2007. november 21. szerda

nov. 21
20:43
Rohamrendőrök avatkoztak be a Kossuth téren (Infostart)
Rohamrendőrök kiszorították a Liga Szakszervezetek által meghirdetett demonstráció után a Kossuth téren maradt tüntetőket a területről. A néhány száz embert többször is felszólították a tér elhagyására.
nov. 21
20:47
Megérkezett a vízágyú is! (Alternatív Energia)
Mintegy háromszáz rohamrendőr kezdte meg a Liga Szakszervezetek rendezvénye után a Kossuth téren maradt tömeg oszlatását szerda este, az embereket az Alkotmány és a Báthory utca irányába kezdték tolni. Több eltakart arcú ember égő fáklyákkal és üvegekkel dobálja a rendőröket. A Parlament főbejáratánál mintegy 60 rohamrendőr áll sorfalat, és a metróállomás felől is egyenruhások érkeznek.
nov. 21
20:54
Csontváz figyelmeztetett a Kossuth téren: "Biztos nyomor" - képriport (Infostart)
Konszenzus született a magyar nép körében arról, hogy nem fogadják el az üzleti tőke bevonását az egészségügyi rendszerbe, a sztrájkolók ezért a rombolás ellen álltak ki - jelentette ki Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke a Kossuth téren tartott demonstráción.
nov. 21
21:13
A rendőrök átgázoltak az RTL-Klub operatőrén! (Alternatív Energia)
Kukákat gyújtogattak és kövekkel dobálták a rendőröket a tüntetők, akiket a rohamrendőrök a Báthory utcából a Bajcsy-Zsilinszky út felé szorítottak ki, az úton leállt a forgalom - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről. A Báthory utcában a mellékutcákat lezárták a rendőrök, így a tömeg csak a Bajcsy-Zsilinszky út felé tudott hátrálni.
nov. 21
21:24
Megérkezett a könnygázvető is (Alternatív Energia)
A Podmaniczky utca és körút sarkán leállították a forgalmat a tüntetők szerda este. A mintegy 200-300 tüntető egy villamost is megállított a körúton, amely a sínekre hordott padok miatt nem tud továbbmenni. A tüntetők rugdossák az autókat és a villamost, táblákat, padokat hordanak az út közepére. A rendőrség az Oktogon irányába tereli az embereket, az autósok megpróbálnak visszafordulni, hogy…
nov. 21
21:34
Mikola: a kormány kihátrál az egészségbiztosítási törvényből (Alternatív Energia)
Mikola István szerint a jelenlegi formájában biztosan nem valósul meg az új egészségbiztosítási törvény, és elképzelhető, hogy a kormányzat "kihátrál belőle". A Fidesz szakpolitikusa erről Pécsett beszélt szerdán.
nov. 21
21:44
A rohamrendőrök elvonultak... (Alternatív Energia)
Az Oktogonnál szétszéledtek a tüntetők, a rohamrendőrök elvonultak a helyszínről. Nem sokkal 9 óra előtt megindult a forgalom a körúton és az Andrássy úton. A rendzavarás több résztvevője még a járdákon állva bámészkodik. A téren mintegy húsz újságíró, fotós és operatőr is várakozik. Az MTI tudósítója látta, hogy két újságírót igazoltattak az Aradi utca sarkán.
nov. 21
22:28
Padlón a koalíció - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Az egészségbiztosítás privatizációját tartalmazó törvénytervezet visszavonását követelték a Liga Szakszervezetek által szervezett Kossuth téri demonstráció résztvevői. Gaskó István, az érdekképviselet elnöke azt mondta: a rendszer magánosításával még jobban kettészakadna a társadalom, ezért nem lehet hagyni, hogy a nemzeti kockázatközösséget felszámolják.
nov. 21
22:40
Csúzlival felszerelt tüntetők (Alternatív Energia)
Mintegy 300-400 rendbontót szorítottak ki a rohamrendőrök a Kossuth térről, majd több belvárosi utcából a Liga Szakszervezetek szerda esti demonstrációja után. A tüntetők kukákat borogattak, autókat rugdostak és égő fáklyákkal, petárdákkal, kövekkel dobálták a rendőröket. Az akció este kilenc előtt fejeződött be, a tüntetők többsége szétszéledt.

