2008. május 22. csütörtök

máj. 22
8:55
A fiatalok fele dohányosként távozik a középiskolából (Metropol)
A 13 évesek harmada, a 14 éveseknek pedig több mint a fele már elszívta az első cigarettáját, a 16-18 évesek csaknem fele tekinthető aktív dohányosnak egy felmérés szerint.
máj. 22
8:56
Ma is tárgyal a MÁV és a VDSZSZ (Alternatív Energia)
Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléséről.
máj. 22
9:30
Martonyi: alkalmazkodni kell a globalizációhoz (Infostart)
Az Orbán-kormány külügyminisztere szerint Közép-Európa nem teljesített rosszul az elmúlt 15-20 évben a felzárkózást tekintve. Martonyi János a Nézőpont Intézet "Magyarország 2025" című rendezvénysorozatának első előadásán azt mondta, egyre kevesebb jelentősége van a területi alapon szerveződő államoknak, a jövő a transznacionális szövetségeké.
máj. 22
11:57
Bíróság előtt az MTV-t ostromlók (Alternatív Energia)
Kedden kezdődik a Magyar Televízió székházának 2006 szeptemberi ostromában részt vevők büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon - olvasható a bíróság honlapjára csütörtökön feltett közleményben.
máj. 22
12:50
MSZP: megszűnnek a hat- és nyolcosztályos gimikben a szóbeli felvételik (Alternatív Energia)
Nem tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban a jövő tanévtől - mondta Katanics Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 22
12:52
HM: cseh L-159-esekkel növenék a repülési óraszámokat (Alternatív Energia)
A honvédelmi miniszter a pilóták repülési óraszámai növelése érdekében az egyik elképzelhető megoldásnak tartja, hogy a Magyar Honvédség a cseh kormány által felajánlott L-159-es kiképző repülőgépeket vásároljon a jövőben; Szekeres Imre csütörtökön egy szakmai konferencián ugyanakkor közölte: ezen kívül több más lehetőséget is megvizsgálnak.
máj. 22
13:49
BKV: "furcsa és gyanús ügyeket" tapasztal a fővárosi Fidesz (Infostart)
A BKV-nál tapasztalható "furcsa és gyanús ügyekre" magyarázatot vár a fővárosi Fidesz-frakció a főpolgármestertől, s tudni szeretnék azt is, hogy az általuk észlelt anomáliák a főpolgármester tudtával vagy a háta mögött történnek - mondta Tarlós István, a képviselőcsoport vezetője csütörtöki tájékoztatóján.
máj. 22
13:57
A Fidesz újraindítana néhány megszüntetett egészségügyi intézményt (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint az egészségügyi miniszternek újra kell osztania a kapacitásokat, és több, korábban megszüntetett egészségügyi intézmény újraindítását is át kell gondolnia; erről Pesti Imre, a párt szakpolitikusa csütörtökön Budapesten beszélt sajtótájékoztatón.
máj. 22
14:38
Tovább romlott a kormánypolitikusok népszerűsége (Infostart)
A Századvég és a Forsense negyedévenként vizsgálja a politikusok népszerűségét. Az előző méréshez képest két tendencia rögzíthető. A korábbi kormánykoalíció szinte mindegyik politikusának népszerűségi indexértéke jelentős mértékben csökkent, de megállt az ellenzéki politikusok népszerűség-emelkedése is.
máj. 22
14:40
Több mint 600 ezer forint az APEH dolgozóktól a Lelencnek (Alternatív Energia)
Három hónap alatt 661 ezer 500 forintot gyűjtöttek össze az APEH budapesti ügyfélszolgálatainak munkatársai, amelyet csütörtökön a Lelenc Kutyamentő Egyesületnek adtak át.
máj. 22
14:46
Átalakítják a középiskolai felvételi rendszert (Infostart)
A következő tanévtől nem tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban - mondta Katanics Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a szóbeli vizsgák értékelése szubjektív, így lehetőséget adnak indokolatlan szelekcióra, szegregációra.
