2007. október 13. szombat

okt. 13
11:39
Elkezdődött az MSZP frakcióülése (Alternatív Energia)
Elkezdődött az MSZP frakcióülése szombat délelőtt, amelyen a képviselők megvitatják és várhatóan megállapodnak azokról a törvénymódosító javaslatokról, amelyek Gyurcsány Ferenc október elsején meghirdetett hét pontja alapján készülnek. A frakcióülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tart bevezetőt, majd a hét ponthoz kapcsolódó javaslatokat kidolgozó munkacsoportok vezetői tartanak vitaindítót.…
okt. 13
11:44
Fidesz: Gyurcsány Ferenc váljon meg pénzügyminiszterétől! (Alternatív Energia)
A Fidesz azt követeli a kormányfőtől, hogy váljon meg Veres János pénzügyminisztertől, akinek egyik cége, legalábbis Balsai István állítása szerint, még az 1990-es években fiktív számlák alapján igényelt vissza mintegy 55 millió forint áfát. A fideszes országgyűlési képviselő erről szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Amíg ez nem történik meg, minden kijelentés, ami a kormány részéről…
okt. 13
12:10
Lamperth: jogszabályok garantálják a fogyatékkal élők esélyegyenlőségét (Alternatív Energia)
Jogszabályok garantálják a fogyatékkal élők esélyegyenlőségét, de a gyakorlatban ez még nem mindig valósul meg - egyebek között erről beszélt Lamperth Mónika szombaton Székesfehérváron, amikor megnyitotta a Vakok és Gyengénlátók I. Országos Találkozóját. A háromnapos rendezvényt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Székesfehérvári Első Lions Club és a Magyarországi Református…
okt. 13
12:12
Kormányszóvivő: szakmai vita zajlik az MSZP frakcióülésén (Alternatív Energia)
Daróczi Dávid szerint indulatok nélküli szakmai vita zajlik az MSZP frakcióülésén és minden remény megvan arra, hogy minden kérdésben megegyezésre jutnak a képviselők. A kormányszóvivő erről a frakcióülés első órája után nyilatkozott szombaton. Elmondta: a nyitott részletkérdésekről egyeztetnek a képviselők a miniszterelnökkel. A cél az, hogy az ülés végére minden nyitott kérdést lezárjanak -…
okt. 13
12:16
"A miniszterelnök tönkreteszi a politikusok maradék tekintélyét is" (Alternatív Energia)
Karsai József, a miniszterelnököt az utóbbi időben többször bíráló battonyai polgármester nem vesz részt az MSZP frakcióülésén, mert azt tejesen értelmetlennek tartja. A szocialista politikus erről szombaton délelőtt nyilatkozott. Karsai József úgy fogalmazott: felesleges lenne azért ott lennie az ülésen, hogy megismételje a tiltakozását. Tudomása szerint a szocialista polgármesterek nagy része…
okt. 13
12:23
Veres János távozását követeli a Fidesz (Infostart)
A Fidesz azt követeli a kormányfőtől, hogy váljon meg Veres János pénzügyminisztertől, akinek egyik cége a kilencvenes években fiktív számlák alapján igényelt vissza mintegy 55 millió forint áfát - jelentette ki Balsai István fideszes országgyűlési képviselő az InfoRádióban.
okt. 13
12:27
Balsai: Veres János fiktív számlák alapján igényelt vissza 55 millió forint áfát (Alternatív Energia)
A Fidesz azt követeli a kormányfőtől, hogy váljon meg Veres János pénzügyminisztertől, akinek egyik cége, legalábbis Balsai István állítása szerint, még az 1990-es években fiktív számlák alapján igényelt vissza mintegy 55 millió forint áfát. A fideszes országgyűlési képviselő erről szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Amíg ez nem történik meg, minden kijelentés, ami a kormány részéről…
okt. 13
12:54
Lamperth: A gyakorlatban még hiányos az esélyegyenlőség (Infostart)
A jogszabályok már garantálják a fogyatékkal élők esélyegyenlőségét, de a gyakorlatban ez még nem mindig valósul meg - jelentette ki a szociális és munkaügyi miniszter Székesfehérváron, a Vakok és Gyengénlátók I. Országos Találkozóján.
