Közleményben kért elnézést a 2003. december elsején a budapesti Gesztenyés kertben jogellenesen feloszlatott kormányellenes tüntetésen jogellenesen előállított és fogva tartott emberektől a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Szolnoki Andrea (SZDSZ) elnök indítványára levette napirendjéről a János kórház főigazgatói posztjára kiírandó pályázatot csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága, s egyetértett azzal, hogy a témával decemberben foglalkozzanak. Hozzájárult a testület kormánypárti többsége a fővárosi lakásrezsi-támogatási rendelet módosításának közgyűlés elé terjesztésével. A városvezetés javaslata…
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint Magyarországon a rendszerváltozás óta egyetlen kormány sem készített hatástanulmányokat a döntéseiket megelőzően. A Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa megerősítette Kovács Árpád szavait, és azt mondta, emiatt a magyar parlamenti képviselőknek fogalmuk sincs arról, hogy miről szavaznak.
Megszüntette a Szent János Kórház főigazgatója ellen egy hónapja indított fegyelmi eljárást a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága. A testület szabad demokrata elnöke közölte: a vizsgálat szerint Kázmér Tibort nem terheli felelősség az intézményben egy hónapja történt liftleállások miatt.
Országos sztrájkot tart november 27-én, kedden, hajnali négy órától reggel hét óráig a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése - közölte Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke csütörtökön. Horváth László elmondta: az országos munkabeszüntetést a kedvezményes nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt hirdették meg a volánosok (a Közúti Közlekedési Szakszervezet…
Kedden kétórás országos sztrájkot tart üzemkezdettől a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése. Az akciót a kedvezményes nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt hirdették meg.
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) nem vonja vissza az október 27-én kiadott sztrájkfelhívását - közölte a szakszervezet azt követően, hogy csütörtökön az elnökség és a sztrájkbizottság értékelte a november 21-iki hatórás vasutassztrájkot. A két testület úgy ítélte meg, hogy a hatórás vasutassztrájk sikeres és erőteljes volt. Megállapították, hogy az akciót folytatni kell, mert a megállapodás még…
A hétvégén előállított újságírók ügyében tartanak kerekasztal-beszélgetést az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, a rendőrség, a média, valamint az újságíró-érdekvédelmi szervezetek képviselői pénteken, Takács Albert szakminiszter kezdeményezésére - erről a szaktárca számolt be csütörtökön. A meghívás célja elsősorban a közös gondolkodás és a konszenzus-keresés annak érdekében, hogy a…
Jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH) szemben a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön, a titkosszolgálatnak nyilatkoznia kell a titkos minősítés alól feloldott iratokról - közölte a civil szervezet munkatársa, Földes Ádám. A per előzménye, hogy a TASZ több állami szervtől is kérte, adjon felvilágosítást azokról az iratokról, melyeknek megszűnt a…
Hódmezővásárhely önkormányzata kampányt indított a dohányzás ellen, a testület ingyenes leszoktató programot biztosít az önkormányzati dolgozók számára. Ezen kívül az önkormányzati munkahelyekről kitiltották a dohányzást, a dolgozók önként vállalták a szankcionálást. A város polgármestere elmondta: idővel szeretnék a város összes dohányzó polgárát bevonni az akcióba.
Elnézést kért a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Lelkismeret '88 csoport vezetőjétől és 31 társától, amiért 2003-ban feloszlotta a csoport Gesztenyéskertben tartott tüntetését - közölte a rendőrség csütörtökön. A közlemény szerint az elmúlt hónapokban Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 csoport vezetője és 31 társa, valamint a BRFK között az elmúlt hónapokban perelhárító egyezségi tárgyalás…
Befejezte a nyomozást a Németországból illegálisan behozott háztartási hulladék ügyében a rendőrség. Az adatok szerint a behozatal elsődlegesen két férfi közreműködésével történt.
A Fidesz szerint Göncz Kinga külügyminiszternek diplomáciai úton kell magyarázatot kérnie Belgrádtól, amiért számos vajdasági magyar hadköteles kapott behívót az elmúlt napokban.
Budapesten megszavazta a Király utca 40. szám alatti épület végleges adásvételi szerződését a VI. kerület képviselőtestülete. Az önkormányzat épülete előtt csütörtök délután több civil szervezet tiltakozott az ügyben.