máj. 22
14:49
Bezárt kórházakat nyitna ki a Fidesz (Infostart)
A Fidesz szerint az egészségügyi miniszternek újra kell osztania a kapacitásokat, és több, korábban megszüntetett egészségügyi intézmény újraindítását is át kell gondolnia.
máj. 22
15:47
Új járatok indulnának (Alternatív Energia)
Új buszjáratok indítását és vonalhosszabbításokat is tartalmaz a paraméterkönyv tervezete, amelyet május 28-án tárgyal a főváros városüzemeltetési bizottsága - közölte a BKV csütörtökön.
máj. 22
16:29
"Nem számottevő" probléma a kullancs elleni szérum hiánya (Infostart)
Heteken belül megszűnik a kullancs elleni védőoltások átmeneti hiánya - mondta az InfoRádióban a forgalmazó Hungaropharma Zrt. vezérigazgató-helyettese. Feller Antal szerint az átmeneti készlethiány oka a nagy kereslet, amely ebben az időszakban nemcsak Magyarországra, hanem az Európai Unió több más tagállamára is jellemző. A Kullancs Ambulancia vezetője, Lakos András infektológus azt mondta: az…
máj. 22
16:29
Kóka a legnépszerűtlenebb politikus (Alternatív Energia)
A februári felméréshez képest a kormánypárti politikusok szinte mindegyikének jelentősen csökkent a népszerűségi indexe; a legnagyobb csökkenést - Lendvai Ildikó (MSZP) mellett - a koalíció felbomlásában személyesen közreműködő Kóka János (SZDSZ) szenvedte el, aki negyed év alatt 7 pontot rontott, így a lista utolsó helyére került - közölte a Századvég-Forsense, közvélemény-kutatásának eredményére…
máj. 22
17:29
Turi András lehet az új rendészeti szakállamtitkár (Alternatív Energia)
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezi az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban (IRM) rendészeti szakállamtitkárrá történő kinevezését Turi Andrásnak, aki Piros Attilát válthatja a tárcánál - közölte a minisztérium sajtó- és kommunikációs osztálya csütörtökön.
máj. 22
17:32
Csepi Lajos az új közlekedési szakállamtitkár (Index)
A volt főprivatizátort május 15-i hatállyal nevezték ki.
máj. 22
17:34
Új közlekedési szakállamtitkárt neveztek ki (Alternatív Energia)
Szabó Pál közlekedési miniszter kérésére Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2008. május 15-i hatállyal Csepi Lajost bízta meg a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) közlekedési szakállamtitkári teendőinek ellátásával - közölte a KHEM csütörtökön.
máj. 22
17:35
Nem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között (Alternatív Energia)
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről csütörtökön. Az egyeztetést június 4-én folytatják.
máj. 22
18:25
Éger: Nem lehet tovább szigorítani a "korbácsrendeletet" (Infostart)
Kidolgozta az egészségügyi reform új alapokra helyezését segítő cselekvési tervét a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal. Éger István, a Magyar Orvosi kamara elnöke a szervezet soros ülése után elmondta: a kerekasztal örül az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény hatályon kívül helyezésének.
máj. 22
18:26
Az LB szerint is érvényes a népszavazási kezdeményezés (Alternatív Energia)
Helyben hagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön az Országos Választási Bizottság hétfői döntését, amellyel a testület érvényesnek találta az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozására irányuló népszavazási kezdeményezést.
máj. 22
18:28
A patikákat is ellenőrzik a fogyasztóvédők (Infostart)
Pontosítaná a patikákra vonatkozó fogyasztóvédelmi szabályokat a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Horváth Tamás azzal összefüggésben beszélt erről, hogy az elmúlt időszakban a gyógyszertárakban is ellenőrzéseket kezdtek a hatóságok.