okt. 13
13:20
Habsburg Ottó Hévízen vett fürdőkúrát (Alternatív Energia)
Kéthetes kúrán vett részt a hévízi gyógyfürdőben Habsburg Ottó, aki büszke arra, hogy 95 éves kora ellenére eddig nem volt szüksége hasonló gyógykúrára - erről maga a politikus beszélt szombaton újságíróknak. A jövő hónapban 95. születésnapját ünneplő, ma is igen aktív és jó humorú politikus elmondta, hogy ilyen hosszú időt egy helyen - mint most Hévízen - csak nagyon ritkán tölt el, eddig kitűnő…
okt. 13
13:47
Daróczi: Veres János nem állított ki és nem fogadott el számlákat (Alternatív Energia)
A Fidesz azt követeli a kormányfőtől, hogy váljon meg Veres János pénzügyminisztertől, akinek egyik cége, legalábbis Balsai István állítása szerint, még az 1990-es években fiktív számlák alapján igényelt vissza mintegy 55 millió forint áfát. A fideszes országgyűlési képviselő erről szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Daróczi Dávid kormányszóvivő erre úgy reagált, a cégnek egy időben…
okt. 13
13:52
Motorosoktató ütközött kamionnal - egy halott (Alternatív Energia)
Egy ember meghalt, amikor egy személygépkocsi és egy teherautó összeütközött Hódmezővásárhely és Szentes között a 45-ös úton szombaton a déli órákban. Az elsődleges adatok szerint egy motoros oktatást végző személygépjármű haladt Hódmezővásárhely irányából Szentes felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények között áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan összeütközött a vele…
okt. 13
14:51
Habsburg Ottó a magyar szlovák helyzetről is beszélt Hévízen (Alternatív Energia)
Európai és magyar kérdések kapcsán a magyar-szlovák helyzetről is beszélt Habsburg Ottó Hévízen újságíróknak szombaton. Hasznos lett volna, ha a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) új vezetőjeként Csáky Pál előbb lép, mert ő olyan politikus, akit a szlovákok is megértenek - mondta az Európai Parlament egykori képviselője arra a kérdésre válaszolva, hogy miként látja javíthatónak a ma nem éppen…
okt. 13
15:03
Sokallja a betonba öntött pénzt a volt jegybankelnök (Infostart)
A Corvinus Egyetem tanára szerint aránytalanul kevés uniós pénz használható fel a humánerőforrás-fejlesztésre kiírt pályázatokon. Bod Péter Ákos erről azon a nyílt eszmecserén alapuló közvélemény-kutatáson beszélt az InfoRádiónak, amelyen a szakértők azt vizsgálták, hogy az állampolgároknak mi a véleménye az EU-források elosztási rendszeréről.
okt. 13
15:50
Vonattal ütközött egy autó Csongrádban: ketten meghaltak (Alternatív Energia)
Két ember meghalt, amikor Mindszent és Mártély között egy vasúti átjáróban vonat ütközött személygépkocsival szombat délután - közölte Dobson Tibor az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője elmondta, hogy a baleset egy sorompó nélküli vasúti átjáróban történt. A személyautó a mozdony alá szorult, ezért a tűzoltók segítségével szabadítják ki a járművet. A…
okt. 13
15:55
MSZP-frakció: főállású képviselőség 2011-től (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció azt a verziót szavazta meg a képviselőcsoport szombati zárt ülésén, hogy 2011. január elsejétől lépjen életbe az a szabályozás, hogy a parlamenti képviselő ne lehessen egyben polgármester is - értesült az MTI. A távirati iroda információi szerint ez alapján 2014-ig a polgármesterek még lehetnek parlamenti képviselők, de csak az egyikért vehetnek fel fizetést. Gyurcsány Ferenc a…
okt. 13
15:59
Magyar vállalatigazgató beszámolója egyiptomi kollégájának gyanús londoni haláláról (Metropol)
Bűncselekményt gyanít egykori - szövevényes múltú, állítólag többszörös ügynökként is ismert - egyiptomi kollégájának általa látott londoni halála mögött egy magyar vállalatigazgató, akit a szombati The Times szólaltatott meg.
