Újabb két évig Csurka István a MIÉP elnöke, mivel nyolcvannyolc százalékos többséggel bizalmat szavazott neki a párt 15. országos gyűlése a hét végén - írta a keddi Magyar Hírlap.
A PRONAS természetvédő civil szervezet szerint bizonyítékok vannak arra, hogy Ausztriából érkezik az a szennyezés, amely a Rába habzását okozza. "Megdőlt az a sokat hangoztatott osztrák állítás, miszerint a Rába Ausztriában nem habzik" - közölte kedden Woki Zoltán, a PRONAS aktivistája. Elmondta, civil összefogásuk a napokban több fényképfelvételt is kapott Ausztriából, amely azt bizonyítja, hogy…
Előre kitervelten, nyereségvágyból több emberen elkövetett emberölés és jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat a Fejér Megyei Főügyészség N. József és fia ellen, akik a vádirat szerint 2006 decemberében meggyilkolták a Prikkel házaspárt. A vádiratot az ügyészség a Fejér Megyei Bíróságnak nyújtotta be, s indítványozta a két vádlott - az 55 éves N. József és fia, a 26 éves ifjú N.…
Előre kitervelten, nyereségvágyból több emberen elkövetett emberölés és jelentős kárt okozó rongálás miatt emeltek vádat a Prikkel-ügyben N. József és fia ellen.
Fegyelmi eljárás lefolytatására utasította a büntetés-végrehajtás megbízott országos parancsnokát a hivatali visszaéléssel gyanúsított ezredesek ügyében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára.
A Fidesz továbbra is a kormány népszavazási kampányának leállítását követeli Gyurcsány Ferenctől - mondta az ellenzéki párt helyettes szóvivője kedden Budapesten, annak kapcsán, hogy megjelent az Új Magyarország című kiadvány második száma.
Megkezdődött az emberrablással és más bűncselekmények elkövetésével vádolt volt kisvárdai rendőrök és civil bűntársaik pere Nyíregyházán kedden. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon ismertetett vádirat szerint a három volt rendőr - akiket az ügy felderítésekor azonnal elbocsátottak az állomány tagjai közül - és öt civil személy cigarettacsempészéssel kapcsolatban követte el a túszejtéses…
Vitát váltott ki Salgótarján keddi közgyűlésén a napokban vád alá helyezett fideszes alpolgármester helyzete. Az ellenzék kitart amellett, hogy Fenyvesi Gábornak le kellene mondania, az érintett nem lát erre okot, a polgármester pedig az ártatlanság vélelmét hangsúlyozta.
A Fidesz továbbra is a kormány népszavazási kampányának leállítását követeli Gyurcsány Ferenctől - mondta az ellenzéki párt helyettes szóvivője kedden Budapesten, annak kapcsán, hogy megjelent az Új Magyarország című kiadvány második száma.
Közös jelentés elfogadásával ért véget az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) közötti kapcsolatot vizsgáló országgyűlési bizottság tevékenysége kedden, a testület záróülésén.
Vitát váltott ki Salgótarján keddi közgyűlésén a napokban vád alá helyezett fideszes alpolgármester helyzete. Az ellenzék kitart amellett, hogy Fenyvesi Gábornak le kellene mondania, az érintett nem lát erre okot, a polgármester pedig az ártatlanság vélelmét hangsúlyozta.
Átlagosan 4,5 százalékkal drágul a távfűtés díja Salgótarjánban februártól, az alapdíj változatlan marad - erről döntött kedden a nógrádi megyeszékhely közgyűlése.
A tűzoltókat tartják a legmegbízhatóbbnak, míg a legkevésbé a szakszervezetek képviselőiben bíznak az emberek – derül ki a GfK piackutató vállalat által készített felméréséből.
Hosszabb ideje nyomozott a rendőrség az után a fiatelember után, akit több napig tartó megfigyelést követően Jánosháza térségében, a 8-as főúton tartóztattak fel, majd kábítószerrel való visszaélés alapos gyanújával vettek őrizetbe - közölte keddi, szombathelyi sajtótájékoztatóján Halmosi Zsolt, Vas megye rendőrfőkapitánya.
Műtéti előkészítés közben csúszott le egy beteg a műtőasztalról a Borsod megyei Kazincbarcika kórházában, az idős nő a baleset után nem sokkal - eddig ismeretlen okból - meghalt.
