A Főtáv még pénteken beindítja a távfűtést, ugyanis hétvégére jelentős lehűlés várható. Mivel a hivatalos fűtési szezon csak október 15-én kezdődik, aki nem igényli a szolgáltatást, az a közös képviselőn keresztül lemondhatja - mondta el a Főtáv Zrt. szóvivője, Balog Róbert.
Várhatóan tavaszig meghirdetik az iskolai digitális táblákra vonatkozó pályázatokat; a hétéves uniós tervezési időszakban a tantermek 40 százalékát kívánja a kormányzat ilyen eszközökkel felszerelni.
Közleményben jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról Kispál Ferenc. A Fidesz országgyűlési képviselője azután döntött így, hogy a Népszabadság azt állította: egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint még júniusban több alkalommal parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot. A Fidesz frakcióigazgatója korábban az InfoRádiónak azt mondta: bizonyítékok bemutatása nélkül…
A Fidesz szerint az MSZP-székház ügyében felmerül a burkolt pártfinanszírozás gyanúja, hiszen a szocialisták jóval olcsóbban kapták meg az irodákat, mint amennyiért a Magyar Turizmus Zrt. 2002-ben bérbe vette azokat. Erről a Fidesz frakcióigazgatója beszélt pénteken Budapesten. Egy állami hivatal évi 70 millió forint összeget fizetett azoknak az irodáknak a bérléséért, amelyekért ma az MSZP 46,5…
Az MSZP oktatási munkacsoportja továbbra is az integrált oktatás híve - mondta Tatai-Tóth András pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva. A kormánypárti politikus ugyanakkor elismerte, hogy pontatlanul, félreérthetően fogalmazott korábban a témában. A szocialista politikus kifejtette: a különböző társadalmi rétegből származó gyermekeket együtt kell nevelni. Az Országgyűlés…
Sikkasztás miatt jogerősen háromévi letöltendő börtön büntetésre ítélte a Vas Megyei Bíróság pénteken Kocsis Lászlót, a Vas Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Vállalat volt igazgatóját, a vádlottat három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is, valamint pénzbírsággal is sújtották. A vádlottat korábban a Szombathelyi Városi Bíróság hűtlen kezelésben találta bűnösnek, és egy évi…
Első fokon elutasította a bíróság azt a keresetet, amelyben százmillió forint nem vagyoni kártérítés és egymilliárd forint közérdekű bírság kiszabását indítványozta az olaszliszkai gyilkosság egyik gyanúsítottja, mert az ügyészség és a bíróság több esetben a lincselés szót használta a bűncselekménnyel kapcsolatban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője pénteken.
Megkezdték a bükkábrányi lignitbányában feltárt több mint 7 millió éves mocsárciprusok konzerválásához szükséges védőépületek kialakítását, de a miskolci Herman Ottó Múzeumba került négy fa állagmegoldásához részben van fedezet - írta pénteki számában az Észak-Magyarország. A konzerváláshoz szükséges módszerről szakmai konferencián döntöttek, a cukros oldatos tartósításhoz pedig egy acéltartály és…
Az MDF országgyűlési határozati javaslattal kötelezné a szaktárcát, hogy készítsen hatástanulmányt arról, miként befolyásolja a tanárok munkáját az óraszámemelés - jelentette be Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke és Pettkó András, a párt parlamenti képviselője pénteken Budapesten. Almássy Kornél kiemelte: a tavalyi törvénymódosítást a kötelező óraszám növeléséről az oktatási…
A jövő évi adótörvényekre vonatkozó több javaslatról kész egyeztetni a parlamenti vitával párhuzamosan a kormány - közölte Karácsony Imréné, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén. Ezek közé tartozik, hogy ne vonják össze a kisadókat, növeljék az adómentes étkezési hozzájárulást, az iskolakezdési támogatást, illetve bizonyos bevételi határig…
Az MSZP tudni szeretné, hogy a frakcióvezetés utasítására nyomta-e meg parlamenti padtársa szavazógombját a fideszes Kispál Ferenc mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője. Kispál Ferenc visszaélt képviselői esküjével, a választók bizalmával és a házszabállyal közölte a kormánypárti politikus, miután a Népszabadság pénteki számában arról írt, hogy egy mobiltelefonnal rögzítették, amint a…
A kormány gazdasági megszorító intézkedései következtében visszaesett ugyan a kereslet a fővárosi ingatlanpiacon, ám a vevők korántsem a legolcsóbb lakásokat részesítik előnyben - összegezte a Duna House legfrissebb felmérését a cég elemzési vezetője.
