Az év vége előtt biztosan nem születik meg a szabályozás arról, hogy támogatást vagy adóvisszatérítést kapjanak a dízelműködtetésű autóbuszok és gépkocsik tulajdonosai, akik részecskeszűrőt szereltetnek fel járműveikre a levegőszennyezés csökkentésére - tájékoztatta az InfoRádiót a Környezetvédelmi Minisztérium levegő, zaj és közlekedési osztályvezetője. Bibók Zsuzsa hozzátette: jelenleg zajlik az…
Kétmillió forint értékű csempész cigaretta szállítmányt találtak a hatóságok a Csongrád megyei Ferencszállás belterületén egy német rendszámú autóban - tudatta a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Alföldi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense. Némedi Varga Éva elmondta: egy német állampolgár vezette német rendszámú autóban a mobil ellenőrző csoport a csomagtartóban és egy utazótáskában 3700 doboz,…
Újabb visszásságra mutatott rá a Magyar Posta által kiírt kerékpártender kapcsán korábbi beszállítója, a Schwinn-Csepel Kerékpárgyár vezérigazgatója. A magyar cég ugyanakkor a tendert már nem akarja megtámadni. Klimon Péter elmondta: ha bíróságra mennek a postával szemben, azt hitelrontás miatt teszik.
Rockenbauer Lajost választotta meg vezetőjének a székesfehérvári városi közgyűlés MSZP-s képviselőcsoportja a frakciót 1994 óta irányító Pénzes Mihály helyett.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke több témában is ötpárti egyeztetést kezd a tavaszi ülésszak előtt. A házelnök az MTI-nek kedden úgy fogalmazott: szeretné konszenzussal kezdeni a parlamenti idényt.
Intenzívebbé szeretné tenni a kormány és a képviselők közötti kapcsolatot Ficsor Ádám, a miniszterelnök pénteken munkába álló kabinetfőnöke, aki részt vett az MSZP-frakció informális ülésén kedden. Erről Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes tájékoztatta az újságírókat Budapesten.
"Magáncélra a saját gépkocsimat használom, nem a hivatalét" - közölte Karsai József kedden. A szocialista párti országgyűlési képviselő, Battonya város polgármestere annak kapcsán nyilatkozott, hogy az ügyészségen egy magánszemély feljelentette, mert szerinte a polgármester az önkormányzat szolgálati gépkocsiját magáncélra, illetve országgyűlési képviselői feladatai ellátásra is használja.
Február 1-jétől sztrájkot hirdet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. Hogy pontosan melyik napon kezdik meg a munkabeszüntetést, még nem lehet tudni. Gaskó István elmondta: a dátumot előre tudatják majd az utazókkal. A MÁV vezérigazgatója szerint viszont jogtalanok a követelések.
A Fidesz elnöksége és európai parlamenti képviselői felszólítják a Gyurcsány-kormányt, valamint az EP kormánypárti képviselőit, hogy az uniós agrártámogatások kapcsán a magyar nemzeti érdekeket képviseljék - közölte Szájer József, a Fidesz EP-képviselője kedden Debrecenben, a párt kihelyezett elnökségi ülése keretében tartott sajtótájékoztatón.
A miniszterelnök kezdeményezésére és részvételével szocialista polgármesteri találkozó kezdődött kedden este Hatvanban. Kijelölt napirend ugyan nincs, ám várhatóan szóba kerül a polgármesteri poszt és az országgyűlési képviselői tisztség közötti összeférhetetlenség kérdése, és az önkormányzatok költségvetési támogatása is - tudatta Érsek Zsolt, a házigazda település polgármestere a zártkörű…
A kormánypártok elutasították az ellenzék indítványát, s ezért a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága kedden nem javasolta annak a több mint 500 millió forintos ingatlannak az elővásárlási joggal történő megvásárlását, amelyben a Radnóti Színház bérli a hátsó színpadát és a kellékszállító folyosót.
Elmarad a január 30-ra üzemkezdettől 8 óráig meghirdetett országos Volán sztrájk - közölte Korcsolayné Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke.
Félpályás útlezárásra és kisebb torlódásra kell számítaniuk az 51-es főúton közlekedőknek a taksonyi útelágazásnál, ahol két teherautó ütközött össze kedden délután; a balesetben a két sofőr könnyebben megsérült - közölte Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Először a választókerületi igényekről tájékozódik Varju László, az MSZP frissen kinevezett ügyvezetője, majd március végére kialakítja koncepcióját arról, hogyan segítse a választókerületi munkát. Erről a politikus kedden nyilatkozott, miután az MSZP országos elnöksége kinevezte a posztra.
Rockenbauer Lajost választotta meg vezetőjének a székesfehérvári városi közgyűlés MSZP-s képviselőcsoportja a frakciót 1994 óta irányító Pénzes Mihály helyett.
A miniszterelnök kezdeményezésére és részvételével szocialista polgármesteri találkozó kezdődött kedden este Hatvanban. Kijelölt napirend ugyan nincs, ám várhatóan szóba kerül a polgármesteri poszt és az országgyűlési képviselői tisztség közötti összeférhetetlenség kérdése, és az önkormányzatok költségvetési támogatása is.