Kilenc igen szavazat és egy tartózkodás mellett elfogadta a zárójelentést az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány működésének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló parlamenti bizottság. A testület megállapította, hogy az alapítvány nem volt fedőszervezete a Nemzetbiztonsági Hivatalnak.
A Fidesz továbbra is a kormány népszavazási kampányának leállítását követeli Gyurcsány Ferenctől - mondta Cser-Palkovics András. A kormányszóvivői iroda szerint a népszavazás nem érinti a reformok lényegét, ezért nem is befolyásolja a kormány reformokkal kapcsolatos tájékoztatási kampányát.
Közös jelentés elfogadásával ért véget az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) közötti kapcsolatot vizsgáló országgyűlési bizottság tevékenysége kedden, a testület záróülésén, amelyet a média kiemelt érdeklődése kísért.
Fiala János mai Kelj fel Jancsi műsora a Pont FM 88.1-en motivációs gondokkal küzdött. De csak az elején. A műsor végére határozottan magára talált a műsorvezető. Téma volt ma a szerbiai elnökválasztás, Orbán tegnapi beszéde, de még Havas Henrik új műsora is.
Meg kell erősíteni a házelnöki szerepvállalást egyes témák napirendre kerülésében - mondta Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője kedden, annak kapcsán, hogy Szili Katalin vezetésével tanácskozást tartottak a hétvégén a fenntartható fejlődéséről. A Veszprém megyei Monoszlón tartott tanácskozás 80-90 százaléka a fenntartható fejlődés kérdéseiről szólt, és valóban volt szó…
Bár a környezetvédelmi minisztérium közleménye szerint kedden az összes galvániszapot elszállítják a csepeli telephelyekről, a helyi Fidesz szerint a föld alatti csatornában még maradhatott a környezetszennyező anyagból. Németh Szilárd, a csepeli Fidesz-frakció vezetője szerint a mentesítés eddigi költsége eléri a 150 millió forintot.
Egy megkülönböztető jelzéssel közlekedő mentőautó összeütközött kedden egy személygépkocsival Miskolcon, a Lévay utca kereszteződésében - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
Milliós nagyságrendű tartozása miatt szerződést bontott Salgótarján önkormányzata a városi Apolló mozi bérlőjével - jelentette be az illetékes alpolgármester a közgyűlés keddi ülésén.
A Fidesz szerint, bár a magyar kis- és középvállalkozásoknak (kkv) nagy szükségük van a hitelekre, ez program kevés lesz arra, hogy ezt a szektort szorult helyzetéből kisegítse - mondta a párt szakpolitikusa kedden azt követően, hogy Bajnai Gordon bejelentette: a Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató (MiFiN) Zrt. folyósította az első mikrohitelt.
Négyen sérültek meg keddre virradó éjjel egy autóbalesetben a 75-ös főúton Zala megyében - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Bár törvény kötelezi a patikákat, mégis az esetek mintegy negyedében fordul elő, hogy nem kapható az orvos által felírt készítmény - derül ki a Spatium Consulting kutató és tanácsadó cég elemzéséből. A próbavásárlások során mindössze az esetek egy százalékában fordult elő, hogy a patikus olcsóbb, azonos hatóanyag tartalmú készítményt ajánlott fel a receptre felírt drágább helyett - mondta Gergely…
Az idei évből eddig 29 nap telt el, ezek közül 23-ban a budapesti levegő szennyezettsége meghaladta az egészségügyi határértéket. Több civil szervezet, a Stop Szmog! kampány szervezői ezért demonstrációt tartottak a fővárosban, méghozzá nem is akárhol.
Meg kell erősíteni a házelnöki szerepvállalást egyes témák napirendre kerülésében - mondta Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője kedden az MTI-nek, annak kapcsán, hogy Szili Katalin vezetésével tanácskozást tartottak a hétvégén a fenntartható fejlődéséről.
Elsősorban az inkubáció elősegítésére, turisztikai jellegű fejlesztésekre, a közösségi közlekedés infrastruktúrájának javítására, valamint a környezetvédelmi beruházások megvalósítására írtak ki 30 milliárd forint értékben az Európai Unió és magyar kormány által pénzügyileg támogatott aktuális pályázatokat az Észak-Alföldi Operatív Program keretében.
Az MSZP országos elnöksége Varju Lászlót bízta meg azzal, hogy segítse a pártszervezési tevékenységet - közölte a szocialista párt szóvivője kedden az MTI-vel. Nyakó István beszámolt arról, hogy március 29-én lesz az országos pártértekezlet.
