Az ország gazdaságilag is kettéosztott: a Közép-Magyarországi régióban kiírt fejlesztési pályázatokat a döntő többségében mikro-, kis-, és középvállalkozások ötszörösen túljegyezték, míg más területeken még mindig lehet pályázni - ismertette Bajnai Gordon.
Decemberig korrigálni lehet azokat a hiányosságokat, amiket egy nyilvánosságra került jelentés sorol fel a schengeni csatlakozás kapcsán - mondta Göncz Kinga külügyminiszter, miután tárgyalt osztrák partnerével. Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: Ausztria meg elégedett a magyar előkészületekkel, az esetleges hiányosságokat meg lehet szüntetni, akár a kétoldalú…
A Fidesz tatabányai képviselőcsoportjának tagjai babaőrző monitor vásárlására egymillió forintot adományoztak képviselői keretükből a megyei fenntartású Szent Borbála Kórháznak csütörtökön, az intézményben tartott frakcióülésen. "Az adomány a műszer megvásárlásának közel teljes összegét fedezi. A berendezés évente 200-220 koraszülött csecsemő biztonságosabb ellátását teszi lehetővé" - mondta a…
Elhatárolódik a Szabad Demokraták Szövetsége Tatai-Tóth András szocialista képviselőnek a romák oktatásáról szóló kijelentésétől. Az MSZP-s politikus egy szerdai lapinterjúban kijelentette: a párt munkacsoportja támogatja, hogy ne lehessen erőszakkal egy osztályba zárni a roma és nem roma gyermekeket.
Az idén várhatóan nyereséges Vidámpark Zrt. gazdaságos működésének fenntartását, és egy hosszú távú fejlesztési koncepció kidolgozását várja a városvezetés a társaság október 1-jével kinevezett vezérigazgatójától.
A Fidesz alelnöke szerint értelmetlen lenne a főállású országgyűlési képviselői státus bevezetése. Kósa Lajos úgy vélte: Gyurcsány Ferenc javaslatával megélhetési politikusokat hozna létre.
Elfogadta egyik eddigi helyettese, Nagy Csaba felmentési kérelmét Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője - derül ki a Horn Gyula téves halálhírének kiadása kapcsán folytatott vizsgálatról a napilap csütörtöki közleményéből. "A Népszabadság szerkesztőségében lezajlott a Horn Gyulával kapcsolatosan megjelent téves információ nyomán indított vizsgálat. Ennek alapján megállapítható Nagy Csaba…
A közlekedési minisztérium tervezete szerint korlátoznák az éjszakai légiközlekedést a Ferihegyi repülőtéren - értesült az InfoRádió. Az érintettek tiltakoznak, mivel egy esetleges döntés gazdasági kárt okozna nekik. A közlekedési minisztérium hallgat.
Egyre nő a természetkárosítási ügyek száma a bíróságokon, ezért megbeszélést folytatott a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a környezetvédelmi miniszter. A tárca és a bíróság vezetője több kérdésben is megállapodott.
Szinte napra pontosan nyolc hónappal az idén februári, Teve utcai rendőrszékház elleni támadást követően kicserélték a belőtt üvegeket. Az épületet aznap éjszaka 15 lövés érte, a lövedékek csaknem 15 millió forintos kárt okoztak.
Incidens történt Szekszárdon, ahol mintegy 150 tüntető várta csütörtökön a fórumra érkező miniszterelnököt; Gyurcsány Ferencet tojással próbálták megdobálni, négy embert előállítottakl.
Mintegy 150 tüntető várta Szekszárdon a városba érkező miniszterelnököt. A demonstrálók közül többen tojással dobálták Gyurcsány Ferencet, a biztonsági emberek esernyőkkel védték a kormányfőt.