máj. 22
18:36
Már a ruhákból is botrány lesz a BKV-nál - nézze meg! (Infostart)
Vizsgálatot indított a BKV megbízott vezérigazgatója a saját gyártású formaruha szállítására kiírt közbeszerzés ügyében, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság megtiltotta a szerződéskötést.
máj. 22
18:53
Továbbment a népszavazási kezdeményezés (Infostart)
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság hétfői döntését, amellyel érvényesnek mondta ki az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozására irányuló népszavazási kezdeményezést. A határozatot két magánszemély támadta meg.
máj. 22
19:25
Orbán: a Fidesz-kormányzás alatt sokaknak sok minden fog fájni (Alternatív Energia)
Nagy vihart kavart a nap folyamán Orbán Viktornak az Index hírportál által idézett, közelmúltban szűk körben tett kijelentése, miszerint kormányra kerülésük esetén nem hagyományos kormányzás lesz, és sokaknak sok minden fog fájni. Az Index szerint Orbán azt is mondta, hogy az állami nagyberuházások, így a 4-es metró leállítását is tervezi. Varga Mihály Fidesz-alelnök ez utóbbival kapcsolatban azt…
máj. 22
19:40
Bezárt kórházakat indítana újra a Fidesz - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Párizsban a magyar-francia stratégiai partnerségről írt alá megállapodást a miniszterelnök és a francia államfő; több, korábban megszüntetett egészségügyi intézmény újraindítását javasolja a Fidesz; Debrecenben megoperálták a hétfőn mellkason lőtt biztonsági őrt; a férfi állapota továbbra is életveszélyes. A nap hírei.
máj. 22
20:41
Magyar rendőrök fogják kísérni a renitens szurkolókat a foci Eb-re (Infostart)
Visszaállítják a határellenőrzést Ausztria felé a hatóságok az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa Bajnokság miatt. Magyarország irányába továbbra sem lesz határellenőrzés - hangsúlyozta a sajtótájékozatón az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója.
máj. 22
20:57
Megismerhetik a képviselők a BKV titkos szerződéseit (Infostart)
Támogatta a fővárosi MSZP-SZDSZ Koalíciós Egyeztető Tanács a főpolgármesternek azt a javaslatát, hogy a képviselők betekinthessenek a BKV-nak az AAM Zrt.-vel kötött tanácsadói szerződéseibe.
máj. 22
20:58
Békésben Fodor a nyerő (Alternatív Energia)
A Békés megyei liberálisok többsége Fodor Gábor pártelnök-jelöltségét támogatja - közölte a párt megyei elnöke a csütörtöki területi küldöttgyűlés után. Nagy Béla elmondta: az elnökjelölésről tartott szavazás során Fodor Gábort a megyei küldöttek közül 15-en támogatták, míg ketten tartózkodtak. Kóka János mellett hatan, ellene nyolcan voksoltak, míg hárman tartózkodtak.
máj. 22
21:00
Kéri László: Orbán nem beszélt a négyes metró leállításáról (Alternatív Energia)
Orbán Viktor nem beszélt a négyes metró beruházásának leállításáról a filmművészeti egyetemen tartott zártkörű összejövetelen. Erről Kéri László, az egyetemi politológiai klub vezetője és házigazdája tájékoztatta a sajtót annak kapcsán, hogy előzőleg ezzel ellentétes állítást közölt az index.hu portál csütörtökön.
máj. 22
21:43
Csukás István: "Megcsapott a halhatatlanság szele" (Infostart)
Csütörtöktől Csukás István Nevelési és Oktatási Központnak hívják a teskándi bölcsődét, óvodát és általános iskolát. Az író tréfásan azt mondja: "megcsapta a halhatatlanság szele".
máj. 22
22:46
MDF: már a jövő héten a parlament elé kerülhet az örökösödési illeték kérdése (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya szerint akár már a jövő héten benyújthatják a parlamentnek az örökösödési illetékről szóló törvénymódosító javaslatot; a határérték 18 millió forint lehet. Az MDF elnöke erről csütörtökön nyilatkozott.