2007. november 22. csütörtök

nov. 22
5:35
Nem volt reális esély a melegek házasságának támogatására (Alternatív Energia)
A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslat 2009-től számos területen a házaspárokéhoz hasonló jogokat biztosítana az együtt élő pároknak. Egyebek mellett megegyezne az öröklésre vonatkozó szabály, a szociális juttatások és a vagyonjogi területen sem lenne különbség, örökbefogadásra viszont továbbra is csak a házasfeleknek lesz lehetőségük. A kormányjavaslat szerint azonos neműekre…
nov. 22
5:52
Végre kikeveredhet a parlament a saját maga által okozott alkotmányellenes helyzetből (Alternatív Energia)
Akár évtizedes alkotmányos mulasztásokat szüntethet meg a parlament, ha elfogadja a házszabály módosítását. Erre úgy tűnik van esély: az ötpárti javaslatot nemrég, ünnepélyes keretek között alá is írták. A tervezet rendezi a független képviselők jogait, a frakcióalakítás kérdéskörét, foglalkozik az állandó- és vizsgálóbizottságokkal is. Így a jövőben frakciót legalább tíz képviselő hozhatna létre;…
nov. 22
6:03
Árpádsávos zászlók és "kossuth tériek" a Liga szakszervezeti demonstrációján (Alternatív Energia)
Hat órás munkabeszüntetéssel tiltakoztak tegnap a vasutasok országszerte; a megmozduláshoz a legkülönbözőbb érdekképviseletek csatlakoztak a Liga felhívására. Este a Kossuth téri demonstrációra néhány ezer ember gyűlt össze, ide a Fidesz bevallottan mozgósította híveit, de megjelentek az árpádsávos tüntetők is. Az érdekvédők sikerről beszéltek, a kormány szerint a szakszervezetek saját tagságukat…
nov. 22
7:01
Közbeszerzés helyett mutyi (Alternatív Energia)
Hűtlen kezelés bűntette miatt vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az azóta már megszűnt Országos Gyógyintézeti Központ (OGYK) volt főigazgató-helyettese ellen - közölte Hegyes Sándor, az ügy előadója az MTI-vel.
nov. 22
7:11
Szakértő: "A népszavazás egyszerűen alkalmatlan eszköz" (Infostart)
Az Európai Unió legutóbbi bővítésével kapcsolatos ellenszenv oka a tájékozatlanság - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fóris György újságíró. A BruxInfo ügyvezető igazgatója szerint a régi tagállamok vezetői nem mondták el polgáraiknak, hogy az újak felvétele milyen előnyökkel és hátrányokkal jár.
nov. 22
7:22
Csepp a megvesztegetések tengerében (Infostart)
Januártól az ügyvédek ellenőrizhetik a náluk céget alapító vagy lakást vásárló emberek igazolványainak valódiságát a központi adatbázis segítségével - írja a Népszabadság. A közjegyzőknek már kötelező lesz ez az ellenőrzés. Az informatikai rendszer indítását januárra ígérik, igaz, pénzt még nincs rá.
nov. 22
7:39
Világsztárok a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (Infostart)
A Reneszánsz Év, Puccini születésének 150. évfordulója és az esélyegyenlőség a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivál fő témája. A rangos eseményt 2008. március 14. és 30. között rendezik meg.
nov. 22
7:55
Gyurcsány: Amikor a magányos emberhez valaki becsenget (Infostart)
A miniszterelnök szerint érdemes tartani a kapcsolatot az Európai Uniós kisebb országaival. Gyurcsány Ferenc erről balti látogatásának alkalmával írt internetes naplójába.
nov. 22
8:28
Erdő Péter: "Érvényesíteni kell a közösségi szolidaritást" (Infostart)
Nem elég egy társadalomban az emberi bajokon úgy segíteni, hogy az adóinkból közös intézményeket hozunk létre, az emberi segítő szeretetre elemi szükség van - mondta az InfoRádiónak Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Magyar Tudományos Akadémia Szent Erzsébetről tartott tudományos konferenciájának szünetében. Erdő Péter úgy véli: a nagy rendszerek átalakításánál mindig figyelembe kell…
nov. 22
9:46
Kósa lesújtó ítélete Gyurcsányról: még pálinkát is hiába iszik (Infostart)
A vezetőcsere nem a Fideszben, hanem a szocialistáknál időszerű - nyilatkozta az ellenzéki párt alelnöke a Heti Válasznak. Kósa Lajos leszögezte: Gyurcsány Ferenc kormányfővel nem szabad megállapodni.