Október 20-ig készül el az igazságügyi szakértő jelentése azokról az útfelújításokról, amelyek esetén felmerült a gyanú, hogy az állami támogatás elszámolásakor a főváros a ténylegesen felújítottnál hosszabb útszakaszt jelölt meg a visszaigazolásban. Az InfoRádiónak az egyik legvitatottabb felújítás, a XVIII. kerületi Kele utcán végzett helyszíni mérései igazolták a gyanút.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter csütörtöki találkozóján egyetértett abban, hogy a heiligenkreuzi hulladékégető, a Rába-folyó szennyezése és a Mol-OMV ügy megoldása közös érdek - tudatta a megbeszélésről a kormányszóvivői iroda. Az említett, a két ország közvéleménye által figyelemmel kísért ügyek megoldásához hozzájárulhat a november végén sorra kerülő…
A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint összesen ezermilliárd forint nagyságrendű összeget érint az Európai Bíróság iparűzési adóról szóló döntése. Az Európai Bíróság azért ítélte jogszerűnek a helyi iparűzési adót, mert álláspontja szerint nem forgalmi jellegű adóról van szó.
A közélet tisztaságának az erősítése az egyik feltétele a kormányzati politika sikerének - jelentette ki Kiss Péter Gyöngyösön. Nem lehet nagyobb versenyt és fair playt igényelni a társadalomtól úgy, hogy a politika privilégiumokat biztosít magának - közölte a kancelláriaminiszter az MSZP Nagy párbeszéd elnevezésű programsorozatának gyöngyösi állomását megelőző sajtóbeszélgetésen. Ebben a…
A kormányzat reformtörekvéseit a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb, legbonyolultabb kihívásának nevezte, a 2010-es évet pedig egyfajta történelmi útelágazásként jelölte meg Gyurcsány Ferenc csütörtökön Szekszárdon. Ezekben az években kiderül, hogy velünk és általunk teljesedik ki a rendszerváltás egyik legnagyobb eszménye. Velünk teljesedik ki a polgárosodás folyamata. Mi leszünk arra…
Az ismert rajzfilm, a Mézga család tagjai szerepelnek majd azokban a reklámfilmekben, amelyekkel az Európai Bizottság és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület hívja fel az állampolgárok figyelmét a jogaikra. A brüsszeli testület fogyasztóvédelmi biztosa Budapesten elmondta: a csütörtökön induló egymillió eurós kampány középpontjában az internetes vásárlással, a hibás termékek cseréjével és a…
Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint vannak olyan megnyilvánulások, olyan "tartalmak", amelyek már nem férnek bele a szólásszabadság kategóriájába, és amelyeknek ezért nincs helyük a demokráciában. Takács Albert csütörtökön este a Közgázon tartott Tárcatükör rendezvényen beszélt erről; a fórumon szó volt a melegházasságról, a rendőrség arculatáról és a Zuschlag-ügyről is. A…
"Lapunk információi szerint az Országos Választási Bizottsághoz már érkezett a miniszterelnök által felvetett témákban népszavazási kezdeményezés egy magánszemélytől" - írta meg értesülését a Magyar Nemzet szerdai száma. Az információ nem érkezett túl messziről; aznap délután ugyanis kiderült, hogy a "magánszemély" a lap főszerkesztő-helyettese, Szerető Szabolcs volt. Rytkó Emília, az Országos…
Míg a Fidesz esetében egyértelmű, hogy a népszavazás intézményét a kormány megbuktatásának eszközéül használja, miközben tudja, hogy ez a célja irreális, a szocialistáknál összetettebb a referendum megítélése. Politológusok szerint a kormányfő kezdeményezésével egyszerre küzd saját frakciójával, és harcol külső politikai ellenfeleivel. Bauer Tamás szerint ugyanakkor a parlamenti pártok megegyezési…
Hatszáz gárdistát - köztük először nőket is - avatnak október 21-én a budapesti Hősök terén, a Magyar Gárda rendezvényén. Ez több, mint tízszerese annak, ahány szimpatizáns a Jobbik alapította szervezet augusztus 25-i "zászlóbontásán" esküt tett. Akkor a gyakran szélsőséges nézeteket hangoztató párt "fekete seregének" megalakulása mellett az okozott botrányt, hogy a megbízóleveleket az Antall-…
Tavasz óta tudott az ügyről, de arról nem, hogy Zuschlag János "talicskával tolja ki az aprópénzt" a vezetése alatt álló minisztériumból. Erről Gyurcsány Ferenc kormányfő a Magyar Narancs című újságnak beszélt. A Fidesz szerint az interjúval Gyurcsány beismerő vallomást tett: abban reménykedett, hogy az őszödi beszédhez hasonlóan ezt a botrányt is sikerül titokban tartani.