okt. 13
16:00
Sólyom László: emlékeznünk kell a kitelepítettekre (Alternatív Energia)
A köztársasági elnök szerint tudnunk kell, hogyan és miért történt a magyarok kitelepítése Szlovákiából alig néhány évvel a hortobágyi táborok előtt, mert ennek ismerete is szükséges ahhoz, hogy ne érzelmektől vezérelt, hanem megalapozott álláspontot képviseljünk a Benes-dekrétumokról szóló vitában. Sólyom László erről szombaton a hajdú-bihari Ebesen beszélt, ahol felavatták a kommunista diktatúra…
okt. 13
16:07
Lendvai Ildikó: 2011-től legyen főállású képviselőség (Infostart)
Az MSZP frakciója azt javasolja, hogy 2011. január 1-től a polgármesterek, a megyei közgyűlési elnökök, a főpolgármester és helyettesei ne lehessenek egyben parlamenti képviselők is - közölte Lendvai Ildikó, a képviselőcsoport vezetője a frakcióülés utáni sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint felesleges és hiteltelen a szocialisták és Gyurcsány Ferenc közélet-kifehérítő csomagja úgy, hogy az MSZP a…
okt. 13
16:21
Kállai Ernő: felerősödtek az előítéletek (Alternatív Energia)
A romák szerepéről, történelméről, oktatásáról és a témában érintett tanárok felkészültségéről kétnapos tudományos tanácskozás kezdődött szombaton Budapesten, melyet Kállai Ernő kisebbségi ombudsman nyitott meg. Mit tanítanak, egyáltalán tanítanak-e valamit a pedagógusok a romákról, a tanároknak van-e továbbadható valós ismeretük Magyarország legnagyobb kisebbségéről, helyes-e, hogy csak a…
okt. 13
16:37
Az MSZP etikai bizottsága a kiskunhalasi szervezet feloszlatásáról döntött (Alternatív Energia)
Az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága - egyetértve a párt országos elnöksége javaslatával - úgy döntött, feloszlatja a kiskunhalasi szervezetet - közölte a testült szombati ülése után az etikai bizottság elnöke. Az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága megtárgyalta a párt országos elnökségének javaslatát és "elfogadva az elnökség érveit, úgy döntött, feloszlatja a szervezetet és…
okt. 13
16:38
Sólyom: Emlékezni kell az elhurcoltakra - ebesi képekkel (Infostart)
A múlt minél teljesebb megismerésének fontosságát hangsúlyozta a kitelepítésekkel összefüggésben a köztársasági elnök. Sólyom László erről a Hajdú-Bihar megyei Ebesen beszélt, ahol emlékművet avattak a kommunista diktatúra magyarországi munkatáboraiban elhunyt áldozatoknak.
okt. 13
16:48
Visszaszorítják a környezetkárosító bűnözést (Alternatív Energia)
A környezet károsításával kapcsolatos bűnözés visszaszorítására megerősítik a zöld hatóságot, s a meglévő 1300-as ellenőr létszámot 450 fővel bővítik - jelentette be Fodor Gábor szombaton a Pest megyei Tápiószecsőn egy illegális hulladéklerakónál tartott hatósági szemle alkalmából. A környezetvédelmi tárca vezetője elmondta, hogy becslés szerint jelenleg hozzávetőleg 10 ezer, a tápioszecsőihez…
okt. 13
16:59
2011.01.01.: fél évet kapnának a képviselők, hogy válasszanak tisztségeik közül (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció azt a változatot szavazta meg a képviselőcsoport szombati zárt ülésén, hogy 2011. január elsejétől lépjen életbe az a szabályozás: a parlamenti képviselő ne lehessen egyben polgármester is - értesült az MTI. A frakció zárt ülésén több változatról szavazhattak a képviselők, a végleges döntés szerint 2011. január 1-től számítva hat hónapja van a képviselőknek arra, hogy eldöntsék,…
okt. 13
17:15
Fodor Gábor, a zöld kommandós (Infostart)
Az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében 2010-ig csaknem 450 dolgozóval növelik az illetékes hatóságok létszámát - jelentette be a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Fodor Gábor az úgynevezett Zöld Kommandó Tápiószecsőn tartott akcióján beszélt erről.