nov. 22
9:56
Budapesti randalírozó: ólomgolyókkal lőtte a rendőröket (Infostart)
Eljárás indult az ellen a négy ember ellen, akiket a Liga Szakszervezetek szerda esti demonstrációját követő zavargások után előállítottak a rendőrök - közölte a BRFK szóvivője.
nov. 22
10:44
Már a hároméveseket is iskolapadba ültetnék az angolok (Infostart)
Hétéves koruk alatt nem lenne szabad taníttatni a gyereket - állítja egy oktatási szakértő. Lilian Katz szerint, ha a kicsiket korán tanítják meg olvasni és írni, azzal egy éltre kárt okozhatnak nekik.
nov. 22
11:11
A vezetőcsere ma nem a Fideszben, hanem a szocialistáknál időszerű (Alternatív Energia)
A vezetőcsere ma nem a Fideszben, hanem a szocialistáknál időszerű - nyilatkozta a Heti Válasz csütörtöki számában Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, debreceni polgármester, aki a lap szerint pártja, sőt egyes mérések szerint az ország legnépszerűbb politikusa.
nov. 22
11:54
Hitelesítették a Fidesz egyik kérdéséhez összegyűjtött aláírásokat (Infostart)
Az Országos Választási Iroda befejezte a kórházi napidíj eltörlése, a témában népszavazás kiírása érdekében benyújtott több mint 320 ezer aláírás hitelesítését - jelentette be Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kabinetfőnöke.
nov. 22
12:31
Egy-két éven belül kitiltják a dohányzókat a szórakozóhelyekről (Infostart)
A szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésre hívta fel a figyelmet a témában rendezett konferencia előtt szakemberekkel együtt az egészségügyi miniszter. A tárcavezető az életmódbeli szemléletváltás fontosságát hangsúlyozta. Ma Magyarországon évente 70 ezren halnak meg szív- és érrendszeri betegségek miatt.
nov. 22
12:53
Fidesz: a kórházi napidíj ügyében befejeződött az aláírások hitelesítése (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Iroda befejezte a kórházi napidíj eltörlése, a témában népszavazás kiírása érdekében benyújtott több mint 320 ezer aláírás hitelesítését - jelentette be Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kabinetfőnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, a párthoz eljuttatott tájékoztatásra hivatkozva.
nov. 22
13:26
Önkormányzati rendőrséget akarnak a fővárosi kerületek (Alternatív Energia)
Önkormányzati rendőrség létrehozását szorgalmazzák a kerületek, többük szerint ugyanis a rendőrség létszám-, és forráshiány miatt már nem tud eleget tenni a polgárok közrenddel kapcsolatos elvárásai egy részének. Molnár Gyula, Újbuda polgármestere csütörtökön a fővárost és a kerületeket képviselő polgármesterek és önkormányzati vezetők előtt azt javasolta: kezdeményezzék a vonatkozó jogszabályok…
nov. 22
14:12
Pécsi Fidesz: a kómában fekvő Toller több mint 11 milliót keresett (Infostart)
A közelmúltban a sajtóban elgondolkodtató információk jelentek meg az országgyűlési képviselők tiszteletdíjának és költségtérítésének megállapításával és kifizetésével kapcsolatosan. Mint az a parlament internetes oldalról kiderül, Toller László számára havonta 419.520 forintot utalnak tiszteletdíj gyanánt - írta közleményében a Fidesz pécsi szervezete.
nov. 22
14:15
Horváth Ágnes: az egyénnek is felelősséget kell vállalnia az egészségéért (Alternatív Energia)
Az egyénnek is felelősséget kell vállalnia saját egészségéért, az állam senki helyett nem tud elmenni a szűrővizsgálatokra - mondta az egészségügyi miniszter csütörtökön Budapesten a Szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzési stratégiái című konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón.
nov. 22
14:17
A katolikus egyház elutasítja az élettársi kapcsolatról szóló javaslatot (Infostart)
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szerint a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslat a katolikus egyház tanítása szerint veszélyes támadást jelent a társadalom alapvető intézménye, a család ellen.