Bombariadó miatt fél órán át nem állt meg a metró a Ferenciek terénél - értesült a HavariaPress. Kedden délután, néhány perccel három óra előtt jelezte a rendőrség segélyhívóján egy ismeretlen telefonáló, hogy bomba van a Ferenciek terén, a metróban.
A Fidesz szerint, bár a magyar kis- és középvállalkozásoknak (kkv) nagy szükségük van a hitelekre, ez program kevés lesz arra, hogy ezt a szektort szorult helyzetéből kisegítse - mondta a párt szakpolitikusa kedden azt követően, hogy Bajnai Gordon bejelentette: a Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató (MiFiN) Zrt. folyósította az első mikrohitelt.
Megbírságolta félreszavazó tagjait a fővárosi közgyűlés MSZP frakciója. Steiner Pál frakcióvezető elmondta, hogy a 4-13 ezer forintos büntetés befizetése önkéntes alapon történik.
Az Allianz Hungária biztosítóhoz 1290 kárbejelentés érkezett a hétvégi vihar után. Lenkei Anikó kommunikációs igazgató az InfoRádiónak elmondta: az eddigi adatok szerint a biztosítóhoz bejelentett összes kár közel 130 millió forint.
Hunvald György és Gy. Németh Erzsébet a decemberi kiszavazásuk miatti pénzbüntetést tudomásul veszik, az etikai jellegű elmarasztalással azonban nem értenek egyet. A fővárosi szocialista politikusok annak kapcsán nyilatkoztak, hogy előző nap a frakció többségi határozattal féltucatnyi képviselőt marasztalt el.
Hosszan tartó betegség után 80 éves korában kedden elhunyt Nagy Erzsébet, Nagy Imre mártír miniszterelnök leánya - közölte a néhai kormányfő nevét viselő alapítvány.
Hosszan tartó betegség után 80 éves korában kedden elhunyt Nagy Erzsébet, Nagy Imre mártír miniszterelnök leánya - közölte a néhai kormányfő nevét viselő alapítvány.
A Fidesz elnöksége és európai parlamenti képviselői felszólítják a Gyurcsány-kormányt, valamint az EP kormánypárti képviselőit, hogy az uniós agrártámogatások kapcsán a magyar nemzeti érdekeket képviseljék - közölte Szájer József, a Fidesz EP-képviselője kedden Debrecenben, a párt kihelyezett elnökségi ülése keretében tartott sajtótájékoztatón.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke több témában is ötpárti egyeztetést kezd a tavaszi ülésszak előtt. A házelnök kedden úgy fogalmazott: szeretné konszenzussal kezdeni a parlamenti idényt. Párbeszéd, együttműködés, konstruktivitás - jellemezte szándékait Szili Katalin.
Hunvald György és Gy. Németh Erzsébet a decemberi kiszavazásuk miatti pénzbüntetést tudomásul veszik, az etikai jellegű elmarasztalással azonban nem értenek egyet. A fővárosi szocialista politikusok kedden az MTI-nek annak kapcsán nyilatkoztak, hogy előző nap a frakció többségi határozattal féltucatnyi képviselőt marasztalt el.
Országszerte kevesen vannak az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók a kórházakban - derült ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felméréséből. Eszerint Magyarországon nem ritka, hogy egy ápolóra 40-60 beteg jut, miközben az európai uniós átlag tizenöt.
Intenzívebbé szeretné tenni a kormány és a képviselők közötti kapcsolatot Ficsor Ádám, a miniszterelnök pénteken munkába álló kabinetfőnöke, aki részt vett az MSZP-frakció informális ülésén kedden. Erről Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes beszélt.
Magyarország támogatja Albánia meghívását a NATO-ba, és más területeken is intenzív kapcsolatépítésre törekszik Tiranával. Ezt a külügyi szóvivő közölte kedden az MTI-vel, miután Göncz Kinga külügyminiszter Budapesten megbeszélést folytatott Majlinda Bregu albán integrációs miniszterrel.
Hosszan tartó betegség után 80 éves korában kedden elhunyt Nagy Erzsébet, Nagy Imre mártír miniszterelnök leánya - közölte a néhai kormányfő nevét viselő alapítvány az MTI-vel.
Geotermikus energiával működő távfűtést szeretne 2010-re a lakótelepi lakásokba Bonyhád - közölte a kedden aláírt előszerződést követő városházi sajtótájékoztatón Potápi Árpád polgármester és Bokorovics Balázs, a Pannonplast Nyrt. igazgatótanácsának elnöke.