
jún. 10
10:24
A munkaadók szövetsége Orbán terve mellett (Alternatív Energia)
Számos pontban összhangban áll a miniszterelnök által bejelentett akcióterv a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) javaslataival, így a szövetség támogatja a tervet.
jún. 10
10:24
Bundabotrány: nem jött ki a pénzéből az egykori kaposvári játékos (ATV)
Admir Suljicot Horvátországban fogták el.
jún. 10
10:26
Romagyilkosságok: vége a nyomozásnak (Alternatív Energia)
Befejeződött a romagyilkosság-sorozat bizonyítási eljárása - értesült a Népszava rendőrségi forrásból. A jövő hónap elején megkezdik a gyanúsítottak előtt az iratok ismertetését, és augusztusban vádemelési javaslattal küldhetik meg az anyagot az ügyészségnek.
jún. 10
10:26
Miből fog megélni? Elküldik a népszerű sorozatból a magyar színészt (ATV)
Számított arra, hogy távoznia kell.
jún. 10
10:28
Romagyilkosságok: vége a nyomozásnak (ATV)
Augusztusban jöhet a vádemelés.
jún. 10
10:42
Nem a rendőr volt a hibás - baleset Nagykanizsán (Alternatív Energia)
Szabályosan közlekedő rendőrautónak ütközött egy személygépkocsi csütörtök reggel Nagykanizsán. A balesetben két rendőr és a másik autó vezetője megsérült - közölte a rendőrség.
jún. 10
11:24
Itt a nyár - péntektől hőségriasztás (Infostart)
Második fokozatú hőségriasztást rendelt el péntektől Falus Ferenc országos tiszti főorvos, mivel az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a napi átlaghőmérséklet meghaladja a majd 25 Celsius-fokot.
jún. 10
11:36
Csecsemőt találtak egy miskolci kórház liftjében (Metropol)
Csecsemőt találtak a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ diósgyőri telephelyén, egy kórházi liftben.
jún. 10
11:36
Kánikula! Péntektől már hőségriadó jön? (ATV)
Az országos tisztifőorvos elrendelheti.
jún. 10
11:38
Megbocsát neki? Peren kívül egyezhet meg áldozatával az RTL Klub sztárja (ATV)
Javul az idős férfi állapota.
jún. 10
11:40
Vasvillával támadt a rendőrre (ATV)
Ittas volt az erőszakos férfi.
jún. 10
11:42
Több mint száz ház dőlt össze Felsőzsolcán (ATV)
Visszavonul a víz.
jún. 10
11:54
Vasvillával támadt rendőrre egy nyírlugosi férfi (Metropol)
Vasvillával támadt rendőrre egy nyírlugosi férfi. A kisebb sérüléseket szenvedett törzszászlós ellépett a szúrás elől, majd kicsavarta a szerszámot az 51 éves helyi lakos kezéből.
jún. 10
12:12
Százezer, a közszférában dolgozó ember állását félti a Jobbik (Metropol)
A Jobbik szerint a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény és az Orbán Viktor által kedden bejelentett 15 százalékos bértömegcsökkentés miatt akár százezer, a közszférában dolgozó ember veszítheti el a munkáját.
jún. 10
12:12
Megagázsiért lépett fel a konzervatív esküvőn a meleg sztár (ATV)
Hajnalig dalolt az ifjú párnak.
jún. 10
12:18
A tiszai árhullám Szolnok felé tart, a dunai ár elérte Paksot (Infostart)
A Tisza Tiszapalkonyánál tetőzött, az ár Szolnok felé tart, ahol tíz méter körüli szinten, hétfőre vagy keddre várják a tetőzést - közölte a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Országos Műszaki Irányító Törzs.
jún. 10
12:30
Az érettségit is újjá kell építeni (Alternatív Energia)
Az érettségi rendszerének "újjáépítéséről" és új nemzeti alaptanterv megalkotásáról beszélt Hoffmann Rózsa a Fidesz oktatási műhelyének csütörtöki budapesti konferenciáján.
