2008. január 28. hétfő

jan. 28
17:26
OS A 2010 évi Shanghai Világkiállítás magyar pavilonjának kialakításáról (HírExtra)
A Magyar Köztársaság Kormányától minden tekintetben független magánkezdeményezés a www.vilagkiallitas.hu honlap. A Miniszterelnöki Hivatal elhatárolódik a honlapon megjelent, a Sanghai Világkiállítással kapcsolatos „tervpályázati” hirdetmény készítőitől, az esetleges reklamációkat pedig elhárítja. A hivatalos honlap és tervpályázat előkészítése zavartalanul, a jogszabályok teljeskörű betartásával…
jan. 28
17:40
Potyoghatnak a fejek a fővárosnál (Infostart)
Felelősségre vonási eljárások indulnak a fővárosi önkormányzatnál a 2006-os útfelújítások állami támogatásának felhasználásával kapcsolatban. Várhatóan 553 millió forint támogatást kell visszafizetni az államnak, mert azt nem a pályázatban megjelölt utakra fordították.
jan. 28
17:42
Szekeres és a Gripenek (HírExtra)
A Gripen-flotta teljessé válása a magyar haderő megújulásának és fejlődésének a szimbóluma - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfőn, a Gripen harcászati repülőgépek átadási ünnepségén, a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán.
jan. 28
17:44
Nagy üzlet a népszavazás? (HírExtra)
A népszavazás március 9-én lesz, de már most azt találgatja mindenki, hogy milyen eredményt hozhat ez, és milyen hatásai lehetnek. Arról viszont, hogy mekkora üzlet a népszavazás, és hogy milyen kommunikációs hadviselésre számíthatunk ennek kapcsán, sokkal kevesebb szó esik.
jan. 28
17:50
Kivonult az ellenzék (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának hétfői üléséről kivonultak az ellenzéki képviselők, miután a bizottság kormánypárti tagjai új napirendet szavaztak meg. A testületi ülés kezdetén, miután Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke előterjesztette a testületi ülés napirendjét, A magyar agrárstratégia kérdései Gyurcsány Ferenc davosi kijelentésének függvényében címmel, Herbály Imre (MSZP), a…
jan. 28
17:54
Eyteken választanak (HírExtra)
Polgármestert választanak vasárnap a Fejér megyei Etyeken; a község szavazásra jogosult polgárai három független jelölt közül választhatják meg a község első emberét - közölte az MTI-vel a falu jegyzője. Krauszné Heitler Márta tájékoztatása szerint a választásra az eddigi vezető, Nádpor Ármin (független) lemondása miatt kerül sor.
jan. 28
18:06
Mehmet Karcsi édesanyja szerint fia tette az ecstasyt a kocsiba (Alternatív Energia)
Megkezdődött a kábítószer-csempészettel vádolt Bogosné Papp Edina és férje pere a Szabadkai Kerületi Bíróságon hétfőn. A vádirat szerint 2007. november 13-án délelőtt Szabadkán eddig ismeretlen személyektől amfetamint és ecstasy tablettákat vásároltak, azzal a céllal, hogy azokat Magyarországra vigyék.
jan. 28
18:19
Tudja meg, kiket díjaztak idén a magyar filmkritikusok (Infostart)
Kiosztották a Magyar Filmkritikusok Díjait. A legjobb dokumentumfilm díját Vági Barbara és Talán Csaba közös alkotása, az Elboronálva című film nyerte.
jan. 28
18:45
Különkeretes gyógyszerek felülvizsgálata (HírExtra)
A különkeretes gyógyszerek rendszerének felülvizsgálata a betegeknek teszi könnyebbé az ezen készítményekhez való hozzájutást - mondta az egészségügyi miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 28
19:02
Látogatási tilalom (HírExtra)
Részleges látogatási tilalmat rendeltek el a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház neurológiai osztályán hétfőn - tájékoztatta az intézmény orvosigazgatója az MTI-t.
