A közüzemi díjakra tervezett moratórium jó lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy megvizsgálja, a megszabott ár valóban a tényleges költséget tartalmazza-e - mondta az Inforádiónak a GKI ügyvezetője. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke viszont úgy véli: a kilakoltatásra és a közműdíjak emelésére vonatkozó moratórium önmagában nem old meg semmit.
Ősztől már kisebb létszámú önkormányzatok lesznek - elfogadta ugyanis az erre vonatkozó törvényjavaslatot a Fidesz-KDNP-s kormánytöbbség. Emellett megszavazták a többi között a "három csapás" néven ismertté vált Btk. módosítást, és a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt is. Az ellenzéki módosítókat a kormánytöbbség lesöpörte az asztalról.
Több mint 2.000 munkanélkülit vonnak be szerdától közmunkásként a helyreállításba a tíz, ár- és belvíz elleni rendkívüli védekezésben érintett környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az egészségügyi szakmai kamarai kötelező tagság visszaállítását, a patikaliberalizáció megállítását, valamint az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) megszüntetését javasolja majd a kormánynak az Országgyűlés egészségügyi bizottsága - mondta a testület szerdai ülésén Mikola István, a bizottság fideszes elnöke.
A konkrét ügyekben mindenfajta politikai elvárást igyekszünk megszüntetni az ügyészséggel szemben - erről Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke beszélt az ügyészek napja alkalmából megrendezett ünnepségen.
Ismét hatósági ára lesz a lakossági és kisfogyasztói energiának akkor, ha a parlament jóváhagyja azt a két törvénymódosító javaslatot, amelyeket Rogán Antal fideszes képviselő nyújtott be szerdán az országgyűlésnek.
Folytatódhat a Gyöngyöst nyugatról elkerülő tehermentesítő út építése, miután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a pályázatot a beruházás elvégzésére.
Az egészségügyi szakmai kamarai kötelező tagság visszaállítását, a patikaliberalizáció megállítását, valamint az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) megszüntetését javasolja majd a kormánynak az Országgyűlés egészségügyi bizottsága - mondta a testület szerdai ülésén Mikola István, a bizottság fideszes elnöke.
Előkészítés alatt áll egy olyan kormányzati program, amely jobb helyzetbe hozza azokat, akik kárt szenvedtek, mint amilyen helyzetben az újjáépítés előtt voltak - mondta Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Boldván.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy újabb két gyanúsítottját szerdán.
A jövőben büntetés lesz a közszférában dolgozni - mondta az InfoRádióban a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára. Fehér József szerint a most bejelentett 15 százalékos bértömeg-csökkentés óriási csapás az ott dolgozókra, és a felkészült szakemberek elvándorlásához vezethet.
Az év első öt hónapjában 71-gyel kevesebben haltak meg közúti balesetekben, a tavalyi év azonos időszakához képest - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapjára szerdán feltett közleményből.
A nemzetközi problémák megoldásában Németország számíthat Magyarország baráti szövetségére - mondta Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke szerdán, miután a Német Bundestag elnökével közösen megnyitották az "Eltűnt a fal - Békés forradalom és a megosztottság legyőzése" című kiállítást.
A Magyar Demokratikus Charta felháborodását fejezi ki amiatt, ahogy az Országgyűlés jobboldali többsége módosította a Büntető Törvénykönyvet (Btk.), és benne az előző ciklus végén a holokauszt-tagadást büntethetővé nyilvánító rendelkezést - olvasható a szervezet MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A MÁV az árvíz és a belvíz által sújtott térségekben 24 órás, folyamatos felügyelet mellett biztosítja a vasúti közlekedést és együttműködik a katasztrófavédelemmel - közölte a vasúttársaság szerdán.
Másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget Pest megye több pontján - áll a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi igazgatóság szerdai közleményében.
A Főkert Zrt. szerint nincs szerepük abban, hogy a főváros tulajdonában álló XI. kerületi Feneketlen-tónak magas a sótartalma. A fővárosi cég szerdán cáfolta a tavat korábban kezelő civil szervezet állítását, miszerint korábban pétisóval síkosság-mentesítették a tó menti járdákat; a rendőrség azt közölte, hogy május óta nyomoznak az ügyben, természetkárosítás gyanúja miatt.