Budapesten folytatódott a magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó előkészítése - tudatta közleményben az MTI-vel a kormányszóvivői iroda kedden. Ezen felül értékelték a 2007. június 18-án Pozsonyban sorra került miniszterelnöki találkozón jóváhagyott Közös múlt – közös jövő című, 14 pontos közös együttműködési program megvalósítását.
Nagy Erzsébet nemcsak azért érdemelte meg a kortársak figyelmét, mert a modern magyar történelem egyik legnagyobb személyiségének volt a lánya. Szellemi értelemben is örököse volt Nagy Imrének, és mint ilyen, a saját jogán is fontos személyisége közéletünknek - írta a kormányfő részvétnyilvánításában.
Megjelent a Demokratikus iskolairányítás című kézikönyv, a kiadvány az iskolák irányításához nyújt segítséget - tette közzé honlapján kedden az oktatási tárca.
Eseti hiányok lehetnek a gyógyszerforgalmazás során, de nagyobb hiány sehol nincs az országban - reagált a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a Spatium Consulting kutató- és tanácsadó cég elemzésére, amelyet a Népszabadság ismertetett hétfőn. Ugyanakkor a cég néhány következtését túlzónak, irreálisnak tartja a kamarai elnök.
Közös álláspont kialakítását tartja szükségesnek a kormány a következő évek fejlesztési stratégiájáról a kormánypárthoz tartozó önkormányzati vezetőkkel; ezt a célt szolgálja a szocialista polgármesterek hatvani találkozója - jelentette ki Gyurcsány Ferenc kedden Hatvanban. "Azt szeretnénk, ha lenne közös álláspontja a kormánypárthoz tartozó helyi vezetőknek abban, hogy merre menjünk tovább. Ez…
A tököli és az egri büntetés-végrehajtási intézet korábbi parancsnokai is szerepelnek a hivatali visszaéléssel gyanúsított ezredesek között - mondta a Budapesti Katonai Ügyészség vezetője. Hegedűs Antal hangsúlyozta: a vádlottak között hét főtiszt van, köztük több nyugállományú, de a bűncselekmények elkövetésekor valamennyien hivatalban voltak.
Nagy Erzsébet a baloldali értékek elkötelezett és őszinte képviselője volt a forradalom idején, a megtorlás után és a rendszerváltást követően is - olvasható az MSZP részvétnyilvánításában.
Mintegy kétszáz ember gyűlt össze a fővárosi Kossuth téren, hogy a "nemzeti civil ellenállás ötszázadik napján" arra emlékeztessenek: másfél éve Budapesten és más vidéki városokban követelik a miniszterelnök és kormánya távozását. A demonstráción támogató aláírásokat gyűjtenek a Fidesz március 9-i népszavazási kezdeményezéséhez, valamint a Magyar Gárda feloszlatására tett kezdeményezések ellen. A…
A magyar környezetvédelmi miniszter válaszokat vár osztrák partnerétől a Rába újbóli habzása ügyében. Fodor Gábor elmondta: az osztrák partnernek hozzá kell szoknia a Rába szennyezése ügyében megváltozott, határozott magyar fellépéshez.
Az elmúlt években több kormányzati intézkedés született a feketegazdaság hazai terjedésének megállítására. Ennek eredményeképpen százezer fővel növekedett a járulékot fizető munkavállalók száma, nőtt a befizetett adó mennyisége. Kondorosi Ferenc közleménye.
Holnap a reggel foltokban előforduló ködök feloszlását követően sok napsütésre számíthatunk. A szél mérsékelt délkeleti lesz. Hajnalban -6, -1, szerdán napközben 3, 8 fok között alakul a hőmérséklet.
Év végén érkezhetnek a pápai katonai repülőtérre a NATO C-17-es óriás szállítógépei és folyamatosan települ majd a bázisra a mintegy 250 fős nemzetközi kontingens - mondta Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára kedden Pápán, a NATO légi bázison tett csapatlátogatását követő sajtótájékoztatón.
Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetőjének kezdeményezésére a mai napon az Európai Parlamentben ülésezett a Visegrád+ Fórum. A Fórum vendége Dalia Grybauskaite, az Európai Unió költségvetési kérdésekért és pénzügyi tervezésért felelős biztosa volt.
Fazakas Szabolcs, az Európai Parlament elnökségének magyar tagja hangsúlyozta, általános az egyetértés a tekintetben, hogy az Európai Unió új szakpolitikáinak megvalósításához a költségvetés átfogó reformjára van szükség. A költségvetés bevételi és kiadási oldalát is egyszerűbbé, átláthatóbbá kell tenni.
Megjelent a Demokratikus iskolairányítás című kézikönyv, a kiadvány az iskolák irányításához nyújt segítséget - tette közzé honlapján kedden az oktatási tárca.
A budapestiek és a nők leginkább pénzadományokat adnak a rászorulóknak, a vidékiek és a férfiak gyakrabban önkéntes munkával segítenek - derül ki a Nonprofit Információs és Oktatóközpont felméréséből a magyar adományozási kultúráról. A NIOK Alapítvány 10 ezer civil szervezetről gyűjtött információt, hogy segítse az adományozókat és az önkénteseket.