nov. 22
14:26
Pezseg a szegedi ingatlanpiac (Alternatív Energia)
A használt és az újépítésű szegedi ingatlanok értékesítése az elmúlt évek ütemének megfelelően alakul, a városban induló fejlesztéseket az önkormányzat saját eszközeivel igyekszik segíteni – mondta Solymos László alpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón.
nov. 22
14:28
Amíg nincs jogerős döntés, ne kezdjenek el építkezni (Alternatív Energia)
A Baranya Megyei Közgyűlés azt kéri a kormánytól: mindaddig ne kezdődjön meg a Tubesre tervezett radar építése, ameddig nem születik jogerős bírósági döntés az építési engedély kiadásáról - mondta a közgyűlés kereszténydemokrata elnöke csütörtökön Pécsett, sajtótájékoztatón.
nov. 22
14:31
Bűnös a Hír Tv (Alternatív Energia)
Részben pert nyert a Hír Televízió az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) szemben - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Ítélőtábla sajtófőnöke csütörtökön a táblabíróság döntéséről, amely jogerősen félmillió forintra mérsékelte a televíziós műsorszolgáltatóra, a tavalyi székházostromkor sugárzott műsora miatt kiszabott bírságot.
nov. 22
14:33
Saját innovációs központot akar a hazai orvostechnikai ágazat (Alternatív Energia)
Saját innovációs központot kíván felállítani a hazai orvostechnikai ágazat ernyőszervezete - hangzott el az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége tízéves jubileumi konferenciájának sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten. Hornyák László elnök - aki szerint egy ilyen központ segíthet megteremteni a szükséges fejlesztések pénzügyi forrásait - arról beszélt: ennek az…
nov. 22
14:36
Az ÁSZ főtitkára kapta a Hagelmayer díjat (Alternatív Energia)
Csapodi Pál, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főtitkára kapta az idén a Hagelmayer István Díjat, amit Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke adott át csütörtökön a díjazottnak. A 2000-ben alapított díjat évente adományozzák az ellenőrzés érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért, emléket állítva ezzel az újjáalakult Állami Számvevőszék első elnökének.
nov. 22
14:41
Hat év alatt 185 milliárd forint határ menti programokra (Alternatív Energia)
A 2013-ig szóló európai uniós költségvetésből az Európai Területi Együttműködés (ETE) keretében Magyarország mintegy 185 milliárd forintot kap határ menti együttműködési programokra, és 120 milliárdot két transznacionális programra - közölte Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Debrecenben.
nov. 22
14:43
Nyolcvanmillió forintos műszeradomány a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórháznak (Alternatív Energia)
Nyolcvanmillió forint értékű, Magyarországon egyedülálló röntgenberendezést és idegsebészeti ultrahangkészüléket adományozott a Gyermekrák Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház számára; a készülékeket sajtótájékoztató keretében adták át csütörtökön Miskolcon.
nov. 22
14:47
MSZP: a Fidesz ne sajátítsa ki a munkavállalói érdekképviseleteket (Alternatív Energia)
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy ne sajátítsa ki a munkavállalói érdekképviselet demokratikus intézményét - közölte a szocialista párt szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
nov. 22
15:24
Tiszta Amerika: seriffek áraszthatják el Budapestet! (Infostart)
Seriffeket szeretnének a kerületi önkormányzatok - derült ki azon a megbeszélésen, amelyen fővárosi polgármesterek vettek részt. Molnár Gyula, Újbuda polgármestere elmondta, hogy a seriff-rendszerű önkormányzati rendőrséget a főváros felügyelné és jelentős részben finanszírozná is.
nov. 22
15:30
A tinik 20 százaléka már kipróbált valamilyen kábítószert (Infostart)
A 15-17 évesek 20 százaléka életében már legalább egyszer használt valamilyen számukra tiltott szert - derül ki a Nemzeti Drog Fókuszpont 2006-os jelentéséből. A cannabis és az amfetamin a legnépszerűbb drogok; de a fiatalok körében gyakori az alkohol és a gyógyszerek együttes használata is.
nov. 22
15:32
Hadműveletet indít a kormány (Infostart)
Csillagszóró hadművelet néven hét hatóság összehangolt ellenőrzést végez a karácsonyi és szilveszteri ünnepekig hátralévő hat hétben. Budai Bernadett kormányszóvivő bejelentette: hét szervezet több, mint ötezer szakembere vesz részt az akcióban.
