Kétséges, hogy a március 9-i népszavazás aláírásgyűjtő íveit valóban megsemmisítették-e - állítja két jogász, akik az erről szóló nyílt levelüket a Magyar Hírlaphoz juttatták el. A jogászok kifogásaikat a megsemmisítést végző Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Hivatala által kiadott jegyzőkönyvre alapozzák. Véleményük szerint a jegyzőkönyv olyan hiányos, hogy megkérdőjelezhető a…
A legfrissebb államháztartási adatok alapján jövőre sem számít a gazdaság jelentős bővülésére Cséfalvay Zoltán közgazdász. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: a politikai bizonytalanság is hozzájárul ahhoz, hogy folytatódjon a gazdaság stagnálása, és ezzel egyre távolabb kerüljön a felzárkózás lehetősége Magyarország számára.
Újabb híd épülhet a Dunán, ezúttal Mohácsnál, ha az Országgyűlés elfogadja az új területrendezési törvényt - írta szerdán az Új Dunántúli Napló. A képviselők várhatóan még a nyári szünet előtt döntenek a jogszabályról, amely tartalmazza a mohácsi híd megépítésének tervét is. A beruházás 2014-ben kezdődne, és várhatóan 16-17 milliárd forintba, azaz nyolc kilométernyi autópálya árába kerülne.
Az öt parlamenti párt alelnöke hamarosan plakátragasztó kampányban vesz részt a Balaton népszerűsítése érdekében. A politikusokat a Mi Balatonunk Egyesület alelnöke kérte fel a feladatra. Antal Bernadett bízik abban, hogy legnagyobb tavunk felértékelődés előtt áll.
Tízmillió dolláros kötött segélyhitelt nyújt Magyarország Indonéziának - az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a magyar és az indonéz köztársasági elnök jelenlétében Jakartában. Sólyom László helyi idő szerint hétfőn este érkezett meg három országot érintő délkelet-ázsiai körútjának második állomására, Indonéziába, ahol szerdán meghívójával, Susilo Bambang Yudhoyono, indonéz köztársasági…
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a kormány nem igyekszik olyan intézkedéseket hozni, amelyek az intézményi erőszak csökkentésének rövid távú eszközei lehetnének.
Az egri Markoth Ferenc kórház 860 dolgozója már biztosan nem írja alá a szerződést a Hospinvest Zrt.-vel, a kórház új üzemeltetőjével - értesült az InfoRádió. Ez azt jelenti, hogy alig 200-an maradnának a kórház alkalmazásában. Ilyen feltételekkel az üzemeltető cég nem kaphatja meg a működési engedélyt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól.
A Fidesz szerint a kormány képtelen arra, hogy megfékezze a jelenleg tapasztalható áremelkedési spirált, hogy megvédje a családokat az áremelések negatív hatásaitól - mondta Fónagy János, a párt szakpolitikusa szerdán, Budapesten.
Minden, az önkormányzat által kötött, folyamatban levő vállalkozói szerződést nyilvánossá tett Hódmezővásárhely - tájékoztatta az önkormányzat sajtószóvivője szerdán az MTI-t. Göbl Vilmos elmondta: a www.hodmezovasarhely.hu webcímen, a honlap jobb oldalán található, állandóan frissülő Beruházások almenüpont alatt bárki megismerheti a jelenleg 90 folyamatban lévő vállalkozói szerződés adatait.
A Fidesz szerint a kormány képtelen arra, hogy megfékezze a jelenleg tapasztalható áremelkedési spirált, hogy megvédje a családokat az áremelések negatív hatásaitól - mondta Fónagy János, a párt szakpolitikusa szerdán, Budapesten. A gáz, a benzin, az áram árának folyamatos emelése azt bizonyítja, hogy a folyamatok kicsúsztak a kormány kezéből, a kormány képtelen megálljt parancsolni az…
A Fidesz szerint elképzelhető, hogy előrehozott választások lesznek. A legnagyobb ellenzéki párt kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a választókerületi elnökökkel is arról egyeztettek kedden, hogy a Fidesz rövid időn belül készen álljon a választásra.
Az MSZP mindent megtesz annak érdekében, hogy megállítsa a Tibetről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalását - mondta Szabó Vilmos, a parlament külügyi bizottságának MSZP-s alelnöke szerdán Budapesten. Az MSZP egyebek mellett azért nem tudja támogatni az emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságáról szóló határozati javaslatot, mert az szerintük ütközik az egy Kína elvével és…
Csapody Miklós MDF-es országgyűlési képviselő szerint a június 7-i pártelnök-választásáig az SZDSZ fizetett, bérbe vett ellenzéki - a politikus erről szerdai budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Az MDF politikusa szerint nem is alakulhat ki ellenzéki szolidaritás a valódi parlamenti ellenzékkel, amíg a koalícióból kilépett SZDSZ nem hívja vissza a legalább 118 delegáltját az állami…
Gyurcsány Ferenc kétnapos tanácskozásra hívja a kormány tagjait, az államtitkárokat, az MSZP elnökségét és frakcióvezetését annak érdekében, hogy érdemi konzultációt folytassanak a következő két év politikai programjáról - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel szerdán.