Elhibázott elképzelés a főállású képviselőség bevezetése, mert Gyurcsány Ferenc kormányfő ezzel mesterségesen hozna létre "megélhetési politikusokat" - mondta Kósa Lajos. A Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere szerint nem szabad tiltani, hogy a képviselők polgármesterek is legyenek, mert így kapcsolatban maradhatnak a való élettel.
Páva Zoltán Komló MSZP-s polgármestere, szocialista országgyűlési képviselő szerint nem készül lázadás az MSZP frakcióban, de azt határozottan kérik Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, hogy üljön le a párt polgármestereivel tárgyalni. Páva Zoltán szerint átgondolatlan lépés volt az összeférhetetlenségi javaslat Gyurcsány Ferenctől, és azt szeretnék elérni, hogy vegyék ki a hétpontos úgynevezett…
Sikeresnek tartja a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a magyar rendőrség szervezett bűnözés elleni tevékenységét. Bodnár Zsolt az InfoRádiónak nyilatkozva példaként említette, hogy megszűntek a leszámolásos merényletek.
A nyugat-európai és amerikai gyakorlattal ellentétben Magyarországon nem jelent biztos megélhetést, ha valaki köztársasági elnök, vagy kormányfő volt. A Figyelő összeállításából kiderül: a ciklus utáni felkérésekért ritkán fizetnek. Könyvet viszont szívesen írnak a volt vezetők.
Elismerte a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese, hogy sokszor rosszul kommunikálják a történéseket egy-egy kiemelt bűncselekmény után. Bodnár Zsolt az InfoRádióban beszélt arról is, hogy javulniuk kell a kisebb bűncselekmények felderítésében.
Még egy hétig lehet esélyegyenlőségi szakemberképzésre jelentkezni: az Oktatási és Kulturális Minisztérium Roma Integrációs Titkársága olyan szakértőket képez, akik a jövőben a halmozottan hátrányos helyzetű és roma tanulók integrált oktatása, együttnevelése, oktatási esélyegyenlőségének javítása érdekében folytatnak kiemelt jelentőségű munkát - közölte a szaktárca.
Egymilliárd forintot adományoz Demján Sándor nagyvállalkozó-üzletember a nevét viselő alapítványon keresztül 26 Nyírbátor környéki, illetve 5 észak-erdélyi település halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeinek; a jótékonysági támogatási programot ma ismertetik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban. Öt esztendőn keresztül évi 200 millió forint támogatást kaphatnak pályázaton keresztül a…
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint képviselőcsoportjuk életben tartja a miniszterelnök által hétfőn bejelentett népszavazási kezdeményezését. Lendvai Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: akár zsarolásnak is nevezhető ez, de normális esetben a közélet megtisztítását célzó kérdésekről a parlamentnek kell döntenie.
A jelenlegi pénzügyminiszter 50 százalékos tulajdonosa és ügyvezetője volt annak a cégnek, amely hamis számlák alapján igényelt vissza áfát a kilencvenes évek elején. Az adócsalási ügy nyomozati és perirataiban mégsem bukkan fel Veres János neve. A cég másik vezetőjét, Kabai Károlyt adócsalás és más bűncselekmények miatt jogerősen három és fél év börtönbüntetésre ítélték.
Egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint több alkalommal parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot Kispál Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, még júniusban - írta a pénteki Népszabadság. A lap birtokába jutott képsor tanúsága szerint a parlament egyik júniusi ülésnapján a képviselő, miután felhangzik a frakcióvezetők utasítása a szavazásra, megnyomja saját szavazógombját,…
A Népszabadság cikke szerint a kormánypártok az Új Vásárhelyi-tervnek nevezett Tisza-szabályozási és vidékfejlesztési program befejezésének jelentős elhalasztására készülnek.