A következő 7 évben összesen 37 milliárd forint jut, főként EU-forrásból a természetvédelem fejlesztésére - közölte a környezetvédelmi tárca államtitkára Visegrádon a Duna-Ipoly Nemzeti Park fennállásának 10 éves ünnepségén. Haraszthy László elmondta, hogy ebből a pénzből többi között az úgynevezett agrár-környezetvédelemre, a mező- és erdőgazdálkodásra való átállást finanszírozzák, és tovább…
Mára jelentősen meggyengültek vagy megszűntek a hagyományos, az embereknek védelmet nyújtó szociáldemokrata program alapvető feltételei - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken Szegeden. "Ma, hagyományos jóléti eszközökkel védeni a polgárokat, nem jelent mást, mint megfosztani a polgárok sokaságát attól ( ), hogy saját teljesítményük bázisán, hosszútávon is saját urai legyenek önmaguknak és…
Az MSZP országos testületi nem tárgyaltak arról, hogy létrehozzák-e a kommunikációs igazgatói posztot mondta Nyakó István, a párt szóvivője. Nyakó Istvánt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Hírszerző internetes portál azt írta, valószínűleg az MSZP kommunikációs vezetője lesz Orosz József, az MTV és a Klubrádió műsorvezetője, aki az MSZP kommunikációjának tartalmi kérdéseiért felelne. Az…
Az Országos Vérellátó Szolgálat vezető koordinátora szerint a magyarországi transzplantációs műtétek legfőbb akadálya, hogy kevés az átültetésre alkalmas szerv.
Tizennégy, finoman díszített aranykarikából és csaknem nyolcszáz bronztárgyból álló késő bronzkori leleltet találtak a régészek a Csongrád megyei Baks közelében - tájékoztatott az ásatást vezető szakember.
Egy kormányanyag szerint fel kell zárkóztatni a közszféra fizetéseit, mivel a vezető beosztásokban az állami területen és a versenyszektorban fizetett bérek között nagy a szakadék. A Népszabadság értesülései szerint két számjegyű éves keresetemelések várhatók a vezetők körében.
Jövő év januárjától akár 300 ezer forintra is büntetheti a rendőrség azt, aki jelentősen túllépi a megengedett sebességet. De szigorítanak az autópályákon is. Több kamerát szerelnek fel, amelyek várhatóan a járművek átlagsebességét is mérni fogják.
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Kispál Ferenc, a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról bejutott képviselője. Ezt maga a képviselő közölte. "Olyan hibát követtem el, amely összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással, ezért a mai napon lemondok képviselői mandátumomról" - írta közleményében az ellenzéki párti honatya.
Az időspolitikáról, a következő évtizedekben nyugdíjba vonulók iránti felelősségről beszélt Kiss Péter pénteken Székesfehérváron, a Szépkorúak Nemzetközi Évének ünnepi rendezvényén. A 2015-2025 között nyugdíjba vonulók iránt akkor járunk el felelősen, ha ma oldunk meg kérdéseket, s gondolunk rá, mit kell tenni ahhoz, hogy nekik is biztos jövőjük legyen - mondta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető…
Az InfoRádió helyszíni tapasztalatai szerint a XVIII. kerületi Margó Tivadar utcát úgy újították fel tavaly, hogy annak középső szakaszán kimaradt 130 méter, amelyet továbbra is a régi, rossz minőségű aszfalt fed. Mint kiderült: vízjogi okok miatt.
Nyilvános pályázatot ír ki a kazincbarcikai városi kórház hosszú távú működtetésére az észak-borsodi település önkormányzata - erről döntöttek a pénteki rendkívüli képviselő-testületi ülésen a kazincbarcikai városatyák. A pályázat a város önkormányzatának közfeladatát képező egészségügyi feladatok 20 évre történő átadásáról és a hozzá kapcsolódó vagyonkezelői jog átruházásáról szól. A pályázat…
A miniszterelnök szerint a nukleáris energiatermelés bővítésének lehetőségét is meg kell vizsgálniuk a hazai szakembereknek. Gyurcsány Ferenc a Parlamentben, az Első Regionális Energia Fórumon hangsúlyozta: 20 éven belül Magyarországnak érdemben növelnie kell áramtermelő képességét.