Műtéti előkészítés közben csúszott le egy beteg a műtőasztalról a Borsod megyei Kazincbarcika kórházában, az idős nő a baleset után nem sokkal - eddig ismeretlen okból - meghalt.
Mintegy kétszáz ember gyűlt össze a fővárosi Kossuth téren, hogy az általuk "nemzeti civil ellenállás"-nak nevezett tiltakozás-sorozat ötszázadik napján arra emlékeztessenek: másfél éve Budapesten és más vidéki városokban követelik a miniszterelnök és kormánya távozását. Morvai Krisztina szerint félelemben él Magyarország, és a tüntetők az ország élő lelkiismeretét testesítik meg.
Tiltakoznak a mezőberényi szocialista képviselők, mert a helyi képviselő-testület többségi szavazattal úgy döntött, hogy átveszik és a helyi helytörténeti múzeumba teszik a Jobbik által felajánlott árpádsávos zászlót. Erről szóló közleményüket Nagy László országgyűlési képviselő (is) jegyzi.
A reggeli köd után sok napsütésre számíthatunk. A szél mérsékelt marad. Hajnalban -6, -1, napközben 3, 8 fok valószínű, vagyis végre tavasziasabb időjárás uralkodik majd hazánkban az elmúlt hét hidege után.
Új politikai tér nyílik meg az év közepétől, így lehetőség nyílik arra, hogy kezdeményező legyen a kormány - szögezte le Hatvanban Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök tegnap délután szocialista polgármesterekkel beszélgetett, többek között a következő két esztendő feladatairól. Az összejövetel célja - mint a zárt tanácskozás elején a kormányfő megfogalmazta - az volt, hogy a teendőkről és a…
Az utolsó pillanatban, tegnap este lefújta a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) a mára tervezett - hajnali üzemkezdettől 8 óráig tartó - "országos" Volán-sztrájkot. Nem azért, mintha több hetes tárgyalást követően megállapodtak volna a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével (KKVSZ) egy, az ágazat egészére vonatkozó bérajánlásról, hanem mert a szakszervezet mögül "elfogyott" a…
A magyarok szinte az utolsók az újonnan csatlakozott uniós tagállamok mobilitási listáján. A maradás legfőbb oka a nyelvtudás és a szakképzettség hiánya, de sokan félnek attól is, hogy elveszítik családi, baráti kapcsolataikat.
Nem adtak rá utasítást, de nincs ellenére az MSZP vezetőinek, hogy több tagozat mellett a párt irányvonalával folyamatosan szembemenő társadalompolitikai tagozattól a választmány megvonta az országos minősítést. A sok pártonkívülit is tömörítő tagozat átalakulhatna platformmá, de ebben az esetben csak MSZP-tagokat tudhatna a soraiban. A szerveződés szerint ezzel a lépéssel a pártban el akarják…
Varju László lesz az MSZP úgynevezett vidéktitkára, a vidéki szervezetekkel kapcsolatot tartó, a pártszervezést segítő politikus. Erről az MSZP tegnapi elnökségi ülésén határoztak. Varju most az MSZP-frakció igazgatói posztját tölti be. Úgy tudjuk, a titulus pontos megnevezése és a feladatkör meghatározása a jövő heti elnökségi ülésen dől majd el. A jelenlegi status quo nem borul fel az MSZP-ben,…
Embertelenségről, "pofátlanságról" beszél a Fidesz az egészségügyi tárca különkeretes gyógyszerkészítményekkel kapcsolatos rendelete miatt. Az ellenzék szerint súlyos terhet ró néhány beteg embererre, hogy gyógyszereiket februártól nem ingyen kapják, hanem 300 forintos "dobozdíj" ellenében juthatnak hozzá. Horváth Ágnes szakminiszter szerint az érintett betegek minden szempontból jobban járnak;…
Szanyi Tibor szocialista politikus szerint, ha két politikus találkozik, az nem feltétlenül összeesküvés. Ezt a politikus annak kapcsán nyilatkozta, hogy a hétvégén Szili Katalin házelnök és más szocialista politikusok találkozót tartottak, amely után több lap arról cikkezett: az MSZP belső ellenzéke gyűlt össze.
Az SZDSZ kampányfőnöke szerint a népszavazási plakátjukon nem a tiltott önkényuralmi jelképnek számító ötágú csillag van. A kisebb részben eltakart csillag ugyanis nem ötágú.
Közös álláspont kialakítását tartja szükségesnek a kormány a következő évek fejlesztési stratégiájáról a kormánypárthoz tartozó önkormányzati vezetőkkel; ezt a célt szolgálja a szocialista polgármesterek hatvani találkozója - jelentette ki Gyurcsány Ferenc kedden Hatvanban.
Vizsgálat indul Kerepesen, ahol néhány roma diák csak hetente két alkalommal jár iskolába, és "egyéni tanrend szerint" tanul - írta a Népszabadság. A lap értesülése szerint az ötödikeseket egy virtuális E-osztályba csoportosították, adminisztratív célból.