jún. 10
12:30
Orbán tanácsadója: a kormány elővette hirtelen a B-tervet (ATV)
A múlt hét végén hirtelen B-tervet kellett elővenni, Orbán Viktor és csapata nem erre készült - mondta egy konferencián Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a kormányfő tágabb értelemben vett tanácsadó testületének tagja azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök a napokban a hiány tartását jelentette be a korábbi elképzeléssel szemben. Az európai hangulat az, hogy csak azt nézik, hogyan lehet a…
jún. 10
12:48
Tömeges elbocsátások a MÁV-nál is (Alternatív Energia)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint tömeges elbocsátásokra készül a MÁV humánpolitikai vezetése. A szakszervezet közleménye szerint a MÁV humánpolitikai vezetése csoportos létszámleépítésekkel járó munkahely megszüntetéseket indított el.
jún. 10
12:50
A Jobbik félti a közszférában dolgozókat (Alternatív Energia)
A Jobbik szerint a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény és az Orbán Viktor által kedden bejelentett 15 százalékos bértömegcsökkentés miatt akár százezer, a közszférában dolgozó ember veszítheti el a munkáját.
jún. 10
12:54
Gyurcsány és Bajnai is bíróság elé kerülhet - hetilapszemle (Infostart)
Minimum 70-100 milliárd forint hiányzik az oktatásból - mondta a Figyelőnek adott interjújában az új oktatási államtitkár. A Heti Válasz arról készített összeállítást, hogy a szocialista vagy volt szocialista politikusok közül ki számíthat büntetőperre a jövőben valamilyen kétes ügylet miatt.
jún. 10
13:06
Állati tetemeket sodor a víz, 12 milliárdos az ingatlankár + videó (ATV)
Nagy a fertőzésveszély az árvíz sújtotta területeken.
jún. 10
13:12
Visszaállítja a kormány a kötelező kamarai tagságot az egészségügyben (Infostart)
Véget kell vetni a vezetői stílusban tapasztalt ütés-verésnek - mondta a Világgazdaság által szervezett konferencián az egészségügyi államtitkár. Szócska Miklós ugyanakkor hangsúlyozta: ilyen rövid idő alatt lehetetlen kezelni az elvárásokat.
jún. 10
13:24
Egyelőre homályos a "kormányzati 29" (Alternatív Energia)
A 29 címszavas intézkedéscsomagról csak "üzenet" jelleggel tudott felvilágosítást adni a három pont végrehajtását felügyelő Fellegi Tamás. A nemzeti fejlesztési miniszter mindenesetre saját hatáskörébe vonná az egyetemes közüzemi szolgáltatások legmagasabb árának meghatározását, felülvizsgálná az uniós források felosztását, de mindezt még csak a tárgyalások, egyeztetések és kalkulációk szintjén…
jún. 10
13:24
Őszinte vallomás a magyar műsorvezetőtől. Nem vagyok agresszív, jó?! (ATV)
Szerinte felesége jobb sofőr mint ő.
jún. 10
13:26
Vegyileg erősítenek a balatoni szúnyogok ellen (Alternatív Energia)
A tervezettnél várhatóan 2-3 kémiai irtással többre lesz szükség a Balatonnál a csapadékos időjárás, a sok szúnyog és a kényszerűségből elmaradt biológiai irtások miatt.
jún. 10
13:30
Új időszámítás kezdődik a közterületi reklámszakmában (Infostart)
Magyar Közterületi Média Szövetség névre váltott a Magyar Közterületi Reklám Szövetség - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a szövetség újonnan megválasztott elnöke.
jún. 10
13:42
Kötelező lehet a kamarai tagság (Metropol)
Az egészségügyi szakmai kamarai kötelező tagság visszaállítása, az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) megszüntetése és a patikaalapítás felfüggesztése szerepel első lépésként az új kormány egészségügyi tervei között.
jún. 10
13:42
Apadnak a kisebb folyók, de a Duna és a Tisza még árad (Alternatív Energia)
A folyók nagy része apad, mérsékelték a készültséget több szakaszon, de ezzel még nem múlt el a veszély. A felázott földből fák dőlhetnek ki. A Duna Paksnál tetőzik, lejjebb még áradásra kell számítani. A Tiszán minden idők második legnagyobb árhulláma vonul le. Jelentősebb csapadék nem várható.
jún. 10
13:42
Dél-afrikai foci-vb: kiraboltak három tudósítót (ATV)
Éjjel törtek be a szállodai szobájukba.