jan. 28
19:08
Befejeződik a csepeli galvániszap elszállítása (Alternatív Energia)
Befejeződik a csepeli galvániszap és a galvániszappal szennyezett föld elszállítása kedden - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
jan. 28
19:11
Félezernél is több viharkár (HírExtra)
Már több mint 500, viharkárokra vonatkozó kárbejelentés érkezett a hétvégi viharok után az OTP Garancia Biztosítóhoz - jelenti a HavariaPress. A társaság kárszakértői azonnal megkezdték a kárfelmérést, a károk felmérése és az adatok feldolgozása folyamatos.
jan. 28
19:25
Részleges látogatási tilalom a nyíregyházi kórházban (Alternatív Energia)
Részleges látogatási tilalmat rendeltek el a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház neurológiai osztályán hétfőn - tudatta az intézmény orvosigazgatója.
jan. 28
19:36
Gyógyszervita (Alternatív Energia)
A különkeretes gyógyszerek rendszerének felülvizsgálata a betegeknek teszi könnyebbé az ezen készítményekhez való hozzájutást - mondta az egészségügyi miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz felháborítónak tartja, hogy az egészségügyi tárca több súlyos betegség gyógyszere esetében kötelezővé tette februártól a dobozdíj fizetését.
jan. 28
19:39
Kivonulás és sajnálkozás (HírExtra)
Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának hétfői üléséről kivonultak az ellenzéki képviselők, miután a bizottság kormánypárti tagjai új napirendet szavaztak meg. A szocialista Demendi László és Bedő Tamás sajnálkozását fejezte ki, hogy ellenzéki kollégáik kivonultak az ülésről.
jan. 28
19:47
Szekeres Imre átvette a Gripen-flottát (Index)
A magyar haderő megújulásának és fejlődésének a szimbóluma a 14 modern vadászgép, mondta a honvédelmi miniszter.
jan. 28
19:47
Tilos a piramisrendszerre épülő tagtoborzás (Alternatív Energia)
Négy, az Országos Kockázatközösségi Alap, a díjtétel és fejkvóta bizottságok működéséről szóló, a pénztári várólistákról és a fejkvóta-számításról szóló kormányrendelet koncepciója került az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői ülése elé az egészségpénztári rendszer kapcsán - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter hétfői, budapesti sajtótájékoztatón.
jan. 28
19:49
Aláírásgyűjtés a határon elhelyezett osztrák tiltó táblák miatt (Index)
Az osztrák települések vezetői szerint nekik nincs hatáskörük a tiltás feloldására.
jan. 28
20:17
Szeteynek elege lett - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Elfogadta a miniszterelnök Szetey Gábornak, a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkárának lemondását. Ezt maga az érintett jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón. Szetey Gábor úgy fogalmazott: a mai, acsarkodó magyar politikai élet nem neki való. Hangsúlyozta: amit ennyi idő alatt lehetett, azt megtette posztján.
jan. 28
21:14
Vesztegetéssel vádolnak hat büntetés-végrehajtási ezredest (Alternatív Energia)
Vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádol több büntetés-végrehajtási ezredest a katonai ügyészség, mert pénzért előnyökhöz juttattak elítélteket. A bűncselekményről az MTV hétfő esti Híradója számolt be. A Budapesti Katonai Ügyészség tizenegy személy ellen emelt vádat részben a büntetés-végrehajtás országos parancsnoksága állományába tartozó, részben polgári személyek ellen - közölte Hegedűs…
jan. 28
21:25
Elmarasztalások a fővárosi MSZP-frakcióban (Alternatív Energia)
Többségi szavazással hétfőn este, 17 év után először, pénzbüntetést rótt ki a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója több mint féltucatnyi képviselőre a kötelezően elrendelt, illetve az ajánlott szavazási módoktól eltérő decemberi voksolások miatt - tudta meg az MTI a frakció tagjaitól.
jan. 28
21:47
Elmarad a Kapos Volán dolgozóinak tervezett sztrájkja (Infostart)
Megállapodott a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) kaposvári tagszervezete és a Kapos Volán Zrt. vezetése az idei béremelés mértékéről, így elmarad a cég dolgozói által szerdára tervezett sztrájk - közölte Dobi István szakszervezeti vezető.