A szocialista és a szabad demokrata frakció lényegében megállapodott azokról az indítványokról, amelyek Gyurcsány Ferenc hét pontja alapján készülnek, ezek finomításáról még szombaton tárgyal az MSZP képviselőcsoportja - tudta meg a miniszterelnökhöz közel álló forrásokból az MTI.
Igazi zenei csemegében lesz része azoknak, akik a ellátogatnak Biennále - Külhoni Kortárs Művészeti Fesztivál záró koncertjére: Lajkó Félix és barátai zenélését hallgathatja meg.
Magyarországon gyakran csak az agyhalál beálltakor szembesülnek a családtagok a szervátültetés és a szervadományozás problémájával. A jogszabályok szerint azonban a rokonok már nem akadályozhatnák meg a szervkivételt.
Nem követett el bűncselekményt az ügyészség szerint Szilvásy György, "amikor állítólag fenyegető hangon megpróbálta rávenni Topolánszky Ákost az őt érintő nyilatkozatának visszavonására" - adta hírül a Magyar Televízió Híradója. Az ügy előzménye: az ifjúsági minisztérium egykori államtitkár-helyettesének állítása szerint Szilvásy György a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő…
Az SZDSZ nem ért egyet az MSZP-vel abban, hogy a képviselői és önkormányzati összeférhetetlenségi szabályok hatálybalépését 2014-ig elhúzzák - mondta az InfoRádiónak Gulyás József. A kisebbik kormányzópárt Országos Tanácsának elnöke szerint ezt már 2010-ben alkalmazni kellene, míg a pártfinanszírozás új rendszere már a 2009-es európai parlamenti választásnál érvényesülhetne.
Első fokon elutasította a bíróság azt a keresetet, amelyben százmillió forint nem vagyoni kártérítés és egymilliárd forint közérdekű bírság kiszabását indítványozta az olaszliszkai gyilkosság egyik gyanúsítottja, mert az ügyészség és a bíróság több esetben a lincselés szót használta a bűncselekménnyel kapcsolatban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője pénteken.
Nagy hiba volt, hogy igazságtalanul megsértették a polgármestereket azzal, hogy összeférhetetlenségük ügyét a korrupcióellenes csomagban tálalták. Erről Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető beszélt lapunknak. Mint mondta, a népszavazással nem akarnak senkit zsarolni, de egy sürgető présbe helyezni igen, hátha ez hamarabb kikényszeríti a parlamenti döntést.
Dávid Ibolya vasárnap 11 kérdéssel reagált Magyar Bálint és Sándor Klára két törvényjavaslatára, amelyben a midenkori kormányban, illetve a parlamentben kívánják a nők legalább negyedes-harmados részarányát garantálni. Az MDF-elnök egyebek mellett azt firtatta, hogy e mesterséges keretek mennyiben sértik a demokratikus alapelveket. A két szabaddemokrata képviselő pénteken ugyancsak levélben…
Összességben havi 600-700 millió forintot is fizethetnek januártól azok a háziorvosok, rendelők és kórházak, amelyek sokkal több gyógyszert írnak fel az átlagnál. Ez is kiderül az Egészségügyi Minisztériumnak a gyógyszer-gazdaságossági törvény hatásait elemző jelentéséből. A lapunk birtokába került dokumentum szerint az idei tapasztalatok alapján több mint 2200 családorvosnak, illetve 2000…
Nem vesz részt Wittner Mária a Magyar Gárda új tagjainak október 21-i avatásán. A fideszes országgyűlési képviselő lapunknak elmondta: szíve szerint nem hagyná ki az eseményt, de most mások döntöttek helyette. Magyarázata szerint már elfogadott programjai miatt nem jut ideje az avatóra. Pedig az első 56 gárdista augusztusi eskütételének Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere mellett…
Egyre kevésbé határozott a Fidesz abban, hogy milyen hatása lehet a népszavazásnak a kormányzásra: míg korábban a kormány elkergetéséről beszéltek, most már árnyaltabb a kép. Ami a konkrét kérdéseket illeti, Navracsics Tibor tegnap csak a tandíjat, a vizitdíjat és a napidíjat említette. Ezekről hétfőn jó eséllyel dönt az Alkotmánybíróság (Ab), ellenkező esetben csak október 23-a után lehet szó…
Frakcióülést tart ma a szocialista párt, a tanácskozáson a képviselők várhatóan megállapodnak azokról az indítványokról, amelyek Gyurcsány Ferenc október elsején meghirdetett hét pontja alapján készülnek.