okt. 13
17:26
Az MSZP-frakció népszavazást kezdeményez a köztisztasági javaslatokról (Infostart)
Hétfőn benyújtja az MSZP-frakció az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait, és ezzel egy időben ezekről népszavazást kezdeményez - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialista képviselőcsoport zárt ülése után.
okt. 13
17:30
Népszavazást kezdeményez az MSZP a köztisztasági javaslatokról (Alternatív Energia)
Hétfőn benyújtja az MSZP-frakció az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait, és ezzel egy időben ezekről népszavazást kezdeményez - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialista képviselőcsoport zárt ülése után szombaton Budapesten. Hozzátette: a törvénymódosítási javaslatokat a szocialisták eljuttatják a többi parlamenti pártnak is. Ez most már nem rajtunk áll, a…
okt. 13
17:34
Először ülésezett Budapesten a Nemzetközi Mauthausen Bizottság (Metropol)
Történetében először ülésezett Budapesten a Nemzetközi Mauthausen Bizottság szombaton a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Gyurcsány Ferenc levélben üdvözölte a résztvevőket - mondta a sajtótájékoztatón Szita Szabolcs, a szervezet főtitkára.
okt. 13
17:35
Először ülésezett Budapesten a Nemzetközi Mauthausen Bizottság (Alternatív Energia)
Történetében először ülésezett Budapesten a Nemzetközi Mauthausen Bizottság szombaton a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban; Gyurcsány Ferenc levélben üdvözölte a résztvevőket - mondta a sajtótájékoztatón Szita Szabolcs, a szervezet főtitkára. A kormányfő levelében kiemelte: "Magyarországon az elmúlt időszakban több olyan nyugtalanító és elszomorító esemény történt, ami rávilágít az emlékezés…
okt. 13
17:46
Gyurcsány Ferenc nem válik meg pénzügyminiszterétől (Alternatív Energia)
A Fidesz azt követeli a kormányfőtől, hogy váljon meg Veres János pénzügyminisztertől, akinek egyik cége, legalábbis Balsai István állítása szerint, még az 1990-es években fiktív számlák alapján igényelt vissza mintegy 55 millió forint áfát. A fideszes országgyűlési képviselő erről szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón nemmel válaszolt a…
okt. 13
17:50
Gyorshajtáson érték Lázár János fideszes képviselőt (Metropol)
Gyorshajtás miatt állították meg a rendőrök Lázár János fideszes képviselőt még pénteken. Ezt a politikus maga mondta szombaton.
okt. 13
17:51
Gyorshajtáson érték Lázár János fideszes képviselőt (Alternatív Energia)
Gyorshajtás miatt állították meg a rendőrök Lázár János fideszes képviselőt még pénteken; ezt a politikus maga mondta szombaton. Hódmezővásárhely polgármesterét Budapest belterületén mérték be a rendőrök egy olyan helyen, ahol a sebességet 40 kilométerre korlátozták. Mint a politikus közölte, az igazoltatás során azonnal elismerte a szabálysértést, és lemondott mentelmi jogáról.
okt. 13
18:17
Az MSZP-frakció javaslatai a köztisztasági csomag pontjaihoz (Alternatív Energia)
Az MSZP frakciója azt javasolja: 2011. január 1-től a polgármesterek, a megyei közgyűlési elnökök, a főpolgármester és helyettesei ne lehessenek egyben parlamenti képviselők is. Ezt Lendvai Ildikó, a képviselőcsoport vezetője közölte a frakcióülést követő szombati budapesti sajtótájékoztatón. "Elfogadtuk azt a szabályt, hogy 2010 végétől a polgármesterek, megyei közgyűlési elnökök és a…
okt. 13
18:23
Radarellenes tüntetés Pécsett (Alternatív Energia)
A Tubesre tervezett NATO-radarállomás megépítése ellen demonstráltak civilek Pécsett szombaton. A két pécsi radarellenes szervezet, a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) és az Istenkúti Közösségért Egyesület "Fegyvertelen erők napja" elnevezésű rendezvényéhez ezúttal a Greenpeace és a Humanista Mozgalom, s az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítését ellenző cseh aktivisták is csatlakoztak.