jan. 28
21:47
Észérvek helyett az erőt alkalmazzák (HírExtra)
A szocialisták az észérvek helyett ismét az erő fegyverét alkalmazták, amikor Gyurcsány Ferenc a mezőgazdaságot sújtó kijelentéseinek magyarországi következményét szerettük volna megvitatni a Parlament Mezőgazdasági Bizottságában.
jan. 28
21:53
Fontos Ukrajna és az EU közelítése (HírExtra)
Az Európai Parlament Külügyi Bizottsága ma Julia Timosenko ukrán kormányfőt látta vendégül. Tabajdi Csaba, a bizottság póttagja a látogatás kapcsán elmondta, hogy Magyarország azon EU tagállamok egyike, amelyek különösen érdekeltek Ukrajna és az EU közelítésében.
jan. 28
22:17
50 forintos az év érméje (HírExtra)
Az év érméje lett az 1956-os forradalom 50. évfordulójára kibocsátott 50 forintos érme az amerikai World Coin News magazin által indított internetes szavazás szerint.
jan. 28
22:28
Bokros Lajos előadást tartott az MDF-nek (HírExtra)
Az adóreformmal kapcsolatos elképzelésekről tartott előadást Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter hétfőn este az MDF vezetőinek, akik - mint a párt elnöke elmondta - rendszeresen találkoznak olyan szakértőkkel, akiknek a világképe nem feltétlenül egyezik az MDF-ével.
jan. 28
22:34
Pénzbüntetések másképp szavazásért (Index)
Az MSZP fővárosi frakciója lesújtott a félreszavaókra és a másképp gondolkodókra egyaránt.
jan. 28
23:03
MSZP: A társadalompolitikai tagozat konzultálna a választmánnyal (Index)
Az MSZP hétvégén országos minősítésétől megfosztott társadalompolitikai tagozata megbeszélést kezdeményez a párt választmányának vezetőivel, hogy megvitassák a tagozat további működésének kereteit.

2008. január 29. kedd

jan. 29
0:47
Százmilliókat fizet vissza a főváros (Index)
Jogosulatlanul használt fel a főváros az útfelújítási pénzeket.
jan. 29
4:36
Szükséges rossz a középfokú felvételi (Alternatív Energia)
Január 31-én írhatják meg a pótló írásbeli felvételi vizsgát azok a középiskolába készülő diákok, akik alapos ok miatt nem tudtak résztvenni a január 25-26-i központi vizsgán. Az évek óta tartó tendencia szerint a középiskolák harmada írja elő a részvételt a központi írásbelin, a következő tanévre a kilencedik évfolyamot indítók közül 353, a nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályt indítók közül 33, a…
jan. 29
5:39
Veszélyes lehet a Fidesz-elnök népszavazási taktikája (Alternatív Energia)
A szocialista párton belüli elbizonytalanodásra épít az az orbáni taktika, mely a népszavazást kormánybuktató aktusnak állítja be. Bár a voksolásnak közjogi következményei nem lehetnek, de a Fidesz elnök arra számít, megismétlődik a múlt, amikor a 2004-es uniós választás kudarca földindulást idézett elő az MSZP-ben. Azonban a népszavazás jelentőségének túldimenzionálása, egy fideszes vereség, vagy…
jan. 29
5:42
Újra összeszámolják a hajléktalanokat (Infostart)
Újra összeszámolják a hajléktalanokat a fővárosban február 2-áról 3-ára virradóra. Legutóbb 2005-ben számolták meg őket, akkor háromezren voltak Budapesten.
jan. 29
5:54
Vizuális ellencsapásra készül a vasúttársaság (Infostart)
Harmincnapos bérletet vezet be februártól a MÁV-START. A vállalat szóvivője az InfoRádiónak elmondta: ezzel akarják növelni a bérleteladások és csökkenteni a bliccelések számát. Balogh-Fazekas Anita hozzátette: a potyázók ellen más eszközökkel is fellépnek.
jan. 29
6:06
Igenis rákérdezhetnek a szexuális beállítódásra (Infostart)
Jogszerű a homoszexuális kapcsolatra vagy prostitúcióra rákérdezni véradáskor - állapította meg az állampolgári jogok biztosa, de Szabó Máté szerint nem volna szabad tárolni a homoszexuálisok vagy melegek ilyen jellegű adatait.