A klímaváltozás megelőzését, és hatásainak enyhítését célzó erőfeszítések rengeteg pénzbe kerülnek majd, de óriási üzleti lehetőséget, nyereséget is rejtenek magukban - hangsúlyozta Diana Ürge-Vorsatz, az ENSZ Nobel-békedíjjal kitüntetett klímaváltozási bizottságának magyar tagja pénteken.
Két ember súlyosan megsérült a fővárosban, amikor buszmegállóba csapódott egy autó szombat reggel - közölte a rendőrség. Két autó összeütközött a XVI. kerületben a Batthyány és Margit utca sarkán, az egyik jármű a szemközti buszmegállóba csapódott, ahol két férfit elgázolt - mondta Kormos Endre, a BRFK sajtügyeletének vezetője. A 64, illetve 33 éves férfiakat a mentők súlyos sérülésekkel vitték…
Molotov koktélt dobtak egy budapesti családi ház udvarába, senki sem sérült meg - közölte a rendőrség szombaton. A XVII. kerületi Pásztorfalva utca egyik családi házának udvarába péntek éjjel dobták be a feltehetően hígító folyadékot tartalmazó üveget, a tüzet az ott lakók eloltották - közölte Kormos Endre alezredes. A BRFK sajtóügyeletének vezetője elmondta, hogy a kerületi rendőrkapitányság…
Három borvidék védett boraira vonatkozó szabályokat módosított a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a változások között szerepel a minimális tőszám meghatározása is - a rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Egy személygépkocsi gázolt halálra egy fiatal nőt a 43-as út klárafalvi szakaszán szombat hajnalban - tudatta a rendőrség.. Az elsődleges adatok szerint egy Szeged felé haladó személygépkocsi Klárafalván elütött egy úton áthaladó fiatal nőt - közölte M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Hozzátette: a 22 esztendős helybéli nő a balesetben olyan súlyos…
Gyurcsány Ferenc bízik abban, hogy a szombati MSZP frakcióülésen a közélet megtisztítását célzó csomagjához megkapja a parlamenti képviselők kellő támogatását; erről a miniszterelnök a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban beszél. A kormányfő azt mondta: bízik abban, hogy az MSZP képviselőcsoportja a szombati frakcióülésen támogatni fogja a közélet megtisztítását célzó javaslatait.
A miniszterelnök bízik abban, hogy az MSZP szombati frakcióülésen megkapja a képviselők támogatását a közélet megtisztítását célzó csomagjához. Gyurcsány Ferenc a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy elfogadta a Fidesznek a kormánytagok jövedelmi átláthatóságát segítő indítványát, amelyet a másik hét ponttal együtt a parlament elé terjesztenek.
Személykocsi ütközött össze egy munkásokat szállító autóbusszal szombat reggel Letenye és Murarátka között - közölte a rendőrség. A személyautó vezetője a roncsokba szorult, őt a tűzoltók szabadították ki az autóból - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A buszban ülök közül az első információk szerint nem sérült meg senki - tette hozzá Takács Csaba.
Az abaúji régióban található Boldogkőváralja fideszes polgármestere szerint kihagyták a jobboldali polgármestereket az uniós Leader-támogatás elosztásáról döntő testületből - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a korrupciót leginkább a szabályozási rendszerek átalakításával lehet csökkenteni, kiirtani azonban nem lehet. A gazdaság kifehérítéséről Tóth István János azt mondta: a legnagyobbat az egyszerű és egyértelmű adójogszabályokkal lehetne előrelépni.