A főváros egy nemzetközileg elismert, nagy tapasztalatú szaktekintélyt szeretne megnyerni a metróépítés élére, egy ilyen szakembert pedig kiemelten kell megfizetni - ezzel indokolja a városvezetés azt, hogy a várhatóan június elején munkába lépő új mérnökigazgató, Klados Gusztáv évi mintegy 90 millió forintot keres majd.
Halvány elégségesre értékelték a választópolgárok Gyurcsány Ferenc kormányának teljesítményét a ciklus félidejében; a válaszadók 54 százaléka előrehozott választásokat tartana szükségesnek - derült ki a Nézőpont Intézet felméréséből, amelyet a Heti Válasz csütörtöki számában ismertetnek. A felmérés április 29. és május 14. között készült, ezer választópolgár megkérdezésével.
Péntek lehet az utolsó nap a BKV vezetősége és a sztrájkbizottság közötti megegyezésre, miután a szerdai tárgyaláson sem sikerült egyezségre jutniuk a feleknek - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az MTI-vel.
Gyurcsány Ferenc kétnapos tanácskozásra hívja a kormány tagjait, az államtitkárokat, az MSZP elnökségét, és a parlamenti pártok frakcióvezetőit annak érdekében, hogy érdemi konzultációt folytassanak a következő két év politikai programjáról - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel szerdán.
A MÁV csoport vagyon- és közlekedésbiztonsági akciót kezdett azért, hogy az évi 3-4 ezer vagyonvédelmi eseményt és az okozott károkat csökkentsék, ezzel is növelve a közlekedés biztonságát - jelentette be Ignácz István és Földházi György a MÁV Biztonsági Igazgatósága vagyonvédelmi- illetve vasútbiztonsági osztályának vezetője Budapesten szerdán sajtótájékoztatón.
A Magyarországi Református Egyház (MRE) túlnyomó többséggel határozatot fogadott el ifjabb Hegedűs Loránt ügyében a szerdán Budapesten tartott zsinatán, melyben továbbra is jogosnak tartja az egyház elnökségének a lelkipásztor tevékenységével szembeni panaszbeadványát.
Két pontban, a kollektív szerződés és a paraméterkönyv kérdésében még nincs egyetértés a BKV és a szakszervezetek között, de több más témában közelítenek az álláspontok. Nemes Gábor, a sztrájkbizottság egyik szóvivője a szerdai tárgyalás után az InfoRádiónak elmondta: bíznak benne, hogy el lehet kerülni a jövő keddi sztrájkot.
Egyszerűsíti és gyorsítja az eljárásokat, valamint csökkenti az adminisztrációs terheket a közbeszerzési törvény módosítása, amelynek általános vitáját szerdán kezdi meg az Országgyűlés. Erről Göndör István, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese és Végh Tibor szocialista országgyűlési képviselő beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.
Daganatos betegségben szenved Pécs polgármestere, aki szerdán azt is bejelentette, hogy betegsége ellenére kitölti 2010-ig szóló mandátumát a város élén. Tasnádi Péter elmondta: januártól kezelik, és a legutóbbi vizsgálatok eredményei alapján tüneteinek nagy része már megszűnt.
A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és elfogadta a háziorvosi praxisok finanszírozásáról szóló rendeletet, amely június 1-jei hatállyal lép életbe - közölte Székely Tamás, egészségügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
Néhány éven belül 65 milliárd forintért fejleszti a Ferihegyi repülőteret a Budapest Airport. Ennek keretében új előtér épül, és növelik a 2-es terminál területét is - mondta az InfoRádiónak a társaság szóvivője.
2004 óta több az első éves a felsőoktatásban, mint az általános iskolában - hívta fel a figyelmet a szülők számára létrehozott kölöknet.hu című tanácsadó honlap bemutatóján a Tárki Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. vezérigazgatója. Lennart Judit az InfoRádiónak elmondta: ha nem változik meg az oktatás szerkezete, akkor a társadalom aránytalanul sok pénzt fordít majd egész korosztályok…
Ma sem jött létre megállapodás a BKV és a sztrájkbizottság között a szakszervezetek követeléseiről. Újabb jegybanki kamatemelésre számítanak Magyarországon a piaci szakértők. Amerikai lapinformációk szerint alternatív üzemanyagokat keres a Pentagon az olaj drágulása miatt - a nap legfontosabb hírei.
Az SZDSZ elnökválasztása alapvetően befolyásolhatja a magyar politikai életet, mert a párt vezetőjének az ország érdekeit figyelembe véve választania kell a lehetséges alternatívák közül - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.
Egy önálló, független, saját jogán politizálni képes liberális pártot szeretne vezetni a jövőben Kóka János. A szabad demokraták elnöke erről szerdán Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Szanyi Tibor nem indul a frakcióvezetői posztért, és erről már tájékoztatta is az MSZP képviselőcsoportját irányító Lendvai Ildikót - közölte szerdán a politikus.