okt. 13
18:55
Matolcsy: nemzetstratégiai fordulatra van szükség (Alternatív Energia)
Magyarország jelenlegi válságából, melyhez az elmúlt öt év gazdasági, politikai hibasorozata vezetett pusztán gazdasági eszközökkel nem tud kilábalni, nemzetstratégiai fordulatra van szükség - jelentette ki Matolcsy György fideszes országgyűlési képviselő szombaton Szegeden. Ma már Magyarországon nem elég a költségvetés helyzetét orvosolni, a gazdasági növekedést újraindítani, a munkanélküliség…
okt. 13
19:00
A Fidesz szerint Veres Jánossal hiteltelen az MSZP köztisztasági csomagja (Alternatív Energia)
Az MSZP frakciója azt javasolja: 2011. január 1-től a polgármesterek, a megyei közgyűlési elnökök, a főpolgármester és helyettesei ne lehessenek egyben parlamenti képviselők is. Ezt Lendvai Ildikó, a képviselőcsoport vezetője közölte a frakcióülést követő szombati budapesti sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint felesleges és hiteltelen a szocialisták és Gyurcsány Ferenc közélet-kifehérítő csomagja…
okt. 13
19:22
Lemondott mentelmi jogáról a gyorshajtó fideszes képviselő (Infostart)
Gyorshajtás miatt állították meg a rendőrök Lázár János fideszes képviselőt még pénteken. Ezt a politikus maga ismerte el.
okt. 13
20:10
Turi-Kovács Béla: elterelő hadművelet a Gyurcsány-féle hét pont (Alternatív Energia)
Helyre kell állítani az Országgyűlés és a képviselők becsületét, ami csak az országgyűlési képviselők jogállásának rendezésével érhető el - mondta Turi-Kovács Béla Győrött a Kisgazda Polgári Szövetség (KPSZ) és a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) közös megyei gyűlésén szombaton. A Kisgazda Polgári Szövetség elnöke, egyben a Fidesz országgyűlési képviselője szerint bár helyre kell állítani az…
okt. 13
21:31
Támad a Zöld Kommandó - a nap hírei (Infostart)
Benyújtja az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait az MSZP, de népszavazást is kezdeményeznek ezekről. Veres János pénzügyminiszter menesztését követeli a Fidesz a kormányfőtől. 2010-ig csaknem 450 dolgozóval növelik a környezetvédelmi hatóságok létszámát. A nap hírei 2007. október 13-án, szombaton.
okt. 13
22:35
Fico Gyurcsányra vár (Infostart)
Már elküldte hivatalos szlovákiai látogatásra szóló meghívóját a magyar miniszterelnöknek a szlovák kormányfő. Robert Fico azt mondta: arra vár, hogy Gyurcsány Ferenc közölje, mely időpontot tartja alkalmasnak.

2007. október 14. vasárnap

okt. 14
6:17
A nyilas korszak áldozataira emlékeznek ma a fővárosban (Alternatív Energia)
A nyilas korszak áldozataira emlékezik több civil szervezet ma délután Budapesten, a nyilas hatalomátvétel 63. évfordulója alkalmából. "A tragédia napjára emlékezünk 1944. október 15-re, amikor a nyilas hatalomátvétellel kezdetét vette modernkori történelmünk legsötétebb, legszomorúbb időszaka" - olvasható a szervezők által az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.
okt. 14
6:51
Közbeszerzés - a nyertes nem adhatja tovább a teljesítést (Alternatív Energia)
A közbeszerzés nyertese nem teheti meg azt, hogy az elnyert szolgáltatást, vagy szállítást - az ezzel foglalkozó üzletágának eladásával - másra ruházza, az ajánlatkérő pedig nem fogadhatja el ezt a változást - állapította meg a Közbeszerzési Döntőbizottság, amely összesen 10 millió forint bírságot is kiszabott a felekre a Közbeszerzési Értesítőben megjelent határozatában.