2008. május 23. péntek

máj. 23
5:26
Az MSZP számol Gyurcsány menesztésének lehetőségével? (Alternatív Energia)
Elképzelhető forgatókönyvnek tartják az MSZP-ben, hogy Gyurcsány Ferenc távozik a kormányfői posztról, ha ez a feltétele az együttműködés megújításának a szabad demokratákkal - tudta meg lapunk. Egyesek szerint ez csak akkor lehet reális lehetőség, ha ebbe a miniszterelnök-pártelnök is belegyezik. Képzeletbeli "utóda" ügyvezető kormányfőként a 2010-es választásokig vezetné az országot.
máj. 23
5:28
Egyelőre vita van arról, melyik oldalnak adott inkább igazat az ombudsman (Alternatív Energia)
Rövidesen változhat az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szolgálati titokköri jegyzéke, amely az ombudsman legutóbbi megállapítása szerint nincs összhangban a hatályos titoktörvénnyel és az Alkotmánybíróság határozatával. A munka javában tart, de látható eredmény még nincs. Van viszont vita arról, hogy vajon Szabó Máté állásfoglalása mennyire befolyásolhatja a vizsgálatát eredetileg…
máj. 23
5:30
Már eldőlt: nem lesz BKV-sztrájk (Alternatív Energia)
Nincs gyakorlati jelentősége, hogy ma reggel "kemény utolsó menetre" készülve ül tárgyalóasztalhoz ismét a BKV vezetése a szakszervezetekkel, keresve a megegyezést, mellyel elkerülhetik a keddtől kilátásba helyezett sztrájkot. Információink szerint ugyanis már szerdán megegyeztek abban, hogy elmarad a munkabeszüntetés. Úgy tudjuk, a BKV hajlandó további engedményeket tenni a szakszervezeteknek a…
máj. 23
5:32
Kötelező a helyi tévék adásait továbbítani, a digitális televíziózásban mégsincs helyük (Alternatív Energia)
A digitális televíziózás révén létrejött csatorna-kánaánból kimaradtak a helyi televíziók, azaz a városi, kerületi csatornák. Vételkörzetükben továbbra is nézhetjük például az Erzsébetvárosi Televízió, a Nyíregyházi Televízió, a Zugló vagy a Csepel TV adásait, csak az analóg rendszeren. Ehhez kapcsolgatnunk kell. Az uniós szabályok szerint ezeket el kell juttatni a lakossághoz.
máj. 23
5:38
"Egyetlen ember felelőtlensége miatt egy egész kontinens kerülhet veszélybe" (Infostart)
A globalizáció és a globális felmelegedés miatt az élelmiszerlánc annyira megváltozott, hogy egyetlen ember felelőtlensége és nyereségvágya akár egy egész kontinens élelmiszerellátását és egészségét veszélyeztetheti - mondta az InfoRádiónak a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal főigazgatója az Élelmiszerbiztonság a 21. században címmel megrendezett konferencián. Az országos főállatorvos ugyanitt…
máj. 23
6:09
Schmidt: 1968 értékei váltak irányadóvá (Infostart)
Szinte minden országban és az élet minden területén hozott valami lényeges eseményt, változást 1968, és a világban mára az akkor megfogalmazott értékek váltak normaadóvá - mondta az InfoRádiónak a Terror Háza főigazgatója. A múzeum kétnapos nemzetközi konferenciát szervez e különleges év kapcsán.
máj. 23
6:27
Megosztott és sikertelen iskolaigazgató-választás (Alternatív Energia)
Eredménytelenül végződött csütörtökön késő este a Fejér megyei Tordason az iskolaigazgató megválasztása: a három pályázó - köztük Kosaras Péter Ákos, aki tavaly az interneten SS-egyenruhában volt látható - egyike sem kapta meg a szükséges többségi szavazatot.