Nem indul a frakcióvezetői posztért, és erről már tájékoztatta is az MSZP képviselőcsoportját irányító Lendvai Ildikót - közölte a Stop.hu hírét megerősítve szerdán Szanyi Tibor. "A modernizációban bármilyen módon hajlandó vagyok szerepet vállalni" - mondta, hozzátéve, "nem a pozícióról, hanem a modellről van szó" a képviselőcsoport átalakításában.
Ellenszavazat nélkül jelölte Kóka Jánost az SZDSZ elnökének szerdán a párt Vas megyei választmánya - közölte Német Kálmán, az SZDSZ megye szervezetének elnöke. A megyei választmány fontosnak tartja, hogy azok kerüljenek az ügyvivő testületbe, akik az önálló, független SZDSZ politikát kívánják megvalósítani.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ellenzi a Dohány utcai zsinagóga mögött épülő, egy nyolcemeletes szárnyat is magába foglaló Herzl Passage ilyen formában történő felépítését, és ez ellen további lépéseket tervez - mondta el Feldmájer Péter, a szervezet elnöke.
Ellenszavazat nélkül jelölte Kóka Jánost az SZDSZ elnökének szerdán a liberális párt Vas megyei választmánya - közölte Német Kálmán, az SZDSZ megye szervezetének elnöke. "A választmány továbbra is támogatja azt a Kóka által folytatott pártszervezési és politikaalkotási törekvést, melyben a megyei vezetőkkel való egyeztetés folyamatos és naprakész" - hangsúlyozta. Hozzátette: ezt a törekvést…
Jóváhagyta a kormány az egészségügyi miniszter és a szakmai szervezetek közötti megállapodást, így összesen 10 milliárd forinttal kárpótolják a háziorvosokat a vizitdíj áprilisi megszűntetése miatt elmaradt bevételükért. Székely Tamás szakminiszter szerint a többletpénz fedezetét a jövő évi költségvetésben is biztosítják majd, s jut belőle a korábban felvett szakszemélyzet fizetésére is.
Várhatóan nyár közepén kitűzheti a népszavazás időpontját a köztársasági elnök, addig ugyanis nemcsak a parlamenti elrendelés, hanem az alkotmánybírósági jogorvoslat is lezárul. A népszavazás legvalószínűbb időpontja így szeptember első fele (7-e vagy 14-e) lehet, ha Sólyom László tartja magát ahhoz a gyakorlatához, hogy a népszavazási/választási időpontokat a lehető legkorábbi dátumra tűzi ki.…
A "kordonbontók" ügyében hozott végzés és indoklása igen tanulságos olvasmány. A teljes szöveg ismeretében ki-ki meghozhatja a maga ítéletét a kordonbontásról, meg persze a bíróság teljesítményéről is.
Közel a megállapodás lehetősége, a pénteken folytatódó sztrájktárgyaláson megegyezhet a BKV a szakszervezetekkel. Így elmaradhat a keddtől meghirdetett munkabeszüntetés. Az egyeztetések az elmúlt napokban gyorsultak fel: az érdekvédők követeléseire kedden megállapodás-tervezetet adott át a társaság, melyet tegnap a szakszervezetek kéréseinek megfelelően tovább pontosított.
Ma dönt a tordasi képviselőtestület arról, hogy Kosaras Péter Ákost, az SS-ruhában pózoló volt budakeszi középiskolai igazgatóhelyettest kinevezi-e a település művészeti iskolájának élére. Tegnap titkos - ámbár egyes gyermekek számára nyílt - ülésen hallgatták meg a posztra pályázókat. Az öt jelöltből ketten meg sem jelentek, a helyi aspiránsok pedig kevés sikerre számíthatnak, Kosaras befutó…
Egyre nagyobb erőket mozgat meg az APEH az úgynevezett transzferárazás ellenőrzésére, a büntetésekből pedig komoly bevételekre tesz szert. A revizorokat folyamatosan képzik. Van olyan eszköz, amivel minimalizálni lehet a kockázatokat, de kevesen ismerik, és az eljárás még nem kristályosodott ki.
Az érzékelhető adócsökkentés érdekében átcsoportosításra van szükség az adórendszeren belül a versenyképesség javára - mondta a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az InfoRádiónak. Bajnai Gordon a 4-es metróval kapcsolatban elmondta: a kormány nem vállal nagyobb terhet az építkezésben, mint ami az eredeti szerződésben szerepel.
Pécs polgármestere bejelentette, hogy daganatos betegségben szenved, de nem kíván lemondani, hanem dolgozik tovább. Tamás Pál szociológus szerint a magyar lakosság még mindig nagyon keveset tud a politikusok egészségi állapotáról, holott ez nagyon fontos információ lehet bizonyos csoportok számára.
Átlagosan három hetet kell várniuk a betegeknek a hazai kórházakban, ha nem sürgős beavatkozásra van szükségük - derül ki az Egészségbiztosítási Felügyelet legutóbbi felméréséből, melyet a Népszabadság ismertetett csütörtöki számában.