nov. 22
15:53
Idén 5,6 milliárd forintot költött útfenntartásra az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (Infostart)
Költségvetésének negyedét, 5,6 milliárd forintot fordított az idén a fenntartási munkálatok elvégzésére az Állami Autópálya Kezelő Zrt.
nov. 22
16:16
A pécsi Fidesz Toller László helyzetének tisztázását kéri (Alternatív Energia)
A Fidesz pécsi szervezetének elnöksége felszólítja az MSZP Baranya megyei szervezetét, hogy kezdeményezzen törvénymódosítást Toller László képviselői jogi státusának rendezése miatt; Szili Katalintól, az Országgyűlés elnökétől azt kérik, vizsgáltassa meg a képviselő vagyonnyilatkozatát - közölte az ellenzéki párt csütörtökön. Toller László, az MSZP országgyűlési képviselője 2006 júliusi balesete…
nov. 22
16:41
Budafokon már futár viszi a gyógyszert (Infostart)
Gyógyszerfutár szolgálat kezdte meg a működését a XXII. kerületben, mert korábban megszűnt az ügyeletes gyógyszertár - számol be róla a Helyi Téma. Az idős emberek és a kisgyermekes családok évekig panaszkodtak arra, hogy fél Budapestet át kellett utazniuk ahhoz, hogy hétvégén és rendelési időn túl is nyitva tartó patikát találjanak.
nov. 22
16:44
A Fidesz 4,9 milliárd forinttal növelné a mentőszolgálat költségvetését (Alternatív Energia)
A Fidesz 4,9 milliárd forinttal növelné az Országos Mentőszolgálat költségvetését, ezért a párt módosító indítványt nyújtott be - közölte Horváth Zsolt, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
nov. 22
16:51
Szonda: az InfoRádió és a Magyar Rádió honlapjai a legnépszerűbbek (Infostart)
Augusztusban az InfoRádió és a Magyar Rádió honlapját keresték fel legtöbben - derül ki a Szonda Ipsos és a Geminus Hungary közönségméréséből.
nov. 22
17:21
PDSZ: rosszabb helyzetbe került a közoktatás az elmúlt egy évben (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az elmúlt egy évben általában nem jobb, hanem rosszabb helyzetbe került a magyar közoktatás - közölte Kerpen Gábor elnök a magyar közoktatás napján csütörtökön. Az érdekvédő közleményében felidézte, hogy az idén szeptembertől életbe lépett finanszírozási rend következményeként intézményeket vontak össze és zártak be, nőttek az…
nov. 22
17:29
Kossuth tér: csúzlival lövöldöző tüntetők, újságírón masírozó rendőrök (Infostart)
Szabadon engedték azt a négy embert, akit szerdán a Liga Szakszervezetek rendezvénye utáni nem engedélyezett tüntetés során állítottak elő. Egyikük ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást. Az igazoltatások során elfogtak egy vagyon elleni bűncselekmény miatt körözött személyt is.
nov. 22
17:32
Demszky Gábor kiáll a budapesti futóversenyek mellett (Alternatív Energia)
Demszky Gábor nem ért egyet a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság szerdai döntésével, amely szerint egyetlen budapesti futóverseny sem kapna közterület-használati engedélyt 2008-ban - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya. A főpolgármester ezért arra kéri a bizottságot, hogy tárgyalja újra a kérdést. Ha a bizottság ezt követően is a tiltást támogatja, Demszky Gábor…
nov. 22
17:50
Nem támogatja a tb átalakítását a Református Egyház (Infostart)
Jelenlegi formájában nem támogatja a társadalombiztosítás tervezett átalakítását a Magyarországi Református Egyház - mondta az InfoRádiónak az egyház XII. Zsinatának elnökségi szóvivője.
nov. 22
18:16
Wekler: a vidékfejlesztésre szánt milliárdok még nem hoznak megoldást (Alternatív Energia)
Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben szereplő 150-160 milliárd forint, amely vidékfejlesztésre jut, messze nem az az összeg, amelyből megoldhatók a vidéki kistelepülések problémái - hangoztatta csütörtökön Sárváron Wekler Ferenc, a Községek, Kistelepülések, Kistérségek Országos Szövetségének (KÖSZ) elnöke. "Természetesen vannak fejlesztési források az operatív fejlesztési programokban és az…

Keresés