Egy intézményt kivéve mindenhol zökkenőmentes volt a szakképzési rendszer korszerűsítésének első lépéseként végrehajtott integráció - közölte Horváth Csaba, oktatásért felelős főpolgármester-helyettes, miután a magyar közoktatás napján, csütörtökön ellátogatott egy fővárosi szakközépiskolába. A tavalyi rémhírekre és nagyfokú ellenállásra rácáfolt az élet - olvasható Horváth Csaba közleményében. (A…
Csütörtök hajnalra állt csak helyre a menetrend szerinti forgalom, a vasutasok szerdai munkabeszüntetését követően, mellyel a mellékvonalak bezárása illetve - csatlakozva a Gaskó István vezette Liga akciójához - a kormány egészségügyi és szociális intézkedési ellen tüntettek. A Liga sztrájkbizottsága már a további lépéseken gondolkodik. Ezt teszi a Vasutasok Szakszervezete is, de partnere, a…
Hamis állítások sorozatával folytatódott tegnap a Fidesz népszavazási kommunikációja. Ezúttal Deutsch-Für Tamás állította, hogy a kórházi napidíj ügyében végeztek a hitelesítéssel, pedig a munka még javában tart. Ezt az ellenzéki párt megfigyelőjének is tudnia kellett volna, aki a téves állítást továbbította a pártvezetésnek. A Fidesz és a KDNP elnöke ez alapján szorgalmazott jövő hétfői döntést…
A magyar közoktatás napján a Pedagógusok Szakszervezete invitálására mintegy ötven - többnyire szocialista országgyűlési képviselő - látogatott el valamelyik közoktatási intézménybe. Magyar Bálint SZDSZ-es fejlesztéspolitikai államtitkár a Teleki Blanka Gimnáziumban járt.
A pénzügyminisztert segítő "kormányzati koordinációban közreműködő szaktanácsadóvá" nevezték ki Suchman Tamás szocialista képviselőt. A politikus feladata, hogy országos jelentőségű fejlesztési programok kormányzati koordinációja során (pénzügyi-finanszírozási) szaktanácsokat adjon.
Két férfi és az őket igazoltató rendőrök dulakodtak péntek hajnalban Budapesten. Az összecsapás az I. kerületben, 30 méterre az Alagút bejáratától történt. Az egyik férfi az InfoRádió információi szerint egy olimpai bajnok egykori vízilabdázó.
Az Országos Választási Iroda (OVI) befejezte a kórházi napidíj eltörlésére vonatkozó népszavazási kérdéshez gyűjtött több mint 320 ezer aláírás hitelesítését - jelentette be tegnap a párthoz eljuttatott tájékoztatásra hivatkozva Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kabinetfőnöke; a hitelesítést végző népesség-nyilvántartás vezetője cáfolta e hírt - írta a pénteki Népszabadság.
A Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetének munkatársai szerint a szakszervezetek leginkább abban érdekeltek, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácson belül politikai állásfoglalásokat tegyenek. Az InfoRádió Aréna című műsorában Tóth András azt mondta: az érdekvédők kevés energiát fordítanak a munkavállalókra.
A megyei vádhatóság a Zuschlag-ügyben engedélyt kapott a Legfőbb Ügyészségtől a nyomozás meghosszabbítására 2008. március 17-ig, mivel újabb bizonyítékok kerültek elő - írta a pénteki Magyar Nemzet.
Bár hivatalosan még nem döntött a miniszterelnök, lapértesülés szerint idén nem kapnak év végi jutalmat a miniszterek. Ennek egyik oka a reformok kapcsán felkorbácsolt közhangulat.
Meglepetést okozhat Laborc Sándor mai meghallgatása a Parlament nemzetbiztonsági bizottságában - írta a pénteki Magyar Hírlap. A lap szerint bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának kinevezése nem a papírforma szerint történik.
Bár hivatalosan még nem döntött a kormánytagok év végi jutalmazásáról Gyurcsány Ferenc, a Népszabadság úgy értesült, hogy a kormányfő az idén nem oszt plusz pénzt a minisztereinek - írta a pénteki számában a lap.
Hárommilliárd forintot megmozgató pénzmosási ügyben nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az ügyben már negyvenöt gyanúsított van, köztük ügyvédek és hajléktalanok is. Horváczy Emese szóvivő szerint nagyon jól szervezett hálózatról van szó, így a nyomozás még sokáig eltarthat.
Először állítják ki Nagy-Britanniában egy második világháborús veterán rajzait, amelyet főként az angliai légi csata, majd japán hadifogsága idején készített.
Pest megyében egy illegális vágóhídra, Budapesten pedig egy illegális feldolgozóüzemre bukkantak a hatóságok. A fővárosi helyettes főállatorvos az InfoRádiónak azt mondta: összesen mintegy hét tonna húst fogaltak le, amely nem került a boltokba.
Az elektronikai cikkek lesznek az idén is a legnépszerűbb karácsnyi ajándékok - derül ki egy hazai piackutatásból. Várhatóan az mp4-lejátszókból és az autós navigációs rendszerekből fogyhat a legtöbb.
Már évről évre megfigyelhető, hogy az emberek karácsony előtt jelentősen több élelmiszert vásárolnak, mint az év többi részében. A tendencia azonban idén a megszorítások miatt megváltozhat.
Még nem fejeződött be a Fidesz által benyújtott népszavazási kérdésekhez gyűjtött aláírások hitelesítése - közölte az Országos Választási Iroda vezetője.
Évente átlagban ezer vízmérő óra fagy el a tél folyamán, amelyek helyreállítása összesen 12-14 millió forintba kerül - mondta az InfoRádióban a Fővárosi Vízművek szóvivője. Ha bebizonyosodik, hogy a fogyasztó nem tette meg a fagyás elleni óvintézkedéseket, akkor az akár százezer forintos költséget neki kell állni.