Mivel a hétvégére erős lehűlés várható, a Főtáv már ma délután beindítja a távfűtést a főváros több mint 240 ezer háztartásában - számolt be az RTL Klub híradója. A hivatalos fűtési szezon egyébként csak a jövő hétfőn kezdődne, ezért a szolgáltatást lemondhatják, akik még nem szeretnének fűtést. Több mint 100 ezer budapesti lakásban már egy hónapja fűtenek. A meteorológusok előrejelzése szerint a…
Egymilliárd forintot adományoz Demján Sándor nagyvállalkozó-üzletember a nevét viselő alapítványon keresztül 26 Nyírbátor környéki, illetve 5 észak-erdélyi település halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeinek; a jótékonysági támogatási programot ma ismertetik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.
Belső vizsgálatot folytat a Nagykanizsai Rendőrkapitányság annak kiderítésére, hogy miként szökhetett meg egy megbilincselt rab büntetés-végrehajtási intézetbe szállítás közben - mondta el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. Csizmazia Péter közölte: a rendőrség azt vizsgálja, hogy miként szökhetett meg szerda hajnalban a 23 éves borsfai férfi, akit a nagykanizsai rendőrök éppen…
A közép-kelet-európai régióban mutassunk példát, hogy képesek vagyunk egy hatékonyabb együttműködésre az energiapolitika terén - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Első Regionális Energia Fórumon pénteken Budapesten. Úgy vélte, Magyarországnak érdeke a diverzifikálás mind a források, mind az útvonalak tekintetében. "Nincs más út, csak a modernizáció" - mondta a kormányfő. Gyrucsány…
Pénteken kezdődik az első Csepeli Borünnep. A városrész alpolgármestere az InfoRádiónak elmondta, hogy a kerületnek ugyan nincs kötődése a borászathoz, de a rendezvényen meg lehet majd kóstolni olyan bort, amely csepeli szőlőből készült.
Több százezer tonna mesterséges adalékanyagot használnak fel évente az élelmiszergyártás során az Európai Unióban. A szám első hallásra meglepő, de annak tudatában, hogy a világon például mennyi gyümölcs terem, látni leeht, hogy az egy ország szükségleteit sem fedezné.
Forgalomlassító demonstráció kezdődött pénteken délelőtt a 4-es számú főúton Fegyvernek és Kenderes között a főúton zajló kamionos áruszállítás csökkentése érdekében; a megmozdulást a Nimfea Természetvédelmi Egyesület szervezte és a Levegő Munkacsoport támogatta. A rendőrségnek bejelentett akció kezdetén 17 személykocsi sorakozott fel az út mellett, ahol a tervek szerint délután fél négyig…
Nem volt jogosítványa annak a sofőrnek, aki a jelenlegi vizsgálat adatai szerint két ember halálával és három súlyos sérülésével végződött közúti balesetet okozott csütörtökön a 41-es számú főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán - közölte a rendőrség pénteken. Az 57 éves mándoki lakos nem rendelkezett jogosítvánnyal, ráadásul egy forgalomból már kivont személygépkocsival közlekedett a főút…
Délután hidegfront éri el az országot, emiatt a hétvégén szeles, esős idő várható. Hétfőn lesz a leghidegebb, akkor hajnalban akár mínusz 3 fokot is mutathatnak a hőmérők. Szerdán ugyan ismét melegszik a levegő, de csütörtökön újabb hidegfront érkezik Magyarország fölé. Továbbra is marad tehát a változékony őszi időjárás.
Átfogó nyugdíjkoncepciót készített a KDNP; a parlamenthez benyújtott javaslat olyan stabil, hosszú távú, áttekinthető nyugdíjrendszert tartalmaz, amely megoldás többek között a kedvezőtlen demográfiai és foglalkoztatási tendenciákra - közölte Semjén Zsolt, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A több száz oldalas, könyv formájában elkészített,…
Az M0-ás körgyűrű biztonságosabbá tétele érdekében 4-5 hónapon belül öt fix telepítésű traffipaxot helyeznek üzembe, sűrítik a rendőrség és a Közlekedési Hatóság ellenőrzéseit, valamint megvizsgálják, mely szakaszokon vezessenek be előzési tilalmat - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kabinetfőnöke és az országos rendőrfőkapitány-helyettes pénteken. Az autóút egyik pihenőjében…