jún. 10
13:44
Hadat üzentek a szúnyogoknak a Balatonnál (Metropol)
A tervezettnél várhatóan 2-3 kémiai irtással többre lesz szükség a Balatonnál a csapadékos időjárás, a sok szúnyog és a kényszerűségből elmaradt biológiai irtások miatt.
jún. 10
14:00
230 ezer fölött többet, ez alatt kevesebb vihetnek haza egykulcsos SZJA esetén + videó (ATV)
Többen tiltakozásukat fejezték ki bevezetése miatt.
jún. 10
14:18
Hűtlen kezelés gyanúja a Hadik kávéháznál (Metropol)
A fideszes Schneller Domonkos szerint joggal merül fel a főváros XI. kerületében található Hadik kávéház felújításánál a hűtlen kezelés gyanúja, számításai szerint az önkormányzat húszmillió forintot bukott az épület homlokzatának renoválásakor.
jún. 10
14:36
Megerősítő népszavazás legitimálhat egy új alkotmányt (Alternatív Energia)
Lövétei István szerint egy megerősítő népszavazás adna valódi legitimitást egy új alkotmánynak. Az alkotmányjogász annak kapcsán nyilatkozott csütörtökön az MTI-nek, hogy a Fidesz - az ellenzéki frakciók tiltakozását kiváltva - kezdeményezte, kerüljön ki az alaptörvényből, hogy az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési…
jún. 10
14:42
Jónak találtattak az európai fürdővizek (Infostart)
Megfelel a minőségi minimum követelményeknek az uniós tengerparti fürdővizek 96 százaléka, a folyami és tavi fürdők 90 százaléka - derül ki az Európai Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentéséből.
jún. 10
14:54
Revizionista törekvésekkel vádolják a magyar kormányt (Metropol)
Az intézkedés előzménye, hogy a szlovák kormány június 9-én olyan határozatot jelentetett meg, amelyben revizionista törekvésekkel vádolta meg a magyar kormányt és az Országgyűlést.
jún. 10
14:54
Részegen állt a közönség elé a magyar színész, kirúgással fenyegették (ATV)
Sikerült leállni az ivással.
jún. 10
15:12
Nyilvános a sukorói ügylet dokumentációja (Metropol)
Nyilvános a sukorói ügylet dokumentációja, miután az LMP csütörtökön jogerősen pert nyert, és a Fővárosi Ítélőtábla kötelezte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt a kért iratok kiadására.
jún. 10
15:12
Régi-új polgármester Békéscsabán? (Alternatív Energia)
Ismét Vantara Gyula jelenlegi polgármestert jelölte a Fidesz-MPSZ polgármesternek a következő ciklusban - közölte a párt helyi szervezete csütörtökön az MTI-vel.
jún. 10
15:14
Roma programot indít a TASZ (Alternatív Energia)
Jogsegélyállomást létesített öt hátrányos helyzetű Borsod megyei településen a Táraság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet, hogy az általuk elindított roma program keretében feltérképezzék a jogsértéseket, majd precedenst teremtő pereket indítsanak.
jún. 10
15:30
Megszűnt a közvetlen árvízi veszélyhelyzet Borsodban (Metropol)
Megszűnt a közvetlen árvízi veszélyhelyzet Borsod megyében, már nincsenek jelentősebb védekezési munkálatok. Dobson Tibor ezredes közlése szerint a gátak mentén még vannak buzgárok, de már nincs közvetlen veszélyhelyzet, a településeken a tűzoltók és a vízügyi szakemberek szivattyúznak, és megkezdődtek a fertőtlenítések is.
jún. 10
15:30
A Külügyminisztériumba kérették a szlovák nagykövetet (Alternatív Energia)
A Külügyminisztériumba kérették Peter Weisst, Szlovákia budapesti nagykövetét - közölte a tárca szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
jún. 10
15:30
15 százalékkal többször riaszthatják a mentősöket (ATV)
Hirtelen érkezett meg a hőség.
jún. 10
15:32
Árvíz: megszűnt a közvetlen vészhelyzet Borsodban (Alternatív Energia)
Megszűnt a közvetlen árvízi veszélyhelyzet Borsod megyében, már nincsenek jelentősebb védekezési munkálatok - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kijelölt miniszteri biztos szóvivője csütörtök délután az MTI-nek, hozzátéve, ezzel szóvivői megbízatása is befejeződött, visszatér eredeti szolgálatába.

Keresés