jan. 29
6:12
A fővárosban legfeljebb 300 kátyút kell kerülgetni (Infostart)
Az elmúlt évek útfelújításainak köszönhetően körülbelül a tizedére esett vissza a kijavítandó kátyúk száma a fővárosi főútvonalakon - mondta az InfoRádiónak Csanádi Csaba, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közútfenntartási igazgatója. Jelenleg mintegy száz-háromszáz kátyút javítanak folyamatosan.
jan. 29
6:14
Juhász: ha érvényes a referendum, a kormány megteszi a szükséges lépéseket (Alternatív Energia)
Nem pártkérdés a népszavazás - jelentette ki a Fidesz elnöke pártja képviselőcsoportja előtt. Orbán Viktor úgy vélte, a referendum a három konkrét kérdésen túl arról is szól, hogy az emberek eltörölhetnek egy rossz politikát, egy kudarcokkal teli korszakot. Bár a népszavazásnak közjogi következményei nem lesznek, az orbáni taktika, mely a népszavazást kormánybuktató aktusnak állítja be, az MSZP…
jan. 29
6:17
Kormánybiztos: a közigazgatás nem olyan, mint az üzleti világ (Infostart)
A közigazgatás átszervezésekor túl sok minden történt, ráadásul túl gyorsan - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában az Új rend és szabadság program kormánybiztosa. Kondorosi Ferenc szerint a modern közigazgatásban is követni kell az iparszerű termelés sajátosságait, de azért mégis más rendszerről van szó; és ezt Szetey Gábor hétfőn lemondott személyügyi államtitkár "talán kicsit későn…
jan. 29
6:25
Csak a népszavazási részvételre lehet következtetni az újbudai eredményből (Alternatív Energia)
Nem egyformán értékelik a jelöltek a vasárnapi, érvénytelen újbudai választást és saját szereplésüket. A Fidesz-KDNP-s Rétvári Bence azt mondta, hogy 67 százalékos támogatottsága azt jelzi, nem lehet az emberekkel szemben kormányozni. Az MSZP-SZDSZ közös jelöljte, Lakos Imre arra számít, ha a kormánypárti szavazók "felébrednek", a második fordulóban jobban szerepelhet. Politológusok szerint nincs…
jan. 29
6:35
Lehetetlen küldetés: nyomozás az eltűnt csomagok után (Infostart)
Az InfoRádió szerkesztőségébe érkező panaszok szerint a külföldi internetes áruházakból vagy árverési portálokon keresztül rendelt termékek rendre nem érkeznek meg a címzettekhez. Hallgatóink szerint az utánajárás kész tortúra. A Posta szerint az internetes áruházak spórolni akarnak a postaköltségen, ezért nem regisztrált csomagként, hanem levélként adják postára a küldeményt, így viszont annak…
jan. 29
6:46
Szili és barátai: palotaforradalom az MSZP-ben? (Infostart)
Kétnapos, zártkörű tanácskozást tartottak a hét végén Szili Katalin házelnök vezetésével egy belvárosi irodában, ahol a kormányzó párt és a kormány politikája is szóba került. Az MSZP felsőbb köreiben néhányan furcsállották az összejövetelt, egyesek valamiféle belső ellenzéki tanácskozást véltek a háttérben - írja a Népszabadság.
jan. 29
7:17
Tarlós: a népszavazás sikerét szinte lehetetlen megakadályozni (Alternatív Energia)
Majdnem megoldhatatlan feladat előtt állnak azok, akik meg akarják hiúsítani a népszavazás sikerét - jelentette ki Tarlós István, Fidesz népszavazási kampányának irányítója, aki az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy a kampányban tudatosan alapoznak a vidéki sajtóra, a kampányfinisben pedig a Fidesz vezető politikusai is csatlakoznak az országjáráshoz.
jan. 29
7:35
Vissza kell fizetni az állami pénzt? (HírExtra)
A tavalyelőtti útfelújításokhoz kapott állami pénzből 553 millió forint visszafizetését indítványozta Tiba Zsolt főjegyző a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottsága hétfő délutáni ülésén, a támogatás felhasználásának jogszerűségéről lefolytatott vizsgálatok alapján.