máj. 23
6:56
Spielberg: Nem érdekel a pénz (Infostart)
A HVG interjút közöl Steven Spielberggel, aki következő filmjében az 1968-as amerikai diáklázadásokkal foglalkozik. Hetilapszemle.
máj. 23
6:58
Szanyi Tibor: "Gyurcsányban nincs hatalomvágy" (Infostart)
A miniszterelnök lemond, ha úgy látja, hogy személye akadálya az ország biztonságos kormányzásának - mondta az InfoRádiónak Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus szerint a kisebbségbe került kormány ki tudja tölteni négyéves ciklusát.
máj. 23
7:11
Ölt az elszabadult fémcső, felelős még nincs (Infostart)
Még nem lehet tudni, ki a felelős azért a balesetért, amelyben egy kisteherautó platójáról elszabadult fémcső egy arra közlekedő autó szélvédőjébe csapódott és fejen találta a kocsit vezető asszonyt, aki azonnal szörnyethalt. Az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd azt mondta: ha bebizonyosodik, hogy a sofőr gondatlansága miatt halt meg a nő, akár egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel is…
máj. 23
7:26
Egyelőre csak ötlet a gyes kifizetésének módosítása (Infostart)
Egyelőre csak ötletként merült fel a kormány oldalán, hogy fogalmazódjon meg javaslat a gyes kifizetésének módosítására - olvasható a Világgazdaságban. Az egyik ilyen terv szerint a gyest az eddigi 3 helyett - választhatóan - 2 év alatt fizetnék ki.
máj. 23
7:42
Meghalt az elgázolt húszhónapos gyerek (Infostart)
Meghalt az a húszhónapos kisgyerek, akit szerdán, nagymamájával együtt gázolt el egy autós Pécsett. A sofőrt péntekre idézték be a rendőrségre. Kondorosi Ferenc, az Új Rend és Szabadság Program kormánybiztosa az InfoRádiónak azt mondta: megvizsgálják, milyen lehetőség van ilyen esetet illetően a szigorításra.
máj. 23
8:59
Nem jutott el a tévéelnök jelöléséig a kuratórium (Infostart)
Meg sem kezdte a tévéelnök-jelölést pénteken a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, miután előző nap a testület szabad demokrata, most pedig szocialista delegáltjai jelentették be, hogy távol maradnak a tanácskozástól.
máj. 23
9:01
Egyszerűbb adórendszert akarnak a pártok (Infostart)
Új és egyszerűbb adórendszert akarnak a politikai pártok. Az MSZP és a Fidesz azonban nem támogatja az egykulcsos adó bevezetését.
máj. 23
9:17
MTV: el sem tudták kezdeni a jelölőgyűlést (Alternatív Energia)
Meg sem kezdte a tévéelnök-jelölést pénteken a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, miután előző nap a testület szabad demokrata, most pedig szocialista delegáltjai jelentették be, hogy távol maradnak a tanácskozástól.
máj. 23
9:30
Csaba László: "Többségi kormány kell, hogy kijussunk a válságból" (Infostart)
Valószínűleg kisebb veszteség lenne a 4-es metró leállítása, mint a beruházás folytatása - véli Csaba László. A közgazdász szerint szükség van az állami kiadások csökkentésére, hogy az ország kijusson a válságból, ehhez azonban egy új összetételű, többségi kormány kell.
máj. 23
9:45
Kóka János üdvözli Orbán "őszödi beszédét" (Infostart)
A választóknak tudniuk kell, mit akar hatalomra kerülése után Orbán Viktor, az SZDSZ szerint "titkos megszorító csomagja" van a Fidesznek - állítja Kóka János, az SZDSZ elnöke egy interneten megjelent írás kapcsán. A liberális pártvezető szerint Orbán Viktor "őszödi beszédéről" van szó.
máj. 23
10:19
Ketten a nemeskei polgármesteri székért (Alternatív Energia)
Időközi önkormányzati választást tartanak a baranyai Nemeskén vasárnap, mert a képviselő-testület feloszlatta önmagát - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel pénteken.

Keresés