Az MSZP országos elnöksége tiltakozik az ellen, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett akcióterv lépései kapcsán a kormány a kis jövedelműekkel fizettesse meg a gazdagok kedvezményezésének árát - ismertette a testület állásfoglalását szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó.
Elégedetlenségének adott hangot a honvédség hadrafoghatóságának színvonalával összefüggésben a miniszterelnök az éves értékelő és feladatszabó állománygyűlésen szerdán a Parlament kupolacsarnokában.
A Jobbik azért nem szavazta meg a "három csapást" tartalmazó büntető törvénykönyv (Btk.) módosítást a parlamentben, mert a kormány a változtatásokhoz hozzárendelte a nemzetiszocialista és a kommunista bűnök tagadására vonatkozó rendelkezést is, amit a párt a szólásszabadság korlátozásának tart - közölte a Jobbik országgyűlési képviselője szerdán.
Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagjai - pártállástól függetlenül - kritizálták a magyarországi népegészségügyi programokat, amelyeket összességében szétaprózódottnak, így kevésbé hatékonynak tituláltak.
Elégedetlen a honvédség hadrafoghatóságának színvonalával a miniszterelnök. Orbán Viktor a Parlament kupolacsarnokában, az éves értékelő és feladatszabó állománygyűlésen azt mondta: a mostani színvonal az alkotmányt, illetve a NATO-t megalapozó washingtoni szerződést is sérti.
Az önkormányzati adóhatóságok mintegy kétszer olyan hatékonyak az iparűzési adó beszedésében, mint az APEH - nyilatkozta Kósa Lajos fideszes képviselő szerdán annak kapcsán, hogy frakciótársával, Zombor Gáborral közösen benyújtott indítványukban kezdeményezik: júliustól ismét a helyi önkormányzati adóhatóság szedje be az iparűzési adót.
Június 29-ére írta ki a köztársaságielnök-választást az Országgyűlés elnöke. Schmitt Pál a házbizottság ülése után bejelentette: a pártok megállapodtak abban, hogy az államfőjelöléseket június 25-én 12 óráig kell leadnia a frakcióknak.
A kormány döntene arról a jövőben, hogy mely képzések esetében, hány és mely tantárgyakból legyen a felsőoktatási képzésbe való belépés feltétele az emelt szintű érettségi - az erről szóló képviselői önálló indítványt a fideszes Pokorni Zoltán és Pósán László nyújtotta be.
Rendkívüli városi közgyűlés összehívását kezdeményezi az MSZP debreceni frakciója Kósa Lajosnak az államcsőddel kapcsolatos kijelentései és az annak nyomán kialakult helyzet miatt - közölte Zsiros Zsolt frakcióvezető, városi pártelnök és Szathmári Károly szocialista önkormányzati képviselő sajtótájékoztatón a hajdú-bihari megyeszékhelyen szerdán.
Darmos József legyőzte a török Bahram Muzaffert a 91 kg-os súlycsoport negyeddöntőjében a moszkvai ökölvívó Európa-bajnokságon, így már biztos éremszerző.
A kispénzűekkel fizetteti meg a gazdagok kedvezményeit az új kormány Lendvai Ildikó szerint. A szocialista párt vezetője az országos elnökség ülése után azt mondta, a kabinet gazdasági akciótervének több pontja növeli a társadalmi különbségeket.
A kormány megtéríti az önkormányzatok, valamint az állami szervezetek árvízi védekezésre fordított költségeit - közölte a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón Bakondi György, a védekezéssel megbízott miniszteri biztos. Bejelentette, hogy a kárt szenvedett magánszemélyek is számíthatnak a kormány segítségére.
Június 29-ére írta ki a köztársaságielnök-választást Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke. Jövő hétfőn megszülethet a közüzemi díjak emelésének moratóriumát kimondó törvény.
Szalai Annamária bízik abban, hogy még a nyári ülésszak vége előtt megváltozik a médiatörvény. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Fidesz által delegált tagja úgy fogalmazott, hogy a közszolgálati ágazat olyan válságtüneteket hordoz, amelyeket jó volna minél előbb megoldani.