jan. 29
7:43
Kommunikációs hadviselés (HírExtra)
A népszavazás március 9-én lesz, de már most azt találgatja mindenki, hogy milyen eredményt hozhat ez, és milyen hatásai lehetnek. Arról viszont, hogy mekkora üzlet a népszavazás, és hogy milyen kommunikációs hadviselésre számíthatunk ennek kapcsán, sokkal kevesebb szó esik.
jan. 29
8:16
MSZP: mi lesz veled társadalompolitikai tagozat? (HírExtra)
Az MSZP hétvégén országos minősítésétől megfosztott társadalompolitikai tagozata megbeszélést kezdeményez a párt választmányának vezetőivel, hogy megvitassák a tagozat további működésének kereteit - közölte a társadalompolitikai tagozat ügyvivői testülete hétfőn este az MTI-vel.
jan. 29
9:06
Elektronikus kreditellenőrzés (HírExtra)
Elektronikus kreditellenőrző szolgáltatást nyújt a Műegyetemen az Üzleti Tudományok Intézet a képzéseire jelentkezni kívánó hallgatóknak - közölte az intézmény az MTI-vel. A bolognai rendszerben a kétszintű oktatásnak köszönhetően a korábbinál könnyebben válthatnak szakot a hallgatók, de nem minden alapdiplomával lehet minden mesterképzésre bejutni.
jan. 29
9:32
SZDSZ: ki irányítja a Fidesz kampányát, és mennyit költenek rá? (Alternatív Energia)
A szabad demokraták azt firtatják közleményükben, hogy ki irányítja a Fidesz kampányát, és igazak-e azok az információk, miszerint Kubatov Gábor és Várhegyi Attila lehet ez a két személy. A sajtóhírek arról szólnak, hogy a Fidesz népszavazási kampányának irányítása Kubatov Gábor, és a Fidesz által újra felfedezett Várhegyi Attila kezébe került. Ha a Fidesz valóban visszavonta politikusát a…
jan. 29
9:42
Szövetkező középszocik (HírExtra)
Kétnapos, zártkörű tanácskozást tartottak a hét végén Szili Katalin házelnök vezetésével Budapesten, ahol a kormányzó párt és a kormány politikája is szóba került - írta a keddi Népszabadság. Baja Ferenc, az MSZP szocialista platformjának elnöke, aki maga is előadást tartott, a lapnak elmondta, helyzet- és helyértékelésről szólt a tanácskozás.
jan. 29
9:47
Fegyelmi a vesztegetéssel vádolt bv-ezredesek ügyében (Alternatív Energia)
Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) államtitkára kedden reggel utasította Dömény Sándor dandártábornokot, a büntetés-végrehajtás megbízott országos parancsnokát a bv-ezredesek ügyében vádemeléssel érintett, még aktív állományba tartozó tisztek fegyelmi felelősségre vonásának megindítására - mondta el Tímár Zoltán sajtófőnök. Az államtitkár figyelmeztetésben részesítette a…
jan. 29
9:49
Ma kezdődik az emberrablással vádolt volt kisvárdai rendőrök pere (Alternatív Energia)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon ma kezdődik az emberrablással vádolt volt kisvárdai rendőrök és civil bűntársaik pere. A vádirat szerint a három volt rendőr - akiknek a szolgálati jogviszonyát az ügy kiderülésekor megszüntették - és öt civil személy még tavaly május 19-én csempészcigaretta értékesítésével kapcsolatban követett el az emberrablást.
jan. 29
9:53
Tarlós szerint elegen lesznek (HírExtra)
Majdnem megoldhatatlan feladat előtt állnak azok, akik meg akarják hiúsítani a népszavazás sikerét - jelentette ki Tarlós István, Fidesz népszavazási kampányának irányítója, aki az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy a kampányban tudatosan alapoznak a vidéki sajtóra, a kampányfinisben pedig a Fidesz vezető politikusai is csatlakoznak az országjáráshoz.

Keresés