A Magyar Orvosi Kamara és a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal eljuttatta a parlamenti pártoknak és a köztársasági elnöknek az általuk támogatott egészségbiztosítási javaslatot. A koncepció szerint az OEP helyett egy független szervezet jönne létre a "pénztári" és ellátási feladatok megszervezésére. A MOK elnöke hozzátette: a jobb ellátáshoz viszont több pénzre volna szükség.
Elérte a metróbetegség a Szabadság híd felújítását is. A beruházás egy előterjesztés szerint állami támogatást kap, ám 600 millió forinttal drágább lesz, és két hónappal csúszik a befejezése. Az egyik ok a 4-es metró Fővám téri állomásának építése.
Az Országgyűlés elnöke szerint a nőknek különösen nagy lehetőségük és felelősségük van abban, hogy a következő generációk jobb körülmények között, jobb világban éljenek.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke mintegy 250 oktatási intézményben több mint 7.600 dolgozó sztrájkolt országszerte szerdán az egészségbiztosítási rendszer átalakítása és a nyugdíjreform ellen.
A nőknek különösen nagy lehetőségük és felelősségük van abban, hogy a következő generációk jobb körülmények között, jobb világban éljenek, ezért is van szükség több nőre a politikában és a közéletben - mondta Szili Katalin pénteken az Országházban rendezett Magyar Nők Világkonferenciáján.
Magyarországon ma az emberek sokkal gyakrabban létesítenek rövid ideig tartó szexuális kapcsolatokat, mint korábban és közben nem használnak a nemi betegségek terjedését is gátló védekező eszközt - mondta az InfoRádiónak a 2007-es első adatokat elemezve a szexuális úton terjedő betegségekkel foglalkozó STD Társaság elnöke.
Az egészségbiztosítási törvénytervezethez benyújtott módosító indítványokról egyeztettek az SZDSZ és az MSZP szakpolitikusai pénteken. A képviselők 231 módosító indítványt adtak be az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslathoz. Az SZDSZ ügyvivője szerint egyetértés van, két héten belül megegyezhetnek a vitás kérdésekről is. Ilyen például az, hogy melyik tárca felügyelje az Országos…
Jogszabályt kell alkotni az olyan területek védelmére, mint például a világörökség részének nyilvánított Tokaj-Hegyalja, ahol egy szalmatüzelésű erőművet akarnak építeni - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának MDF-es elnöke.
A Fidesz szerint a kormány kiigazított konvergenciaprogramja növekvő adóteherrel számol 2008-ban, ami azt jelenti, hogy jövőre még mélyebbre kerül az ország a gazdasági és a szociális válságban - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A legnagyobb ellenzéki párt szerint jövőre növekszik a gazdasági és szociális válság Magyarországon. Az ellenzéki párt parlamenti frakciójának vezetője lapértesülésekre hivatkozva azt mondta: a kormány kiigazított konvergenciaprogramja növekvő adóteherrel számol 2008-ban.
Mindkét fél kompromisszumkésznek mutatkozott - közölte Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az MTI-nek, miután a kormány két koalíciós pártja pénteken Budapesten újabb egyeztetést tartott az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslatról.
Közel 12 ezren igényelték öt és fél év alatt a kétnyelvű jogi tanácsadást, amelyet a burgenlandi és a nyugat-magyarországi szakszervezetek uniós projektje keretében létrehozott Régióközi Szakszervezeti Tanács (IGR) működtet az ausztriai Burgenland több településén - mondta Tóth Eszter IGR projektvezető pénteki sajtótájékoztatón Győrött.
Újabb 200 bérlakás építését tervezi a XIII. kerületi önkormányzat 2010-ig szóló programjában. Erről és a kerületet érintő beruházásokról Tóth József (MSZP) polgármester beszélt pénteken Budapesten, a Lőportál utcában, egy 54 lakásos társasház bokréta ünnepségén.
Tizenkét év után teljes egészében elkészült a 47-es számú főútvonal Orosházát elkerülő szakasza. A pénteki átadó ünnepségen Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter elmondta: ez az út is jó példája annak, hogy az ország legeldugottabb, sok szempontból hátrányos helyzetű térsége is fejlődésnek indult, s az elkövetkezendő 7 évben még több lehetőség lesz hasonló beruházások…
Nagy az érdeklődés most külföldön Magyarország iránt, s elismerik azt a reformprogramot, amelyet végrehajtunk - jelentette ki pénteken Frankfurtban Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök, aki egyetlen meghívott kormányfőként vett részt Európa egyik legtekintélyesebb pénzügyi fórumán, az Európai Bankár Konferencián.
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Kóka János SZDSZ-elnökkel szemben a politikus normafai ingatlanával összefüggésben Deutsch-Für Tamás fideszes országgyűlési képviselő az Országgyűlés elnökénél. Az ellenzéki politikus Szili Katalinnak címzett levelét pénteken juttatták el az MTI-nek.