okt. 14
7:01
Medgyessy: nem ilyen országot képzeltem el (Alternatív Energia)
Medgyessy Péter szerint a jelenlegi magyarországi politika öngerjesztő, tartósan feszült viszonyokat teremt és a politikusok nem az emberekkel, hanem egymással vannak elfoglalva. A volt szocialista miniszterelnök az MTI-nek adott interjúban hangsúlyozta: arról, ami a politika legnagyobb kihívása és lehetősége, vagyis hogy az ország miként tud élni az uniós csatlakozásból fakadó előnyökkel, szó sem…
okt. 14
7:45
Időközi polgármester-választás Bakonszegen és Bihardancsházán (Alternatív Energia)
Időközi polgármester-választást tartanak ma két hajdú-bihari településen: Bakonszegen és bihardancsházán a korábbi vezetők lemondása miatt. Bakonszegen 1.016 választásra jogosult állampolgár három jelölt közül választhat: Dobai Imre függetlenként a Fidesz támogatásával, Ott Jenő független jelöltként, Taga László az MSZP színeiben indul. Bihardancsházán 166 választásra jogosult polgár három…
okt. 14
7:50
Önkormányzati képviselőt választanak Várpalotán (Alternatív Energia)
Önkormányzati képviselőt választanak ma Várpalotán a kettes számú válaszkókörzetben; a tisztségre négy jelölt pályázik. Dobos Tamás függetlenként indul, Huszárné Bacsárdi Valériát a Fidesz indítja, Székely Gabriella az SZDSZ-t képviseli, míg Szöllősi János az MSZP és a Várpalotai Liberális Egyesület jelöltje - mondta a jegyző. Az időközi választást az eddigi képviselő - aki a Fidesz színeiben…
okt. 14
10:26
Lovász: "Előnye és hátránya is van, hogy nincs matematikai Nobel-díj" (Infostart)
Lovász László Wolf- és Bolyai-díjas matematikus szerint, mivel nincs matematikai Nobel-díj, a tudományág kevesebb figyelmet kap. Másrészről viszont a díjazás nem gyakorol nyomást a matematikusokra.
okt. 14
11:40
Ismét a pénzügyminiszter leváltását követeli a Fidesz (Infostart)
A Fidesz újra felszólította Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ha komolyan gondolja a közélet megtisztításáért tett lépéseit, váljon meg pénzügyminiszterétől.
okt. 14
12:29
A Fidesz ismét Veres János távozására szólítja fel a kormányfőt (Alternatív Energia)
A Fidesz ismételten felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ha komolyan gondolja a közélet megtisztításáért tett lépéseit, váljon meg pénzügyminiszterétől - mondta Balsai István vasárnap Budapesten.
okt. 14
14:13
Szögi Lajosra emlékeztek Olaszliszkán (Infostart)
Az egy évvel ezelőtt a településen meggyilkolt Szögi Lajos tiszavasvári tanárra emlékeztek vasárnap Olaszliszkán. A rendőrség fokozott ellenőrzést tartott mind a községben, mind pedig az odavezető utakon, rendzavarás nem történt.
okt. 14
14:26
Évforduló Olaszliszkán (Metropol)
Olaszliszkán az egy évvel ezelőtt a településen meggyilkolt Szögi Lajos tiszavasvári tanárra emlékeztek vasárnap. A rendőrség fokozott ellenőrzést tartott mind a községben, mind pedig az odavezető utakon. Rendzavarás nem történt.
okt. 14
17:09
Az SZDSZ nemet mond az MSZP-frakció és a kormányfő népszavazási javaslatára (Infostart)
Az SZDSZ országgyűlési képviselői nem fogják aláírni a kormányfő, illetve az MSZP-frakció népszavazási kezdeményezését, és az SZDSZ-frakció nem voksol a népszavazás megtartására - jelentette be Kóka János, a szabad demokraták elnöke a párt Országos Tanácsának vasárnapi ülése után.

Keresés